(ez a videó ihlette a történetet :3)
Kilenc… tíz… tizenegy. Számolom a hónapokat, amióta szerelmes vagyok Park Jiminbe, a csapattársamba. Pontosan a debütálás óta. Már majdnem egy év eltelt, de én még mindig nem vallottam be neki, mit érzek iránta. Igazából soha nem is szándékoztam. Nem szerettem volna tönkretenni a felhőtlen barátságunkat, melyet a kezdetektől fogva ápolunk, de mégis megtörtént.
Tisztán emlékszem az első alkalomra, amikor megölelt. Éppen a No more dream című dalunk klipjét forgattuk egy iskolabuszban. Nem volt megszabva, hogy mit kell tennünk, kreativitásunkra hagyatkozva kellett mozognunk és pózolnunk. Így is tettem. Eleinte egy ülésen ültem, s a ritmusra ingattam felsőtestemet, aztán a mögöttem ülő Jungkookra néztem, aki felkelt helyéről, mikor az ő része következett. Ekkor pillantottam meg Jimint a most már üres ülés mögött. Gondolkodás nélkül ültem eggyel hátrébb, közelebb kerülve hozzá. A következő pillanatban megéreztem izmos karját vállamon. Kissé zavartan nézhettem rá, hiszen egy furcsa érzés kerített hatalmába. Egyszerre rázott ki a hideg, s futott végig testemen egy meleg hullám. Természetesen akkor még nem tudtam, hogy vonzódom hozzá, így az egészet csak az ugrabugrálás következményeként könyveltem el. Miután kiadtuk az első albumunkat, rengeteg fellépésen, valamint fantalálkozón kellett részt vennünk. Szerettem ezeket a rendezvényeket, főleg azokat, amelyeken Jimin velem szórakozott a kamerák előtt. Számos emlékem van, melyeken elmosolyodom, ha eszembe jutnak: az ölelései, apróbb érintései, vonzó tekintetei, fülembe való suttogásai… Ezek mind egyre gyakoribbak lettek és én egyáltalán nem bántam. Sőt, egy idő után azon kaptam magam, hogy ha nem teszi meg egy nap legalább egyszer, akkor nekem kell megérintenem őt. Talán ez volt az a pont, amikor barátságom valami mélyebb érzelemmé változott.
A következő lépést szerelmem kialakulásában egy hotelben eltöltött éjszaka jelentette. A sors úgy hozta, hogy Jiminnel legyek egy szobában, ahol nem különálló, egyszemélyes ágyak voltak, hanem egy franciaágy egyetlen takaróval. Szorosan össze kellett bújnunk, hogy mindkettőnknek jusson a paplanból. Álmában átkarolta derekamat, fejét pedig hátamba fúrta. Minden egyes levegővétele kellemesen csiklandozta nyakamat. Azóta sem aludtam olyan jól, mint aznap este. Másnap bármit megadtam volna egy újabb ilyen élményért…
Azonban ennél valami sokkal emlékezetesebb dolog történt. Utazásunk utolsó napján kaptunk egy kis szabadidőt, így – annak ellenére, hogy fáradtak voltunk – körbejártuk a várost. Rengeteg szépet és jót láttam, bár be kell vallanom, tekintetem legtöbbször Jimin alakjára szegeződött. A nap gyorsan telt, de mi nem zavartattuk magunkat, ki akartuk élvezni szabadságunk minden egyes pillanatát. Nagy vágyam volt, hogy a folyópartra is lemenjünk, s onnét csodáljam a gyönyörű kilátást. A csapat többsége azonban fáradtságra hivatkozva nem akart eljönni. Szomorúságomat kifejezve biggyesztettem le számat, mire Jimin megszánt. Elköszönve a többiektől indultunk a sétára. Nagyon boldog voltam, amiért eljött velem, pedig ez semmi sem volt ahhoz képest, ami később következett. Körülbelül fél órás séta után találtunk egy, a folyóba nyúló elhagyatott mólót, ahová rögtön le is ültünk, s úgy csodáltuk a vízen tükröződő esti fényeket. Rengeteg képet készítettünk, hogy megmutassuk a többieknek, miről maradtak le. Miután kiröhögcséltük magunkat, Jimin letette maga mellé mobilját, majd otthonosan hanyatt feküdt, s behunyta szemeit. Én törökülésben ültem tőle pár centiméterre és csak bámultam békés arcát. Halkan énekelni kezdtem, hogy eltüntessem a bekövetkezett csendet. Percek múlva halk szuszogás csapta meg fülemet. Azt hittem, csak játszadozik, de amikor kezemmel hadonásztam szemei előtt és nem reagált, akkor esett le, hogy tényleg elbóbiskolt. Lassan néztem végig arcán: összeráncolt homlokát, sűrű szempilláit, pisze orrát, s végül halványrózsaszín ajkait. Tudatomon kívül nyeltem egyet, majd végignyaltam alsó ajkamon. Óvatosan fölé hajoltam, s egyre jobban közeledtem arcommal övéhez, mígnem ajkaim lágyan meg nem érintették övéit. Sosem feledem el azt a puhaságot, valamint édes ízt, melyet akkor éreztem. Hevesen dobogó szívvel húzódtam el tőle, mikor mocorogni kezdett.
Megijedtem. Millió gondolat futott át agyamon. Nem értettem, mi történik velem. Én nem akartam ezt. Jimin a barátom és szükségem van rá életem végéig. Nem veszíthetem el a buta érzelmeim miatt. Ki kell törölnöm őket. Be kell érnem ennyivel. Nem, nem is! El kell felejtenem, amit most tettem! Ebben a zavart állapotomban keltettem fel, majd némán haladva oldalán tértünk vissza hotelbe. A repülőn nem ültem mellé, muszáj volt egy kicsit távol maradnom tőle, hogy lehiggadjak. Azt hittem, pár nap alatt rendbe jövök, és újra a közelében lehetek, de tévedtem. Ahányszor ránéztem, pulzusom szaporább lett, s zavarba jöttem. Teltek-múltak a hetek, egyre jobban kerültem, ő pedig egyre szorosabb kapcsolatba került Jungkookkal. Fájt, hogy a próbákon nem rám mosolyog, a fellépéseken nem mellettem áll, nem engem karol át, valamint nem velem fotózkodik a színfalak mögött. Tehetetlenül néztem a távolból, s csak álmaimban szóltam hozzá. Minél tovább maradtam tőle távol, annál rosszabb lett. És nem csak nekem, hanem a többieknek is. Ugyanis viselkedésemre is kihatott ez az egész. A többiekkel sem nagyon kommunikáltam, legtöbbször egyedül ültem a sarokban és meredtem magam mellé. Ha hozzám szóltak, csak röviden, tömören válaszoltam vagy meg sem szólaltam, csupán rándítottam egyet vállamon. Egy idő után megelégelték ezt, s leaderünk erőteljesebben rám förmedt, hogy szedjem össze magam. Természetesen ez sem használt. Ezt követően a többi tag is próbálkozott, eredménytelenül…
Jimin volt az utolsó, aki érdeklődött utánam. Ha normális lennék, haragudnék rá, amiért egyszer sem kérdezte meg, mi a baj velem, de én butus, már attól izgatottnak éreztem magam, hogy hozzám szólt. Ez pedig azt jelentette, még mindig szeretem. Faképnél hagyva kerültem ki, ő azonban megragadott karomnál fogva, s maga felé fordított. Megpróbáltam lerázni magamról kezét, de sikertelenül. Eléggé elgyengültem az utóbbi időben, ő pedig az eddiginél is még izmosabb lett. Ahol tenyerével körbefonta csuklómat, ott kellemesen égett a bőröm. Utáltam magam, amiért még ilyen helyzetben is megérzem ezeket a dolgokat. Lehajtott fejjel álltam előtte, nem mertem szemeibe nézni. Némán hallgattam kérdéseit, valamint apróbb dorgálásait, melyek inkább jól estek, hiszen inkább aggodalmaskodással, mint haraggal fűtöttek voltak. Menekülni akartam fülemnek édesen csengő hangja elől. Hátrébb léptem, jelezve szándékomat, de őt ez csöppet sem érdekelte. Most már kissé idegesebben rázott meg. Ettől bennem is eltört a mécses. Nem bírtam tovább magamban tartani kínlódásaimat. Könnyeim maguktól folyni kezdtek, ajkaim pedig egymás után formálták a szavakat. A szavakat, melyek egy szerelmi vallomássá álltak össze.
Miután elhallgattam, kínos csönd lepte el a helyiséget, csupán szipogásom hallatszott. Tudtam, hogy itt a vége mindennek. Elrontottam. Össze akartam esni, el akartam süllyedni a föld alá vagy bármit tenni, csak nem itt állni ilyen szerencsétlenül és végighallgatni elutasítását. Meglepetésemre semmi ilyesmi sem történt. Egy mozdulattal a hátam mögött lévő tükrös asztalra nyomott úgy, hogy hátam nekiütközött az üvegnek. Köpni-nyelni nem tudtam hirtelen tettén, bambán néztem szemeibe, melyek mintha vággyal telien csillognának. Ezt is alig volt időm észrevenni, hiszen arca vészesen közeledett enyém felé, majd a köztünk lévő távolság teljesen eltűnt, s megcsókolt. Vadul falta párnácskáimat, teste pedig szorosan enyémhez préselődött. Másodpercekig bámultam kikerekedett szemekkel, mire felfogtam, mi is történik. Az a csoda, amire oly régóta vágyom. Boldogan adtam át magamat az érzésnek és viszonoztam csókját. Kezeim automatikusan tarkója köré csavarodtak, lábaimmal pedig csípőjét fogtam közre. Levegő hiányában vált el tőlem, majd ajkaival fülemhez vándorolt, s belesúgta azt az egy szót, mely majdnem szívem leállásához vezetett. Örömömet egy újabb szenvedélyes csókkal mutattam ki.
Sosem gondoltam volna, hogy ennyi kínt kiállva találok rá az életemet nagyban meghatározó gyönyörre, ami nélkül nem tudnék élni: a Jimin iránt érzett, visszavonhatatlan szerelememre.
