Fájdalom (SuLay)

Lay:

A táncteremben vagyunk és halálra próbáljuk magunkat. Most adtuk ki az új számunkat, a Wolf-ot. Rengeteg helyen kell fellépnünk. Nem hibázhatunk, tökéletesnek kell lennie mindennek. Ha valakinek egyetlen mozdulata eltér a többitől vagy csak késik pár másodpercet, akkor előről kezdjük az egészet. Nem lenne semmi a bajom a kemény edzéssel, hiszen meghozza gyümölcsét, de amióta gondok vannak a hátammal, egész nehéz. Most is fájdalmaim vannak, de nem hagyhataom abba a táncolást és gyakorlást.
~Gyerünk, koncentrálj! Zárd ki a fájdalmat!-mondogattam magamnak.
Alig járhattunk a dal közepén, mikor a fájdalom belenyílalt hátamba. Ez pont elég volt ahhoz, hogy ne figyeljek oda 100%-osan és lemaradjak a többiektől. Szerencsére a többiek nem vették észre, így folytattam. Ám nem bírtam sokáig és máris jött az újabb löket fájdalom. Könnyek gyűltek szemeimbe.
~Nem adhatom fel! Ha rontok, azzal csak a többieknek ártok! Szegények már így is fáradtak, nem akarom, hogy újr kelljen kezdeniük miattam!-gondoltam.
Már csak pár mozdulat volt hátra. Azt hittem megúszom lebukás nélkül a dolgot, de tévedtem. Megint rontottam. Kris észrevett. Leállt, így vele együtt a többiek is. Egy nagyot nyeltem, mikor megindult felém. Arcán láttam a mérhetetlen dühöt. Féltem. Ám ngy meglepetésemre elhaladt előttem és a mellettem álló Suho előtt állt meg.
-Ez meg mi volt?-kérdezte dühösen.
-Sajnálom.-felelte Suho lehajtott fejjel.
-Sajnálod? Nem sajnálni kell, hanem odafigyelni és nem hibázni!-kiabálta leaderünk.
-Fáradt vagyok.-mondta halkan Suho.
-Azt hiszed, hogy a többiek nem azok?
-De. Pont ezért kéne egy kis pihenő.
-Pihenő... Szerinted van nekünk időnk pihenőre!? Ha egy kicsit is rontunk, repülünk! Oda a karrierünk! Ezt nem hagyhatom! Szóval nincs pihenő! Megértettétek!?-ordibálta Kris.
-Teljesen igazad van, de nézz körbe. A fáradságtól hibázunk...
Én is körbenéztem, akárcsak Kris. Suhonak igza volt. Mindenki totál ki volt merülve. Néhány perc csend után Kris végül beadta derekát és kaptunk 5 perc pihenőt. A tagok lihegve omlottak le a földre, valamint nyúltak az életmentő víz felé. Én magam a sarokba mentem és leültem egy padra. Suho jött oda hozzám:
-Nagyon fáj?-kérdezte.
-Mi?-néztem rá értetlenül.
-Szóval igen.
-Nem.
-Lay! A legjobb barátom vagy. Ismerlek. Látom rajtad, hogy szenvedsz. Közbe kellett lépnem.-mondta Suho.
-Te direkt hibáztál?
Suho sak bólintott.
-De...miért?-kíváncsiskodtam.
-Már mondtam. Te vagy a legjobb barátom. Segítségre szorultál.-mosolygott rám.
-Kö-köszönöm.-hajtottam le fejemet, mert éreztem, hogy arcom pirosodik.
Suho törődése erőt adott. Folytattuk a próbát. Szerencsére sikerült hiba nélkül végigcsinálnunk a koreográfiát. Mikor végeztünk a gyakorlással, hazamentünk. Otthon ledőltem, hogy pihentessem hátamat, de sehogy sem volt kényelmes és a fájdalom sem akart megszűnni. Féltem, hogy nem múlik el holnapig. Akkor kész katasztrófa lesz a fellépés.
~Nem! Ez nem történhet meg! Akkor kárba menne a rengeteg gyakorlás! Nem szabad ilyenekre gondolnom! Aludnom kell! Akkor biztos jobb lesz...-győzködtem magamat.
-Na hogy vagy?-jött be a szobámba Suho.
-Mm...nem túl jól.-vallottam be, majd eltemettem arcomat tenyereimbe.
-Borogatást próbáltad már?-kérdezte.
-Nem.
-Sejtettem. Na gyere velem.-ragadta meg csuklómat, majd a fürdőbe vonszolt.
Kutakodni kezdett a szekrényben.
-M-mit keresel?
-Egy krémet.
-Segítsek?
-Nem kell, inkább vetkőzz!
-T-tessék?-néztem rá kikerekedett szemekkel.
-Vegyél egy forró fürdőt, az jót tesz. Miután végzel, belemasszírozzuk a krémet és hideg borgatást teszünk rá. Végül pedig készítek neked egy nyugtató teát.-magyarázta.
-Ezt meg honnét tudod?-érdeklődtem, közben pedig levettem felsőmet.
-Anyukámtól tanultam.-fordult felém.
Mikor rám nézett, elakadt. Szemeivel végigmérte felsőtestemet, amivel sikeresen zavarba hozott.
-M-mi az?
-S-semmi.-mondta zavartan, majd elfordult.
Ezután rögtön meglelte a krémet, amit keresett, majd elhagyta a helyiséget. Gyorsan levetkőztem, majd az utasítások szerint forró vízben lefürödtem. Megtörölköztem, magamra csavartam a törölközőmet, végül Suho szobájába mentem. Suho nem volt bent, csak Luhan.
-Hyung a konyhában van, ha őt keresed.
-Értem. Nem bánod, ha megvárom?
-Nem. De miért vagy egy szál törölközőben? Csak nem...?-kérdezte egy huncut mosollyal.
-Dehogy!-vágtam rá azonnal, ám vörösödő arcommal pont az ellenkezőjét értem el annak, amit akartam.
-Akkor legjobb lesz, ha nem zavarok. Átmentem Sehunniehoz. Jó szórakozást!-kacsintott rám, majd kiiszkolt a szobából.
Én égő arccal ültem Suho ágyának végében, mikor ő belépett.
-Luhan?-kérdezte.
-Átment Sehunhoz.
-Értem. Valami baj van?
-Nem, nincs.
-Akkor kezdjük! Feküdj le, kérlek!-mondta.
Szófogadóan követtem utasításait, hsra feküdtem. Ő letette a tálcát, amin a tát hozta be, majd kezébe vette a krémet. Ezután fölém mászott és masszírozni kezdett. Kettős érzések tömkelege kavargott bennem. Egy részem a fájdalmat észlelte, egy másik részem pedig szeretetet és törődést. Nem is tudom leírni azt a kellemes érzést, amit Suho kezei által tapasztaltam. Sikeresen ellazultam, szemeimet egyre nehezebbnek éreztem, végül elaludtam.

Suho:

Tervem sikeres volt. Lay alig negyed órán belül mély álomba zuhant. Legjobb barátja révén nagyon aggódom érte. Fáj látni, ahogy szenved. Szívesen átvenném fájdalmának legalább csak a felét, ha tehetném.
~Olyan aranoysan alszik.-állapítottam meg, majd betakartam.
Mivel ágyamban aludt el, én Luhanét foglaltam el. A sok próba miatt én is hamar elaludtam. Másnap reggel, mikor felkeltem, Lay ugyanúgy feküdt, mint mikor este láttam. Csendben odalopakodtam hozzá és csak néztem. Arca nyugodt volt. Végre nem azt a fájdalmas arckifejezést látom rajta. Hirtelen furcsa érzés töltött el és késztetést éreztem arra, hogy megérintsem. Meg is tettem.
~Milyen puha.-mondtam halkan.
Lay mocorogni kezdett, így elhúztam kezemet.
-Jó reggelt! Na hogy van a hátad?-kérdeztem kedvesen.
-Azt hiszem jobban.-felelte, majd lassan felült.
-Akkor jó.-mosolyogtam rá.
-Ne haragudj.-hajtotta le fejét.
-Miért kéne haragudnom?-kérdeztem értetlenül.
-Amiért elfoglaltam az ágyadat.
-Semmi gond. Behozom a reggelidet.-mondtam és el is indultam, ám Lay megragadta csuklómat.
-Nem szükséges, már így is eleget tettél. Nem tudom, hogy fogom meghálálni.
-Hányszor kell még elmondanom, hogy a barátod vagyok és alap dolog, hogy törődöm veled?-borzoltam meg haját.
-Köszönöm.-felelte elpirulva.
Eljött a fellépés ideje. Izgultam. De nem magam miatt, hanem Lay miatt. Tudtam, hogy az a borogatás nem sokat ért, de mégiscsak több, mint a semmi. Lopva pillantást vetettem Layre. Éppen Krissel beszélgetett, aki nem tűnt a legnyugodtabbnak. Közelebb mentem hozzájuk, hogy halljam, miről beszélnek.
-Miért nem szóltál a hátadról?-kérdezte Kris.
-Nem akartam, hogy aggódjatok értem és a fellépés miatt.-felelte Lay.
-Legközelebb mondd el, tudod jól, hogy nem szeretem a titkolózást!
-Rendben.
-Most jól vagy?
-Tegnapihoz képest jobb. Segített Suho borogatása.
-Azért légy óvatos!-mondta  a vezető, majd magához húzta Layt és megölelte.
A látottak miatt kezim ökölbe húzódtak, mellkasomban pedig fájdalom keletkezett. Az első a harag jele, a második pedig a féltékenységé. Ekkor jöttem rá, hogy szeretem Layt. És nem csak úgy, mint barátot...
-Suho gyere, kezdünk!-hallottam meg a hátam mögött Lay lágy hangját.
-Menj csak előre, mindjárt megyek én is.-válaszoltam.
-Valami baj van?-kérdezte aggódva.
-Nincs. Miért lenne?
-Csak mert mindig együtt megyünk el a színpadig...
-Nyugodtan mehetsz Krissel.-feleltem.
-Rendben.-mondta szomorúan és elment.
~Mi ütött belém? Miért viselkedtem vele ilyen hűvösen? Most biztosan meg fog utálni...-torkolltam le magamat.
Nulla életkedvvel mentem el a színpadig. Azonban rendbe kell szednem magam. A tagok és a fanok sem jöhetnek rá, hogy rossz kedvem van. Így hát magamba zártam gondjaimat, amennyire tudtam és felléptem a színpadra. Beálltunk a kezdőpózhoz. Pár másodperc múlva elkezdődött a fellépés. Eltelt fél perc. Layre pillantottam. Minden rendben van. Eltelt újabb fél perc. Ugyan nem néz rám, de jól van. 1 perccel később ismét ránézek. Ő is engem néz. Aztán hirtelen elfordul. Valami nincs rendben.
Nehézkesen mozog. Fájdalmai vannak.
~Bírd ki, már nincs sok hátra!-mondtam magamban.
Ám hiába. Az egyik lendületesebb mozdulatnál Lay hátához kap, majd összerogyik. A tagok észreveszik és leállnak ők is. A zene is elhallgat. Én mozdulni sem bírok. Csak messziről nézem, ahogy a számomra legfontosabb ember szenved. A következő pillanatban Kris ott terem mellette. Ekkor futok oda én is.
-Lay!-szólítom meg.
Fájdalmas arccal néz rám. Könnyek gyűlnek szemembe.
-Leviszem Layt a színpadról. Suho, nyugtasd meg a fanokat!-jött az utasítás Kristől.
Legszívesebben ellentmondtam volna, hiszen Lay mellett akartam lenni, de nem tehettem. Hallgatnom kellett Krisre és meg kellett mentenem az eléggé kínos helyzetet. Így hát végignéztem, ahogy Kris ölbe kapja Layt, majd elviszi. ÁÖsszeszedtem magamat, amennyire tudtam és tetem a dolgomat. Miután sikerült lenyugtatni a tömeget, a nekünk szánt öltöző felé rohantam. Meg sem álltam, míg nem értem Layhez. Odafutottam hozzá és így szóltam:
-Sajnálom Lay, nagyon sajnálom.
-Nem a te hibád. Ne aggódj ennyire, túlélem.-nyugtatgatott.

Lay:

Órák teltek el a kis balesetem óta. Sikeresen kialaudtam magamat, de nem mozoghattam sokat. Suho el sem mozdult mellőlem. Most is itt aludt ágyam szélére borulva. Némán néztem és elmosolyodtam. Közelebb hajoltam hozzá, majd fülébe súgtam:
-Köszönök mindent!
Alig mondtam ki e szavakat, Suho már is felnézett. Kezével kezem után nyúlt.
-Lay...-szólított meg, ám nem tudta folytatni mondatát.
-Mi az?
-Emlékszel, mit szoktam neked mondani?-kérdezte.
-Az, hogy a legjobb barátom vagy?
-Igen. Azt hiszem ezt nem fogod többé hallani...
-M-miért?-kérdeztem aggódva.
-Mert többet érzek irántad, mint egyszerű barát.-mondta halkan.
-Tessék?
-Akkor jöttem rá, amikor Kris megölelt téged. Féltékeny lettem és dühös. Tudom, bután hangzik, de ez van. Nem tudom irányítani az érzéseimet...
-Nem is kell.-mondtam, majd felemeltem fejét.
Mélyen szemébe néztem és lassan közelebb húztam magamhoz. Egészen addig, amíg ajkaink össze nem értek. Forró és lágy csókkal ajándékoztam meg.
-Felesleges féltékenynek lenned Krisre, hiszen én is így érzek irántad.-jelentettem ki, mikor elváltunk egymástól.
-Hátad hogy van?
-Hm...
-Várj! Ne válaszolj!-szólt rám, majd ajkaimra tapadt.
Egy hosszú és szenvedélyes csók után újra megkérdezte:
-Most?
-Ha így folytatod, meggyógyulok.-nevette el magát.
-Akkor kezdjük!-mondta, majd apró puszikkal kezdett ellepni.
Ekkor Luhan rontott be az ajtón. Először lefagyott a látottak miatt, de hamar eszébe jutott egy frappáns mondat:
-És volt, nincs fájdalom!