Társkereső 7.rész

-Az a Nyuszilány...tudod, hogy ki ő valójában?-kérdezte Soohyun egyre nagyobb türelmetlenséggel.
~Lehetséges, hogy Soohyun tud mindent? Tudja, hogy a Nyuszilány Dongho? Tudja, hogy szeretem őt? Nem, az nem lehet! Most mit mondjak? Hazudjak? Vagy valljak be mindent?-esett pánikba Hoon.
-Persze, hogy tudom. Egy lány, aki keresi párját és benne boldogságát. Miért, te ismered?-szólalt meg végül Hoon.
-Igen, ismerem, és te is nagyon jól ismered.-felelte a leader.
-Még jó, hogy ismerem, hiszen beszélek vele.-bohóckodott tovább Hoon.
-Ne tedd itt az ártatlant, nagyon jól tudom, hogy tudsz mindent!-emelte fel hangját Soohyun.
A többiek mind odanéztek.
-Valami baj van?-kérdezte Eli.
-Nem nincsen semmi. Kérlek álljatok be és próbáljatok, nekünk még meg kell valamit beszélnünk.-válaszolt a vezető, majd megragadta Hoon kezét és kivonszolta a teremből.
-Hűha, elég mérges Soohyun, szegény Hoon nagyot fog kapni.-állapította meg Kiseop.
-De miért?-kérdezte ártatlanul Kevin.
-Jajj, nem igaz, hogy nem láttad, milyen ügyetlen volt ma?-fakadt ki az Ulzzang.
-Neked is vannak rossz napjaid, neki talán nem lehetnek?-okoskodott Kevin.
-Ez az ő dolguk, ne üssük bele az orrunkat, inkább próbáljunk, mert semmi sem lesz belőlünk.-szólalt meg AJ.
Eközben Dongho a fürdőszobában a sarokban ült és sírt. Nem tudta elhinni a történteket. Azt hitte, hogy barátja ugyanúgy érez, mint ő. De nem. Hoon elutasította. Olyan érzése volt, mintha egy nagy lyukat vájtak volna a szívébe. Szörnyen butának érezte magát.
~Hogy gondolhattam, hogy ő is szerelmes belém? Hiszen mindketten fiúk vagyunk. És ő biztosan a lányokat szereti, hiszen arra az oldalra is regisztrált. Most vajon mit csinál? Teljesen tönkretettem a barátságunkat? Az is lehet, hogy megutált és soha többet látni sem akar? Hogy fogok ezek után a szemébe nézni? A többiek biztosan észreveszik, hogy történt köztünk valami. És mindez az én hibám. Nem csak a saját életemet tettem tönkre, hanem az övét is...az övét,akit annyira szeretek.
Ezek után a gondolatok után, felállt, odament a csaphoz és megmosta arcát hideg vízzel. Lassan, remegő lábakkal elindult a terem felé, ám meghallotta társai kiabáló hangját.
-Mit akarsz?-kérdezte Hoon.
-Nagyon jól tudod, hogy mit akarok! Az igazat!-hallatszott a vezető éles hangja.
-Milyen igazat?-értetlenkedett Hoon.
-Jobb lesz, ha elkezdesz beszélni, vagy megbánod.-nyomta a falhoz Soohyun barátját.
-Rendben. Igen, tudok mindent.-kezdte el mondandóját Hoon.
-Gyerünk, folytasd.-sürgette a leader.
-Tudom, hogy a Nyuszilány valójában nem az, akinek kiadja magát.-vallotta be Hoon.
-És azt is tudod, hogy ki áll emögött az egész mögött?-kérdezte Soohyun kíváncsian.
-Igen.-felelte Hoon.
-Nevet kérek!-követelőzött a vezető.
Dongho nem hagyhatta, hogy minden kiderüljön, közbe kellett lépnie. Nyelt egy nagyot és kilépett a fal mögül.
-T-ti meg mit csináltok itt?-kérdezte ijedten, mikor meglátta, hogy legjobb barátja neki van nyomva a falnak.
Soohyun gyorsan elengedte Hoont, majd így szólt:
-Ne gondolj rosszra, csak hülyéskedünk, ugye?-nézett Hoonra.
-Hát persze.-felelte Hoon egy álmosollyal.
-Gondolom akkor nem bánod, ha ellopom Hoont, hogy segítsen átvenni nekem pár tánclépést.-mondta Dongho.
-Nem, vidd csak nyugodtan.-felelte Soohyun és odatolta Hoont Dongho felé.
Dongho odalépett hozzá, rácsimpaszkodott karjára, ahogy szokott és bevonszolta a terembe. A többi tag táncolt tovább, úgy tettek, mintha mi sem történt volna.
-N-nem haragszol?-kérdezte Hoon a kis maknaetól.
-Miért kellene?-kérdezett vissza ártatlanul Dongho.
-Tudod te azt...-mondta zavartan Hoon.
-Nem, nem emlékszem semmire.-felelte Dongho.
-Kérlek ne viselkedj így, megijesztesz!-fogta meg Hoon barátja vállait.
-Most koncentráljunk a táncra. Majd később beszélhetünk róla.-felelte végül a maknae.
-Rendben.-egyezett bele Hoon.
Órákon át próbáltak, így nem tudtak a mai napon történtekkel foglalkozni. Mindketten próbáltak úgy viselkedni, mintha minden rendben lenne köztük. Nem akarták, hogy a többiek aggódjanak miattuk. Próbák után az egész csapat az öltözőbe vonult, majd vissza a lakásba és megvacsoráztak. Hoon küldött egy sms-t Donghonak, hogy este várja a szobájában. Dongho tudta, hogy Hoon nem hagyja annyiban a dolgot, de azért reménykedett, hogy legalább ma elfelejti és nem kínozza. De ez természetesen nem jött össze. Nem tudta, hogy mit kellene mondania és hogy kellene viselkednie. Ezek után, hogy elárulta társának, mit érez, többet nem tehetett. Hoon nem viszonozta érzéseit, ő pedig csak leégette magát és lerombolta eddig fölépített kapcsolatukat. Az egyetlen dolog,amit tehetett, hogy beletörődik tehetetlenségébe és megpróbálja kitörölni Hoon iránt táplált érzéseit. Tudta, hogy ez hosszú és fájdalmas lesz, de ez lesz a lehető legjobb dolog. Számára nem, de Hoonnak igen. És ha törik, ha szakad, ő mindent megtesz, hogy barátja illetve szerelme kedvében járjon. Mikor úgy érezte, összeszedte magát, fájó szívvel ugyan, de elindult Hoon szobájába. Mikor odaért kopogott.
-Gyere be!-hallotta barátja ugyan szomorkás, de számára a világ legszebben csengő hangját.
Bement és rögtön meglátta az ágy szélén ülő Hoont.
-Ülj le kérlek!-szólalt meg.
Dongho szép lassan, remegő lábakkal közeledett barátja felé, majd leült mellé az ágyra. Egyikünk sem szólalt meg. Dongho félénken társára pillantott és meglátta, hogy ő idegesen tördeli ujjait. Legszívesebben szorosan átölelte volna és azt súgta volna fülébe, hogy nincsen semmi baj, egyáltalán nem haragszik rá. Pedig kellene, hiszen elutasította és ezzel megsértette érzéseit. De annyira szerette Hoont, hogy nem tudott rá haragudni. Ám mégsem mozdult meg. Nem mert. Nem akarta, hogy barátja megint elutasítsa. Még egyszer nem tudta volna elviselni a fájdalmat. Már éppen meg akart szólalni, de Hoon megelőzte:
-Kérlek őszintén válaszolj arra, amit most fogok kérdezni! Mond neked valamit az a név, hogy Nyuszifiú?
-I-igen. Én nem akartam...-felelte dadogva Dongho.
-Tudod, hogy ki ő?-vágott a szavába a következő kérdéssel Hoon.
-Nem az én ötletem volt. Hidd el, nem kedvtelésből regisztráltam egy ilyen helyre, hanem mert muszáj volt.-próbálta elmesélni a dolgokat a maknae, de társa nem hagyta.
-A kérdésemre válaszolj!-emelte fel hangját Hoon.
-Igen, tudom, hogy te vagy az.-felelte félénken Dongho.
-Mióta tudod?-érdeklődött tovább Hoon.
-Ott voltam, amikor először kellett volna találkoznunk, csak elbújtam. Eléggé kétségbeestem, mikor megláttalak. Először el sem akartam hinni, de aztán sms-edből kiderült, hogy te vagy az. Nem mertem odamenni hozzád, nem tudtam volna mit mondani, így helyette inkább elfutottam. Azért értem haza olyan későn.-mesélte a kis maknae könnyes szemekkel.
-Már akkor el kellett volna mondanod... És ezek után képes voltál megcsókolni?-borult ki teljesen Hoon.
-Figyelj, én nagyon sajnálom, ami történt. Jó ideje gyötrődtem magamban. Éjjeleken át gondolkoztam, hogy megtegyem-e vagy ne. Végül mindig az eszemre hallgattam és lebeszéltem magam. Sejtettem, hogy meg foglak ijeszteni, ha megteszem. Azt is tudtam, hogy barátságunk megváltozna és nem lenne a régi. De amikor ott álltál előttem, egyszerűen elvesztettem az ép eszemet...a testem magától működésbe lépett...-mondta hosszú monológját Dongho és már rendesen sírt.
Hoon nem szólt semmit.
-Tudom jól, hogy butaság volt, amit tettem. De kérlek ne taszíts el magadtól teljesen! Nem akarlak elveszíteni! Te vagy a legjobb barátom! Mi lesz velem, ha te nem leszel ott mellettem?-fakadt ki Dongho.
Hoon nem hallgathatott tovább, muszáj volt mondania valamit. Legszívesebben elmondta volna neki az igazságot, de mivel már egyszer elutasította, most sem tehetett mást. Nem szórakozhat szegénnyel, nem zavarhatja össze... Így tehát hazudott:
-Teljesen jól gondoltad, hogy mi lesz, ha megteszed...a barátságunknak ezennel vége...-felete Hoon.
Amilyen nehezére esett Hoonnak kimondani ezeket a szavakat, Donghonak olyan nehezére esett felfogni azokat. Egy éles fájdalom csapott mellkasába. Nem tudja elképzelni életét Hoon nélkül, nem vesztheti el! Mi lesz vele? Bele fog halni a fájdalomba? Szép lassan elveszik a semmibe? Vagy elmebajos lesz? Lehetetlenség volt megtalálni a helyes választ, de azt tudta,hogy soha többet nem lesz a régi Dongho... Lábait száz kilósnak érezte, alig tudott lépni. Ám levegőt vennie még nehezebb volt, úgy érezte, hogy nem kell egy perc sem és meg fog halni. Valaki hirtelen megragadta karját és így szólt:
-Te sírsz?
Soohyun volt az. A kis maknae megcsóválta fejét és reménykedett benne, hogy a vezető megelégszik válaszával és elengedi. Ám ez nem történt meg.
-Mi történt?-kérdezte Soohyun.
-Semmi.-felelte kurtán Dongho.
-A semmi miatt nem hinném, hogy sírnál. Meséld el szépen, hogy mi a baj.-nyaggatta tovább a leader.
Dongho nem szólalt meg.
-Csak nem a délutáni miatt sírsz?-kérdezte aggódva Soohyun.
A maknaenak nem esett le, hogy miről beszél társa.
-Figyelj, nagyon sajnálom, hogy látnod kellett, ahogy délután bántam Hoonnal. Nem akartam, de ideges lettem és rajta töltöttem ki. Tudom, hogy ő a legjobb barátod és nagyon félted, de ne aggódj. Megbeszélem vele a dolgokat higgadt ember módjára és ígérem soha többet nem lesz ilyen.-magyarázta Soohyun.
Dongho zavartan bólintott egyet, majd csak ennyit mondott:
-Rendben.
-Megígéred, hogy abbahagyod a sírást?-kérdezte a vezető.
-Meg.-jött a rövid válasz.
Soohyun megborzolta a kis maknae haját, hogy lenyugtassa, majd távozott. Dongho zavartan ment tovább szobája felé. Mikor beért, kulcsra zárta az ajtót, tehetetlenül összeesett és sírt. Folyton Hoon szavai visszhangoztak a fejében, nem tudott lenyugodni. Egész éjjel virrasztott. Hoon szintén nem aludt semmit. Ő is tehetetlenül és fájó szívvel feküdt ágyában. Szobáik sötétsége teljesen megegyezett a szívünkben tátongó fekete lyukkal.

Másnap reggel Dongho karikás és kisírt szemekkel jelent meg a konyhában. Nem volt étvágya, de nem akarta elszomorítani Kevint, így magába erőltette az ételt. Mellette Hoon helye természetesen üres volt, nem jött reggelizni. Próbált úgy tenni, mintha nem történt volna semmi, de ez persze lehetetlen volt. Mindenki látta rajta, hogy valami nincs rendben. Reggeli után Kevin rögtön odafutott Hoon szobájához és dörömbölni kezdett az ajtón:
-Mit csináltál szegény Donghoval?
Hoon úgy tett, mintha meg sem hallotta volna Kevin hangját, néma csenben pakolta holmijait egy bőröndbe. Egész éjszaka fent volt és gondolkozott, hogy mit tehetne. Arra a döntésre jutott, hogy kilép a bandából és hazautazik szülőhazájába. Így lesz a legjobb mindenkinek. Azt még nem tudta, hogy mit fog mondani a többieknek és a managernek. Majd spontán kitalál valami buta kifogást.
-Hoon, tudom, hogy odament vagy! Kérlek nyisd ki az ajtót!-dörömbölt tovább Kevin.
Hoon odament az ajtóhoz és kinyitotta. Kevin egy hatalmas puffanással a földön termett.
-Ez meg mire volt jó?-horkant fel Kevin.
-Te akartad, hogy kinyissam, hát kinyitottam.-felelte egyszerűen Hoon.
-Mi a fészkes fenét mondtál Donghonak, amiért ilyen depis?-érdeklődött Kevin, miközben felkászálódott a földről.
Hoon ismételten csöndben maradt és lecsukta bőröndjét.
-Mi-miért csomagolsz? Mész valahova?-kérdezte aggódva Kevin.
-Igen, elmegyek és soha többet nem jövök vissza.-válaszolta Hoon.
-De miért? Mi történt?-kíváncsiskodott tovább Kevin.
-Majd mindent meg fogtok tudni, először is a managerrel kell beszélnem.-mondta Hoon, majd elővette telefonját és tárcsázott egy számot.
-Hallo?-szólt bele a menedzser.
-Menedzsershi, Hoon vagyok. Szeretnék önnel négyszemközt beszélni egy fontos dologról. Ráérne most?-beszélt Hoon.
-Igen, gyere csak nyugodtan.
-Rendben, akkor fél óra és ott is vagyok.-közölte Hoon, majd letette a telefont.
Kevin tehetetlenül állt a szoba közepén. Sokkolta Hoon hirtelen bejelentése.
-Ha megbocsátasz, akkor én most megyek is.-szólt hozzá Hoon, majd kikerülte és elhagyta a szobát.
Kevin észbe kapott és egyenesen Soohyun szobájába rohant.
-Te jó ég, mi van már megint?-ugrott fel az ágyáról a vezető, mikor Kevin kopogás nélkül rászabta az ajtót.
-Hoon!-kiabálta Kevin.
-Tessék? Mi van Hoonnal?-kérdezte értetlenkedve a leader.
-Elmegy!-mondta remegő hangon Kevin.
-Hogy mi? Mit mondtál? Hova megy?-kérdezte Soohyun.
-Összepakolta minden cuccát, közölte velem, hogy elmegy és soha többet nem jön vissza...-dadogta Kevin.
-El-elmegy? De hát miért?-érdeklődött a vezető.
-Azt nem mondta.-felelte Kevin.
-Hol van most?-kiabált Soohyun.
-Elment a menedzserhez.-válaszolta Kevin szipogva.
Soohyun ész nélkül kirohant az előszobába és elkezdte felvenni cipőjét.
-Történt valami, vagy hova sietsz?-érdeklődött az éppen arra járó AJ.
-Ne haragudj, de most nem érek rá, nagy baj van!-förmedt rá a leader.
-Nagy baj? De hát mégis mi történt?-kérdezte aggódva AJ.
-Hoon kitalálta,hogy elhagyja a bandát.-felelte Soohyun kétségbeesetten, közben felvette kabátját is.
-Hogy mi? De de hát miért?-kíváncsiskodott tovább AJ.
-Nem tudom, én is ezt akarom megtudni. Kérlek vigyázz addig a többiekre és nyugtasd meg Kevint! Jobb, ha sietek!-mondta Soohyun,majd el is rohant.
AJ egy-két másodpercig mozdulatlanul állt az ajtóban, majd elindult Kevin keresésére. Meg is találta Soohyun szobájának közepén. Eli már ott volt mellette és kérdezgette, hogy miért sír. Kevin nem tudott válaszolni, csak Hoon nevét hajtogatta.
-Ő csinált veled valamit? Megverjem?-kérdezte tőle Eli.
-Nyugodj le Eli.-szólt oda AJ.
-Hogy nyugodhatnék meg,amikor Kevin itt sír és én nem tudom, hogy miért?-akadt ki a galamb.
-Azért sír, mert Hoon közölte, hogy kilép.-közölte vele AJ a hírt.
-Hogy mi?-nézett rá Eli nagy szemekkel.
-Részletek én sem tudok. Lényeg, hogy nekünk józannak kell maradnunk és megnyugtatni a többieket.-felelte AJ.
-É-értem.-válaszolta Eli, majd felemelte Kevint a földről.
-Vidd ki a nappaliba, ültesd le a kanapéra. Csinálok teát.-tanácsolta a macsek.
Eli hallgatott barátjára, kikísérte Kevint a nappaliba, leültette a kanapéra, hozott egy takarót és betakargatta. Leült mellé, átkarolta vállát, közelebb húzta magához és fejét saját vállára fektette, így próbálta megvigasztalni. AJ negyed óra múlva hozta is a teát.
-Kérlek hagyd abba a sírást és nyugodj meg.-mondta neki Eli, majd odanyújtotta neki a teát.
-De miért? Még csak most ment el Kibum és Alexander... Miért kell Hoonnak is?-szipogott tovább Kevin.
-Biztos vagyok benne, hogy Soohyun és a menedzser beszélnek vele, valamint maradásra bírják.-mondta AJ.
-Én is biztos vagyok benne. Most készülünk a legújabb albumunkkal, nem léphet ki csak úgy.-tette hozzá Eli.
-Lehetséges, hogy Dongho ezért nézett ki ilyen szörnyen?-jutott Kevin eszébe.
-Tényleg, ő hol van?-kérdezte a macska.
-Biztosan a szobájában.-felelte a galamb.
-Megyek, megnézem, mi van vele.-mondta AJ.
Mikor odaért a maknae szobájához, kopogott.
-Ki az?-hallatszott Dongho halk hangja.
-AJ vagyok. Bemehetek?-érdeklődött.
-Gyere.-jött a válasz.
AJ benyitott. Dongho az ágyában feküdt a paplan alatt. A macsek odasétált az ágyhoz és leült a szélére. Megpróbálta lehúzni a kis maknaeról a paplant, de az így szólt:
-Ne!
-Rendben, de akkor kérlek hallgass meg.-kérlelte AJ.
-Figyelek.-válaszolta Dongho.
-Tudom, hogy nagyon nehéz időn mész most keresztül, de nem csak te, hanem az egész banda. Mindenkinek rosszul esik Hoon hirtelen döntése. De Eli és én biztosak vagyunk benne, hogy a menedzser és Soohyun beszélnek vele, hogy gondolja meg magát és maradjon itt velünk. Különben is, amíg nincs kész az új album, addig nem mehet el.-magyarázta AJ.
-Hogy mi?Te meg miről beszélsz? Hoon el akar menni?-ugrott elő Dongho a paplan alól.
AJ egy pillanatra megijedt. A kis maknae szörnyen nézett ki. Szemei fel voltak dagadva valamint piros színben pompáztak, haja tiszta kóc, arca vékony és fal fehér.
-Jézusom, te szörnyen nézel ki!-csúszott ki száján.
-Az most a legkevésbé sem érdekel! Inkább ismételd el még egyszer, amit az előbb mondtál!-hadarta a maknae.
-Csak azt ne mondd, hogy nem tudtál róla! Akkor miért sírtál?-érdeklődött AJ.
-Kérlek menj ki, egyedül szeretnék lenni.-mondta Dongho.
AJ hallgatott rá és kiment a szobából. Alig ment pár lépést, amikor hangos csörömpölést, majd kiabálást hallott. Gyors léptekkel visszasietett és szó nélkül berontott a helyiségbe. A kis maknae a szoba közepén őrjöngött. Mindent felemelt, majd egy durva eldobott, ami a keze közé került, közben pedig ordibált. A nagy hangzavarra Eli, Kevin, sőt még az időközben hazaérkező Kiseop is odafutottak AJ-hez. Mindhárman mozdulatlanul álltak az ajtóban és nézték, ahogy Dongho tönkretesz mindent. Elég ijesztő látvány volt. Simán leállíthatták volna, de tudták, hogy barátjuk ezzel adja ki magából a felgyülemlett szomorúságot és haragot, így tehát csak vártak, míg nem ő sírva és kimerülve össze nem csuklott.