Devil hormones (V+Jimin)

Már napok óta dolgozunk az új albumunk egyik számán, a War of hormoneson. Először egy fotózáson vettünk részt, ahol egy elég érdekes koncepciót kellett képviselnem. Mindig is szerettem a nyalókát, de hogy a kamerák előtt szexi pózokat vágjak vele, az egy kicsit hirtelen ért. Hiába én voltam az utolsó a sorban, így sem sikerült összeszednem gondolataimat, ötletem sem volt, mit fogok csinálni. Minél közelebb kerültem a fényképezéshez, annál idegesebb lettem. Fel-alá mászkáltam az apró helyiségben, ami a sminkelésünkre, valamint az öltözködésre lett kialakítva, s egyik kezemmel tördeltem a másikat.
- Valami baj van? – lépett oda hozzám J-Hope.
- Nem, nincs. – füllentettem.
- Biztos? – vonta fel egyik szemöldökét kérdően.
Kerülve a szemkontaktust, némán bólintottam egyet.
- Hát te tudod. – mondta, majd levágódott Jongkook mellé, aki a telefonján játszott.
Jobbnak láttam távozni a szobából, ezért átsétáltam oda, ahol fel voltak állítva a kamerák és a fotózás folyt. Éppen Sugán volt a sor. Irigykedve néztem, ahol teljes nyugodtsággal, lazasággal, illetve magabiztossággal fekszik be a kamerák elé és egymás után csinálja a különböző pózokat. Annyira elmerültem a bámészkodásban, hogy észre se vettem, amint az én nevemet kiabálják.
- Hahó, V! Te következel! – legyezett az arcom előtt Suga.
- O-oké. – hebegtem, majd kínzó lassúsággal lépdeltem a pontig, ahová mutattak.
A túlzott izgalomnak köszönhetően egyáltalán nem tudtam odafigyelni, mit mond a kamerás. Ügyetlenül álldogáltam egy helyben és az arckifejezésem sem volt az igazi.
- Próbálj meg ellazulni! Vegyél fel más pózokat is! Mutasd ki jobban az érzéseidet! – hangzottak egymás után a harsány utasításai.
Igyekeztem eleget tenni kéréseinek, de egyre nagyobb volt rajtam a nyomás, s egyre jobban kényelmetlenül éreztem magam. Azt kívántam, bárcsak elnyelne a föld és kisírhatnám magam a sötétben, amiért ilyen béna vagyok.
- Állj! 5 perc szünet! – hallom az újabb kiabálást.
Szégyenkezve hajladozom a sok munkás előtt, akiknek miattam kell tovább szenvedniük a nem éppen oxigéndús helyen. Tenyerembe temetem arcomat, majd veszek egy nagy levegőt, s lassan kifújom, hogy lenyugtassam magam. Még párszor elvégzem ezt a gyakorlatot, mire valaki megérinti karomat. Felemelem fejemet és megpillantom NamJoont.
- Rosszul vagy? – kérdezi aggódó tekintettel.
- Nem, csak elsőre nem sikerült belezökkennem a szerepembe. – felelem.
- Lazulj el, meglátod, menni fog! – szorongatja meg vállamat biztatóan.
- Igyekszem. – motyogom.
- Kezdjük! – szólal meg a háttérben a fotós.
NamJoon kisétál a képből, mindenki elhelyezkedik, már csak rám várnak. Remegő kezekkel boncolom ki a papírból a nyalókát, s nyelek egy nagyot utoljára. Most vagy soha, gondolom, majd felpillantok a kamerába. Az erős fényeknek köszönhetően, de az is lehet, hogy a stressz miatt látásom homályos és kissé szédülök is. Érzem, hogy szívem egyre gyorsabban kezd verni, muszáj megkapaszkodnom a mögöttem lévő polcban. Lábaimból egyre jobban fogy ki az erő, pillanatok múlva össze fogok rogyni. Még sosem történt velem ilyen, de azt hiszem, pánikrohamom van. Segélykérően fordítom el fejemet balra, amikor meglátom Jimint. Nem igazán értettem, miért van itt, hiszen már végzett, nyugodtan pihenhetne az öltözőben a többiekkel. Követem szemeimmel apró lépteit, melyek NamJoonhoz vezetik. Váltanak pár szót, majd mindketten felém fordulnak. Tekintetem találkozik Jiminével, aki felmutatja hüvelykujját egy kedves mosoly kíséretében. Az előbbi, furcsa tüneteim lassan eltűnnek, csupán szaporább szívverésem marad meg, mellé pedig valamiféle melegség önti el testemet. A nyugalom jelének könyvelem el, s visszamosolygok Jiminre. Úgy érzem, most már semmi sem akadályozhat meg abban, hogy számba emeljem az édességet és a munkára koncentráljak. Mikor elsül rólam egy kép, amire azt mondják, hogy alakul, magabiztosságom előjönni látszik. Egyre szabadabban mozgok, próbálom minél több profilomat megmutatni.
- A beállások egész jók, de még több szexisség kell! – kiabálja a fotós.
Remek. Mielőtt ismét nyugtalanná válnék, újra Jimin felé pillantok. Egy legyezővel legyezi magát, a homlokára hulló hajszálai lágyan szállnak ide-oda. Ajkai résnyire nyitva vannak, hogy könnyebben oxigénhez jusson. Akaratlanul nyelnem kell egyet a látványon. Amióta ismerem őt, azóta jóképűnek tartom, de most valahogy mégis más. Tegnaphoz képest mintha 10x helyesebb lenne. Mire feleszmélek gondolataimból, arra lesöpri vállairól nadrágjának hózentrógerét, majd ujjai közé csippenti felsőjét, s mint egy lepedőt, rázni kezdi, hogy az alá is jusson egy kis levegő. Alig ismétli meg ezt párszor, inkább gondolkodás nélkül felemeli pólóját. Még innét, messzebbről is jól látszódnak tökéletesen kidolgozott kockái. Hirtelen késztetést érzek, hogy megérintsem. Mivel ténylegesen ez nem történhet meg, csak elképzelem, ahogy tenyerem ráfekszik puha bőrére. Észre sem veszem, amint nyelvemmel megforgatom a nyalókát a számban.
- Nagyon jó! Na, így tovább! – lelkesedik fel a kamera mögött álló idős férfi.
Az elkövetkezendő percek hamar elillannak, s végre véget ér a fotózás. Kissé zavarodott állapotban hagyom el a helyszínt. NamJoon tárt karokkal és széles vigyorral vár rám.
- Te aztán nem vagy semmi! Egy profi nem tudott volna ennél jobb arckifejezést mutatni! – veregetett hátba.
Zavaromban nevettem, miközben egy sunyi pillantást vetettem Jiminre. Ő is vigyorogva lépett közelebb hozzám, majd átkarolta vállamat.
- Te meg mi a csodára gondoltál fényképezés közben?
Mivel a legjobb barátom, rögtön megértem, mire céloz. Főleg így, hogy jogos a kérdése. A válasz viszont elég morbid lenne, így tiltakozom.
- Semmi olyanra! - csapok rá mellkasára játékosan.
- Odalent nem ezt mondják. – suttogja fülembe, majd tekintete alsó felemre téved.
Azonnal odakapom kezeimet, hogy eltakarjam domborodó férfiasságomat. Te jó ég. Ez lehetetlen! Szörnyen kínosan éreztem magam, hiszen tudtam, hogy ennek az okozója nem volt más, mint Jimin, a legjobb barátom.

Napokkal később…

Azt reméltem, hogy a Jimin iránt érzett vágyaim csak egyszer és tök véletlenül jöttek elő. Azonban tévednem kellett. Mióta az az este megtörtént, egyszerűen nem vagyok normális. Ahányszor ránézek barátomra, furcsa érzések törnek rám. Jobb esetben alig észlelhető, kellemes bizsergés, a rosszabbik esetben férfiasságom totál irányíthatatlanná válik, gondolataim pedig olyan dolgokkal telnek meg, amelyekkel nem kéne. Amennyire csak tudom, próbálom távol tartani magamat Jimintől, ám ez nem olyan könnyű. Ha túlzásba vinném, azt észrevenné és rögtön tudná, hogy valami bajom van. Az igazat semmiképpen sem mondhatom el neki, illetve megtehetném, de úgyis csak kiröhögne vagy megutálna. Ezekre pedig semmi szükségem. Nagyon fontos számomra, nem akarom elveszíteni. Tegnap volt a harmadik eset, hogy sikeresen felizgatott, s a fürdőszobába menekülve elégítettem ki magamat. Ha ez így megy tovább, komolyan meg fogok őrülni. Szerencsére a mai nap a klip leforgatásának napja. Talán nem lesz időm foglalkozni Jiminnel és a problémáimmal…
Természetesen rosszul gondoltam. A délelőttöt még sikerült átvészelnem valahogy, délután viszont bekövetkezett a baj. Már csak a táncos részek voltak hátra, azt hittem, gyorsan letudjuk, majd mehetünk haza pihenni. Körülbelül a második percnél tartottunk a klipben, mindenki a megbeszéltek alapján csinálta a mozdulatokat, kivéve én. Abban a pillanatban, amikor a koreográfia szerint Jimin és Jungkook hátat fordít a kamerának, szemeim barátom formás hátsójára tévedtek. A feszes, piros nadrág tökéletesen kimutatta a női popsikat megszégyenítő kerekséget. Tudatalattimnak köszönhetően tenyerem egy óriásit csattant rajta. Jimin, valamint a többiek, beleértve a kamerást, az operatőröket, mindenkit lefagyva néztek rám, hogy mit művelek. Arcom még a ráknál is vörösebb színben éghetett, tekintetemet pedig a földre szegeztem. Pár perces csönd után a forgatást vezető férfi elnevette magát, majd tapsolni is kezdett. Nagyon megijedtem, fogalmam sem volt, mire véljem ezt a viselkedését.
- Mindig is szerettem a spontán dolgokat, amit pedig most te tettél, az tökéletesen beleillik a szituációba. Ha nem okoz problémát senkinek sem, akkor beletesszük a klipbe.
Nagyot nyelve fordultam Jimin felé, aki feldolgozva a történteket bólintott egyet. Ezt követően rám nézett, s a szokásostól eltérő, kissé huncut mosolyt küldött felém. Szívem torkomban kezdett el dobogni, majd fejemet megvakarva viszonoztam a gesztust. A forgatás folytatódott tovább. Természetesen minden részt többször felvettünk, így a nap folyamán rengetegszer megérinthettem Jimin fenekét. Minden egyes érintésnél éreztem, mekkora bajba sodortam magamat. Szabályszerűen féltem, mit fogok ezért kapni a dormban.

Este

A hazafelé vezető úton gyorsan beültem J-Hope és Jungkook közé, tehát megúsztam a Jiminnel való beszélgetést. Tudtam, hogy nem kerülhetem el teljesen, de legalább szereztem magamnak még egy kis időt, hogy összeszedjem gondolataimat, mit is fogok neki mondani, amikor kérdőre von. Meglepetésemre még vacsora előtt sem jött oda hozzám. Kezdtem azt hinni, haragszik rám. Elhatároztam, hogy fürdés után én magam keresem fel. Terveim azonban meghiúsultak, amikor belépett szobámba. Egy szál törölközőben, ijedt fejjel fordultam irányába. Ő határozott léptekkel közeledett felém.
- J-Jimin… - motyogtam alig hallhatóan.
- Egyszerűen nem tudom elhinni, amit tettél. – kezdett bele Jimin.
- É-én sajnálom… - hebegtem.
- Sajnálod?
Bólintottam egy aprót, miközben nagyot nyeltem közelsége miatt.
- Biztos? – kérdezte suttogva.
Forró lehelete csiklandozva súrolta ajkaimat. Ez volt az a pont, ahol úgy éreztem, nem érdekelnek a következmények és meg kell csókolnom. Gyengéden nekinyomtam számat az övének. Az érzés, ami akkor végigfutott rajtam, eszméletlen volt. Ajkai sokkal teltebbek és puhábbak, mint amilyennek képzeltem. De ami még ezeknél is jobban tetszett, az az, hogy teljesen összeolvadtak enyémekkel, mintha egymásnak teremtették volna őket. Bátorságom azonban csak pár másodpercig tartott, s elhúzódtam tőle. Félve pillantottam szemeibe, hogy megnézzem reakcióját. Szemei fényesen csillogtak, arcán pedig egy vigyor jelent meg.
- Tudod te, mennyi ideje vártam már arra, hogy ez megtörténjen? – szólalt meg végül.
Nem akartam hinni füleimnek. Annyi mindent szerettem volna mondani vagy kérdezni, de mindössze csak nevét tudtam kibökni.
- Jimin…
- Ss! – helyezte mutatóujját számra, miközben tekintete arcomat fürkészte.
Miután eltávolította ujját, megcsókolt. Nem húzta az időt, ajkai rögtön mozgásba kezdtek. Hogy minél gyorsabban felvegyem az általa diktált ritmust, közelebb léptem hozzá, s átkaroltam nyakát. Egy aprót hümmögött, mikor felsőtestünk egymásnak nyomódott, majd derekam köré fűzte izmos karjait. Csókunk ekkor már szenvedélyessé vált, nyelvével simogatta alsó ajkamat a bejutásért, amit hamar meg is kapott. Izomszervével vadul járta körbe szájüregemet, egyetlen pontot sem hagyott ki. Természetesen nem bántam, hiszen iszonyat jó érzés volt, egész testem beleremegett. Hosszú percek múlva váltunk csak el egymástól levegőhiány miatt.
- Remekül csókolsz. – mondtam pirult arccal.
- Tudom, és ez még csak a kezdet volt. – felelte huncutul, miközben egy finom mozdulattal az ágyra lökött.
Mellkasomnál fogva nyomott le fekvő helyzetbe, ő pedig fölém mászott. Kínzó lassúsággal hajolt le hozzám egy újabb, rövid csókra. Ezt követően nyakamra tért át. Néhány helyen kicsit erősebben megszívta bőrömet, apró sóhajokat kiváltva belőlem. Egyre lejjebb haladva halmozott el pillangó puszikkal. Mellkasomnál is elidőzött egy kicsit, nyelvével nyaldosta bimbóimat. Kezemet szám elé tettem, hogy megakadályozzak egy hangosabb sikolyt. Jimin észrevéve ezt, elmosolyodott.
- Hallani szeretném a hangodat. – mondta, majd végignyalt alsó ajkán.
- Félek, hogy a többiek meghallják… - motyogtam bátortalanul.
- Nem érdekel, legalább tudják, hogy az enyém vagy.
Szavai hallatán meghatódtam, már majdnem legurult arcomon az első örömkönnyem, amikor Jimin belecsókolt köldökömbe. A hirtelen ért tette miatt kissé megugrottam. Ő azonban nem zavartatta magát, folytatta tovább kalandozásait egészen a törölköző széléig. Amikor fogaival megcsípte annak szélét, beharaptam alsó ajkamat. Tetszett ez az egész, amit művel velem, de mivel ez az első alkalom, hogy egy fiúval csinálom, kissé izgulok és félek is. Görcsösen nyúlok karja után, mire ő ijedten néz fel rám.
- Túl gyors vagyok? – kérdezte. – N-ne haragudj, csak olyan gyönyörű vagy, hogy nem tudok ellenállni neked… - magyarázta, miközben felkúszott hozzám.
- Nem haragszom, és én is kívánlak téged, csak tudod… nekem ez az első… - sütöttem le szemeimet.
- Nekem is, szóval nem kell félned. – puszilta meg orromat.
Megkönnyebbülve mosolyodtam el. Azt hittem, ő már jártas ebben a dologban, hiszen olyan határozottan csinált minden. Hogy visszahozzam bizalmát, lehúztam magamhoz, s hevesen megcsókoltam, kicsit rá is haraptam ajkára. Pár pillanatig zavarban lehetett, ám utána hamar visszatért rámenős énje és teljes testsúlyával rám helyezkedett. Lassú, körkörös mozgásba kezdett csípőjével, ezzel ingerelve ágyékomat. Jólesően sóhajtottam fel, majd belemarkoltam általam olyannyira kedvelt, formás fenekébe.
- Tetszik, mi? – kuncogott fel halkan.
- Nagyon ish… - nyöszörögtem.
Férfiasságom már javában lüktetett alatta, amit ő is érezhetett, mert abbahagyta a mozgást. Felegyenesedett, hogy lekaphassa magáról felsőjét. Szemeim rögtön rátapadtak kidolgozott felsőtestére, ujjaim pedig gondolkodás nélkül siklottak végig kockáin.
- Ezt is vegyük le. – céloztam nadrágjára azzal, hogy elkezdtem kicsatolni övét.
Segítőkészen gurult le rólam, s húzta le magáról a ruhadarabot boxerével együtt. Az ágy háttámlájának támasztott párnának döntötte hátát, lábait kisebb terpeszbe helyezve. Rögtön tudtam, mire gondol, így négykézláb pozícióba tornáztam magam, s végtagjai közé mászva vettem kezembe férfiasságát. Fel-le irányuló mozgásokat végeztem rajta, miközben egy forró csókot váltottunk. Miután elváltam tőle, fejemmel is lehajoltam ágyékához, hogy kezemet helyettesítve számmal vegyem kezelésbe. Először csak megnyaltam hosszának tetejét, mire felnyögött. Aztán apró körzéseket végeztem nyelvemmel, míg nem teljesen befogadtam egész méretét. Percekig mozgattam fejemet hosszán, minden egyes mozdulatomnál éreztem, hogy egyre jobban keményedik. Ujjaival beletúrt hajamba, majd meg is markolta azt, később pedig fejem mozgásának ütemét is irányította. Szinte már a torkomban éreztem férfiasságának végét, de nem zavart, a lehető legjobb kényeztetést szerettem volna neki nyújtani.
- Tae… - lihegte nevemet. – Mindjárth…
Mielőtt még elélvezhetett volna, elhúzódtam. Azt akartam, hogy velem együtt érjen a csúcsra. Mint egy vadmacska, úgy terített le újra az ágyra.
- Nem bírom tovább, akarlak! – mondta határozott, szexi hangszínen.
- Akkor tégy magadévá! – tártam szét neki lábaimat.
Nem kellett neki többször mondani, nyakába emelte végtagjaimat, s elhelyezkedett nyílásomnál. Tudtam, hogy szörnyen fájni fog minden előkészítés nélkül, viszont a vágyam sokkal hatalmasabb volt annál, hogy megálljt parancsoljak neki vagy akár magamnak. Szorosan kapaszkodtam a lepedőbe, s behunytam szemeimet, úgy vártam a behatolásra. Észre sem vettem, hogy Jimin lehajolt hozzám, csak akkor, amikor fülembe súgta azokat a szavakat, melyekről még álmodni sem mertem.
- Szeretlek, Tae!
Totál letaglóztam, az agyamat ellepte a rózsaszín köd. Jimin kihasználva az alkalmat, belém hatolt. Felnyögtem a fájdalomtól, ami hirtelen villámként csapott végig testemen. Még könnyek is szöktek szemembe.
- Mindjárt el fog múlni, csak próbálj meg ellazulni! - hallottam Jimin rekedtes hangját.
Igyekeztem eleget tenni kérésének, bár nem volt egyszerű. Úgy éreztem magam, mint egy töltött pulyka, akinek mindjárt szétrepednek a falai a túlzott töltéstől. Percek múlva azonban tényleg csillapodni kezdett a fájdalom, így Jimin elkezdhetett mozogni bennem. Nem telt el sok idő, s már az élvezettől nyögdécseltem. Minél jobban kifejeztem tetszésemet, ő annál mélyebbre lökéseket végzett bennem. Ennek köszönhetően fedezte fel gyenge pontomat, melyet egy sikkantással adtam tudtára. Tökéletes érzéke volt, egymás után egyre többször találta el ugyanazt a helyet, sőt csípőjének gyorsuló mozgásával még jobban fokozta az élvezeteket. Mindkettőnkről folyt az izzadtság, s szinkronban lihegtünk. Késztetést éreztem arra, hogy magamhoz nyúljak, s pumpálni kezdjem férfiasságomat.
- Hmm, micsoda látvány. Szeretnéd, ha én…? – kérdezte Jimin.
Még be sem fejezte kérdését, én már utat engedtem neki, hogy ő vegyen kezelésbe. Majd megőrültem, amikor forró tenyere körbefonta ékességemet, s munkálkodni kezdett rajta. Teljesen kikészültem, nyögéseim számát már nem is lehetett számon tartani.
- Jiminah… azt hiszem… - kezdtem bele mondandómba, de nem tudtam befejezni.
Hátam egy jól látható ívben megfeszült és saját hasfalamra élveztem. Nem sokkal utánam Jimin is felmorrant, majd éreztem, ahogyan forró nedve szétterjed bensőmben. Fáradtan borult rám, s velem együtt próbálta meg csitítani gyors lélegzetvételeit. Mikor ez sikerült, lassan kihúzódzkodott belőlem és elfeküdt mellettem.
- Én is szeretlek! – törtem meg a csöndet.
Gyengéden magához húzott, majd átkarolt.
- Tudom, köszönöm!
- Mit köszönsz? – néztem rá értetlenkedve.
- A hormonjaidnak, hogy bátorságot öntöttek beléd. – nevetett.
- Hé! – ütöttem meg játékosan vállát, majd mellkasába temettem piruló arcomat.
- Ne bújj el, szeretem látni a reakcióidat! Igazából azok is sokat segítettek abban, hogy meggyőződjek az érzéseidről.
- Sajnálom, amiért ilyen lassan jöttem rá mindenre.
- Semmi baj, megérte ennyit várni. – simított végig arcomon, majd egy puszit nyomott homlokomra.
Boldogan öleltem át derekánál, s hunytam be szemeimet.
~ Drága Jiminah, ha tudnád, mire vállalkoztál a hormonjaim mellett…! – gondoltam magamban egy ördögi vigyorral kísérve.

After graduation (V+Jimin)

Körülbelül egy éve annak, hogy elballagtam a középiskolából és elhagytam a várost, hiszen egy messzebbi egyetemen tanulok. Mivel vége van a vizsgaidőszaknak és ráérek, végre visszalátogathatok arra a helyre, ahol életem legszebb és egyben legfájdalmasabb élményeit éltem át. Zsebre tett kézzel sétálok végig az állomástól egészen az iskola hatalmas épületéig vezető úton. Tavasz van, így az út mentén sorakozó cseresznyefák gyönyörűen pompáznak rózsaszín színükben. Egy kisebb sóhaj hagyja el ajkaimat, mikor a fák lombkoronái közül felpillantok az égre, s a napsugarak megmelengetik arcomat. Azonban nem állok le, egyenletes tempóban haladok tovább. Testem kissé megfeszül, amikor felbukkan szemeim előtt az általam olyan jól ismert épület. Még mindig ugyanúgy néz ki, semmit sem változott az egy év alatt. A diákok most is ellepik az udvart, mint amikor még én jártam ide. Magasságom miatt már akkor is el tudtam vegyülni a tömegben és ez most sincs másként. Elmosolyodva lépek be a kétszárnyú ajtón, majd megtorpanok. A folyosók is zsúfolt a diákoktól, valamint a tanárok rendteremtő hangjától visszhangzik. Újra elindulok, hogy a régi osztálytermem felé vegyem utamat, mely a folyosó vége felé helyezkedik el. Egy-egy szempár kíváncsian néz utánam, nekik biztos feltűnt, hogy nem vagyok idevaló, de nem törődöm velük. Amikor megérkeztem a megfelelő terem elé, benéztem. Tekintetemet először arra a padra szegeztem, ahol én ültem, majd a mellette levőre is rápillantottam, ahol legjobb barátom és egyben életem első szerelme ült, Taehyung. A most üresen álló székre odaképzeltem alakját, s mosolygós arcát, melyet valószínűleg soha többé sem fogok látni. Általam kirajzolt körvonalait a csengő éles hangja rögtön elmosta. Ideje volt tovább állnom, hogy ne zavarjam a következő óra kezdetét. Még egyszer utoljára körbenéztem, majd hátat fordítottam az osztálynak és elindultam a lépcső felé. Lassan haladtam felfelé, s meg sem álltam egészen az építmény tetőteréig. Az iskolának ez az egyik zuga, ahol legtöbb időmet töltöttem, valamint ahol megismertem V-t. Kissé remegő kézzel toltam meg az acélajtót, mely még mindig rendelkezett fájdalmasan nyikorgó hangjával. Amint kiléptem, megéreztem a hajamba és felsőmbe belekapó lágy szellőt, ami jól is jött ebben a talán izgatottnak nevezhető állapotomban. Felkerestem azt a részt, ahová mindig leültem vagy elfeküdtem, s helyet foglaltam. Lábaimat kinyújtottam előre, kezeimmel pedig hátam mögött támaszkodtam. Behunytam szemeimet és az ég felé emeltem arcomat. Percek múlva, mintha sivatagban lennék és délibábot látnék, megjelentek előttem régi emlékképeim. Még így, ballagásunk után is megmaradt minden pillanat. Emlékszem, milyen meggondolatlanok voltunk, mely végül is kapcsolatunk szívszaggató végéhez vezetett. De ennek ellenére a boldog percek változatlanok megmaradnak. Olyanok, mintha tegnap történtek volna. Minden nap új események elé néztünk, ám te mindig ott voltál mellettem és a nehézségek egyáltalán nem tűntek annak. Akkor még egyáltalán nem éreztem a felnőtté válás, továbbá az elválás szörnyűségeit, csak veled foglalkoztam. Te jelentetted számomra az életet. Semmi más nem volt fontos. Azt sem vettem észre, milyen gyorsan telik az idő melletted. Most azonban, hogy egyedül vagyok itt, minden az ellenkezője. Nincs meg az a fontos dolog az életemben, ami boldoggá és izgalmassá teszi napjaimat. Az idő is mintha a háromszorosára lassult volna le. Minden egyes perc olyan hosszú, s fájdalmas.
- Bárcsak itt lennél velem megint és minden olyan lenne, mint régen! – gördült le egy kósza könnycsepp arcomon.
Abban a pillanatban, hogy ezt kimondtam, az ajtó megnyikordult. Valaki feljött a tetőre. Gyorsan letörölgettem könnyeimet, miközben talpra álltam. Amikor megfordultam, belém fagyott a lélegzet, kezeim pedig tehetetlenül hullottak le oldalamhoz. Hiszen aki velem szemben állt, nem volt más, mint Taehyung. Hozzám hasonlóan ő is kővé dermedt. Percekig bámultuk egymást, mire dadogva kinyökögte nevemet.
- J-jiminshi…!?
Pontosítok. Nem is a nevemet, hanem a becenevemen, amelyen csak ő szólított. Erre a kellemes emlékre szívem nagyot dobbant. V természetesen szájához kapott, amikor felismerte, mit is mondott.
- N-ne haragudj! – motyogta.
- Miért kéne haragudnom?
- Nem tudom… régen találkoztunk, biztosan furcsa, hogy így szólítalak…
- Egyáltalán nem furcsa, inkább jól esik. – vallottam be lehajtott fejjel.
- Nézd, én sajnálom, hogy nem sikerült bekerülnöm arra az egyetemre, ahova neked és el kellett válnunk egymástól! Egyszerűen szégyelltem magamat, s nem tudtam a szemedbe nézni.
- Nyugodtan elmondhattad volna, hiszen tudtad, mennyire fontos vagy nekem! Simán lemondhattam volna a jelentkezésemet és bekerülhettem volna oda, ahová te!
- Pont ezt akartam elkerülni! Mármint ne érts félre! Nem azt, hogy együtt legyünk, mert én is mindennél jobban ezt szerettem volna, de nem engedhettem meg, hogy csak miattam elveszíts egy ilyen remek lehetőséget! – kezdett el könnyezni ő is.
- Még ha így is lett volna, akkor sem kellett volna olyan hirtelen eltűnnöd! Szerintem meg tudtuk volna beszélni a dolgot! Legalább barátok maradhattunk volna… - csuklott el hangom, hiszen ennél még mindig többet akartam.
- Ha nem tudtunk volna találkozni is vártál volna rám? – nézett rám kikerekedett szemekkel.
Némán bólintottam egyet, mire ő összerogyott.
- É-én azt hittem… hogyha sokáig nem látsz… akkor elfelejtesz… vagy találsz valaki mást… egy nálam sokkal jobb társat… - szipogta tenyerébe temetve arcát.
Félénken lépdeltem oda hozzá, majd leguggoltam és magamhoz húztam.
- Te kis butus! A szívem már évek óta a tiéd, ki másnak adhatnám oda? – suttogtam fülébe.
Kis hezitálás után belekapaszkodott kezeivel felsőmbe, arcát pedig mellkasomba fúrta. Hátára fektettem tenyeremet, s lassú mozdulatokkal simogatni kezdtem azt, hogy lenyugodjon. Miután sikeresen leállt a sírással, óvatosan elhúzódott tőlem. Tekintete találkozott enyémmel. Még mindig ugyanazt a melegséget árasztották, melyet évekkel ezelőtt is.
- Jiminah!
- Hm?
- Nagyon, nagyon, nagyon, NAGYON szeretlek!
Óriási megkönnyebbülést éreztem, mikor kiejtette azokon a csinos kis ajkain e szavakat. Nem húztam az időt, bezártam a köztünk lévő távolságot és rátapadtam párnácskáira. Hosszan, de lágyan csókoltuk egymást. Mindketten beleadtuk az évekig magunkban tartott, mára fojtogatóvá vált érzéseket.
- Nem lényeges, mennyi idő telt el, sosem lettem volna képes elfelejteni téged! – lihegtem szájára, miután elváltam tőle egy kis levegőért.
- Mélyen a szívemben én is reméltem, hogy örökké emlékezni fogsz rám! – suttogta, majd egy újabb csókban forrtunk össze.
Ez a csók talán annak is a jelképe volt, hogy innentől kezdve soha többé nem engedjük el egymást.

I can't give up on you(V+Jimin)

(ez a videó ihlette a történetet :3)

Kilenc… tíz… tizenegy. Számolom a hónapokat, amióta szerelmes vagyok Park Jiminbe, a csapattársamba. Pontosan a debütálás óta. Már majdnem egy év eltelt, de én még mindig nem vallottam be neki, mit érzek iránta. Igazából soha nem is szándékoztam. Nem szerettem volna tönkretenni a felhőtlen barátságunkat, melyet a kezdetektől fogva ápolunk, de mégis megtörtént.
Tisztán emlékszem az első alkalomra, amikor megölelt. Éppen a No more dream című dalunk klipjét forgattuk egy iskolabuszban. Nem volt megszabva, hogy mit kell tennünk, kreativitásunkra hagyatkozva kellett mozognunk és pózolnunk. Így is tettem. Eleinte egy ülésen ültem, s a ritmusra ingattam felsőtestemet, aztán a mögöttem ülő Jungkookra néztem, aki felkelt helyéről, mikor az ő része következett. Ekkor pillantottam meg Jimint a most már üres ülés mögött. Gondolkodás nélkül ültem eggyel hátrébb, közelebb kerülve hozzá. A következő pillanatban megéreztem izmos karját vállamon. Kissé zavartan nézhettem rá, hiszen egy furcsa érzés kerített hatalmába. Egyszerre rázott ki a hideg, s futott végig testemen egy meleg hullám. Természetesen akkor még nem tudtam, hogy vonzódom hozzá, így az egészet csak az ugrabugrálás következményeként könyveltem el. Miután kiadtuk az első albumunkat, rengeteg fellépésen, valamint fantalálkozón kellett részt vennünk. Szerettem ezeket a rendezvényeket, főleg azokat, amelyeken Jimin velem szórakozott a kamerák előtt. Számos emlékem van, melyeken elmosolyodom, ha eszembe jutnak: az ölelései, apróbb érintései, vonzó tekintetei, fülembe való suttogásai… Ezek mind egyre gyakoribbak lettek és én egyáltalán nem bántam. Sőt, egy idő után azon kaptam magam, hogy ha nem teszi meg egy nap legalább egyszer, akkor nekem kell megérintenem őt. Talán ez volt az a pont, amikor barátságom valami mélyebb érzelemmé változott.
A következő lépést szerelmem kialakulásában egy hotelben eltöltött éjszaka jelentette. A sors úgy hozta, hogy Jiminnel legyek egy szobában, ahol nem különálló, egyszemélyes ágyak voltak, hanem egy franciaágy egyetlen takaróval. Szorosan össze kellett bújnunk, hogy mindkettőnknek jusson a paplanból. Álmában átkarolta derekamat, fejét pedig hátamba fúrta. Minden egyes levegővétele kellemesen csiklandozta nyakamat. Azóta sem aludtam olyan jól, mint aznap este. Másnap bármit megadtam volna egy újabb ilyen élményért…
Azonban ennél valami sokkal emlékezetesebb dolog történt. Utazásunk utolsó napján kaptunk egy kis szabadidőt, így – annak ellenére, hogy fáradtak voltunk – körbejártuk a várost. Rengeteg szépet és jót láttam, bár be kell vallanom, tekintetem legtöbbször Jimin alakjára szegeződött. A nap gyorsan telt, de mi nem zavartattuk magunkat, ki akartuk élvezni szabadságunk minden egyes pillanatát. Nagy vágyam volt, hogy a folyópartra is lemenjünk, s onnét csodáljam a gyönyörű kilátást. A csapat többsége azonban fáradtságra hivatkozva nem akart eljönni. Szomorúságomat kifejezve biggyesztettem le számat, mire Jimin megszánt. Elköszönve a többiektől indultunk a sétára. Nagyon boldog voltam, amiért eljött velem, pedig ez semmi sem volt ahhoz képest, ami később következett. Körülbelül fél órás séta után találtunk egy, a folyóba nyúló elhagyatott mólót, ahová rögtön le is ültünk, s úgy csodáltuk a vízen tükröződő esti fényeket. Rengeteg képet készítettünk, hogy megmutassuk a többieknek, miről maradtak le. Miután kiröhögcséltük magunkat, Jimin letette maga mellé mobilját, majd otthonosan hanyatt feküdt, s behunyta szemeit. Én törökülésben ültem tőle pár centiméterre és csak bámultam békés arcát. Halkan énekelni kezdtem, hogy eltüntessem a bekövetkezett csendet. Percek múlva halk szuszogás csapta meg fülemet. Azt hittem, csak játszadozik, de amikor kezemmel hadonásztam szemei előtt és nem reagált, akkor esett le, hogy tényleg elbóbiskolt. Lassan néztem végig arcán: összeráncolt homlokát, sűrű szempilláit, pisze orrát, s végül halványrózsaszín ajkait. Tudatomon kívül nyeltem egyet, majd végignyaltam alsó ajkamon. Óvatosan fölé hajoltam, s egyre jobban közeledtem arcommal övéhez, mígnem ajkaim lágyan meg nem érintették övéit. Sosem feledem el azt a puhaságot, valamint édes ízt, melyet akkor éreztem. Hevesen dobogó szívvel húzódtam el tőle, mikor mocorogni kezdett.
Megijedtem. Millió gondolat futott át agyamon. Nem értettem, mi történik velem. Én nem akartam ezt. Jimin a barátom és szükségem van rá életem végéig. Nem veszíthetem el a buta érzelmeim miatt. Ki kell törölnöm őket. Be kell érnem ennyivel. Nem, nem is! El kell felejtenem, amit most tettem! Ebben a zavart állapotomban keltettem fel, majd némán haladva oldalán tértünk vissza hotelbe. A repülőn nem ültem mellé, muszáj volt egy kicsit távol maradnom tőle, hogy lehiggadjak. Azt hittem, pár nap alatt rendbe jövök, és újra a közelében lehetek, de tévedtem. Ahányszor ránéztem, pulzusom szaporább lett, s zavarba jöttem. Teltek-múltak a hetek, egyre jobban kerültem, ő pedig egyre szorosabb kapcsolatba került Jungkookkal. Fájt, hogy a próbákon nem rám mosolyog, a fellépéseken nem mellettem áll, nem engem karol át, valamint nem velem fotózkodik a színfalak mögött. Tehetetlenül néztem a távolból, s csak álmaimban szóltam hozzá. Minél tovább maradtam tőle távol, annál rosszabb lett. És nem csak nekem, hanem a többieknek is. Ugyanis viselkedésemre is kihatott ez az egész. A többiekkel sem nagyon kommunikáltam, legtöbbször egyedül ültem a sarokban és meredtem magam mellé. Ha hozzám szóltak, csak röviden, tömören válaszoltam vagy meg sem szólaltam, csupán rándítottam egyet vállamon. Egy idő után megelégelték ezt, s leaderünk erőteljesebben rám förmedt, hogy szedjem össze magam. Természetesen ez sem használt. Ezt követően a többi tag is próbálkozott, eredménytelenül…
Jimin volt az utolsó, aki érdeklődött utánam. Ha normális lennék, haragudnék rá, amiért egyszer sem kérdezte meg, mi a baj velem, de én butus, már attól izgatottnak éreztem magam, hogy hozzám szólt. Ez pedig azt jelentette, még mindig szeretem. Faképnél hagyva kerültem ki, ő azonban megragadott karomnál fogva, s maga felé fordított. Megpróbáltam lerázni magamról kezét, de sikertelenül. Eléggé elgyengültem az utóbbi időben, ő pedig az eddiginél is még izmosabb lett. Ahol tenyerével körbefonta csuklómat, ott kellemesen égett a bőröm. Utáltam magam, amiért még ilyen helyzetben is megérzem ezeket a dolgokat. Lehajtott fejjel álltam előtte, nem mertem szemeibe nézni. Némán hallgattam kérdéseit, valamint apróbb dorgálásait, melyek inkább jól estek, hiszen inkább aggodalmaskodással, mint haraggal fűtöttek voltak. Menekülni akartam fülemnek édesen csengő hangja elől. Hátrébb léptem, jelezve szándékomat, de őt ez csöppet sem érdekelte. Most már kissé idegesebben rázott meg. Ettől bennem is eltört a mécses. Nem bírtam tovább magamban tartani kínlódásaimat. Könnyeim maguktól folyni kezdtek, ajkaim pedig egymás után formálták a szavakat. A szavakat, melyek egy szerelmi vallomássá álltak össze.
Miután elhallgattam, kínos csönd lepte el a helyiséget, csupán szipogásom hallatszott. Tudtam, hogy itt a vége mindennek. Elrontottam. Össze akartam esni, el akartam süllyedni a föld alá vagy bármit tenni, csak nem itt állni ilyen szerencsétlenül és végighallgatni elutasítását. Meglepetésemre semmi ilyesmi sem történt. Egy mozdulattal a hátam mögött lévő tükrös asztalra nyomott úgy, hogy hátam nekiütközött az üvegnek. Köpni-nyelni nem tudtam hirtelen tettén, bambán néztem szemeibe, melyek mintha vággyal telien csillognának. Ezt is alig volt időm észrevenni, hiszen arca vészesen közeledett enyém felé, majd a köztünk lévő távolság teljesen eltűnt, s megcsókolt. Vadul falta párnácskáimat, teste pedig szorosan enyémhez préselődött. Másodpercekig bámultam kikerekedett szemekkel, mire felfogtam, mi is történik. Az a csoda, amire oly régóta vágyom. Boldogan adtam át magamat az érzésnek és viszonoztam csókját. Kezeim automatikusan tarkója köré csavarodtak, lábaimmal pedig csípőjét fogtam közre. Levegő hiányában vált el tőlem, majd ajkaival fülemhez vándorolt, s belesúgta azt az egy szót, mely majdnem szívem leállásához vezetett. Örömömet egy újabb szenvedélyes csókkal mutattam ki.
Sosem gondoltam volna, hogy ennyi kínt kiállva találok rá az életemet nagyban meghatározó gyönyörre, ami nélkül nem tudnék élni: a Jimin iránt érzett, visszavonhatatlan szerelememre.