Taemin(SHINee) oneshot

Tél van. Hűvös és csípős a levegő. Az égen szürke felhők tengere látszik, melyekből apró hópihék hullanak lefelé. Ilyenkor az ember legszívesebben otthon ül a kandalló mellett egy bögre, forró itallal. De én nem ilyen vagyok. Szeretem ezt az évszakot. Órákon keresztül tudok sétálgatni és gyönyörködni a hólepte tájban. Szeretem hallani, ahogy a friss hó ropog a lábam alatt. Szeretem nézni, ahogy a hópihék belehullanak kitartott tenyerembe. Igaz, millió van belőlük, de egyikük sem egyforma. Mindnek más alakja van. Bárcsak így lenne ez az én városommal is. Tudom, azt mondtam, hogy szeretem a telet, de valahol mélyen mégis vágyok egy kis változásra. Csak pár lépés választ el az iskola kapujától, mikor barátnőm utánam kiált:
-Zsani! Várj már meg! Nem hallasz?
-Oh, szia Jázmin! Ne haragudj, csak gondolkoztam.
-Már megint min?
-Jó lenne elszabadulni ebből a városból. Lehet, hogy bután hangzik, de kíváncsi vagyok, hogy máshol is ugyanilyen-e a tél vagy van valami különbség.
-Légy nyíltabb, ismerkedj meg fiúkkal és szedjél fel valakit! Akkor tutira lesz változás az életedben.-kezdte a szokásos beszédjét barátnőm.
-Én nem fogok senki után sem futni és mások kedvéért megváltozni. Ha valaki annyira nagyon meg akar ismerni, akkor lépjen ő előbb és szeressen olyannak, amilyen vagyok!-válaszoltam.
-Jajj te lány! Reménytelen eset vagy, ugye tudod?-mondta nevetve.
Közben beértünk osztálytermünkbe és elfoglaltuk helyünket. Szerencsére becsöngettek, így egy kis időre megúsztam drága barátném fiúkról való áradozását.
-Csend legyen! Mielőtt belekezdenénk a mai anyagba, el kell mondanom egy hírt maguknak.-jött be a tanár.
-Csak nem szünet lesz a hó miatt?-kiabálta be valaki.
-Nem egészen. A mai napon kaptunk egy levelet a svájci társiskolánktól, melyben az áll, hogy a jó tanulmányi átlaggal rendelkező diákok ingyen részt vehetnek egy hetes sítáborban.
-De jóó!-ujjongtak többen is.
Nekem is nagyon tetszett a dolog. Igaz még soha életemben nem síeltem, de végre lenne lehetőségem kimozdulni innen és átélni valami egészen újat.
-Felolvasom azoknak a nevét, akik részt vehetnek ebben a programban.
Feszülten ültem a széken és reménykedtem benne, hogy az én nevem is elhangzik.
-És végül Szemán Zsanett.
-De jó! Te is, meg én is mehetünk! Ugye jössz?-lelkendezett a mellettem ülő Jázmin.
-Nem is tudom…szeretnék, de még sose síeltem.
-Jajj emiatt ne aggódj, majd megtanulsz! Tök jó buli lenne és ott tuti megismerkedhetnél valami jóképű sráccal.
-Már megint ezzel jössz? Mindenesetre megkérdezem szüleimet.-feleltem.
-Hívj ám fel, hogy mit mondtak! Mert ha jöhetsz, akkor fel kell készülnünk.
-Rendben.
A nap többi része gyorsan elment. Hazafelé menet sokat gondolkoztam ezen a dolgon és egyre jobban tetszett. Mikor hazaértem, rögtön előálltam vele szüleimnél. Először húzták a szájukat, de végül belementek.
Hamar eljött a hétvége is, amikor is utaztunk Svájcba. Minden diák izgatott volt és alig várta, hogy odaérjünk. Az út elég hosszú volt, de koránt sem unalmas. Beszélgettünk Jázminnal, rengeteg képet csináltunk és, mikor kifáradtunk, zenét hallgattam, majd álomba merültem. Álmomban megjelent egy helyes fiú, akit még sosem láttam. Vörös haja és mosolygós arca csak úgy fénylett a hóról visszatükröződő napsugarak miatt. Mélyen szemembe nézett és felém nyújtotta kezét.
-Zsani! Zsani! Ébredj!-hallottam meg Jázmin hangját.
Felkeltem és kivettem fülemből a fülhallgatót.
-Mi az?-kérdeztem.
-Megérkeztünk!-felelte.
-Igazán tarthatott volna még pár percig az út.-motyogtam orrom alatt.
-Miért? Szerintem így is elég hosszú volt.
-Semmi. Menjünk!-mondtam és kiszálltunk a buszból.
Kinyújtózkodtam, majd vettem egy mély levegőt és körbenéztem. Csodásan nézett ki minden. A távolban lévő hegyeket hó és köd lepte, csak úgy, mint a közelben lévő fenyőket. A levegő friss volt és hűvös, de a nap halvány sugarai is érezhetőek voltak.
-Gyertek gyerekek! Elmondom a szobabeosztást!-kiabálta a tanár.
A diákok rögtön köré is gyűltek. Szerencsére barátnőmmel ketten kerültünk egy szobába a második emeleten.
-Miután kipakoltatok, gyűljetek össze a hallban, síruhában, mert rögtön ki is megyünk a pályára.-magyarázta a tanár tovább.
-Hát ez remek. Már első nap kitörhetem a nyakam.-jegyeztem meg.
-Jajj ne légy ilyen, biztos ügyi leszel és meglátod, hamar belejössz.-nyugtatgatott Jázmin.
-Remélem igazad van.-mondtam egy mosollyal.
Gyorsan elhelyezkedtünk szobánkban, majd felöltöztünk sícuccba és lementünk a megbeszélt helyre. A torkomban hatalmas gombóc volt. Izgultam.
-Két csoportba lesztek osztva. A haladók velem jönnek, a kezdőknek pedig egy síoktató fog segíteni.-jelentette ki a tanár.
-Hát ez remek. Külön leszünk, annyit arról, hogy segíteni fogsz…-fordultam Jázmin felé.
-Most értesültem, hogy az oktató ott vár ránk a pályánál. Gyerünk, induljunk!-harsogta a tanár.
Egy 10 perces séta után már ott is voltunk a pályánál. Mondanom sem kell, hogy még jobban izgultam, mint pár perccel ezelőtt. Senkivel sem voltam jóban a többiek közül, az összes ismerősöm a haladók közt van, ezért egyedül álldogáltam és vártam, hogy megérkezzen az oktató. Hogy ne unatkozzak, elképzeltem, hogy nézhet ki az oktató. Valami 40-50 éves, szigorú férfire számítottam. Tévedtem. Mikor felnéztem, teljesen megdermedtem. Egy fiatal, én korombeli, vörös hajú, fehér bőrű, mosolygós fiú közeledett felénk. Pont olyan, mint amilyet az álmomban láttam. A napsugarak úgy sütöttek rá, mintha egy angyal lenne és az égből jött volna le hozzánk. Mikor megállt előttem, tátott szájjal bámulhattam rá, mivel ezt kérdezte:
-Minden rendben? Vagy ennyire izgulsz?
-I-gen jól vagyok. Azt hiszem… Vagyis igen, izgulok. Még sosem síeltem…-dadogtam össze-vissza.
-Nem kell félned, majd én vigyázok rád.-kacsintott rám.
-Kö-köszönöm.-feleltem zavartan.
A többiek elég furcsán néztek rám, így lehajtottam fejemet.
-A nevem Lee Taemin és a héten én foglak tanítani titeket a síelés alapjaira. Az első nap kicsit nehéz lehet, de a hét végére teljesen jók lesztek, ígérem. Akkor kezdjünk is bele!-mondta kedves hangon.
Én ámulattal minden egyes szavát. Nem tudom, mi ütött belém, de teljesen megzavarodtam tőle. Olyan gyönyörűen nézett ki, amit még életemben eddig sosem láttam. Persze próbáltam a feladatokra is koncentrálni. Először azt mutatta meg, hogy kell tartanunk a lábunkat, hogy kell elindulni, fékezni, kanyarodni. Hát mondanom sem kell, hogy minden előttem próbálkozó személy esett jó párat. Éreztem, hogy nekem sem fog simán menni.
-Most te jössz!-szólt hozzám Taemin.
-Rendben.-mondtam halkan és lassan elindultam.
Egy jó kora utat megtettem és megörültem, hogy nem is olyan nehéz. Nem kellett volna, mert abban a pillanatban fenékre ültem. Taemin sietve odajött hozzám:
-Jól vagy?
-Igen.-néztem fel rá vörösödő arccal.
-Nincsen semmi baj, egész jó voltál. Nyújtsd a kezed, felhúzlak.-ajánlotta fel.
-Köszönöm.-feleltem és odanyújtottam kezemet.
Ő megfogta egy könnyű mozdulattal talpra állított.
-Megtudhatom a neved?-kérdezte egy gyilkos mosollyal.
-Zsani.-válaszoltam röviden.
-Szép név.-mondta.
-Köszönöm.
Egész nap gyakoroltunk. Mindannyian estünk-keltünk, de Taemin a lehető legnagyobb türelemmel és kedvességgel segített nekünk.
~Még sem lesz ez olyan rossz hét, mint gondoltam.
-Na mára végeztünk. Holnap reggel innét folytatjuk. Ha ügyesek lesztek, akkor fel is megyünk a legkönnyebb pályára.-magyarázta Taemin.
Közben a haladó csoport is megérkezett és visszaindultunk a szállóba.
-Na milyen volt? Hogy ment?-édeklődött Jázmin.
-Hát estem.keltem, de nem is volt olyan rossz. Vannak nálam reménytelenebb esetek is.-feleltem.
-Na és az oktató milyen?-kérdezgetett tovább.
-Rendes és türelmes.-feleltem röviden.
-Ez mind?-nézett rám furán.
-Miért? Mit kellene mondanom?
-Hogy néz ki? Fiatal, öreg? Pasi vagy nő?
-Fiatal srác. És helyes.-mondtam elpirulva.
-Na miről maradtam le?-húzta fel szemöldökét Jázmin.
-Semmiről.-mondtam.
-Aha, persze…
-Gyerekek pakoljátok le cuccaitokat, öltözzetek át kényelmesbe, addigra kész lesz a vacsora.-kiabálta a tanár.
-Végre! Egészen megéheztem.-jegyeztem meg.
Fél órával később már az ebédlőben ültünk és vacsoránkat majszoltuk. Rengeteg minden közül lehetett választani és finom is volt.
~Egyre jobban kezdem élvezni az ittlétet.-gondoltam magamban.
Mikor felnéztem, megláttam Taemint, amint éppen belép az ebédlőbe.
-Kit nézel annyira?-kérdezte rögtön Jázmin.
-A síoktatónkat.-felelte a tudatalattim.
-Úristen! Ez a pasi egy isten! Miért nem ezt mondtad? Ha tudtam volna, akkor kezdőnek tettetem magam.-őrjöngött Jázmin.
-Jázmin, kérlek ne bámuld így!-szóltam rá, de késő.
Taemin pont felénk nézett, elmosolyodott, majd integetett.
-Neked integet, integess vissza!-szólt rám Jázmin.
Zavartan, de visszaintegettem.
-Tuti tetszel neki.-állapította meg Jázmin.
-Jajj dehogy! Csak az oktatóm és köszönt, mert rendes.-mondtam.
-Mondd, te vak vagy? Nem látod, hogy néz rád?
-Mindenkire így néz.
-Na csak várd ki a végét! Meglátod, nekem van igazam.
Vacsora után visszavonultunk szobánkba és mivel fáradtak voltunk, hamar álomba is merültünk. Következő nap, reggeli után ismét síelni mentünk.
-Jó reggelt! Remélem kipihentétek magatokat és újult erővel neki tudtok állni gyakorolni. Délelőtt még nem megyünk fel a pályára, de délután igen.
Ugyanazokat gyakoroltuk, mint tegnap. Úgy éreztem, egyre jobban megy minden és erről meg is bizonyosodhattam, mikor Taemin megdícsért. Délben elmentünk ebédelni, aztán volt egy óra pihenő, majd újra kimentünk síelni. Taemin elmagyarázta, hogyan kell használni a felvonót. Kettesével párokba csoportosított minket, de mivel páratlanul voltunk, nekem nem jutott pár.
-Zsani te pedig velem jössz.-mondta.
-Jó.-feleltem.
Miután a kártya segítségével átjutottunk a korláton, várnunk kellett, míg odaér a felvonó.
-Mikor azt mondom, hogy most, lépj rá a szalagra. Aztán nézz hátra, hogy mikor jön az ülés és ülj rá.
-Rendben.-feleltem.
Szívem kicsit hevesebben kezdett dobogni az izgalomtól. De tudtam, hogy ha hallgatok Taeminre, akkor nem eshet bajom.
-Most.-mondta és ráléptünk a szalagra, jött az ülés és leültünk, majd Taemin a korlátot is lehajtotta.
-Nem is olyan vészes.-mondtam, mikor elindult a felvonó.
-Kiszállásnál is ugyanezt kell csinálni. Felhajtom a korlátot és amikor mondom, hogy most, akkor állj talpra és rugaszkodj el, nehogy fent akadj az ülésen. Sajnos nem lehet túl lassan, mert jön a következő ülés.-magyarázta.
-Értem.-válaszoltam.
-Amúgy tetszik a tábor?-kérdezte.
-Igen, jobb, mint gondoltam. Először kicsit féltem és nem is akartam jönni, de barátnőm rávett és nem is olyan rossz. Meg amúgy is jó alkalom arra, hogy elszakadjak egy kicsit a városomtól.
-Teljesen megértelek. Én is vágytam a családtól való távolságra. Szüleim kitalálták, hogy elköltözünk és újra iskolába kell járnom. Nekem nem nagyon tetszik az ötlet, de nem foglalkoztak vele. Elvileg egyik barátom csinálta volna ezt a dolgot, csak lebetegedett és megkérdezte, hogy nincs-e kedvem hozzá, én meg elfogadtam.
-Húha hát akkor neked sem lehet könnyű. Ilyenkor jövök rá, hogy nem szabadna ennyit panaszkodnom.-ismertem be.
-Ez nem panaszkodás, minden ember életében kell ez a lázadó korszak.-jegyezte meg nevetve.
-Igazad van.
-Na figyelj, mindjárt odaérünk.-mondta és felhajtotta a korlátot.
Újra izgulni kezdtem. Taemin láthatta rajtam, így odanyújtotta kezét:
-Kapaszkodj belém!
Szót fogadtam és megszorítottam kezét.
-Most!-mondta, majd talpra álltunk és elrugaszkodtunk az üléstől.
Mivel mi voltunk az utolsók, a többiek már vártak ránk.
-Itt van mindenki?-kérdezte Taemin, közben elengedtem kezét.
-Igen.-felelték a többiek kórusban.
-Akkor most szépen lassan elindulunk lefelé. Nem kell megijedni a magasságtól, nem olyan vészes. Kis szakaszonként fogunk haladni, hogy senki se maradjon le és vesszen el. Lassan menjetek, nem kell sietni. Először megmutatom, hogyan kell, aztán szépen sorban gyertek utánam, mikor jelzek. Zsani kérlek legyél te az utolsó.-nézett rám Taemin.
Bólintottam egyet. Utolsó lévén végignéztem, ahogy a többiek össze-vissza esnek és szenvednek. Ez a látvány valahogy engem is megrémísztett. Mikor rám került a sor, lenéztem. Nem kellett volna. Még jobban beparáztam. Azán ránéztem Taeminre és eszembe jutottak szavai. Kissé lenyugodtam. Remegő lábakkal ugyan, de elindultam. Egész jól haladtam, aztán begyorsultam és megint megijedtem, jobbnak láttam elesni. Felálltam és folytattam az utat, végül megérkeztem.
-Jó volt.-nézett rám Taemin mosolyogva.
Az egész pályát ilyen lassan és esésekkel tettük meg, de a végére egész jól belejöttem és a pálya végén már nem is estem. Mikor leértünk Taemin így szólt:
-Jól van, ahhoz képest, hogy életetekben most először síeltek, ügyesek voltatok. Holnap még jobban fog menni. Most menjünk vissza a szállóba.
Hamar meg is érkeztünk. Lepakoltam a síléceket, majd elindultam szobám felé. Nem volt erőm lépcsőzni, így vártam a liftre. Taemin állt meg mellettem. Mikor megérkezett a lift, beszálltunk.
-Hányadik emelet?-kérdezte.
-Második.-feleltem elpirulva.
-Oh, az én szobám is ott van.
-Amíg nem jelentél meg az ebédlőben tegnap, addig azt hittem, hogy itt laksz Svájcban.-mondtam.
-Jó lenne itt élni. Szeretem a telet.-felelte.
-Én is szeretem.-mondtam halkan, s közben megérkeztünk.
-Akkor majd vacsoránál látjuk egymást.-köszönt el.
-Rendben, szia.-mondtam és vidáman mentem be szobámba, ahol ágyamra vetettem magamat.
~El sem hiszem, hogy ilyen rendes és jóképű egyszerre. És tuti nem véletlen, hogy vele álmodtam, valamint ennyit beszélünk egymással. Lehet, hogy ő lenne az igazi?-tűnődtem, mikor Jázmin rontott be a szobába.
-Te meg min mosolyogsz ennyire?-kérdezte.
-Csak beszélgettem Taeminnel.
-Miről?
-Elmesélte, hogy miért van itt. Hasonlítunk egymásra. Ő is szabadságra és változatosságra vágyott, valamint ő is szereti a telet.
-Remek. Még a végén tényleg összejöttök.
-Hát azt hiszem örülnék neki.-jegyeztem meg halkan.
-Ez a beszéd! Akkor lépj!-ajánlota Jázmin.
-Nem, arról szó sem lehet!-mondtam.
-Akarod, hogy beszéljek vele?
-Ne! Eszedbe ne jusson!-szóltam rá.
-Jól van na, nem kell lenyelni.-felelte nevetve.
-Ne haragudj, csak nem akarok leégni. Mi van, ha mégsem tetszem neki, csak szimplán kedves…
-Ezért kéne lépned, hogy megtudd, mit gondol rólad.
-Vacsora!-kiabálták odakint.
-Na gyere, menjünk enni!-mondtam.
Vacsora után még volt egy kis szabadidőnk. Jázmin összebarátkozott néhány sráccal és velük beszélgetett. Én nem bírtam a nagy zajt, így kimentem sétálni egyet. Még így este is gyönyörűen nézett ki a havas táj. Találtam egy padot, ahova leültem és onnan nézelődtem. Látszott az innét 10 percnyire lévő kivilágított pálya.
~Ilyenkor este se lehet rossz síelni.-gondoltam.
-Hát te hogy hogy egyedül?-hallottam meg Taemin hangját hátam mögött.
-Túl nagy volt a zaj, gondoltam kijövök egy kicsit.-feleltem.
-Szép, nem?
-De igen, gyönyörű. Éppen azon gondolkoztam, hogy este se lehet rossz síelni.
-Jó is, tegnap este is voltam.
-Sajnálom, hogy miattunk nem tudsz érvényesülni.
-Semmi gond, élvezem én így is. Nem fázol?
-Egy kicsit.-feleltem.
-Gyere, itt a kabátom.
-Jajj, nem kell! Nem akarom, hogy megfázz!
-Ne aggódj, nem fogok. Rengeteg réteg van rajtam.
-Hát köszönöm.
Mág jó egy órát beszélgettünk mindenféléről és egyre jobban megismertük egymást, de sajnos takarodót fújtak, így be kellett mennem.
-Akkor majd holnap látjuk egymást.-mondta.
-Igen.
-Jó éjt!
-Köszönöm, neked is!-búcsúztam el.
A következő napok hasonlóan teltek, mint a tegnapi. Rengeteget gyakoroltunk és egyre ügyesebb lettem. Teaminnel pedig egyre közelebb kerültünk egymáshoz és barátok lettünk. Jázmin folyton nyaggatott vele, de nem mertem lépni. Valahol mélyen reméltem, hogy majd ő megteszi. De persze azt is megértem, ha nem, mert mégiscsak oktató és elég furcsa helyzetbe kerülne, ha összejönne az egyik diákkal. Utolsó előtti nap délután ismét a pályán voltunk. Éppen lefelé haladtam, mikor egy lány a csoportból belém jött és mindketten elestünk. Valahogy a kezemre estem és egy nagy fájdalmat éreztem. Taemin rögtön odajött hozzám, mikor látta, hogy nem állok fel.
-Történt valami?
-Fáj a kezem.-nyöszörögtem.
-Hadd nézzem!
Megfogta kezemet és óvatosan lehúzta róla a kesztyűt. Óvatosan megmozgatta. Nem volt valami kellemes érzés.
-Szerencsére nem törött el, csak egy kicsit meghúzódott. Valószínűleg fel fog dagadni. Jobb lenne, ha ma már nem síelnél többet. Szólok a tanárnak, hogy foglalkozzon a kezdőkkel, én meg visszakísérlek a szállóba.-mondta.
-Köszönöm.-ez minden, amit mondani tudtam.
Egy negyed óra múlva már bent ültem Taemin szobájában, aki borogatást pakolt kezemre, majd bekötötte.
-Reméljük holnapra leapad és már síelhetsz is.
-Én is remélem, nem szeretném kihagyni az utolsó napot.-mondtam.
-Hamar elment ez a hét.-állapította meg Taemin.
-Igen. Sajnos újra jönnek az unalmas hétköznapok.
-Biztosan találsz majd valami újat és szórakoztatót.-nyugtatgatott Taemin.
-Lehet.
-Itt van egy fájdalomcsillapító, azért vedd be a biztonság kedvéért.-nyújtott felém egy fehér bogyót és egy pohár vizet.
Elvettem tőle és bevettem. Egy kis idő múlva nagyon fáradt lettem és álomba merültem. Mikor felkeltem már esteledett. Meglepődtem, mikor nem saját szobámban, hanem még mindig Taeminében voltam.
~Úristen! Én elaludtam Taemin ágyában!
Egy gyors mozdulattal felültem és körbenéztem.
-Felkeltél?-nézett rám moslyogva Taemin, aki a székben ült egy könyvet olvasva.
-I-igen. Ne haragudj, hogy itt elaludtam.-mondtam paradicsomvörös arccal.
-Semmi gond. Pont időben keltél, most lesz vacsora. Kezed jobban van már?-érdeklődött.
-Igen, köszönöm. Jobb lesz, ha visszamegyek a szobámba. A barátnőm már biztosan aggódik értem.-feleltem zavartan.
-Rendben.
-Szia! Még egyszer köszönök mindent.-mondtam, majd kimentem.
Ránéztem bekötözött kezemre és elmosolyodtam. Ezután bementem saját szobánkba.
-Hát te meg hol voltál? Már mindenhol kerestelek!-futott oda hozzám Jázmin.
-Volt egy kis balesetem és Taemin segített.-válaszoltam.
-Ohh, így már mindjárt más. Akkor nem szóltam.-mondta mindentudó vigyorral.
Lassan eljött az utolsó nap is. Szomorú és csalódott voltam, mert tudtam, hogy nem láthatom többet Taemint. A kezem szerencsére rendbe jött, így síelhettem és kiélvezhettem az utolsó pillanatokat is. Taeminnek köszönhetően rendesen megtanultam síelni is. Egész nap egymás közelében voltunk és sokszor néztünk egymásra. Szerintem ő is tudta, hogy ez az utolsó nap, de próbálta vidáman felfogni. Én úgy érzem, hogy valamiféle módon vonzódtam hozzá. De azt sajnos még most sem tudom, hogy ő is érez-e valami többet barátságnál. Elég gyorsan haladtak a nap eseményei. Vacsora után egy közös éneklős estét tartottunk a hallban. Utána még volt szabadidőnk is. Egy kicsit beszélgettem és nevetgéltem a többiekkel, de aztán megint kimentem egyet sétálni.
-Megint itt és megint egyedül?-jött oda hozzám Taemin.
-Gondoltam elbúcsúzom minden helytől.-feleltem nevetve.
-Én is sajnálom, hogy ez az utolsó nap, de nem szeretnék szomorú lenni. Bízom benne, hogy még vissza fogok jutni ide egyszer életemben. Lenne kedved eljönni velem egyet a pályára?-kérdezte.
-Persze, szívesen.-feleltem.
Pár perc múlva már ott is voltunk. Beültünk a felvonóba, ami felvitt minket a hegytetőre.
-Mit szólsz egy versenyhez?-fordult felém.
-Én meg a verseny? És ellened?-nevettem.
-Csak bízz magadban és nyerni fogsz.-kacsintott rám.
-Hát legyen.-feleltem és elindultunk.
Az út folyamán hol ő, hol én voltunk előbbre, folyton kerülgettük egymást, végül én győztem. Tudom, hogy ő sokkal ügyesebb nálam és direkt hagyott nyerni, de nem érdekelt. Örültem neki, hogy ilyen kedves velem és felvidított. Miután leértünk, lefeküdtünk a hóba, hogy pihenjünk. Egyszer csak szállingózni kezdett a hó.
-Mintha helyettem sírnának a felhők.-jegyeztem meg halkan.
-Tudod nagyon jól éreztem magamat. És tudom, hogy furcsán fog hangzani, amit most mondani fogok, de azt hiszem ez nagyobb részben neked köszönhető.-ült fel Taemin.
-Én is nagyon élveztem ezt a hetet és örülök, hogy megismerhettelek. És ha már a furcsánál tartunk, akkor én is mondok valamit. Amikor idefele jöttünk a busszal, elaludtam és volt egy álmom. Egy vörös hajú, fehér bőrű, mosolygós fiú volt benne. Pont olyan, mint te. Lehet, hogy nevetségesnek találod, de szerintem ez egy jel volt…-magyaráztam, de nem tudtam befejezni, mert Taemin fölém hajolt és ajkait enyémre tapasztotta.
Először meglepődtem és szemeim kikerekedtek, de lassan átadtam magamat az érzéseknek és lehunytam szemeimet, valamint viszonoztam az édes csókot. Egy kis idő után levegőhiány miatt szét kellett válnunk.
-Azt hiszem beléd szerettem.-mondta Taemin.
-Én is. És majd meghasad a szívem, ha belegondolok, hogy ez az utolsó nap, hogy láthatjuk egymást. Hiányozni fogsz…-mondtam, miközben én is felültem.
-Te is nekem.-mondta, majd szorosan magához ölelt.
Órákon keresztül ültünk így csendben, majd visszamentünk a szállóba. Mielőtt bementem volna szobámba, kaptam még egy forró csókot.
-Még holnap reggel látjuk egymást. És kérlek ne sírj, próbálj meg mosolyogva integetni nekem.-mondta.
-Ígérem, úgy lesz.-feleltem és bementem szobámba.
Másnap összepakoltunk, elhagytuk a szállást és buszra szálltunk. Ahogy tegnap este megígértem Taeminnek, boldogan integettem neki.
Pár nappal később újra iskolába kellett mennem. Újabb reggel. A hó megint sűrűn esik. Lassan sétálva haladok az iskola felé. Nagyot sóhajtok, megállok, majd kinyújtom kezemet és várom, hogy belehulljon egy hópihe.
~Mi is ilyenek voltunk Taeminnel. Találkoztunk és közel kerültünk egymáshoz, ahogy a hópihe és tenyerem.  Jól éreztük magunkat, de az idő rövid volt és hamar el kellett válnunk egymástól. Mint ahogy ez a hópihe is csak másodpercekig bírja a meleg tenyeremet és elolvad. Sírni támadt kedvem, de megígértem Taeminnek, hogy boldog leszek. Lassan megyek tovább és már csak lépések választanak el az iskola kapujától. Sehol senki. Vagy mégis. Egy ember áll a kapu előtt. A sűrű hó miatt nem igazán látom arcát. Közelebb megyek. Az arc egyre kivehetőbb és ismerős. Vörös haj. Fehér bőr. És mosoly. Ez nem lehet! Vagy mégis?
-Taemin?-kérdezem halkan.
Az alak nem szólal meg, csak bólint egyet. Tehát tényleg ő az! Hatalmas mosoly kerekedik arcomon, szívem hevesen dobogni kezd, majd lábaim maguktól mozogni kezdenek. Futok. Szélsebesen. Taemin felé. Ő kitárja karjait. Én pedig nyakába ugrom.
-Hát te mit keresel itt?-kérdeztem hitetlenkedve.
-Mondtam, hogy költözünk. Belementem, de egy feltétellel: ha oda, ahol te vagy.-felelte.
Nem is kellett mást mondania. Ajkai ajkaimra tapadnak. Újabb csók. Még forróbb és édesebb, mint az ezelőttiek.

MBLAQ 2.rész

Seungho szemszöge:

-Pakold össze a holmidat, holnap elköltözünk!
-Mi? Miért?
-Nem tűröm tovább, hogy így viselkedsz velünk!
-Nem csináltam semmit!
-Pont ez az! Hány randit szerveztünk neked apáddal és te egyikre sem voltál hajlandó elmenni!
-Majd azzal randizom, akit szeretek!
-Ők mind csinos, és okos lányok, akik jó családi körből származnak. Neked ilyen feleségre van szükséged.
-Inkább azt kellene mondanod, hogy gazdagok. Lehet, hogy ti a pénzre utaztok, de engem nem érdekel, ha szegény leszek. Az a fontos, hogy teljes szívből szeressek.
-Mondd, van egyáltalán olyan lány a Földön, aki megfelelne neked?
-Igen képzeld, van!
-Ki az?
-Nara.
-Hogy mi? Az a senki? Ugye ezt nem gondolod komolyan?
-A lehető legkomolyabban gondolom! Ő az egyetlen, aki törődik velem és úgy fogad el, ahogy vagyok! És ne merd senkinek nevezni!
-Te meg vagy őrülve! Többet hallani se akarom annak a személynek a nevét!
-Miért nem tudod elfogadni őt? Miért nem törődsz azzal, hogy nekem mi a jó? Miért csak a pénz és a hírnév a fontos?
Hatalmas pofon csapódott arcomra.
-Többet egy szót se! Most pedig pakolj!
Össze-vissza forgolódtam, majd hirtelen felültem ágyamon. Egész testem remegett és izzadt. –Csak álmodtam.-állapítottam meg és letöröltem homlokomat.
Ránéztem az éjjeliszekrényemen lévő órára. Fél óra múlva fel kellene kelni, nincs értelme visszafeküdni, így kiszálltam. Rögtön a fürdő felé vettem az irányt és lezuhanyoztam. Miután végeztem, a konyhába mentem és készítettem magamnak reggelit. Leültem az asztalhoz és szép lassan kortyolgattam a forró kávét.
~Miért álmodtam ezt megint? Négy éve, hogy utoljára ezt álmodtam. Szörnyű, visszatérő álom volt ez. Sosem fogom elfelejteni azt a napot, mikor búcsúzás nélkül el kellett hagynom életem első és igazi szerelmét. A szüleimen kívül senki sem tud a dologról, még a bandatagok sem. Egyszerűen nem tudok beszélni róla. Sokszor szívatnak is, hogy nekem sose tetszik egy lány se. Nagyot néznének, ha megtudnák, hogy igen is van egy lány, akit szeretek, de nem lehet az enyém.
-Jézusom! A szívbajt hozod rám! Mit csinálsz te itt ilyen korán?-szólt rám az éppen konyhába torpanó G.O.
-Felkeltem.-feleltem röviden.
-Ez nem vall rád. Valami baj van?
-Nincsen semmi. Csinálj reggelit a többieknek, én addig felkeltem őket.-mondtam.
Bementem a többiek hálószobájába és felkeltettem őket.
-Gyerünk srácok, igyekezzetek, nem kéne elkésni.
-Csak 5 percet adj még!-nyafogta Mir.
-Aki nem kel fel, az nem kap reggelit!-mondtam.
Erre a mondatomra végre mindenki felpattant és készülődni kezdett. Mivel táncpróbára megyünk, kényelmes melegítőnadrágot és egy pólót kaptam magamra. Gyorsan elfogyasztottuk reggelinket, majd a stúdió felé vettük az irányt. Az új számunk, a This is war táncát kell gyakorolnunk. Hamarosan lesz az MV felvétele, utána pedig a comeback. Jónak kell lennünk, így rengeteget próbálunk. Alig fejezzük be az egyiket, máris kezdjük a következőt. Nagyon kimerítő és izzasztó. Éppen a táncunk végén jártunk már, mikor Nara megjelent az ajtóban. Nem akart megzavarni minket, így megvárta, míg befejezzük.
-Negyed óra szünet, aztán folytatjuk!-mondtam a többieknek és lekapcsoltam a zenét.
Mindenki fáradtan roskadt le a földre és vizespalack után nyúlt.
-Sziasztok! Ne haragudjatok, nem akarlak titeket zavarni, de az este folyamán támadt pár ötletem a ruháitokat illetően. Ha van időtök bejöhetnétek a szalonba és megbeszélhetnénk, hogy mit szóltok hozzá.-jött beljebb Nara.
-Hm máris van ötleted? Kíváncsi vagyok.-mondta Joon.
-Még ma délután elmegyünk, ha végeztünk itt.-feleltem.
-Köszönöm.
-És milyen a lakás? Minden rendben van? Nincs szükséged valamire?-érdeklődtem.
-Tökéletes, jól érzem magam benne. Köszönöm kérdésed, minden rendben van.
-Az ütemtervünkön is sikerült kiigazodnod?
-Igen. Láttam, hogy egy hét múlva elkezditek forgatni az MV-t. Addig el kéne mennünk egyszer vásárolni közösen, hogy jobban megismerhesselek titeket és a stílusotokat. Tudom, hogy kevés időtök van, de nekem nagy segítség lenne.
-Persze, érthető. Ha hazamentünk, megnézem, hogy mikor érünk rá és délután, mikor megyünk hozzád, ezt is megbeszéljük.
-Jó. Akkor megyek is, nem zavarlak titeket.
Miután Nara kiment a teremből, Mir így szólt hozzám:
-Hyung, mi volt ez a feltűnő érdeklődés Nara iránt?
-Jaj ne kezd te is! Csak megkérdeztem, nem kell egyből rosszra gondolni.
-Aha, persze…-motyogta az orra alatt Joon.
-Gyerünk vissza gyakorolni!-mondtam, hogy eltereljem a szót Naráról.
Még órákat próbáltunk, hogy tökéletesítsünk minden mozdulatot. Mikor végeztünk, hazamentünk, gyorsan lezuhanyoztunk, majd ebédeltünk. Ebéd után pihentünk egy kicsit, majd elmentünk a szalonba.
-Sziasztok!-köszöntött minket Nara, mikor beléptünk.
-Szia!-köszötnünk vissza.
-Na lássuk azokat a terveket, már nagyon kíváncsi vagyok.-mondta Joon.
-Üljetek le nyugodtan, mindjárt hozom a rajzaimat.-felelte és hátrament.
Mi helyet foglaltunk a fotelekben. Közben JiNa, a sminkesünk lépett be a helyiségbe.
-Hello! Hát ti?-kérdezte.
-Szia! Jöttünk megnézni a ruhaterveket az új MV-hez.-válaszoltam.
-Oh. Azt nekem is látnom kell. Jó lenne tudni, hogy én is milyen sminkben gondolkodjak.
-Na itt is vannak.-mondta Nara, kezében rengeteg papírral.
Mikor odaért az asztalhoz, lefektette őket és jól szétteregette, hogy mindegyikünké jól látható legyen. Mi közel hajoltunk, hogy szemügyre vehessük őket.
-Mikor csináltad mindezt?-kérdezte Thunder kikerekedett szemekkel.
-Az éjjel szállt meg az ihlet.-felelte Nara.
-Nekem tetszenek.-mondta G.O.
-Mivel hallottam, hogy a szám témája a barátok közti háború, fekete színben és bőrben gondolkoztam. Ezek még csak vázlatok. Nyugodtan mondjátok, hogy mi nem tetszik és akkor változtatok.
-Egész jó. Tetszenek. És kiegészítőkön gondolkoztál már?-érdeklődött Joon.
-Hát öv kellene, meg a kesztyű se lenne rossz szerintem.-magyarázta Nara.
-Én is kesztyűre gondoltam.-mosolygott Joon.
-Seungho te mit gondolsz?-fordult felém.
-Őszintén bevallva én nem nagyon értek hozzá, de nekem tetszik. És le vagyok nyűgözve, hogy ennyi ötlettel álltál elő.
-Örülök, hogy ezt hallom.-válaszolta elpirulva.
-Majd ha megvan a végleges döntés, akkor kérlek mutasd meg nekem, hogy én is időben kész legyek.-szólalt meg JiNa.
-Rendben.
-A vásárlás mikor lesz?-kérdezte Mir izgatottan?
-Oh majdnem elfelejtettem. Seungho megnézted, hogy mikor értek rá?
-Igen. Holnap délután szabadok vagyunk.
-Remek, az nekem is jó. Akkor nézhetünk anyagot is ezekhez a terveimhez, meg kiegészítőket is.
-Jó ötlet.
-Én is mehetek veletek? Kellene pár kozmetikum is. Főleg neked Seungho Oppa. Megint hatalmas karikák vannak a szemed alatt.-mondta JiNa és végigsimított arcomon.
-Szegény Hyung fáradt. Rengeteg dolgot kell elintéznie.-jegyezte meg Mir.
-Már megszoktam, nem kell aggódni.-mondtam egyszerűen.
Szemeim összetalálkoztak Naráéval. Mintha aggódást láttam volna arcán. Mikor észrevette, hogy én is őt nézem, zavarában köhintett egyet és elkezdte összeszedni a lapokat. Én is odahajoltam és segítettem neki. Kezünk véletlenül összeért. Zavartan néztünk egymásra, majd elhúzta kezét. Óvatosan átnyújtottam neki a papírokat, majd így szóltam:
-Kimegyek, hozok innivalót.
Mikor kimentem az ajtón, nekidőltem és legyeztem magamat.
-Hihetetlen meleg van odabent.-gondoltam, majd elindultam az automata felé.
Mindenkinek vettem italt, majd visszamentem. Szétosztottam a palackokat. Narának és JiNának is vettem.
-Jajj Oppa igazán nem kellett volna! De köszönöm.-ölelt át JiNa.
-Nem kell köszönnöd. Na mi megyünk is, nem zavarunk titeket.
-Sosem zavartok, de ezt úgyis tudod.-mondta JiNa.
-És már végeztünk is mára.-szólt oda Nara.
-Akkor hazavigyünk?-kérdeztem.
-Hát ha ilyen kedvesen felajánlottad, akkor elfogadom, köszönöm.-felelte.
Pár perc múlva már az autóban ültünk és hazafelé tartottunk.
-Köszönöm, hogy haza hoztatok.-mondta Nara, mikor odaértünk ajtaja elé.
-Igazán nincsmit. Akkor majd holnap találkozunk.
-Rendben. Sziasztok!
-Szia!-integettünk többiekkel.

Nara szemszöge:

Reggel korán keltem, igaz már tegnap este készen lettem a terveimmel. Meg akartam mutatni, hogy jó vagyok, így plusz ötleteimet is papírra vetettem, miközben egy csésze kávét iszogattam. Mire kész lettem, arra már csak egy órám maradt, hogy beérjek munkahelyemre. Gyorsan felöltöztem, összeszedtem a cuccaimat és már futottam is a buszra. Szerencsére még időben odaértem. Egész délelőtt unalmas papírmunkát kellett végeznem. Ebédszünetben lementem a táncteremhez, mivel beszélnem kell a tagokkal. Mielőbb meg szeretném mutatni nekik a terveimet, hogy nekiállhassak anyagot szerezni, majd elkészíteni a ruhákat. A tagok éppen az új táncukat gyakorolták. Nem akartam őket megzavarni, így az ajtóban vártam, míg végeznek. Bámulattal néztem őket, ahogy együtt mozogtak és egymás után csinálták a lendületesebbnél lendületesebb mozdulatokat. Mikor a zene elhallgatott, Seungho észrevett, így odamentem hozzájuk.
-Negyed óra szünet, aztán folytatjuk!-mondta a többieknek.
Mindenki fáradtan roskadt le a földre és vizespalack után nyúlt.
-Sziasztok! Ne haragudjatok, nem akarlak titeket zavarni, de az este folyamán támadt pár ötletem a ruháitokat illetően. Ha van időtök bejöhetnétek a szalonba és megbeszélhetnénk, hogy mit szóltok hozzá.-jött beljebb Nara.
-Hm máris van ötleted? Kíváncsi vagyok.-mondta Joon.
-Még ma délután elmegyünk, ha végeztünk itt.-felelte Seungho.
-Köszönöm.
-És milyen a lakás? Minden rendben van? Nincs szükséged valamire?-érdeklődött kedvesen.
-Tökéletes, jól érzem magam benne. Köszönöm kérdésed, minden rendben van.-válaszoltam.
-Az ütemtervünkön is sikerült kiigazodnod?
-Igen. Láttam, hogy egy hét múlva elkezditek forgatni az MV-t. Addig el kéne mennünk egyszer vásárolni közösen, hogy jobban megismerhesselek titeket és a stílusotokat. Tudom, hogy kevés időtök van, de nekem nagy segítség lenne.-magyaráztam félénken.
-Persze, érthető. Ha hazamentünk, megnézem, hogy mikor érünk rá és délután, mikor megyünk hozzád, ezt is megbeszéljük.-mondta mosolyogva.
-Jó. Akkor megyek is, nem zavarlak titeket.-mondtam és kimentem a teremből.
Ezután visszamentem az irodámba és elővettem pár híres, divattal foglalkozó magazint. Alaposan végignéztem minden egyes képet. Nem akartam, hogy terveim ugyanolyanok legyenek, mint bármelyik kép. Valami újat és egyedit akartam alkotni. Később az interneten is körbenéztem, hogy hol találok jó minőségű, de mégsem túl drága anyagot áruló boltokat a közelben, melyekbe majd a későbbiek folyamán elmegyek. Fel is írtam párat, rendbe tettem az asztalomon uralkodó kuplerájt, majd átmentem a szalonba és vártam a fiúkat. Nem is kellett sokat várnom várjuk.
-Sziasztok!-köszöntöttem őket, mikor beléptek.
-Szia!-köszöntöttek vissza.
-Na lássuk azokat a terveket, már nagyon kíváncsi vagyok.-mondta Joon.
-Üljetek le nyugodtan, mindjárt hozom a rajzaimat.-feleltem és hátramentem értük.
Miközben hátramentem, hallottam, hogy valaki belépett a helyiségbe. Biztosan JiNa az, a sminkes lány. 
-Na itt is vannak.-mondtam, mikor újra visszaértem kezemben a papírokkal.
Odamentem az asztalhoz, lefektettem, majd jól szétteregettem őket, hogy mindegyiküké jól látható legyen. A tagok rögtön közelebb hajoltak.
-Mikor csináltad mindezt?-kérdezte Thunder kikerekedett szemekkel.
-Az éjjel szállt meg az ihlet.-feleltem.
-Nekem tetszenek.-mondta G.O.
-Mivel hallottam, hogy a szám témája a barátok közti háború, fekete színben és bőrben gondolkoztam. Ezek még csak vázlatok. Nyugodtan mondjátok, hogy mi nem tetszik és akkor változtatok.-magyaráztam.
-Egész jó. Tetszenek. És kiegészítőkön gondolkoztál már?-érdeklődött Joon.
-Hát öv kellene, meg a kesztyű se lenne rossz szerintem.-néztem félénken Joonra.
-Én is kesztyűre gondoltam.-mosolygott Joon.
-Seungho te mit gondolsz?-kérdeztem tőle, mégis csak ő a vezető.
-Őszintén bevallva én nem nagyon értek hozzá, de nekem tetszik. És le vagyok nyűgözve, hogy ennyi ötlettel álltál elő.
-Örülök, hogy ezt hallom.-válaszoltam elpirulva.
-Majd ha megvan a végleges döntés, akkor kérlek mutasd meg nekem, hogy én is időben kész legyek.-szólalt meg JiNa.
-Rendben.
-A vásárlás mikor lesz?-kérdezte Mir izgatottan?
-Oh majdnem elfelejtettem. Seungho megnézted, hogy mikor értek rá?-érdeklődtem.
-Igen. Holnap délután szabadok vagyunk.
-Remek, az nekem is jó. Akkor nézhetünk anyagot is ezekhez a terveimhez, meg kiegészítőket is.-jegyeztem meg örömmel.
-Jó ötlet.
-Én is mehetek veletek? Kellene pár kozmetikum is. Főleg neked Seungho Oppa. Megint hatalmas karikák vannak a szemed alatt.-mondta JiNa és végigsimított Seungho arcán.
Nem tudtam, hogy JiNa ilyen közel áll a fiúkhoz. Őszintén szólva kicsit irigyeltem. Örülnék neki, ha én is ennyire ismerném őket.
-Szegény Hyung fáradt. Rengeteg dolgot kell elintéznie.-jegyezte meg Mir.
-Már megszoktam, nem kell aggódni.-mondta Seungho egyszerűen.
Ránéztem Seunghora és tényleg látni lehetett a fáradtságot az arcán. Nem tudom, miért, de nagyon aggódtam érte. Hirtelen ő is rám nézett és szemeink talákoztak. Nem aakrtam, hogy meglássa, mennyire bámulom, ezért gyorsan elfordultam. Zavaromban elkezdtem összeszedni a terveket. Seungho nekiállt segíteni és kezeink véletlenül összeütköztek. Még jobban zavarba jöttem. Félénken néztem fel rá. Mintha ő is elpirult volna egy kicsit. Remegő kezekkel nyújtotta át nekem a papírokat, melyeket ő szedett össze, majd így szólt:
-Kimegyek, hozok innivalót.
Kiment az ajtón, de pár perc múlva vissza is jött kezében rengeteg itallal.
-Jajj Oppa igazán nem kellett volna! De köszönöm.-ölelte át JiNa.
-Nem kell köszönnöd. Na mi megyünk is, nem zavarunk titeket.
-Sosem zavartok, de ezt úgyis tudod.-mondta JiNa.
-És már végeztünk is mára.-szóltam közbe idegesen.
-Akkor hazavigyünk?-kérdeztem.
-Hát ha ilyen kedvesen felajánlottad, akkor elfogadom, köszönöm.-feleltem, majd ránéztem JiNára.
Féltékenység és méreg tükröződött szemeiben. Nem értettem, miért, de éreztem, hogy nem leszünk valami jóban.
-Köszönöm, hogy haza hoztatok.-mondtam, mikor haza értünk.
-Igazán nincsmit. Akkor majd holnap találkozunk.
-Rendben. Sziasztok!
-Szia!-integettek nekem.
Bementem a lakásba és ledobtam táskámat. Mivel ma még nem volt időm semmi meleget enni, nekiálltam főzni. Hamar be is faltam, amit alkottam. Ezután el akartam mosogatni az edényeket. Megnyitottam a csapot, de nem jött belőle víz. Nem tudtam, mi történt, hiszen reggel még működött. Lehet, hogy valamit szerelnek és elzárták a csapot. Bementem a szobáma, átöltöztem, majd a nappaliba mentem, leültem a kanapéra és bekapcsoltam a tv-t. Gondoltam pihenek egy kicsit, majd később mosogatok. Mivel semmi érdekes nem volt a tévében és fáradt is voltam, egy kicsit elbóbiskoltam. Mikor felébredtem fél 9-et mutatott az óra. Nyújtózkodtam egyet, majd kicsoszogtam a konyhába, hogy végre elmosogassak. Azonban még mindig nem volt víz. Furcsálltam a dolgot, így előkotortam mobilomat és felhívtam Seunghot.
-Hallo?-szólt bele.
-Szia! Nara vagyok. Bocsánat, hogy ilyenkor zavarlak. Csak azt akartam megkérdezni, hogy nálatok van víz? Mert el akartam mosogatni, de nem jön víz a csapból.
-Nem zavarsz. Amúgy nálunk van.
-Akkor nem értem, mi van.
-Biztos eldugult.
-Lehetséges. Akkor majd holnap hívok szerelőt.
-Ha gondolod, lemehetek, megnézni. Hátha meg tudom javítani. Itthon is én szoktam csinálni az ilyesmiket.
-Jajj nem kell! Biztosan fáradt lehetsz, inkább pihenj.-mondtam.
-Ne aggódj miattam. Mindjárt megyek.
-Na jó. Köszönöm.-mondtam, majd letettem a telefont.
Egy kicsivel később csöngettek. Odasiettem és kinyitottam az ajtót.
-Na hadd lássam azt a csapot.-lépett be Seungho.
-Menj csak nyugodtan a konyhába.
Mikor beértünk a helyiségbe, Seungho már a csapnál állt és megpróbálta megnyitni. Nem jött víz. Lehajolt és alulról nézte. Valamit eltekert, majd újból felállt és megnyitotta a csapot. Víz még most sem jött, de valami furcsa hang hallatszott.
-Igazam volt, el van dugulva. Ki kell tisztítani.-állapította meg.
-Remek.-mondtam.
-Ne aggódj, pár perc és jobb lesz, mint újkorában.-kacsintott rám.
Elővett zsebéből egy csavarkulcsot és letekert vele egy kis darabot. Abban a pillanatban elkezdett fröcskölni a víz. Seungho arca és pólója pillanatok alatt elázott. Én meghökkenve álltam csak a háttérben. Seungho a másik kezébe kapott egy rongyot és betömte a cső helyét.
-Jól vagy?-kérdeztem aggódva.
-Persze, ez csak víz.-felete nevetve.
Kiöntötte a csőben lévő dugaszt a szemétbe, majd visszatekerte a csődarabot a helyére. Ezután tesztelte a csapot, mely most már tökéletesen működött.
-Készen is van.-fordult felém.
-Köszönöm szépen. Hozok neked egy törölközőt, meg egy másik pólót. Ezt vedd le.-mondtam.
-N-nem kell, amint felérek, átcserélem.
-Szó sem lehet róla! Nem akarom, hogy megfázz! És csinálok egy bögre forró teát is hálaképpen.
-Ahogy a kisasszony parancsolja.-mondta viccelődve.
Gyorsan bementem a fürdőbe egy törölközőért, majd a szobába egy pólóért. Mivel sztájliszt vagyok, rengeteg felesleges pólóm van itthon…igen, még férfi is.
-T-tessék.-dadogtam, mert mikor visszaértem, már nem volt rajta felső és szembe találtam magamat csupasz felsőtestével.
Bőre ragyogóan szép és fehér volt. Nyaka eres, hasa nem volt a legkockásabb, volt egy pici felesleg rajta, de személy szerint nekem ez tetszett. És különben is hatalmas karizmai voltak, melyek elvonták a figyelmemet pocijáról. Végignéztem, míg megtörli magát a törölközővel, majd belebújik a pólóba.
-Minden rendben?-kérdezte, mikor még mindig csak ott álltam és hülyén bámultam.
-P-persze. Milyen teát csináljak? Zöldet vagy gyümölcsöset?-kérdeztem.
-Inkább gyümölcsöset.-felelte mosolyogva.
Miután elkészült a tea, leültünk a nappaliba a kanapéra és beszélgettünk. Megfigyeltem, hogy minden korty után körbenyalja húsos ajkait. Abban a pillanatban beugrott egy kép gyermekkoromból.
-Mi az?-nézett rám furcsán Seungho.
-S-semmi, csak elgondolkoztam.-vágtam rá gyorsan.
-Min?-érdeklődött.
-Gyerekkoromban volt egy barátom, aki ugyanígy lenyalta száját, mint te.-meséltem.
-Hol laktál?-tette fel a kérdést, amitől féltem.

Big Bang 13.rész

Másnap reggel korán keltem. A többiek még aludtak. Miután összeszedtem magam, nekiálltam elmosogatni a tegnap esti edényeket és poharakat. Miután végeztem, kimentem a teraszra és kezemben egy fürt szőlővel leültem. Csak bámultam a gyönyörű tájat.
-Jó reggelt!-köszönt GD.
-Köszi, neked is.
-Szabad?-mutatott a padra.
-Persze. Kérsz?-nyújtottam felé a szőlőt.
-Köszönöm.-mondta és vett belőle.
-Többiek még alszanak?
-Nem, már ébredeznek. Ma TOP és Zsófi csinálnak ebédet.
-Én is így gondoltam. Én ma már mosogattam egyet.-feleltem.
-Miért nem szóltál? Segítettem volna.
-Elvonta a gondolataimat.
-Még mindig nem beszélt veled?
-Azt hiszem próbált, de nekem nem ment…-vallottam be.
-Akarsz beszélni róla?
-Ne haragudj, de nem.
-Rendben. De ha meggondolod magad, akkor nyugodtan keress meg.
-Kedves tőled.
-Sziasztok!-lépett ki a ház ajtaján Taeyang.
-Szia!-üdvözöltük.
-Na én megyek futni egyet.-mondta GD és el is ment.
-Leülsz?-érdeklődtem.
Nem mondott semmit, de leült mellém.
-Ne haragudj a tegnapi miatt…-kezdtem bele.
-Semmi gond.-vágott szavaimba.
-Hiányzol.-csúszott ki számon.
-Te is nekem.-nézett rám.
-Átölelhetlek?-kérdeztem halkan.
-Örülnék neki.-felelte.
Válasza zene volt füleimnek. Nem is tudja, milyen szörnyen vágytam már erre a percre. Kitárta karjait én pedig lassan közeledtem felé- Karjaimat átkulcsoltam derekán, testemet szorosan övéhez nyomtam, arcomat pedig mellkasába rejtettem. Nem is tudom leírni, mennyire jó érzés volt ez. Rajta is éreztem, hogy élvezi. Lassan eltolt magától. Én értetlenkedve néztem fel rá. Bal kezét arcomra helyezte és végigsimította azt. Mélyen szemembe nézett, majd elmosolyodott. Szívem hevesen kalapálni kezdett. Imádtam mosolyát, de ezt, amit most adott még jobban értékelem, mint az összes eddigit. Testem önállósítva magát lassan közeledett felé. Már majdnem elértem ajkait, mikor egy éles hang zökkentett ki minket saját kis világunkból.
-Jó reggelt!
Ijedve húzódott el tőlem. A hang irányába néztem és megláttam Hyorint.
-Szia!-köszöntem én is illedelmesen.
-Oppa! Megkérdezhetem, hogy mit szeretsz? Szeretnék neked uzsonnát csinálni.-mondta vidáman és odaszökkent Taeyang mellé.
Én csöndesen néztem az eseményeket. Magamban persze rögtön válaszoltam Hyorin kérdésére. A churros az, egy spanyol étel, melyet csak standokban árulnak.
-Bármit szívesen megeszek.-felelte végül.
-Rendben, akkor meglepit kapsz!
-Taeyang gyere be egy kicsit!-kiabált bentről TOP.
-Ne haragudj, de most mennem kell.-mondta Hyorinnak.
-Semmi gond, csak ezt akartam kérdezni. Majd ebéd után találkozunk.
Rám is vetett egy bocsánatkérő pillantást, majd bement a házba.
-Nem is tudtam, hogy ilyen közel állsz Taeyanghoz. Azt hittem GD-vel vagy jóban.-fordult felém Hyorin.
-Mindenkivel jól kijövök.
Nem akartam elmondani, hogy mi van köztem és Taeyang között. Igazából én sem tudtam, hogy most akkor még együtt vagyunk-e vagy nem. Bár az előbbiekből leszűrve, lehet, hogy már nem haragszik rám.
-Tudod nekem nagyon bejön Tae. Igazi sármos férfi és nagyon kedves is.
-Azt gondoltam. Igen, tudom, milyen.-mosolyodtam el.
-Nagy nap lesz ez a mai!
-Miért?-érdeklődtem.
-Majd meglátod!-válaszolta, azzal elment.
-Ez meg mi volt?-kérdeztem magamtól.
Valami rosszat sejtettem. Hamar eljött a délután. Felszedtük Kimiéket és elmentünk a farmra segíteni. A farm egy domboldalon helyezkedett el. Még szebb volt a kilátás, mint amúgy. Hosszú és rengeteg almafasor volt, melyet mind le kellett szedni.
-Nem lesz egy könnyű menet.-állapította meg Daesung.
-Úgy a leggyorsabb, ha párokba álltok. Egyikőtök felmászik a létrára és szedi az almát, míg a másik tartja a kosarat. Ha betelik a kosár, akkor öntsétek az almákat a ládákba. Majd végül a ládákat fel kell rakni a kocsira és elvisszük a piacra eladni őket.
-Hűha! Nem lehet egyszerű egész évben ezt csinálni.-mondta Seungri.
-Elég fárasztó munka, de kell a pénz.-mondta a farm tulajdonosa.
-Akkor ideje párokba állni és nekiállni. Jah és Zsófi velem lesz.-szólalt meg TOP.
 -Azt mindjárt gondoltuk. Én akkor Orsit választom.-jegyezte meg Daesung.
-Leszel velem Kimi?-kérdezte Seungri.
Kimi nem felelt, GD felé nézett, akit nem érdekelt ez az egész dolog.
-Oppa én veled szeretnék lenni!-hallottam meg Hyorin hangját.
Éreztem, hogy ez lesz. Taeyang kérdőn nézett felém. Én alig észrevehetően bólintottam egyet.
-Legyen.-felelte Hyorin felé fordulva.
-Akkor már csal én maradtam és Noémi.-jött oda hozzám GD.
Kimi csak ezután mondott igent Seungrinak.
-Ki mászik fel?-kérdezte G-Dragon.
-Én, te tartsd inkább a kosarat.-válaszoltam.
-Rendben főnök.-mondta nevetve.
Mindenki rendesen dolgozott, közben persze beszélgettünk, nevetgéltünk és fényképek is készültek. Két óra után tartottunk egy kis uzsonnaszünetet. Végig kellett néznem, ahogy Hyorin Taeyangot eteti. Hát őszintén szólva elég kellemetlen volt.
-Ne nézz oda.-szólt hozzám GD.
-De..-kezdtem volna bele.
-Semmi de. Fordulj felém.-mondta és vállaimnál fogva magával szembe fordított.
-Köszönöm.-mondtam halkan.
-Most legalább te is tudod, nekem milyen érzés volt.-jegyezte meg.
-Reggel beszéltem Hyorinnal és azt mondta, hogy nagy nap lesz a mai. Szerintem tervez valamit, csak nem tudom, hogy mit. Nem tudnád nekem kideríteni?-böktem ki.
-Beszélhetek vele, de nem ígérek semmit.
-Köszönöm.
-Neked bármit.
Éreztem, ahogy arcom elpirul. Hiába voltam szerelmes Taeyangba, ha egy fiú ilyet mond nekem, az rendesen zavarba tud hozni. A szünet után folytattuk a munkát. Körülbelül egy óra telt el, mikor egy hatalmas kiáltást lehetett hallani.
-Ááááá!
Rögtön a hang irányába néztem. Láttam, ahogy Hyorin alatt megbillen a létra és dőlni kezd. Taeyang is észrevette, így rögtön segítségére sietett. A létra jobbra dőlt, Hyorin pedig balra, egyenesen rá Taeyangra, aki a földre huppant. Úgy vettem észre, hogy Hyorin élvezte a helyzetet.
-Jól vagy?-kérdezte tőle Taeyang.
-Igen, köszönöm.-felelte mosolyogva Hyorin.
-Leszállnál rólam?-kérdezte zavartan Taeyang.
-Ö persze, bocsi.-mondta Hyorin, majd felpattant.
Nekem ez egy kicsit sok volt, így lemásztam a létráról és elviharoztam. GD utánam futott.
-Minden rendben?-kérdezte aggódva.
-P-persze.-feleltem szipogva.
-Gyere ide!-mondta, majd óvatosan magához húzott és simogatni kezdte hátamat, hogy lenyugtasson.
-Ne haragudj, hogy megint sírni látsz, de én ezt nem bírom nézni.-makogtam.
-Remélem tudod, hogy nekem meg azt szörnyű néznem, ahogy szenvedsz. Ez így nem mehet tovább!-mondta, majd elment.
Gondoltam, hogy mit akar tenni. Szívesen megakadályoztam volna, de ilyen szemekkel jobbnak láttam nem visszamenni a többiek közé, csak miután rendbe szedtem magam. Láttam, ahogy GD félrehívja Taeyangot. A kis baleset miatt újabb szünetet tartottunk. Én leültem az egyik fa alá és vártam, hogy G-Dragon visszatérjen.
-Csak nem rossz kedved van?-jött oda hozzám Hyorin.
-Nem, csak fáradt vagyok. Látom neked remek a hangulatod.
-Igen. A sors úgy akarta, hogy Oppa karjaiban landoljak. És ennél csak még jobb napom lesz.-mesélte boldogan.
-Hol van GD?-jött oda hozzánk Kimi.
-Elment beszélni Taeyanggal.
-Kár. Ma még nem is tudtam beszélni vele.-állapította meg szomorúan Kimi.
-Mindig Noémivel van.-fűzte hozzá Hyorin.
-Nem tehetek róla, hogy velem került egybe. Ha gondolod cserélhetünk.-ajánlottam fel.
Nehezemre esett ezt mondani, mert minél előbb beszélnem kellett volna G-Dragonnal, hogy mi volt Taeyanggal, de nem hagyhatom cserben Kimit.
-Jó.-csillant fel Kimi szeme.
-Mi a táma lányok?-szólt oda Seungri.
-Nem bánnád, ha velem folytatnád tovább a munkát?-kérdeztem.
-Inkább GD-t kérdezzétek.-felelte.
-Akkor majd én beszélek vele.-mondtam.
Miután visszatértek a fiúk, folytattuk a munkát. Már nem volt hátra sok, így hamar végeztünk. A farm tulajdonosa megköszönte segítségünket. Felesége készített nekünk vacsorát és estére is itt maradunk, csak holnap megyünk vissza saját üdülőnkbe. Mivel csak két szoba van, a fiúk és lányok külön lettek beosztva. Este tábortüzet is raktak nekünk és énekeltünk egyet. A nap folyamán már megszoktam, hogy esélyem sincs se Taeyanggal, se GD-vel beszélni. Éppen Seungri mellett ültem és beszélgettünk, mikor megláttam, hogy Hyorin és Taeyang távoznak. Tudom nem szép dolog leskelődni, de valami belül azt súgta, hogy jobban teszem, ha utánuk megyek. Hyorin egészen a teraszig vitte el Taeyangot. Mikor megálltak beszéltek valamiről. Sajnos messze voltam, így nem hallottam semmit. Hyorin nevetgélt, majd hirtelen csendben maradtak, csak néztek egymásra. Aztán Hyorin hirtelen megcsókolta Taeyangot. Én teljesen lesokkoltam. Szóval ezt akarta Hyorin egész nap.
~Vajon GD-nek elmondta, hogy erre készül? Most már mindegy…elérte, amit akart.-gondoltam magamban.
Nagyon ideges lettem, de semmi jogom nem volt odarontani és leállítani őket. Nem tudtam, hogy mit tehetnék, így fogtam magam és elfutottam. Valakinek nekifutottam, de nem láttam, ki volt, mert eltakartam arcomat és nem is érdekelt most semmi, csak egyedül akartam lenni és sírni. Azt sem tudom, hogy hova futottam, csak vittek lábaim, szemeimből pedig hatalmas könnyek folytak. Mikor elfáradtam leálltam és összerogytam. Hallottam, hogy valaki jön utánam, de nem néztem fel. Az a valaki sem szólt semmit, csak odajött mögém és hátulról átölelt.
-Sajnálom.-mondta.
Csak ekkor ismertem fel hangjáról. GD volt az.
-Nem tudtam kiszedni belőle semmit…-mondta röviden.
Nem tudtam válaszolni, csak sírtam tovább. GD el sem mozdult mellőlem és nem is mondott semmit. Tudta, hogy most az a legjobb, ha csendben marad. Egészen addig sírtam, míg ki nem fáradtam. Már félálomban voltam. Éreztem, hogy GD ölében fekszem. Aztán puha ajkak nyomódtak enyémhez. Nem volt erőm gondolkozni és felfogni, hogy mi történik, így nem ellenkeztem.