MBLAQ 7.rész

Nara szemszöge:

Kisebb nehézségekkel ugyan, de úgy éreztem, hogy sikeresen ment az első komolyabb feladatom. Miután végeztünk, közösen mentünk el vacsorázni. Elmondhatatlanul fáradt voltam, ám nem akartam elrontani a fiúk kedvét, így elfogadtam a meghívást. Ami Seunghot illeti, próbáltam távolságot tartani tőle és szemébe sem tudtam belenézni. A fülkében történtek óta még jobban zavarba jövök, ha a közelemben van. Nem szeretném, ha bárki is rájönne, hogy érzek iránta. Az éterem felé vezető utat Joon és Mir társaságában tettem meg. Ha akartam sem tudtam voltam Seunghoval beszélni, hiszen JiNa el sem szakadt tőle. Mikor megérkeztünk, helyet foglaltunk. Először úgy nézett ki, hogy Seungho mellém kerül, de JiNa hirtelen feltűnt a semmiből és kettőnk közé férkőzött. Másik oldalamon Joon telepedett le. Miután mindenki eldöntötte, hogy mit fogyaszt, rendeltünk. Amíg az ételek elkészültek, addig vártunk. Először néma csöndben ültem és füleltem, hogy miről beszélgetnek a többiek.
-Valami baj van? Olyan csöndes vagy.-szólt hozzám Joon.
-Nem, nincsen, csak fáradt vagyok.-feleltem.
-Gyere, mutatok valamit, nehogy elaludj itt nekem.-mondta, majd elővette zsebéből telefonját és fülhallgatóját, aminek egyik felét átnyújtotta.
Habozva, de elvettem tőle és fülembe helyeztem. Nem sokkal ezután megszólalt egy kellemes zene. Nem az a nagyon lassú és szomorú dal volt, de nem is az a nagyon vidám. Valahol a kettő közti átmenet. Pontosan a hangulatomhoz illő.
-Na hogy tetszik?-érdeklődött Joon.
-Kellemes.-válaszoltam egy mosollyal.
~Nem tudom, hogy csinálja Joon, de mindig a közelben van, ha segítségre van szükségem.
Nem is vettem észre, hogy őt bámulom, csak akkor, amikor JiNa hangját hallottam fülemnél.
-Látom jól kijöttök Joonnal.
-Igen, rendes ember.-válaszoltam.
-Csak nem tetszik?-kérdezte egy furcsa kifejezéssel arcán.
-N-neem! Csak barátok vagyunk.-vágtam rá rögtön.
-Minden kapcsolat így kezdődik, akárcsak a miénk Seunghoval.-mondta önelégülten.
Sikeresen a szívembe hatolt ezzel a mondatával. Az eddig sem túl jó kedvem, most még rosszabb lett.
-Mindjárt jövök.-szóltam oda Joonnak és meg sem várva reakcióját elsiettem a mosdóba.
Odaléptem a csaphoz, majd megengedtem, hogy arcomra locsoljak egy kis hideg vizet. Le kellett nyugodnom, különben nem tudtam volna visszamenni. Újra és újra JiNa szavai csengtek fejemben.
~Vajon járnak?-tettem fel magamnak a kérdést.
Miután már elég rég óta eljöttem, ideje volt visszamennem. Nagy meglepetésemre JiNa és Joon sem voltak az asztalnál. Alig, hogy leültem, Seungho odacsúszott mellém.
-Mindnen rendben van? Csak mert láttalak elsietni.-jegyezte meg.
-Igen. Többiek?-váltottam témát.
-Elmentek alkoholért.-jött a rövid válasz.
~Ajajj! Rossz előérzetem van!-gondoltam magamban.
Pár perc múlva megérkeztek Joonék és az étel is. Miután elfogyasztottuk, mindenki bőszen nekiállt az alkohol ivásának. Én próbáltam mértéket tartani, de JiNa folyton sürgetett és rögtön újratöltötte poharamat, amikor üres lett. Mondjuk a többiek sem panaszkodhatnak. G.O nem ivott, mert neki kell hazavinnie a többieket. Mir egy idő után bealudt, Thunder jóval többet beszélt a szokásosnál, Joon akármennyit ivott, nem látszott rajta semmi, Seungho pedig…nem tudom… Elég viccesen festett ő is. Egy idő után én is megéreztem az ital hatását. Szédülni kezdtem és nem voltam benne biztos, hogy egyenesen tudnék menni, ha fel kéne kelnem. Mikor kezdett eldurvulni a helyzet, G.O hazamenetelt fújt. Először fizetett, majd hátára vette Mirt, Thundert pedig kézen fogta és kivezette őket a kocsiig. JiNa szorosan Seungho karjain csüngött, mint mindig. Engem Joon támogatott.
-Hát köszönöm szépen az estét és a meghívást. Akkor majd holnap találkozunk.-köszöntöttem, majd fordultam el, de megbillentem.
Azt hittem, hogy a földre esek, de Joon elkapott.
-Így nem mehetsz haza.-mondta.
-Ne aggódj, nincs semmi bajom.-tiltakoztam.
-Ki tudja, kik járkálnak ilyenkor az utcán. Szállj be, hazviszünk!
-Én mondom, hallgass rá!-okoskodott JiNa.
Félénken rápillantottam Seunghora, aki szintén bólogatott. Neki nem mondhattam nemet, így beleegyeztem és beszálltam az autóba. Először JiNát vittük haza, csak utána vettük a mi házunk felé az irányt. Az út alatt Thunder is elaludt. Mivel G.O két embert nem tudott felcipelni, ezért Joon segített neki. Én egyedül indultam el az épület felé lépcsőn, de valaki hátulról megfogott. És ez a valaki Seungho volt. Mivel alig állt a lábán, bennem kapaszkodott meg. Nem éppen a legokosabb döntés volt, de hát egy részeg ember nem tud gondolkozni. Nem hagyhattam, hogy baja essen, így én is átkaroltam és együtt haladtunk tovább. A többiek gyors tempóban haladtak és lehagytak minket. A lépcsőt túl veszélyesnek találtam, szóval inkább vártunk a liftre. Csak percek múlva tudtunk beszállni. Meg akartam nyomni az ő emeletükre szóló gombot, de Seungho megelőzött és az én szintemet nyomta be.
-Ezt meg miért csináltad?-mérgelődtem.
-Hozzád akarok menni.-motyogta alig érthetően.
~Ezt meg mire véljem? Biztos csak azért mondta, mer ittas állapotban van.
-Jobb lesz, ha hazamész é kipihened magad.-mondtam végül.
-Kérlek, csak pár percre.-nézett rám. Beszélnünk kell.
-Majd ha jobban leszel, akor beszélünk, ígérem.-fejeztem volna be a párbeszédet, de ebben a pillanatban kinyílt a liftajtó, Seungho pedig kirántott.
-Rendben, legyen.-adtam meg magam, majd előkotortam lakáskulcsomat és bementünk.
Először elvittem Seunghot a kanapéig, majd kimentem a konyhába két pohár vízért. Visszamentem a nappaliba, de Seungonak hűlt helye volt. Megláttam, hogy nyitva van szobám ajtaja. Rögtön odasiettem és meg is láttam. Ott ült az ágyam szélén.
-Hoztam egy pohár vizet, idd meg!-nyújtottam oda neki.
-Emlékszel még a masszázsra?-kérdezte hirtelen.
-I-igen.-feleltem zavartan.
-Szeretnéd, ha megismételném?
-Na jó, hívom G.O-t, hogy vigyen fel, mondtam és telefonom után nyúltam, de Seungho megfogta kezemet.
-Arra semmi szükség.-mondta normális hangon.
Meglepődve néztem rá. Pillanat alatt eltűnt ittas hangja, valamint kinézete is normális volt.
~Ez hogy lehet?-tűnődtem.
-Színjáték.-felelte, mintha olvasott volna gondolataimban.
-Akkor egész eddig..?-kérdeztem ledöbbenve.
-Igen.
-De miért?-néztem rá értetlenül.
-Ezért.-válaszolta, majd közelebb húzott magához, másik kezét arcomra helyezte, majd megcsókolt.
Nem tudtam reagálni hirtelen mozdulatára, csak ledermedtem álltam, mint egy darab kő.

Seungo szemszöge:

A fülkés megmozdulásom óta, mintha Nara még jobban kerülne. Pont az ellenkezőjét értem el annak, amit szerettem volna. De legalább megtudtam, hogy érez irántam valami vonzalmat. JiNa ragaszkodott hozzá, hogy a fotózás végeztével menjünk el egy étterembe ünnepelni. Láttam Narán, hogy nem sok kedve van hozzá, de végül meggyőztük. Ha ő nem jött volna, nekem sem lett volna hozzá sok kedvem. Szerettem volna vele többet törődni, hogy ne érezze feleslegesnek, hogy eljött, de JiNa egyszerűen nem hagyott nekem teret. Nara Joon és Mir társaságában ballagott. Ahogy láttam, párszor megmosolyogtatták.
~Vajon akkor is hasonló reakciói lennének, ha velem lenne?-gondolkodtam.
Az étterembe érve le akartam ülni Nara mellé, ám ez sem jött össze. Végig JiNa hablatyolását kellett hallgatnom. Tisztelem benne, hogy ennyire ragaszkodik barátaihoz, de néha már fojtogató érzés tölt el, ha vele vagyok. Vezető létemre igyekeztem mindenkire odafigyelni. Amikor G.O-val váltottam pár szót, láttam, hogy JiNa Narához fordul. Sajnos nem hallottam, hogy mit mondott neki, de a lány arckifejezését, majd elvonulását látva furcsa érzésem támadt. Amíg Nara távol volt, JiNa és Joon elmentek alkoholos italért. Nem tartottam jó ötletnek, de nem akartam lerombolni a hangulatot. Pár perccel később Nara visszajött. Kapva az alkalmon, rögtön odamentem hozzá és megérdeklődtem, hogy minden rendben van-e. Egy gyors igennel elintézte a választ, majd másra terelte a szót. Pontosan úgy reagált, ahogy számítottam. Éreztem, hogy valami nem stimmel. Ekkor jutott eszembe egy remek ötlet. Szerencsémre jól bírtam az alkoholt, így hiába ittam sokat, nem ártott meg. A tagok ezt nem tudják, hiszen nem sokszor adódik alkalmunk kimozdulni. Vagy ha igen, akkor meg vezető révén én vigyázok a többiekre. Egymás után görgettem le a rövideket és ezzel együtt játszottam el részegségemet. Közbe-közbe Narára pillantottam, akin már jócskán látszott az ital hatása. A végére rajtam kívül csak G.O és Joon maradt józan. Mikor elege lett a kínos helyzetből, hazamentünk. Végre eljött az én időm. Amíg társaim egymást segítették, én addig rácsaptam Narára. Ide-oda dülöngélve környékeztem meg, valamint kapaszkodtam belé. Persze nem teljes testsúlyommal, inkább az volt az a célom, hogy én tartsam őt. A srácok előre siettek, mi szerencsésen lemaradtunk. A liftben egy újabb trükköt sütöttem el, így végül Nara lakásában kötöttünk ki. Izgultam. Féltem, hogy mégsem volt a legjobb ötlet, amit kitaláltam. De ha már egyszer belekezdtem, akkor véghezviszem. Megvártam, míg belép a szobába, majd belekezdtem a végső támadásba:
-Emlékszel még a masszázsra?-kérdeztem.
-I-igen.-felelte zavartan.
Arca teljesen elpirult, ami nagyon tetszett.
-Szeretnéd, ha megismételném?-cukkoltam tovább.
-Na jó, hívom G.O-t, hogy vigyen fel, mondta és telefonja után nyúlt.
Már olyan közel jártam, nem hagyhattam annyiba. Keze után nyúltam, megakadályozva ezzel célja elérésében.
-Arra semmi szükség.-mondtam normális hangon.
Meglepődve nézett rám. Tudtam, mire gondol, így meg sem vártam, míg felteszi a kérdést, hanem feleltem:
-Színjáték.
-Akkor egész eddig..?-kérdezte ledöbbenve.
-Igen.
-De miért?-nézett rám értetlenül.
Minden úgy alakult, ahogy elképzeltem. Itt az idő. Szívem hevesen dobogni kezdett, már csak a gondolattól is, hogy most lépni fogok. Féltem a következményektől, de muszáj volt megtennem. Nem bírtam tovább a tétlenséget.
-Ezért.-válaszoltam, majd közelebb húztam magamhoz, másik kezemet pedig arcára helyeztem. Pár pillanatig csak néztem gyönyörű arcát, majd egyre közelebb hajoltam hozzá. Végül megcsókoltam. Meglepetésemre nem tolt el magától, de nem is viszonozta a csókot. Félve húzódtam el tőle.
-E-ez m-mi volt?-kérdezte dadogva, majd kezét ajkaihoz emelte.
-Már a fülkében megtettem volna, de úgy éreztem még várnom kell.-feleltem.
-De miért?
-Hát nem egyértelmű számodra?
-És mi van JiNával?
-JiNával?
-Kérlek, ne csinálj úgy, mintha nem tudnád!-emelte fel hangját.
-Tényleg nem tudom, mire gondolsz.
~Miért csinálja ezt velem!? Miért élvezi minden férfi, ha belemélyesztheti karmát egy lány szívébe? Nem hiszem el, hogy nem tud JiNa érzéseiről… Bár arckifejezését tekintve lehet, hogy igazat mond… Az is lehet, hogy mindezt az alkohol miatt csinálta… Az is lehet, hogy pont ezt a részt játszotta meg… Áhh, megőrülök! Mindegy, a legjobb lesz, ha most elküldöm, lenyugszom és mindent átgondolok majd tiszta fejjel.
-Most nagyon szépen kérlek, menj el! Egyedül szeretnék lenni.-mondta.
Meg akartam tudni, hogy mi nyomasztja, de nem mondta el. Erőltetni meg nem akartam, csak még jobban rontottam volna helyzetemen. Lehajtott fejjel és fájó szívvel ugyan, de szófogadóan elhagytam lakását. Fogalmam sincs, hogyan lesz tovább. Megbántottam valamivel és addig nem lesz köztünk a régi a levegő, amíg azt nem tisztázzuk. De mit és hol rontottam el…? 

SHINee 4.rész-Girls girls girls

Teltek-múltak a napok a Young Shin középiskolában. Jonghyunban kétes érzések tömkelege lapult. A lányoknak köszönhetően ChoHee egyre jobban beilleszkedett az iskolában. A fiú ennek nagyon örült, de volt valami, ami miatt aggódott. És ez a valami, pontosabban valaki, nem más, mint Key. Nem tudni miért, de a fiú csak ritkán jelent meg az iskolában és akkor is furán viselkedett. Jonghyun tudja, hogy Key egyedül él, szóval a tanulás mellett dolgoznia is kell, sőt még a háztartást is magának kell vezetnie. Iszonyú nehéz lehet neki.
-Valami baj van?-szólt hozzá Taemin.
-Nem, nincs...-próbálta tagadni Jonghyun.
-Hyuung! Látom, hogy valami nyomja a szíved. Mondd el!-nézett rá kiskutya szemekkel Minnie.
-Nem is tudom, hogy mondjam...tudod aggódom Keyért.-bökte ki végül.
-Miért? Történt valami?
-Nem. Vagyis..áhh..a lényeg az, hogy nehéz helyzetben van és segíteni szeretnék neki, de nem tudom, hogy mondjam el neki.
-Akkor ezért viselkedik olyan furcsán..-állapította meg Taemin.
-Furcsán? Mit értesz ezalatt?-nézett rá kérdőn Jonghyun.
-Egyik beszélgetésünkkor kiderült, hogy arrafele lakik, mint én. Megkérdeztem, hogy megyünk-e együtt haza, de kitért a válasz elől.
-Tudod, Key elég zárkózott személyiség. Ebben nagyon hasonlít ChoHeera. Nemrég ismert csak meg minket, kell még neki egy kis idő, mire teljesen megbízik bennünk.
-Hát lehet. Mindenesetre téged kedvel a legjobban, próbálj meg vele beszélni erről.
-Igyekszem.
-Miről sugdolóztok ennyire?-jött oda hozzájuk Haneul.
-Keyről beszéltünk, hogy mennyit hiányzik.-avatta be Taemin a lányt.
-Mi is pont erről beszéltünk Seominnel. Tegnap a folyosón álltunk és a divatról diskuráltunk, mikor Key odajött hozzánk. Eléggé meglepett minket, mikor kiderült, hogy mennyire ért a csajos témákhoz. De ez még semmi ahhoz képest, mikor ránézett órájára és bocsánatot kérve elrohant.-mesélte Haneul.
-Ez érdekes.-mondta Taemin.
-Biztos valami dolga volt, nem kell egyből gyanakodni.-lépett Key védelmére Jonghyun.
-Az iskolát biztosan nem hagyta el, hiszen délután részt vett a táncszakkörön.-mondta Taemin.
-Akkor órára sietett.-okoskodott Jonghyun.
-Nekem valami akkor is furcsa. Tudod a nők megérzik az ilyet.-jelentette ki Haneul.
-Kitalálom, Keyről van szó.-hallatszott Minho mély hangja.
-Igen. És ez mind miattad van. A folytonos gyanakodásod miatt sikeresn bogarat ültettél a többiek fülébe. Ha valami problémátok van vele, akkor mondjátok a szemébe, ne a háta mögött pletykáljatok!-állt fel dühösen Jonghyun.
-Hol van ChoHee?-nézett körbe Haneul.
-Nem tudom, az előbb még itt volt..-nézett értelmetlenül Taemin.
-A francba!-rúgott bele az egyik székbe Jonghyun.
-Ajajj, miről maradtam le?-érdeklődött a közben megérkező Onew.
-Hyung elég rossz kedvében van.-mondta halkan Taemin.
-Csak nem ChoHee miatt?-kérdezte Onew.
-Talált.-vágta rá Minho.
-Az előbb összefutottam vele, órára sietett.
-Ha ebédszünetben látjátok, tartóztassátok fel, hogy tudjak vele beszélni.-kérte meg Jonghyun barátait, akik egy fejbólintással feleltek.
Ekkor megszólalt a csengő, így mindenki helyet foglalt. Jonghyun Key padjára nézett, mely üresen állt. Szomorúan hajtotta le fejét az asztalra.
-Sziasztok!-köszönt egy ismerős, lihegő hang.
Jonghyun rögtön felkapta fejét, majd meglátta a mellette elhelyezkedő Keyt.
-Azt hittem, elkések.-mondta még mindig levegőért kapkodva a fiú.
-Óra után ráérsz?-szólt hozzá Jonghyun.
-Miért?-nézett rá egy széles mosollyal Key.
-Beszélni szeretnék veled.-felelte Jonghyun.
-Hűha, komolyan hangzik.-jegyezte meg Key.
Jonghyun nem mondott semmit, csak mélyen Key szemébe nézett, amitől a fiú zavarba jött és piros színben pompázott. Szerencsére a tanár belépett, így olyan volt, mintha Key azért fordította volna el fejét. Jonghyun azonban látta Key reakcióját. Nem értette, hogy fiú létére miért viselkedik ennyire kislányosan. De amit még ennél jobban sem értett, az az, hogy valahogy tetszett neki a fiú viselkedése. Key pontosan úgy reagál minden szavára, ahogy azt Jonghyun elképzeli. Mintha olvasna a fejében és tudná, hogy mikor mit szeretne. Félelmetes, de ugyanakkor lenyűgöző érzés volt ez Jonghyun számára. Az óra alatt Key pár sunyi pillantást vetett Jonghyun felé, de a fiú nem viszonozta.
~Valami baj lehet? Csináltam valamit?-gondolkozott Key.
-Kibum! Kibum?-harsogott a tanár hangja.
-I-igen?
-Azt kértem, hogy kezdje el olvasni a szöveget!
-M-máris.-mondta Key szégyenkezve, de fogalma sem volt, hogy hol tartanak.
Jonghyun látva a helyzetet, szó nélkül elkezdte olvasni helyette. A tanár meglepetten nézett, de nem szólt semmit. Key az óra végéig lehajtott fejjel ült padjában. Miután vége lett az órának, Jonghyun és Key az udvar felé vették az irányt. Amíg mentek, egyikük sem szólt egy szót sem. Amikor megérkeztek egy padhoz, leültek és végül Key törte meg a csendet:
-Köszönöm.
-Szívesen. Remélem tudod, hogy ez így nem mehet tovább.-felelte komoly hangon Jonghyun.
-Mi?-nézett rá értetlenül Key.
-Mindent tudok.
-Mi-mindent? É-én..
-Nem kell szabadkoznod, tudom, hogy nehéz helyzetben vagy. Valószínűleg én sem bírnám egyedül elintézni ezt a sok mindent. Ha segítségre van szükséged, csak szólj, én szívesen segítek neked, amiben csak tudok.
-Rendes tőled, de muszáj egyedül végigcsinálnom.
-Az kizárt! Látom rajtad, hogy szenvedsz és nem bírod! Már most késel az órákról, van amelyikre be sem jössz, ez így nem jó. Holnapra írj nekem egy napirendet!
-Napirendet?
-Igen, jól hallottad. Így legalább tudni fogom, hogy mit kell csinálnod egy nap. Majd szépen elosztjuk a feladatokat és segítek neked.
-T-tessék? De..
-Nem vitatkozom! A barátom vagy és ha egy barát bajban van, akkor segítek neki! A szüleim kiskorom óta erre nevelnek, szóval nem úszol meg!-mondta Jonghyun egy óriási mosollyal.
-R-rendben.-egyezett bele Key tehetetlenül.
-Na gyere, menjünk vissza, mindjárt becsöngetnek.-mondta Jonghyun.
Ebédszünetben Jonghyun az ebédlő felé vette útját. A többiek, Keyt és ChoHeet kivéve már ott ültek szokásos helyükön.
-Hol hagytad Keyt?-érdeklődött Minho.
-El kellett mennie. ChoHee?
-Nem láttuk még, de ne aggódj, jönni fog.-nyugatatta Seomin.
-Már itt is van!-biccentett Onew az ajtó felé.
Jonghyun intett a lánynak, hogy menjen oda hozzájuk. ChoHee egy percet sem habozova odament hozzájuk.
-Sziasztok!
-Szia! Milyen volt az óra?
-Nem rossz. És neketek?
-Tűrhető.
-Jonghyun megmentette Keyt a tanártól.-mesélte Taemin.
-Megmentette?-érdeklődött a lány.
-A tanár felszólította Keyt, de ő nem igazán tudta, hogy hol tartunk, Hyung pedig megcsinálta helyette a feladatot. A tanár meg sem tudott szólalni. Látnod kellett volna!-lelkendezett a maknae.
-Nagyon rendes gesztus volt tőled.-fordult Jonghyun felé a lány.
-Ugyan, a barátokért mindent!-felelte a fiú.
ChoHee elpirult a fiú utolsó mondatán. Jonghyun megdermedt egy pillanatra. Mintha ugyanezt ezt a mozdulatot már látta volna ma..
~Key! Na Ne! Ez neme lehet! Miért van ilyen sok hasonlóság kettejük között?
-Jongie! Hahó! Itt a föld!-rázta meg Minho a vállát.
-T-tessék?
-ChoHee hozzád beszélt.-mondta Minho.
-Ne haragudj, nem hallottam. Megismételnéd?-nézett Jonghyun a lányra.
-Hallottam, hogy a bácsikám beszélt édesanyáddal telefonon. A hétvégére valami közös programot terveznek.
-Igen? Én még nem hallottam róla...-felelte Jonghyun.
-Ne haragudj, azt hittem már tudod.-szabadkozott a lány.
-Semmi baj.-mosolyodott el Jonghyun.
-Na ideje indulni.-állt fel Onew.
Jonghyun és ChoHee ketten mentek órára, a többieknek másik tantárgyuk van. Jonghyun a szokásoshoz képest kicsit halkabb volt, nem beszélt annyit, amennyit szokott.
-Valami baj van?-érdeklődött a lány.
-Nem fontos.
-Kérlek, mondd el!
-Ne haragudj, hogy folyton róla beszélek, de aggódom Keyért.
-Semmi gond, a barátod, szóval megértelek.
-Nekünk sem könnyű az életünk, de neki aztán tényleg nem. Kérlek ne mondd el senkinek, amit most mesélek. Nem is tudom, hogy szabad lenne-e elmondanom...de Key egyedül él, a szülei meghaltak egy autóbalesetben. Szegénynek egyedül kell eltartania magát. A suli mellett dolgozik és még ott a háztartás is. Remélem elfogadja a segítségemet, amit felajánlottam neki. Nem akartam tolakodó lenni, de nem bírtam nézni, ahogy szenved..
-Furcsa, hogy személyesen nem is ismerem a fiút, de annyit mesélsz róla, hogy látom magam előtt. Örülhet, hogy ilyen barátra tett szert, mint te. Lehet, hogy beletelik egy kis időbe, míg válaszol neked, de biztos vagyok benne, hogy a végén el fogja fogadni a segítségedet.
-Csak veled kell beszélnem és máris jobb kedvem van. Köszönöm.
Az órák hamar elteltek, eljött a szakkör ideje. A társaság saját osztálytermük előtt gyűlt egybe, onnan együtt mentek az udvarra a külön termek felé.
-Akkor én itt lefordulok. Majd holnap találkozunk. Sziasztok!-köszönt el Taemin.
-Rendben, jó táncikálást!-mondta Minho.
-Key megy?-érdeklődött Jonghyun.
-Elvileg igen.-válaszolta Taemin.
-Megmondanád neki, hogy várjon meg itt, miután végeztetek?
-Persze.
-Köszi, akkor szia!-mondta Jonghyun, majd Minhoval együtt elmentek.
Taemin belépett az öltözőbe, ahol már jó páran ott voltak. Egy kis idő után megtalálta Keyt is.
-Szia!
-Szia! Gyakoroltad a mozdulatokat?
-Igen, már egész jól mennek.
-Nah, örömmel hallom. Ma megint újat fogunk tanulni.
-Már várom.
-Mielőtt elfelejtem, Jonghyun azt szeretné, hogy várd meg, miután végeztünk.
-Miért?
-Azt nem mondta. Gondolom beszélni akar veled.
-Értem. Köszönöm, hogy szóltál.
Ezután kezdetét vette az órákon át tartó, izzasztó edzés. Mikor vége lett, a diákok fáradtan vánszorogtak vissza az öltözőbe és léptek be a frissítő zuhany alá. Key mindig megvárt mindenkit és utolsóként hagyta el az öltözőt. Ez ma sem volt másként.
-Na én megyek, mert Seomin már vár rám! Akkor majd holnap találkozunk!
-Rendben, menj csak, ne váratasd meg szegényt! Szia!
-Szia!-viharzott el Taemin.
Key levetette magáról a nedves ruhákat, majd belépett a zuhany alá. Percekig csak folyatta magára a vizet, hogy megtisztuljon, majd gyorsan megmosdott. Ezután kiszállt és megtörülközött. Táskájáért nyúlt, amiből elővette tiszta ruháit. Éppen öltözködött, mikor az öltöző ajtaja kinyílt.
-Oh itt vagy még, Key? Nem láttad véletlenül a lakáskulcs...?-hallatszott Taemin hangja, de nem tudta befejezni mondandóját.
Kikerekedett szemekkel és tátott szájjal állt meg Key-el szemben, mikor meglátta, hogy a fiún női ruhadarabok vannak.
-Key...!? ChoHee...!?

Meglepi Kiminek(Joon)

A nevem Kimi, ez az utolsó évem a gimnáziumban, mindjárt itt az érettségi... Szóval rengeteg bajom van, erre a szüleim a beleegyezésem nélkül egy cserediákot fogadtak a házunkba.
-Miért nem szóltatok nekem erről előbb?-kérdeztem idegesen.
-Mert tudtuk, hogy nem egyeznél bele.-felelte apa egyhangúan.
-Mégis mire jó ez? Miért kell idejönnie egy idegennek?-kiabáltam.
-Remek lehetőség arra, hogy gyakorold az idegen nyelveket.-mondta anya.
-Így is elveszek a sok leckébe, szerintetek mikor lesz időm foglalkozni egy jött-menttel?-hisztiztem tovább.
-Ha tetszik, ha nem, már aláírtuk a papírokat, holnap érkezik a tanuló. Te pedig leszel szíves megnyugodni és kedvesen fogadni őt!-fejezte be a vitát anyu.
Dühösen vágtattam fel a lépcsőn és csaptam be szobám ajtaját magam után. Idegességemben azt is elfelejtettem megkérdezni, hogy fiú lesz-e vagy lány.
~Na mindegy, úgysem szólok hozzá…-gondoltam magamban.
Elővettem a matek füzetemet, hogy gyakoroljam az egyenleteket, de nem tudtam koncentrálni, folyton a cserediákon járt az eszem. Mivel későre járt, jobbnak láttam abbahagyni a tanulást, helyette inkább a fürdőbe mentem és vettem egy nyugtató forró zuhanyt. Miután végeztem, bedőltem ágyamba. Próbáltam aludni, de nem ment. Lementem a konyhába, hogy igyak egy pohár vizet. Mikor beléptem a helyiségbe, egy sötét alakot láttam az asztalnál ülni. Mivel hirtelen ért a dolog, sikítottam egyet.
-Lányom, te meg mit csinálsz itt ilyen későn?
-A-apa?-próbáltam kivenni a körvonalát.
-Igen, én vagyok.
-Nem tudok aludni.-feleltem végül.
-Csak nem a csereprogram zavar?-érdeklődött szomorú hangon.
Nem szerettem hallani ezt a hangszínt, ilyenkor mindig megsajdul a szívem. Tudom, hogy ők csak a legjobbat akarják nekem, de valahogy sosem jön össze és mindig az lesz a vége, hogy felhúznak.
-Lány?-kérdeztem inkább válasz helyett.
-Nem.-hallatszott a rövid válasz.
-Honnan jön?
-Koreából.
-Koreából?-emeltem fel hangomat.
-Pszt!-teremtett le apu.
-Miért nem ezzel kezdtétek?-kérdeztem izgatottan.
-Nem is hagytál minket szóhoz jutni.
-I-igaz.-vakartam meg fejemet.
Egy kis beszélgetés után, visszatértem szobámba és végre álomba merültem. Álmomban egy kissé csúnyácska, telt alakú és szemüveges fiú jelent meg. Ijedten keltem fel reggel az órám csörgésére. Körbenéztem.
~Nyugi Kimi, ez csak egy álom volt.-mondtam halkan.
Kimásztam az ágyból, elhúztam a függönyt és kinéztem az ablakon. Tavaszi jó idő volt. Ezután gyorsan összeszedtem magam, majd lementem a konyhába reggelizni. Szüleim már ébren voltak.
-Jó reggelt!-köszöntem.
-Jó reggelt!-köszöntek vissza.
-Jól aludtál?-érdeklődött anya.
-Fogjuk rá.-néztem sunyin apára.
-A fiú egy óra múlva érkezik meg. Örülnénk, ha kimennél elé.-szólalt meg apu.
-Rendben.-egyeztem bele, miközben megkentem egy pirítóst mogyoróvajkrémmel.
Szüleim mosolyogva néztek rám. Jól esett látni, hogy boldogok. Reggeli után elindultam a közeli buszmegállóhoz. Hamar oda is értem, előbb is, mint kellett volna. Leültem és vártam. Órámra néztem. Már itt kellene lennie. Busz. Biztosan késik. Felálltam és sétálgatni kezdtem. Nemsoká meghallottam a busz hangját hátam mögött, így megfordultam. Szívem hevesebben kezdett el dobogni.
~Izgulok!? Miért?-kérdeztem magamtól.
A busz megállt. Hatalmas tömeg sodródott le, nem láttam egyetlen én korombeli embert sem.
~Vajon eltévedt?-tűnődtem.
Mikor eltűnt a tömeg, megláttam őt. Nálam magasabb volt és vékony. Divatosan öltözködött. Lassan közelebb mentem hozzá. Haja, valamint szemei barnák, bőre pedig világos. Rám nézett, majd rám mosolygott. Egy pillanatra megtorpantam. Irtó szexin nézett ki. Álmomban sem gondoltam volna, hogy egy ilyen srác fog jönni. Az álmomban megjelent kép teljes ellentéte.
-Szia, Joon vagyok! Te lennél Kimi?-zökkentett ki ábrándozásomból.
-Szia, i-igen.-dadogtam.
-Mi az?-nézett rám kérdőn.
-Se-semmi.-vágtam rá gyorsan.
~Gyerünk Kimi, szedd össze magad!-mondtam magamnak.
-Mehetünk?-kérdeztem végül.
Joon bólintott, így elindultam. Az utat végig csendben tettünk meg. Annyi kérdésem lett volna, de egy hang sem jött ki belőlem.
-Itt vagyunk.-szólaltam meg végül, mikor megérkeztünk házunk elé.
-Szép kis ház.-jegyezte meg.
-Köszönjük.-feleltem, közben beléptünk a házba.
Szüleim már vártak ránk. Joon udvariasan bemutatkozott nekik. Anya teletömte kajával, majd megmutattam neki a szobáját.
-Nyugodtan pakolj ki és érezd otthon magad.-mondtam, majd bevonultam saját szobámba tanulni.
Egy darabig hallottam a szomszéd szobában való pakolás zajait, de egy idő után annyira belemerültem a töri tanulásába, hogy nem vettem észre, mikor Joon bejött a szobámba.
-Mit tanulsz?
Ijedten fordultam hátra és Joon babaarcával találtam magam szembe.
-Törit.-válaszoltam.
A fiú nem zavartatva magát sétált körbe a helyiségben és mindent alaposan szemügyre vett. Mikor ágyamhoz ért, megtorpant. Egy mosollyal arcán nézett rám.
-M-mi az?-néztem rá felvont szemöldökkel.
-Szép szoba.-jegyezte meg.
-Köszönöm. Szeretnél még valamit?-érdeklődtem.
-Ne haragudj, nem akartalak zavarni. Gondoltam bemutatod a környéket vagy valami.
-Szívesebben tenném, minthogy a matekkal szenvedjek.-dörmögtem orrom alatt.
-Segítsek?
-T-tessék?
-Mi nem megy?-kérdezte és odajött asztalomhoz.
Én teljesen le voltam dermedve, meg sem tudtam szólalni, csak néztem mozdulatait. Mikor közel hajolt hozzám, megcsapott finom, férfias illata.
-Szóval az egyenletek.-mondta.
-I-igen.-feleltem tudtomon kívül.
Joon megfogott egy széket, odahúzta mellém, majd leült. Kedvesen magyarázni kezdte a dolgokat. Kellet egy kis idő, mire oda tudtam koncentrálni és nem finom illatára, valamint őrjítően helyes arcára.
~Úristen! Miket beszélek!? Nem! Nem helyes! Nem eshetek bele egy fiúba, akit nem is ismerek!-próbáltam meggyőzni magam, de nem ment.
Mikor végeztünk a matekkal, hátradőlt a széken és nyújtózkodott egyet. Ahogy kezeit a levegőbe emelte, pólója felcsúszott és kikandikáltak kockái. Szemeim akaratlanul odatapadtak és elpirultam a látványtól.
-Tetszik?-nézett rám, majd elmosolyodott.
-Tessék?-csináltam úgy, mintha nem tudnám, miről beszél.
-Most, hogy végeztünk a tanulással, hajlandó vagy sétálni velem egyet?-kérdezte.
Csak úgy zakatolt az agyam, hogy találjak valami kifogást, miért nem lehet, de nem jutott eszembe semmi. Mivel nem mondtam semmit, beleegyezésnek vette, megragadta csuklómat és maga után húzott.
-Várj!-szóltam rá.
Ijedten nézett rám, mintha csalódást láttam volna szemeiben. Nem tudom, mi ütött belém, de megsajnáltam. Úgy nézett ki, mint egy gazdátlan kiskutya, aki egy szeretetre vágyik.
-Szólok a szüleimnek, hogy elmegyünk.-mondtam végül.
Arcáról eltűnt az aggodalom és egy mosoly váltotta fel. Miután beszéltem szüleimmel, elindultunk. Megmutattam neki mindent, hogy mit merre talál, amire kíváncsi volt.
-Van még valami, ami érdekelne?-érdeklődtem.
-A kedvenc helyed.
-Hogy mi?
-Az a hely, ahol szívesen töltöd az idődet.
-Nincs ilyen.-hazudtam.
Pár percig csendben fürkészte arcomat, majd megszólalt:
-Rendben, akkor hazamehetünk.
Mire hazaértünk, arra beesteledett. Otthon már várt ránk a vacsora. Szüleim rengeteg kérdéssel bombázták Joont, de ő szívesen felelt mindenre.
-És barátnőd van?-hangzott el a következő kérdés.
-Nincs.-jött a tömör válasz.
~Az meg hogy lehet, hogy egy ilyen helyes srácnak nincs barátnője?-tűnődtem magamban.
Vacsora után felmentünk az emeletre, mindketten saját szobánkba, majd egy kis idő múlva a elmentem fürdeni. Most nem ülhettem órákig a kádban, hiszen Joonnak is helyet kell adnom. Hogy minél előbb átadhassam neki a helyet, magamra tekertem a törülközőmet. Alig léptem ki az ajtón, máris szemben találtam magam vele. Szemei rögtön rám tapadtak, majd szép lassan végigmért. Teljesen zavarba jöttem, lábaim a földbe gyökereztek. Ő nyelt egy nagyot, majd elindult felém. Akaratlanul hátrálni kezdtem, míg nem az ajtónak ütköztem. Alig egy-két centire állt meg tőlem.
-Ezt nem kéne többször csinálnod, hacsak nem akarod, hogy rád vessem magam.-súgta fülembe, majd kikerült és eltűnt a fürdőben.
Én totál kővé dermedtem, fel sem tudtam fogni, amit mondott. Csak percek múlva, remegő lábakkal mentem be szobámba, melynek ajtaját kulcsra zártam.
~Perverz!-mondtam magamban mérgesen, de valahol mélyen legbelül boldog voltam, hiszen ő az első fiú az életemben, aki ilyet mondott.
Gyorsan felvettem pizsomámat, majd bebújtam ágyamba. Szokásomhoz híven elővettem naplómat és írtam bele. A szomszéd szobából először egy gitár hangját, majd éneklést hallottam. Csendben kilopakodtam és bekukucskáltam Joon szobájába. A fiú ágya szélén ült, kezében egy gitárral és énekelt. Gyönyörű hangja volt. Egész testem libabőrös lett.
~Te jó ég! Mit művelek? Kukkolom egy srácot, aki az agyamra megy, de mégis olyan cuki és helyes… Nem vagyok normális!-teremtettem le magamat, majd elindultam visszafelé saját szobámba.
Ám a parketta csikordult egyet talpam alatt. Csend lett. Joon abbahagyta az éneklést. Másodpercek múlva már a hátam mögött állt.
-Hallgatóztál?-kérdezte.
-N-nem.-tiltakoztam.
-Nyugodtan bejöhettél volna.-mondta nyugodt hangon.
Mivel ciki volt a helyzet, vissza kellett vágnom.
-Nem tartózkodom perverzekkel egy légtérben.-mondtam gondolkodás nélkül.
-Perverz?-nevetett.
-Igen.
Abbahagyta a nevetést, arca komoly lett és mélyen szemembe nézett. Lassan elindult felém. Elég ijesztő volt. Jobbnak láttam elmenekülni, de nem tudtam, mert megfogta karomat. Egy mozdulattal berántott szobájába és becsukta ajtaját. Ezután elkezdett hátrafelé tolni, egészen addig, amíg az ágynak nem ütköztünk. Ledöntött az ágyra, majd fölém mászott. Fogalmam sem volt, hogy mit csináljak.
~Sikítanom kéne? Vagy üssem meg?
Kéne, de nem megy. Testem teljesen ellentmond minden gondolatomnak. Félek, de egyben élvezem is a helyzetet. Amíg így gondolkoztam, Joon teljesen közel hajolt hozzám. Arca alig fél milliméterre volt enyémtől. Zavaromban becsuktam szemeimet. Vártam, hogy történjen valami. Az ágy hirtelen rezegni kezdett. Kinyitottam szemeimet és láttam, ahogy Joon leszáll az ágyról. Értetlenül pislogtam.
-Ha perverz lennék, most bajban lennél.-jegyezte meg.
Felültem az ágyon, majd így szóltam:
-Bocsánat.
Nem mondott semmit, kezébe vette gitárját, majd leült mellém az ágyra és újra zenélni kezdett. Nem tudtam betelni gyönyörű hangjával. Olyan nyugtató volt, hogy behunytam szemeimet és úgy hallgattam tovább. Éreztem, hogy a fáradtság elnehezíti szemeimet. Ez volt az utolsó, amire emlékeztem.
Másnap reggel arra ébredtem, hogy a napfény erősen arcomba világít az ablakon keresztül. Nyújtózkodva ültem fel az ágyban. Egy ágyban, mely nem az enyém. Azon nyomban körbenéztem. Megláttam Joont, aki a fotelban ülve aludt. Csendesen felálltam, majd közelebb mentem hozzá.
~Milyen aranyosan alszik.-állapítottam meg magamban.
A fiú hirtelen mocorogni kezdett, majd kinyíltak szemei.
-N-ne haragudj. Én…én csak…-dadogtam össze-vissza.
-Semmi gond. Elaludtál és nem volt szívem felkelteni téged.-mosolygott.
-A-akkor én most megyek.-mutattam az ajtó felé, majd kisurrantam.
~Anyám, de gáz! Tutira leírtam magam nála!-gondoltam.
Már egy hónapja, hogy Joon itt lakik nálunk. Egyre több időt töltöttünk egymással és egy csomó dolgot megtudtam róla. Igaz, néha beszólogat, de ennek ellenére nagyon kedves srác. Azt hiszem visszavonhatatlanul beleszerettem. Azonban ezt titokban akartam tartani. Semmi értelme nem lenne elmondani neki, hiszen egy kis idő múlva visszatér hazájába és az a távolság legyőzhetetlen lenne. Éppen a konyhában ültem, valamint reggelimet fogyasztottam. Anya idegesen lépett be az ajtón.
-Beszélnünk kell!-mondta szigorú hangon.
-Mi az? Történt valami?
-Én is ezt szeretném kérdezni. Tudod sokat változtál az elmúlt egy hónap alatt.
-Változtam? Mégis miben?
-Nem mondasz el nekünk semmit. Folyton Jonnal csavarogsz, az érettségire sem készülsz.
-Az elején az volt a bajotok, hogy nem akartam ezt az egészet. Most végre összebarátkoztam vele, most ez a baj. Remek. Megmondanád, hogy akkor most mégis mit csináljak?-kiabáltam, majd lecsaptam kanalamat az asztalra és felfutottam szobámba.
Elegem volt mindenből. Sosem tudok megfelelni szüleimnek, bármit csinálok, az rossz. Fájt. Könnyeim akaratlanul folyni kezdtek. Már csak homályosan láttam a lépcsőfokokat. Aztán egy fehér folt tűnt fel a semmiből. Nem tudtam lefékezni, így nekiütköztem.
-Te sírsz?-szólalt meg az akadály.
~Joon…már csak ez hiányzott, hogy sírni lásson…
Válasz nélkül kikerültem és berohantam szobámba. Halk kopogás ajtómon. Nem szólok. Újabb kopogás. Megint nem válaszolok.
-Kimi!?-hallotszódott be kedves hangja.
A sírás annyira elhatalmasodott rajtam, hogy nem tudtam megszólalni.
- Mi történt? Akarsz beszélni róla?-érdeklődött.
~Nem akarom, hogy így lásson… De jól esne egy kis vigasz. Most mit tegyek?-tanakodtam magamban.
Mivel még mindig nem mutattam magamról életjelet, hallottam, ahogy elindul lefelé. Nem tudom, miért, de rögtön felpattantam, kinyitottam ajtómat, utána futottam és megöleltem hátulról.
-Kérlek ne menj el!-mondtam még mindig zokogva.
Nem tudom, hogy a meglepődöttségtől-e vagy megnyugtatás képpen, de percekig nem mozdult és nem szólalt meg, csak némán álltunk a lépcső tetején. Miután kicsit megnyugodtam, elhúzódott tőlem.
-Mit szólnál egy sétához?-kérdezte.
Lehajtott fejjel bólintottam. Lement a lépcsőn, én pedig követtem. Felvettük cipőnket és kiléptünk a házból. Joon ment elől, én pedig pár centire mögötte még mindig lehajtott fejjel. Nem is tudtam, hogy merre megyünk. Hosszú idő után megálltunk. Körbenéztem, az erdő szélénél álltunk.
-Itt csend van és nyugalom.-jegyezte meg.
Most én indultam meg és csak mentem előre, be az erdő sűrűjébe. Joon nem állított meg, követett, mint én őt az előbb. Lassan odaértünk a kedvenc helyemhez, egy nagy és öreg fához.
-Hazudtam.-szólaltam meg halkan.
-Tudom.-felelte.
-Haragszol?-kérdeztem.
-Nem, helyesen cselekedtél. Akkor még nem ismertük egymást. De most megmutattad nekem és ez az, ami számít.-válaszolta.
-Köszönöm.-mondtam és könnyeim újra eleredtek.
-Ne sírj!-lépett hozzám közelebb.
-Fáj.
-Tudom, hogy nehéz, de ne add fel! Előbb-utóbb rendbe jön minden.-nyugtatgatott.
-Mikor?
-Ne légy türelmetlen, eljön az ideje.
-És mi van, ha nem?
-Az nem lehet. Te jó vagy és nem ezt érdemled.
-Remélem igazad van.
-Gyere ide.-tárta ki karjait.
Gondolkozás nélkül odaléptem hozzá és hagytam, hogy átöleljen. Jól esett. Végre biztonságot, meleget, törődést és szeretetet éreztem.
-Üljünk le.-ajánlotta.
Hallgattam rá. Csend volt, csak a madarak csicsergését lehetett hallani. Félénken Joonra néztem. Gyönyörűen nézett ki, mint mindig.
-Mi az?-kérdezte.
-Csak nézlek.-feleltem.
-Miért?
-Hogy örökre emlékezzem arcodra.
-Miért szeretnél rám emlékezni örökre?
-Rengeteg mindent köszönhetek neked. Fogalmam sincs, hogyan háláljam meg.
-Ne butáskodj, erre semmi szükség sincs. Örülök, hogy segíthettem.
-Tudod a barátnőmön kívül senki sem volt ilyen jó hozzám már hosszú idők óta.-vallottam be.
-Őszintén szólva nekem is régen volt részem ilyen remek társaságban, mint te.
-Most biztosan viccelsz.
-A lehető legkomolyabban mondom.
Éreztem, hogy arcom elpirul, így lehajtottam fejemet.
-Kérlek ne!-mondta, majd óvatosan felemelte arcomat államnál fogva.
Értetlenül néztem rá.
-Szeretném látni arcodat, hogy tudjam, milyen érzéseket váltok ki belőled.
-A-azt hiszem…-kezdtem bele mondanivalómba, de ujját számra helyezte.
-Pszt! Nem kell mondanod semmit, szemeid mindent elárulnak. Én is ugyanígy érzek irántad.-mondta, majd egyre közelebb hajolt hozzám.
Szívem oltári sebesen kezdett el verni, egész testem remegni kezdett. Tudtam, hogy mire készül. Féltem és izgultam is. De ezeknél az érzéseknél még nagyobb volt a vágyam. Akartam a csókját. S meg is kaptam. Édes volt és gyengéd. Pont olyan, amilyennek elképzeltem.