Társkereső 9.rész

Társkereső 9.

Hoon szemszöge:

-Várj már meg, nem hallod?-kiabált Hoon Dongho után.
A kis maknaénak azonban esze ágában sem állt megállni. Befutott szobájába és be akarta csukni az ajtót, de Hoon berakta azt a kezét, amely már amúgy is fájt a fürdős incidens miatt.
-Tudom, hogy hibáztam és hidd el, nagyon sajnálom. De örülnék neki, ha meg tudnánk beszélni rendesen a dolgot.-mondta Hoon.
-Nem akarom.-válaszolta Dongho.
-Ígérem, gyors leszek, csak kérlek hallgass meg!-könyörgött a nyuszi.
-Nem akarom, érted? Tudod milyen nehéz feldolgoznom!?-kiabálta a maknae.
-Attól nem lesz könnyebb, ha menekülsz előlem.-felelte Hoon.
-Te beszélsz? Te akarsz elmenni!-ordibálta Dongho.
-Elmenni? Nem akarok elmenni!-mondta Hoon.
-Ne hazudj!-förmedt rá a maknae és becsapta az ajtót.
Hoon fájó szívvel vonult vissza a fürdőbe. Nem tudta, mit tegyen. Ő tényleg megpróbált beszélni vele, de egyszerűen nem tudott. Most már értette, hogy milyen rossz, ha valaki visszautasítja. Miután rendbe szedte magát és a fürdőt, bevonult szobájába. Tehetetlenül rávetette magát ágyára. Fejében akaratlanul kavarogtak a gondolatok és ott lebegtek a szemei előtt a Donghoval töltött boldog percek.
~Mit tegyek? Sosem fog nekem megbocsájtani... Képes leszek egyáltalán elfelejteni? Nem hiszem...bele fogok őrülni ebbe az egészbe... És egyáltalán mit értett az alatt, hogy én menekülök? Még mindig azt hiszi, hogy el akarok menni? Az lehetetlen...
Gondolatmenetéből a karjába nyílaló fájdalom zökkentette ki.
-Aish, még ez is!-nézett rá karjára, ami elég rendesen feldagadt.
Gyorsan felvett egy pullóvert, hogy senki se lássa meg. Éppen a konyhába tartott egy kis jégért, hogy beborogassa kezét, mikor Soohyun állította le.
-Na sikerült beszélned vele?
Hoon szomorúan megrázta fejét.
-Azt ne mondd, hogy meg sem próbáltad!-akadt ki Soohyun.
-De megpróbáltam, csak kár, hogy lehetetlen. Menekül előlem és nem hajlandó meghallgatni. Most mit tegyek? Még mindig azt hiszi, hogy el akarok menni?-kérdezte Hoon kétségbeesetten a leadertől.
-Igen. Akarod, hogy beszéljek vele?-ajánlotta fel Soohyun.
-Ne! Mindenképpen nekem kell!-mondta Hoon.
-Hmm, akkor...-gondolkodott a vezető.
Hirtelen megszólalt telefonja. Üzenetet kapott.
-Hát ez az! Erre miért nem gondoltam előbb?-kapott a fejéhez Hoon.
Soohyun értetlenkedve nézett rá.
-Üzenet!-mondta Hoon.
Soohyun még mindig nem értette.
-Tudod nyuszilány...-folytatta Hoon.
-Oh! Üzenetben meg tudod neki írni, amit mondani akarsz!-vágta rá a leader.
-Nem éppen erre gondoltam.-motyogta Hoon.
-Hanem mire?-kérdezte a vezető.
-Mivel tudja,hogy én vagyok a Nyuszifiú, biztos nem reagálna vissza az üzenetemre. Ezért csinálok egy új felhasználót és írok neki, hogy találkozzon velem valahol. Talán eljön és akkor mindent el tudok neki mondani.-magyarázta Hoon.
-Ez remek ötlet.-dícsérte meg Soohyun.
-Már csak egy nyugis helyet kell keresnem, ahová elhívhatom.-gondolkodott hangosan Hoon.
-Az egyik ismerősömnek van egy kis cukrászdája, ahova nem járnak sokan, viszont finom minden. Dongho úgyis szereti az édességet. Megadom a telefonszámot és akkor le is tudod foglalni.-javasolta Soohyun.
-De jó, köszönöm!-örült meg Hoon és társa nyakába ugrott.
A vezető szorosan visszaölelte társát, hogy egy kis önbizalmat adjon neki. Miután Hoon megszerezte a telefonszámot rögtön lefoglalta az egészet holnap estére. Ezután újra szobájába ment, hogy megcsinálhassa új felhasználóját. Rögtön megkereste Donghot és írt is neki:

Szia! Nagyon szimpatikusnak tűnsz az adatlapod alapján, szívesen megismerkednék veled. Holnap este 20:00-kor várni foglak a Panda nevű cukrászdában. Remélem eljössz és adsz nekem egy esélyt!^^

Innentől kezdve már csak reménykedni tud, hogy Dongho időben elolvassa a levelet és eljön. Ha nem, akkor kénytelen lesz örökre elfelejteni őt.

Dongho szemszöge:

Dongho szobájában kuporgott íróasztalánál. Asztala szélén ott állt egy bekeretezett kép, melyen ő és Hoon vannak. Szomorúan nézegette és simogatta a képet. Folyton a mai nap történésein gondolkozott. Utálta magát, amiért így viselkedett Hoonnal. Nem akart ilyen elutasító és távolságtartó lenni vele, de muszáj. Nagyon hiányzik neki Hoon közelsége. Mindennél jobban szeretne újra beszélni, hülyéskedni vele, valamint ölelni őt. De sajnos nem teheti ezt. Ha megtenné, akkor át kellene élnie élete még ennél is szörnyűbb perceit. Azokat a perceket, amikor Hoon elbúcsúzik tőle és itt hagyja örökre.
~Pedig az lenne a helyes, ha elengedném őt és hagynám, hogy boldog legyen valakivel. Biztosan van egy gyönyörű lány a szívében, hiszen visszautasított... Olyan nincs, hogy a végén mindenki boldog legyen, valakinek szenvedni kell...és az a valaki én leszek. Szeretem őt annyira, hogy feláldozzam magam. Ha boldognak látom, talán én is újra boldog leszek.-éppen ezek a gondolatok cikáztak fejében, mikor üzenete érkezett. Látta, hogy a társkereső oldalról jött. Reménykedett benne, hogy Hoon írt neki valamit, de miért is írna...Valaki más volt az, egy számára ismeretlen ember. Megnyitotta a levelet és olvasni kezdte:

Szia! Nagyon szimpatikusnak tűnsz az adatlapod alapján, szívesen megismerkednék veled. Holnap este 20:00-kor várni foglak a Panda nevű cukrászdában. Remélem eljössz és adsz nekem egy esélyt!^^

Legszívesebben rögtön törölte volna az üzenetet, mivel szíve egyetlen helyét már betöltötte Hoon. De eszébe jutott,hogy az reménytelen szerelem. Lehet, hogy esélyt kellene adnia valaki másnak és akkor még boldog lehet. Azt mondják az idő gyógyít.
~Egy próbát megér.-gondolta magában, így válaszolt:

Szia! Kedves tőled, hogy ilyennek látsz és elfogadom a meghívást. Remélem nem fogok csalódást okozni, mikor meglátsz. :)

Miután válaszolt az üzenetre, Soohyun szobája felé igyekezet. Nem tudta, mi tévő legyen Hoonnal kapcsolatban, gondolta kicsikarhat valamit a vezetőből. Kopogott.
-Igen?
-Dongho vagyok. Bejöhetek?-kérdezte.
-Persze, gyere csak.
Bementem, odasétáltam ágyához és felkuporodtam a szélére.
-Valami baj van?-kérdezte aggódva Soohyun.
-Csak az van.-felelte a tudatalattim.
-Beszéltél Hoonnal?-érdeklődött.
Megcsóváltam fejemet.
-Mindennél jobban szeretnék, de mégse. Furcsa, de így van. Jó lenne kibékülni vele és normálisan megbeszélni mindent, tudom, hogy ennyivel tartozok neki, de nem akarom azt hallani, hogy elmegy. Azt nem tudnám elviselni...olyan lenne, mintha a szívemből kitépnének egy darabot...fáj...nagyon fáj...-csak úgy adtam ki magamból a felgyülemlett gondolataimat, könnyeimmel együtt.
-Jajj ne sírj! Hidd el minden rendben lesz. Csak le kell nyugodnod és beszélned kell vele. Biztos vagyok benne, hogyha rendezitek magatok közt a dolgokat, akkor nem fog elmenni. Látom rajta, hogy nem szeretné ezt tenni. Te is tudod, hogy milyen nagy vágya az, hogy énekes legyen. Csak azt hiszi, hogy neked jobb lesz, ha nem látod.
-A-azt akarod mondani, hogy ezt az egészet azért csinálja, mert velem törődik?-kérdezett vissza ledöbbenve.
A vezető csak bólintott és megveregette a kis maknae vállát.
-Miért nem vettem észre? Hogy lehetek ekkora egy hülye? Mit tettem?-hadarta egymás után a kérdéseket Dongho.
-Csináltál valami hülyeséget?-kérdezte rögtön Soohyun.
-Igen. Önző vagyok. Nem akartam, hogy Hoon elmenjen, meg akartam tartani magamnak. Azt sem vettem figyelembe,hogy ez neki jó-e vagy nem, csak magammal törődtem. Aztán rájöttem, hogy ez gyerekes és én nem akarok az lenni. Hiába szeretem, az a fontos, hogy ő boldog legyen. Akkor is, ha nem velem, hanem valaki mással. Kaptam egy meghívást a netes oldalon és elfogadtam. Még úgyse teljesítettem a feladatomat sem.-magyarázta szomorúan.
-Sajnos elég kemény az élet. Mindketten a másiknak akartok jót, még ha nektek fáj is. Ez az igazi szerelem...-válaszolta Soohyun.
~Szóval ez az az érzés, amiről a filmekben és drámákban szó van. Sosem gondoltam volna, hogy ez ilyen bonyolult és egyszer nekem is sikerül átélnem. Megtaláltam életem első, igazi szerelmét. Igaz, hogy velem egynemű a személy, akit ennyire szeretek, valamint szomorú és fájdalmas a dolog, de sosem fogom elfelejteni, mindig emlékezni fogok rá.-gondolta magában a maknae.
-J-jobb lesz, ha én most megyek...-mondta Dongho zavarodottan és elhagyta a szobát.

Hoon szemszöge:

Hoon szobájában feküdt ágyán és türelmetlenül várta Dongho válaszát, mikor kopogtattak ajtaján.
-Ki az?
-Kevin vagyok. Bemehetek?
-Gyere.
Kevin mielőtt belépett volna, körbenézett és bezárta a szoba ajtaját, miután bejött.
-Te meg mit csinálsz? Miért zártad be az ajtót?-kérdezte Hoon meglepődve.
-Valamit el kell mondanom neked és nem akarom, hogy megzavarjanak minket.
-Történt valami?
-Igen, méghozzá nem is kis dolog.-mondta komolyan Kevin.
-Mi az? Ki vele!-ugrott fel ágyáról Hoon.
-Az imént mentem el Soohyun szobája előtt és meghallottam, hogy Dongho van bent nála. Nem akartam hallgatózni, de rólad beszéltek. Nem hallottam mindent tisztán, de a lényeg az, hogy Dongho valaki mással találkozik. Sajnálom, de gondoltam jobb, ha tudsz róla...
-Valaki mással? Kivel?
-Nem tudom, azt nem mondta el.
Hoon odasietett laptopjához és megnézte, nem kapott-e üzenetet. Kapott.
-Hát ez meg mikor jött? Miért nem vettem észre? Én meg erre várok! Aish!-mérgelődött magában.
-Mi az? Mire vársz?-tolakodott oda Kevin.
-Csináltam egy új felhasználót és írtam Donghonak, hogy találkozzunk. És azt válaszolta, hogy...
-Ajj nyisd már meg!-mondta izgatottan Kevin.
-Istenem de lassan tölt!-idegeskedett Hoon.
Pár másodperc múlva megnyílt az üzenet. Hoon és Kevin is néma csöndben, megfeszülve olvasták a választ.
-Ez az! Találkozik velem!-ugrándozott örömében Hoon.
-Áhh de jóó!-kiabálta Kevin.
-Holnap végre mindent elmondhatok neki.-feküdt le a földre Hoon kiterülve.
Kicsit megkönnyebbült, pedig a neheze még hátra volt. Holnap mindent be kell vallania. Félt, hogy hiába kér bocsánatot Donghótól, ő annak ellenére is el fogja utasítani. Végülis megérdemelné, mert ő is ezt tette vele. Már a gondolattól is megborzongott.

Dongho szemszöge:

Miután beszélt Soohyunnal egy csomó dolgot megértett. Szégyellte magát, hogy nem magától jött rá... Egy csomó mindent máshogy csinálna, ha visszatekerhetné az időt, de sajnos ez lehetetlen. Most kell okosnak lennie. Erőt kell gyűjtenie és odaállni Hoon elé tisztázni a történteket. Miközben gondolkodott, lassan lépkedett a folyosón. Át kellett gondolnia, hogy mit fog mondani. Mikor úgy érezte, hogy készen áll, vett egy nagy levegőt és megállt Hoon szobája előtt. Az ajtó résnyire volt nyitva. Pont úgy, mint amikor őt szokta várni. Egy mosoly jelent meg Dongho arcán. Régi szép emlék. Hirtelen hangos őrjöngés hallatszott odabentről. Óvatosan bekukucskált és meglátta Kevint meg Hoont. Éppen egymást ölelve ugráltak a szoba közepén.
~Milyen boldog. Ez hogy lehet? Miért van az, hogy engem majd szétvet az idegesség és szomorúság? Velem van baj? De már megint csak magamra gondolok! Végre boldog! Fájt, hogy nem velem együtt vagy miattam ilyen, de mégis jó volt látni mosolyra húzódó száját és örömtől csillogó szemeit... Azt hiszem jobb, ha nem most zavarom meg a savanyúságommal...majd holnap.-gondolta magában a maknae és elvonult saját szobájába.

BigBang 12.rész

XII.-Kirándulás(1.nap)

-Én is sajnálom és köszönöm.-csak ennyit mondtam, majd felnéztem rá.
Láttam a megjelenő mosolyt arcán, így elengedtem és tovább ment. Mikor megfordultam Taeyang értetlen arcával találtam szemben magamat.
-Ezt meg mire véljem?-kérdezte.
-Nem az, aminek látszik.-habogtam.
-Azt hittem rosszban vagytok…-jegyezte meg irónikusan.
-Igen, így is volt. De ma beszélgettünk.-feleltem.
-Szóval ő volt olyan fontos, hogy engem le kell rázni.-vágta fejemhez.
-Ez nem igaz! Te is tudod, hogy milyen! Amikor hívtál el akart menni, de nekem muszáj volt beszélnem vele.-mondtam kétségbeesetten.
-És neked a beszélgetésbe az ölelkezés is beletartozik?-kérdezte idegesen.
Látszott rajta, hogy majd megeszi a féltékenység.
-Nem tudom, mi ütött belém. Egyszerűen megsajnáltam. Még sosem láttam ennyire esetlennek. De ez csak egy baráti ölelés volt. Én csak Téged szeretlek és ez sosem fog megváltozni!-válaszoltam.
Magam is nagyon jól tudtam, hogy milyen bután hangzanak szavaim. Ha Taeyang helyében lennék, valószínűleg nekem is rosszul esne a dolog.
-Most jobb, ha elmegyek.-szólalt meg egy kis idő után.
-Kérlek ne menj el!-fogtam meg kezét.
-Sajnálom, de át kell gondolnom a dolgokat.-mondta és kivette kezét enyémből.
-Mi lesz a kirándulással? Menjek vagy ne?-kérdeztem könnyes szemekkel.
-Tégy úgy, ahogy jónak látod.-bökte ki.
-De én arra vagyok kíváncsi, hogy te mit mondasz.-feleltem.
-Azt nagyon jól tudod.-mondta és elment.
Hát nem…nem tudom. Per pillanatban úgy érzem, hogy soha többet nem akarsz látni és az lenne a helyes, ha nem mennék. Viszont ha ő is ugyanúgy szeret, mint én őt, akkor egy percet se tudna elképzelni nélkülem és azt szeretné, hogy menjek. Fogalmam sem volt, hogy mit csináljak. Szomorúan ballagtam be a házba, hiszen már késő éjjel volt. Éppen felfelé tartottam a lépcsőn szobámba, mikor Zsófiba ütköztem.
-Te jó ég, történt valami?-kérdezte rögtön.
Ekkor már teljesen elhatalmasodott rajtam a sírás, így nem tudtam megszólalni, csak bólintottam.
-Mi? Taeyanggal?-kérdezte tovább.
Megint csak bólintottam.
-Összevesztetek?-érdeklődött.
Újabb bólintás.
Ezután már nem kérdezett többet, hanem átölelt. Bekísért szobámba és leültetett az ágyra.
-Nyugodtan sírd ki magad, nem hagylak itt.-mondta.
Hallgattam rá és elkezdtem sírni. Egy órán keresztül így ültünk a sötét szobában, mire sikerült lenyugodnom és elmeséltem mindent.
-Ő az egyetlen, akit sose akartam megbántani, mégis sikerült.-jegyeztem meg halkan.
-Ha tudná, hogy mindez G-Dragon miatt van, akkor biztos nem haragudna rád. Én a helyedben tuti elmennék erre a kirándulásra és elmondanék neki mindent.-tanácsolta Zsófi.
-Igazad van, az lesz a legjobb, ha őszintén elmondok neki mindent.-mondtam.
-Most pedig próbálj meg aludni. Holnap korán kell kelnünk.-magyarázta.
-Köszönöm.-mondtam halkan, majd rá pár percre el is aludtam.

Másnap reggel korán keltem, hogy be tudjak pakolni és összekészülni. Féltem ettől az úttól, de el kell mennem, hogy tisztázzam a dolgokat Taeyanggal. Mikor készen voltam, elindultunk Zsófival a szomszédba. A fiúk már mind az autó körül nyüzsögtek és a csomagokat próbálták betömködni.
-Sziasztok!-köszöntünk húgommal.
-Oh sziasztok! Örülök, hogy eljöttetek.-futott oda hozzánk TOP és elvette Zsófitól a bőröndjét.
Hozzám Daesung jött oda.
-Rosszul aludtál? Elég nyúzott vagy.-jegyezte meg.
-Igen? Nem tudok róla.-próbáltam viccesre venni a témát.
-Kár tagadnod. Tudom, hogy összevesztetek Taeyanggal.-bökte ki.
-Ho-honnan tudod?-kérdeztem.
-Csak rá kell nézni. Tegnap este óta teljesen magába van zuhanva.-magyarázta Daesung.
Félve Taeyang irányába néztem. Vidám és mosolygós arca most sápadt volt és nyúzott, homloka ráncos, ebből is lehetett tudni, hogy gondterhelt. Majd megszakadt a szívem ezek láttán. Legszívesebben odamentem volna hozzá és megöleltem, megcsókoltam volna, de nem tehettem.
-Nagyon mérges?-kérdeztem.
-Igen, mérges. De nem rád és nem is GD-re, hanem magára.-válaszolta Daesung.
-Magára?-értetlenkedtem.
Daesung azonban nem tudott válaszolni, mert Seungri félbe szakította:
-Gyerünk indulás, mert sosem érünk oda!
Mindannyian beszálltunk a kisbuszba. Én leghátul foglaltam helyet Zsófi mellett. Egész úton csendben voltam, csak néztem, ahogy a többiek szórakoznak. Mikor ők elfáradtak és elaludtak, akkor nekiálltam zenét hallgatni és az ablakon nézegettem kifelé. Körülbelül 3 és fél órát utaztunk, mire megérkeztünk. Az üdülő csodásan nézett ki és az idő is remek volt, de ma valahogy ezeket sem tudtam megfelelően értékelni. Beosztottuk a szobákat, hogy ki kivel lesz. Én természetesen húgommal. GD TOP-val, Seungri, Daesung és Taeyan pedig kénytelenek 3an egyen osztozni. Ezután kipakoltunk, majd ebédet készítettünk. Ebéd után azt a döntést hozta a többség, hogy menjünk a strandra. Őszintén szólva nem sok kedvem volt, de nem akartam a többiek kedvét elrontani, így beleegyeztem. Amint leértünk a strandra, a fiúk Seungri és TOP vezetésével rögtön berohantak a vízbe. Én a parton álltam és onnét néztem őket.
-Te nem jössz be?-kérdezte Zsófi.
-Nem, köszi.-feleltem.
-Lányok gyertek ti is!-kiabált TOP.
Zsófi rám nézett.
-Menj csak nyugodtan, úgyis téged akar, nem engem.-mondtam.
Megvártam, míg Zsófi is bemegy a többiekhez, aztán el akartam menni egyet sétálni. Már megfordultam, mikor valakik hirtelen megfogtak. Seungri és Daesung voltak azok.
-Hé tegyetek le! Ez nem fair!-kiabáltam.
-Ha te nem jössz magadtól, akkor mi viszünk.-felelte Seungri vigyorogva, közben behurcoltak a jéghideg vízbe.
Azon a napon először nevettem.
-Végre mosolyogsz.-jegyezte meg Daesung.
-Sajnálom.-feleltem halkan.
Elhatároztam, hogy jól fogom magamat érezni, hiszen ezért hoztak ide. Nem akarom, hogy azt higgyék, hogy miattuk van rossz kedvem. Majd ha egyedül leszek, akkor foglalkozom a gondjaimmal. Miután kikászálódtunk a vízből, kifeküdtem egyet napozni. De nem bírtam sokáig, így felkeltem és a mosdó felé vettem az irányt. Mikor visszaértem a helyünkre, GD-n kívül senki se volt ott.
-Hol vannak a többiek?-kérdeztem.
-Elmentek büfébe.-felelte.
-És te hogy-hogy nem mentél?-érdeklődtem.
-Nem akartunk itt hagyni egyedül, meg amúgy sem vagyok éhes.-válaszolta.
-Oh köszönöm.-mondtam halkan.
-Sajnálom.-bökte ki.
-Mit?-néztem rá furcsán.
-A Taeyangos dolgot. Én nem akartam…-kezdte el.
-Szóval te is tudsz róla...-vágtam bele szavaiba.
Bólintott.
-Beszéltem Daesunggal és azt mondta, hogy nem ránk mérges, hanem magára. Ezt hogy értette?-csúszott ki számon.
-Miért vagytok ilyen komorak?-hallottuk meg Seungri hangját a hátunk mögül.
-Nem vagyunk komorak, csak beszélgettünk.-válaszolta GD.
Én óvatosan hátra néztem és Taeyangot kerestem, de nem láttam.
-Taeyang hol van?-kérdeztem Seungritől.
-Nem tudom, az előbb még itt jött mögöttem. Biztos mosdóba ment.-felelte.
-Oh értem. Na megyek, sétálok egyet.-mondtam.
-Ne maradj el túl sokáig, mert lassan megyünk haza.-szólt utánam G-Dragon.
-Rendben.-válaszoltam és elmentem.
Gyönyörűen nézett ki a tenger és a part. Nyugtató volt hallgatni ahogy a hullámok verdesték a partot. Örülnék neki, ha a kapcsolatunk Taeyanggal ugyanilyen lenne. Becsuktam szemeimet és élveztem, ahogy a napsugarak perzselik bőrömet. Először csak sétáltam, majd elkezdtem pörögni, míg nem beleütköztem valakibe és a homokba huppantam.
-Jól vagy?-hallottam meg Taeyang aggódó hangját.
-I-igen.-feleltem szégyenemben.
Izmos karját felém nyújtotta, hogy felsegítsen.
-Köszönöm.-mondtam és szemeibe néztem.
Ő is engem nézett. Szemeiben érzelmek keverékét véltem felfedezni. Volt abban öröm, aggódás, megenyhülés, de ugyanakkor ott lapult a fájdalom és szomorúság is. Ennek láttán szörnyű fájdalom ékelődött mellkasomba,. Kezemet akaratlanul odakaptam.
-Biztos nincs semmi baj?-nézett rám furcsán.
-Szörnyen fáj…-kezdtem el, de nem fejeztem be.
-Hidd el nekem is.-felelte.
-És ez mind miattam van.-mondtam halkan lehajtott fejjel.
Éreztem, hogy szemeim könnybe lábadnak. Nem értem, miért sírok. Nem nekem kellene, hanem neki. Ő az, akit megbántottak… Nagyon haragudtam magamra és nem volt erőm a szemébe nézni. Nem érdemelte meg, hogy egy ilyen embert lásson, mint én, így hát szó nélkül elfutottam. Találtam egy helyet, ahol nagy sziklák álltak. Azok mögé bújtam el és sírtam.
-Mi a baj?-kérdezte tőlem Seungri.
Nem akartam, hogy sírva lásson, így gyorsan letöröltem könnyeimet és egy erőltetett mosollyal felé fordultam:
-Nincsen semmi baj.
-Lehet, hogy én vagyok a legfiatalabb tag, de nem vagyok bolond. Ma egész nap kedvtelen vagy. Szóval, mi a probléma?-kérdezte.
-Megbántottam Taeyangot, pedig nem akartam. Félek, hogy örökre elveszítem őt.-böktem ki végül.
-Tudom milyen érzés valakit elveszíteni, aki közel áll hozzád…-kezdett bele.
-Kitalálom, GD-re gondolsz.-szóltam közbe.
A kis maknae kelletlenül bólintott.
-De ne aggódj, Taeyang nem tud haragudni rád. Szeret téged és mindent meg fog tenni azért, hogy visszakaphasson.-folytatta.
-Jobbat érdemel nálam. Olyat, aki mindig mindent őszintén elmond neki és boldoggá teszi.-mondtam.
-Olyan ember nem létezik, aki teljesen őszinte. Mindenkinek vannak titkai, melyeket nem mondhat el senkinek. Szóval ne érezd magadat rosszul emiatt. Ha eljön az ideje, akkor úgyis minden ki fog derülni.-magyarázta Seungri.
-Remélem igazad van. Na de ideje mennünk.-mondtam és visszamentünk a többiekhez.
Még most sem mertem Taeyangra nézni. Nagyon bután éreztem magam, amiért csak úgy ott hagytam. Mindenesetre este megpróbálok beszélni vele. Összeszedtük a holmijainkat és visszamentünk az üdülőhöz. Én ballagtam hátul, a többiek már pont beértek a házba, mikor egy női hang az én nevemet kiabálta.
-Noémi!
Hátrafordultam és régi barátnőmmel, Kimivel találtam szemben magamat.
-Szia! Mi van veled? Ezer éve nem láttalak!-öleltem meg.
-Köszi jól vagyok. És te? MI járatban errefelé?-érdeklődött.
-Rengeteg dolog történt velem, mióta nem beszéltünk. Nem fogod elhinni, amit most mondok!-kezdtem bele.
-Te jó ég! Mi az? Mondd már!-türelmetlenkedett.
-Képzeld el a szomszéd házba, tudod, ahol nem lakott senki, a BigBang tagjai költöztek be.
-Hogy mi? Most ez komoly vagy csak ugratsz?
-Noémi! Ohh itt vagy? Azt hittük elvesztél!-hallottam meg Daesung hangját a hátam mögött.
-Jézusom! Te tényleg igazat mondtál!-akadt ki Kimi.
-Daesung ő itt egy régi barátnőm, Kimi. Ő is nagy fanja a BigBang-nek.-mutattam be őket egymásnak.
-Szia!-köszönt Daesung.
-Ezt nem hiszem el! L-láthatnám a többieket is?-kérdezte Kimi félénken.
-Persze, gyere át hozzánk vacsorára.-ajánlottam fel.
-Hozhatom másik két barátnőmet is?-érdeklődött Kimi.
-Persze, minél többen vagyunk, annál jobb.-felelte Daesung.
-Kö-köszönöm! Akkor pár perc és jövünk.-hadarta Kimi, majd el is viharzott.
-Aranyosnak tűnik.-állapította meg Daesung.
-Igen, az, csak elég őrültté tud válni, ha rólatok van szó.-mondtam nevetve.
Bementünk a házba és elmondtuk a többieknek, hogy vendégeink lesznek. Szerencsére mindenki jól vette a dolgot. Gyorsan nekiálltunk elkészíteni a vacsorát, hogy készen legyünk, mire megjönnek. Egy óra múlva már az asztalnál ültünk és azt néztem, ahogy Kimi egyik barátnője, Hyorin mennyire rá van tapadva Taeyangra. Tudom, hogy csak egy fan és örül, hogy láthatja kedvencét, de nehéz volt látnom, hogy valaki más ér hozzá és nem én. Azt hiszem féltékeny vagyok, pedig per pillanatban még jogom se lenne hozzá… Kimi GD-ért volt oda teljesen, aki örült is, hogy végre foglalkoznak vele. Daesung Orsival találta meg a közös hangot, TOP pedig el sem mozdult húgom mellől. Rajtam kívül még Seungri ült ott tehetetlenül, aki folyton Kimit és G-Dragont nézte. Még a vacsora után sem mentek el a vendégek. Örültem neki, hogy végre láthatom Kimit és újra beszélhetünk, de nem bírtam azt nézni, ahogy Hyorin le sem száll Taeyangról. Kimentem a házból, hogy szívjak egy kis friss levegőt és lenyugodjak. Seungri jött ki utánam.
-Áhh nem hiszem el, hogy Kimennyire odavan GD-ért.
-Én se, hogy Hyorin Taeyangért.
-Elég kellemetlen helyzetben van szegény. Tudja, hogy neked rosszul esik nézni, de nem bánhat rosszul egyik rajongójával sem.
-Persze és ezt meg is értem, de fáj, hogy én nem érinthetem meg, ő meg igen.-feleltem elpirult arccal.
-Én is így érzek. Annyira örülnék, ha legalább egyetlen egy szót váltana velem és nem csak vele.
-Neked bejön Kimi?-kérdeztem.
-Lehet, hogy furcsán fog hangzani, de első látásra beindított bennem valamit.-magyarázta.
-Pont, mint bennem Taeyang. Majd megpróbálok tenni valamit, hogy rád is figyeljen.-veregettem meg vállát.
-Oh köszönöm.-mosolygott rám.
-Menjünk vissza, mert feltűnő lesz, hogy leléptünk.-mondtam.
Mikor beértünk odamentem GD-hez és így szóltam:
-Segítenél nekem egy kicsit a konyhán?
Először furcsán nézett rám, de végül válaszolt:
-Persze.
-Köszönöm.-mondtam és kimentünk a konyhába.
-Mit kell segíteni?
-Gondoltam csinálhatnánk koktélt a vendégeknek, annyi gyümölcsünk van, úgyse fogyna el.-feleltem.
-Remek ötlet. –és miért pont engem kértél meg, hogy segítsek?-érdeklődött.
-Egyedül Seungri lett volna elérhető, de nem akartam, hogy levágja az ujját. Amíg te segítesz, addig biztosan elszórakoztatja Kimit.-válaszoltam.
-Az biztos.
-Kérdezhetek valamit?-néztem rá.
-Persze.
-Történt valami közted és Seungri közt?
A kérdés hallatán leállt a gyümölcsszeleteléssel és rám nézett.
-Nem kell válaszolnod, ha nem akarsz.-tettem hozzá gyorsan.
-Nem szeretek róla beszélni, de neked elmondom. Amikor kezdők voltunk Seungri nagyon félénk volt és segítségre, támaszra volt szüksége. Mint vezető, elvállaltam a feladatot és próbáltam beavatni minden kis titokba, hogy mit hogyan csináljon. Egy idő után azonban muszáj volt magára hagynom, hogy ne az legyen a vége, hogy engem utánozzon, hanem megtalálja önmagát.-mesélte.
-Értem. És ezt nem lehetne utólag elmondani neki? Mert úgy szerintem úgy érzi, hogy a terhedre volt és ezért ráztad le.
-Beszélnem kellene vele, de nem tudom, mit mondjak. Tényleg elég kemény voltam vele és megbántottam. Szégyenlem magam, hogy úgy cselekedtem és nem merek elé állni.
Teljes mértékben meg tudtam érteni, hogy mit érez, hiszen én is pontosan ugyanilyen helyzetben vagyok Taeyanggal. Furcsa, hogy volt olyan időszak, mikor ki nem állhattam GD, most meg szinte sorstársak vagyunk.
-Majd eljön az ideje, mikor el fogod tudni mondani neki.-idéztem Seungri szavait.
Beszélgetésünk alatt készen lettek a koktélok, így feltálaltuk őket. Ebben a melegben mindenki jóízűen fogadta.
-Nem akarom elrontani az estét, de ideje eltenni magunkat holnapra, mert holnap a menedzser egyik ismerősének kell segítenünk almát szedni.-jelentette be G-Dragon.
-Akkor jobb lesz, ha megyünk és hagyunk titeket pihenni. Ha gondoljátok mi is szívesen segítünk.-ajánlotta fel Kimi.
-Hát ha nincs más dolgotok és szívesen segítetek, akkor elfogadjuk.-felelte GD.
-Akkor holnap délután találkozunk. Köszönjük szépen a vendéglátást!-mondta Kimi.
-Ugyan semmiség.-mondtam, miközben megöleltük egymást.
Kikísértük a vendégeket, utána mindenki elment zuhanyozni és lefeküdtünk aludni.

MBLAQ 1.rész

Találkozás

Nara szemszöge:

A nevem Park Nara, 21 éves vagyok és sztájlisztként dolgozom, vagyis inkább szeretnék. Eddig nem igazán találtam meg a helyemet. Bárhova mentem egy kis idő után mindig felbontották a szerződésemet. Nem értem, miért, hiszen minden tőlem telhetőt megtettem mindenhol. Már éppen fel akartam adni ezt az egészet, mikor kaptam egy telefonhívást, hogy utánam érdeklődnek. Rögtön kaptam az alkalmon és elfogadtam a találkozót. Izgultam… Ez az utolsó próbálkozásom, ha ez sikertelen lesz, akkor keresek valami más munkát. Éppen a J. Tune Camp épülete előtt állok. Veszek egy nagy levegőt és remegő lábakkal elindulok. A recepciónál megkérdeztem, hogy merre találom a bizonyos Byungki nevű menedzsert.
-Az első emeleten a folyosó végén balra lesz az irodája.
Felmásztam a lépcső az első emeletre, végigmentem a folyosón és megálltam a bal oldalon lévő ajtónál, melyen ott állt a menedzser neve. Igazítottam egy utolsó ruhámon, majd bekopogtam.
-Jöjjön be!-hallottam a férfi hangját.
Lassan kinyitottam az ajtót és bementem.
-Jó napot kívánok! A nevem Park Nara, én vagyok a sztáljiszt, akivel pár nappal ezelőtt beszélt telefonon.-mutatkoztam be.
-Köszönöm, hogy eljött! Foglaljon helyet kérem!-mutatott egy székre.
Utasítását követve leültem.
-A nevem Byungki, a híres koreai fiú banda, az MBLAQ menedzsere vagyok. Az előző sztájlisztunk elköltözött az országból, így jelen pillanatban szakértelem nélkül intézzük a fiúk ruhatárát. De maga is tudja, hogy ez így nem mehet tovább. Rengeteg programon kell részt venniük a srácoknak és segítségre van szükségünk. Egy ideje nyomon követtük a munkáját és felkeltette érdeklődésünket. Nagyon egyedinek tartjuk a stílusát. Itt vannak az adatok a tagokról. Mindjárt megérkeznek, addig nézze meg!-nyújtott felém egy mappát.
Kinyitottam és elolvastam mindent. A banda vezetőjének nevénél azonban megakadt a szemem. Jang SeungHo.
~Ismerős. De honnan? Ohh, meg van! Gyerekkoromban, ahol laktunk a szomszéd fiút hívták így. Nagyon jóban voltunk és rengeteget játszottunk együtt. Általános és középiskolába is együtt jártunk. Az évek során nagyon közel kerültünk egymáshoz, mindent megtudtunk a másikról. Ő életem első szerelme. Természetesen beteljesületlen, sosem tudtam igazán, hogy ő is így érez-e irántam. Aztán a középiskola után a szülei úgy döntöttek, hogy elköltöznek. Azóta semmit sem hallottam róla. Viszont arra emlékszem, hogy mindig is énekes szeretett volna lenni. Lehetséges, hogy ő az?-gondolkodtam magamban.
-Valami probléma van?-kérdezte a velem szemben ülő férfi.
-Nem, nincsen.-feleltem és tovább néztem a többi tagot is.
Mindannyian szerethetőnek és kedvesnek tűntek. Ekkor kopogtak az ajtón.
-Gyertek be!-kiáltotta ki a menedzser.
Öt helyes, fiatal úriember lépett be a helyiségbe. Meghajolva köszöntek nekem. Eközben én is felálltam a székből és visszaköszöntem.
-Hadd mutassam be nektek a sztájlisztot, akiről meséltem.-mutatott felém a menedzser.
-A nevem Park Nara.-mutatkoztam be.
-Engem Jang SeungHo-nak hívnak, én vagyok a csapat vezetője.-mondta a hozzám legközelebb álló személy.
Kicsit jobban megnéztem és ugyanolyan volt az arca, mint kiskorában, csak férfiasabb lett. Kíváncsi voltam, hogy vajon felismert-e.
-Én Jung ByungHee vagyok, de mindenki csak G.O-nak hív.-mondta a következő fiú.
Magas volt és izmos.
-A nevem Lee ChangSun, de Lee Joon néven ismernek a legtöbben.-mondta a harmadik tag.
Remek kisugárzása van és ránézésre ő öltözködhet a legdivatosabban. Biztos rengetegen odavannak érte.
-Park SangHyun vagyok, a fellépő nevem Thunder.-mutatkozott be a következő fiú.
Elég visszahúzódónak és csendesnek tűnt, nagyon aranyos. És végül az utolsó személy következett:
-Engem Bang CheolYong-nak hívnak, én vagyok a legfiatalabb.
Mosolygós volt, ebből látszott, hogy társaságkedvelő és nyílt személyiségű.
Miután bemutatkoztak még szimpatikusabbak voltak. Öltözködésükből könnyen ki lehetett találni, hogy ki milyen színeket és ruhadarabokat kedvel.
-Nos mit mond, elvállalja az állást?-kérdezte tőlem a férfi.
-Igen.-feleltem határozottan.
-Akkor mindjárt jövök és hozom a papírokat. Addig beszélgessen nyugodtan a srácokkal.-mondta a menedzser, majd elhagyta az irodát.
-Elég fiatalnak tűnsz.-jegyezte meg Joon.
-Igen, még csak 21 éves vagyok és nem rég kezdtem a szakmát. Sok helyen dolgoztam már, de sehol sem jártam sikerrel. Ígérem mindent beleadok, hogy jó legyek és elégedettek legyetek velem.-válaszoltam félénken.
A menedzser visszaért a papírokkal, így aláírtam őket.
-Akkor holnaptól kezdhet is. Ezeket az adatokat odaadom Önnek. Benne van minden fontos dolog, amit tudnia kell. Még a mai nap folyamán körbevezetik önt a fiúk a szükséges helyeken és a lakhelyét is megmutatják.
-Rendben, köszönöm.-válaszoltam.
Miután végeztünk, kimentünk az épületből és a parkoló felé vettük az irányt. Ott várt ránk egy kisbusz. Elvittek mindenhova, a sminkeshez, a fodrászhoz, a stúdióba, a gyakorló termükbe is, míg végül a lakásomhoz vittek.
-Itt fogsz lakni. Mi egy emelettel feljebb lakunk. Ha bármi gond van, akkor nyugodtan szólj.-mondta Seungho.
-Köszönök szépen mindent.
-Ugyan ez természetes. Akkor holnap találkozunk.
-Rendben. Sziasztok.-köszöntem el.
Előkerestem a kulcsot és bementem a lakásba.
Ahhoz képest, hogy egyedül lakom benne, jó tágas volt és otthonos. Gyorsan átöltöztem kényelmesebb ruhába, kipakoltam a holmijaimat, majd készítettem magamnak ennivalót. Miután mindennel végeztem, leültem a nappaliba a kanapéra és nekiálltam tanulmányozni a papírokat. Azonban nem nagyon tudtam koncentrálni, mert folyton SeungHo járt a fejemben.
~Tényleg nem ismert fel? Mondjuk elég régen találkoztunk és a hírességek rengeteg emberrel találkoznak. Végülis érthető, hogy nem emlékszik rám. Mindenesetre nem mondom el neki, hogy ki vagyok, hátha rájön az idők során.

SeungHo szemszöge:

Éppen reggeliztünk a fiúkkal, mikor a menedzser hívott.
-Hallo?-szóltam bele a telefonba.
-SeungHo, amint összekészültetek, gyertek az irodámba.
-Miért?
-Ma jön az új sztájliszt, szeretném, ha találkoznátok vele.
-Rendben, hamarosan megyünk.
-Ne késsetek sokat!-azzal letette a telefont.
Újabb sztájliszt. Ebben az évben már a harmadik. Remélem ezúton sikerrel járunk és nem kell többet ezzel foglalkozni. Elég zavaró, hogy ennyiszer váltogatják egymást. Mire hozzászokunk az egyikhez, arra jön a másik.
-Emberek gyülekező!-kiáltottam el magamat.
Szerencsére hamar a nappaliba jött mindenki, így belekezdhettem mondanivalómba:
-Most hívott Byungki hyung, hogy ma jön az új sztájliszt és jó lenne, ha megismerkednénk vele. Szóval siessetek a reggelivel és a készülődéssel, egy fél óra múlva indulunk.-magyaráztam.
-Ma végre pihenőnapunk lenne, erre oda kell mászni.-nyavajgott Mir.
-Reméljük most kifogunk valami jót és akkor ez az utolsó alkalom. Szóval viselkedjetek normálisan.-szóltam rájuk.
-Igenis, főnök!-viccelődött G.O.
Fél óra múlva tényleg autóba szálltunk és elmentünk az irodába. Mikor odaértünk, kopogtattam az ajtón.
-Gyertek be!-kiáltotta ki a menedzser, így hát bementünk.
Mikor beléptem egy fiatal , én korombeli, barna hajú, barna szemű lányt pillantottam meg. Alkatát illetően alacsony volt és törékeny. Személyisége csendes lehet és visszahúzódó, de pont az ilyen emberkék a kreatívak. Arca nagyon ismerős volt, de nem tudtam, hogy honnan.
-Hadd mutassam be nektek a sztájlisztot, akiről meséltem.-mutatott felém a menedzser.
-A nevem Park Nara.-mutatkozott be a hölgy.
Mikor meghallottam nevét, megállt bennem minden.
~Egy gyerekkori barátomat is így hívják. Rengeteg időt töltöttünk együtt, mindig ott volt mellettem és jó kedvre derített, ha szomorú voltam. Mindent tudott rólam és mindig segíteni próbált, ha bajban voltam. Rengeteget köszönhetek annak a lánynak. Nem is csodálom, hogy erős érzelmek fűznek hozzá. Még most is, mikor nem is tudom, hogy hol van és mit csinál. Egyszerűen nem tudom elfelejteni. Reménykedtem benne, hogy egyszer még találkozunk. Lehet, hogy csoda történt és álmom valóra vált?-gondolkodtam magamban.
Miután kínos csned volt, rájöttem, hogy meg kéne szólalnom.
-Engem Jang SeungHo-nak hívnak, én vagyok a csapat vezetője.-mutatkoztam be.
A lány furcsán nézett rám.
~Lehet, hogy ő is felismert engem?-reménykedtem.
-Én Jung ByungHee vagyok, de mindenki csak G.O-nak hív.
-A nevem Lee ChangSun, de Lee Joon néven ismernek a legtöbben.
-Park SangHyun vagyok, a fellépő nevem Thunder.
És végül Mir következett:
-Engem Bang CheolYong-nak hívnak vagy Mirnek, én vagyok a legfiatalabb.
-Nos mit mond, elvállalja az állást?-kérdezte tőle Byungki hyung.
-Igen.-felelte határozott hangon.
Nem tudom, miért, de örültem neki. Bíztam benne, hogy ez a lány, az a lány, akire gondolok és újra jóban lehetünk.
-Akkor mindjárt jövök és hozom a papírokat. Addig beszélgessen nyugodtan a srácokkal.-mondta a menedzser, majd elhagyta az irodát.
-Elég fiatalnak tűnsz.-jegyezte meg Joon.
-Igen, még csak 21 éves vagyok és nem rég kezdtem a szakmát. Sok helyen dolgoztam már, de sehol sem jártam sikerrel. Ígérem mindent beleadok, hogy jó legyek és elégedettek legyetek velem.-válaszolta félénken.
Én nem tudtam megszólalni, csak bután meredtem rá és figyeltem mozdulatait.
A menedzser visszaért a papírokkal, így Nara aláírta őket.
-Akkor holnaptól kezdhet is. Ezeket az adatokat odaadom Önnek. Benne van minden fontos dolog, amit tudnia kell. Még a mai nap folyamán körbevezetik önt a fiúk a szükséges helyeken és a lakhelyét is megmutatják.
Én csak beleegyezően bólintottam.
-Rendben, köszönöm.-válaszolta Nara.
Miután végeztünk, kimentünk az épületből és a parkoló felé vettük az irányt. Ott várt ránk az autó. Minden fontos helyre elvittük Narat és bemutattuk mindenkinek, akivel együtt fog dolgozni. Mikor végeztünk, hazamentünk. Szerencsére ugyanott fog lakni, ahol mi is, csak egy emelettel lejjebb. Bementünk az épületbe és odavezettük a megfelelő ajtóhoz.
-Itt fogsz lakni. Mi egy emelettel feljebb lakunk. Ha bármi gond van, akkor nyugodtan szólj.-mondtam kedvesen.
-Köszönök szépen mindent.
-Ugyan ez természetes. Akkor holnap találkozunk.-búcsúztam el.
-Rendben. Sziasztok!-köszönt el ő is.
Amikor mi is felértünk a lakásba, rögtön a szobámba mentem és bekapcsoltam a gépet. Amíg az betöltött, addig előkerestem az általános és középiskolai évkönyveket. Kinyitottam őket és megkerestem bennük Narát. Percekig néztem csak a képeket. Az album végére lapoztam, ahol a különböző délutáni klubok voltak. Narát a varróklubhoz tartozott. Ennek a képnek láttán eszembe jutott, hogy imádta a divatot és mindig arról álmodozott, hogy híres ruhatervező lesz. Még több esélye volt annak, hogy ez a Nara az a Nara, akit én ismerek. A gépen is rákerestem nevére és annak gyakoriságára. Itt sajnos nem mentem sokra.
~Valahogy a közelébe kell férkőznöm és jobban megismernem. Ki kell derítenem, hogy a két személy ugyanaz-e vagy nem.
-Te meg mit csinálsz? Kutatsz a sztájliszt után?-szólalt meg a hátam mögött Joon.
-A frászt hozod rám!-fordultam meg.
-Csak nem tetszik?-kérdezte egy sunyi mosollyal.
-Nem!-vágtam rá rögtön.
-Aha.-mondta szarkasztikusan.
-Csak lehet, hogy régről ismerem.-böktem ki.
-Honnan?-érdeklődött rögtön.
-Amikor kicsi voltam, volt egy Park Nara nevű barátom.
-Értem. Azt hittem valami szórakoztatóbb, mondjuk egy ex…-mondta Joon.
-Nem vagyok olyan, mint te.-szóltam vissza.
-Kész a kaja!-kiabált G.O.
-Na gyerünk, menjünk enni!-mondtam és magam után húztam Joont.
Vacsora után visszapakoltam az évkönyveket a polcra, majd vettem egy forró zuhanyt. Ezután hamar ágyba bújtam, remélve, hogy el is alszom. De nem ment olyan könnyen, mint ahogy azt vártam, ugyanis gondolataim Nara körül jártak.

GD(BigBang) oneshot

Nagy nap volt ez a mai. Nemrég kiadott albumunk után végre koncertezünk. Már csak pár perc és oda is érünk. Eléggé izgatott vagyok. Hogy miért is? Több okból is... Az egyik egyértelműen az, hogy imádok énekelni és fellépni. A második, hogy magam mellett a rajongóinknak is örömet tudok szerezni zenémmel. A harmadik pedig...nem is tudom hogy mondjam...az egyik sztájlisztom miatt van... Tudom, nem éppen a legszerencsésebb dolog a munkát és a magánéletet összekeverni, de nekem ez most így jött ki. Azt tudni kell rólam, hogy élek-halok a divatért. Vannak saját ötleteim is, sokszor dolgozunk együtt az új ruhák megtervezésében. Így hát az idő során visszavonhatatlanul beleszerettem ______-be/ba. Emlékszem, amikor először találkoztunk. Már akkor nagyon szépnek tartottam és később, mikor személyiségét is megismertem, teljesen beleszerettem. Csak egy bökkenő van. Nem tudom, hogy ő is érez-e irántam valamit...valahogy ki kell derítenem. Végre megérkeztünk a helyszínre. Rögtön bevezettek minket a szobánkba. Fodrászok, sztájlisztok már ott voltak és ránk vártak, hatalmas volt a sürgés-forgás. Engem azonban cseppet sem érdekelt. Mikor beléptem, rögtön megpillantottam _______-t. Ő is rám nézett, így fejet hajtva köszöntem neki:
-Hello ______! Na készen vannak a remekművek?-kérdeztem.
-Szia G-Dragonshi! Igen, remélem tetszeni fog. Egész éjjel dolgoztam rajtuk.-felelte ________, közben elindult a ruhafogasok felé.
-Akkor biztosan szuperül néznek ki.-feleltem és követtem őt.
Mikor megérkeztünk, levette a védőfóliákat a ruhákról és megmutatta őket. Én tátott szájjal néztem. Pont olyanok lettek, amilyennek elképzeltem őket.
-Wow! Nem is tudom, mit mondjak.-böktem ki végül.
-Tán nem tetszik?-kérdezte ______ aggódva.
-Dehogynem! Felülmúltad az elképzeléseimet!-vágtam rá.
-Oh azért ne túlozz!-pirult el.
Pirult arcának láttán szívem hatalmasat dobbant és hirtelen forrónak éreztem a levegőt. Legszívesebben magamhoz húztam volna és el sem engedtem volna soha többé. De így mindenki előtt nem tehettem.
-GD!-hallottam meg a nevemet.
-Igen?-kérdeztem.
-Gyere a fodrászhoz, meg a sminkeshez, különben nem leszel kész!-mondta Seungri.
-Megyek, megyek, csak lecsekkoltam a ruháinkat.
-Milyenek lettek?-kérdezte érdeklődve Seungri.
-Csodásak, alig várom, hogy viselhessem őket!-feleltem, majd odavonultam a tükör elé és lehuppantam egy székbe, hogy megcsinálják hajamat, valamint sminkemet.
A tükörben szerencsére láttam ______-t, így minden mozdulatát nyomon tudtam követni. Mikor mosolygott, nekem is mosolyra húzódott szám.
-GD! GD?-hallottam meg nevemet megint.
-I-igen?-kaptam fel fejemet.
-Jól esz így?-kérdezte a fodrász.
-Persze.-feleltem.
-Semmi nyafogás? Mi van ma veled?-érdeklődött.
-Egyszerűen jó napom van.-válaszoltam egy mosollyal.
Ezután a sminkes vett kezelésbe. Szerencsére gyorsan végzett velem és újra _____ felé vehettem utamat. Alig volt pár perc a koncert kezdetéig. A többiek már készen voltak és mikroportjaikat ragasztották magukra, már csak nekem kellett felöltöznöm. A Bad boy című számunkkal nyitjuk meg az egészet, majd jön a Blue, a Fantastic baby, a Love dust és szép sorban a többi. Lesznek szünetek, mikor át kell öltöznünk. Ezek a pillanatok a kedvenceim. ____ mindig segített nekem. Ilyenkor csak velem törődött és hozzám ért, ami teljesen fellángolt és zavarba hozott. Az évek során meg kellett volna szoknom, de nem sikerült. Minden egyes érintése az őrületbe kerget.
-GD siess, 10 perc és kezdünk!-kiabált rám a menedzser.
-Pár pillanat és készen is vagyok!-kiabáltam vissza.
Gyors léptekkel odamentem a helyiség hátsó részébe, a ruhafogashoz és nekiálltam levetkőzni. ______ rögtön odajött hozzám, kezében a fellépős ruhámmal.
-Köszönöm.-vettem ki kezéből, majd gyorsan magamra kaptam őket.
Miután úgy gondoltam, hogy készen vagyok, elindultam a mikroportomért. _______ azonban utánam szólt.
-Várj, hátul rosszul tűrted be a pólódat!
Odajött mögém és megigazította azt. Kezei hátamhoz értek és én már ettől libabőrös lettem.
-Köszönöm.-feleltem mosolyogva.
-A nyakláncodat se felejtsd el!-mondta, közben nyakamba akasztotta azt.
E mozdulat során kicsit közelebb került hozzám a kelleténél és megéreztem parfümjének édeskés illatát. Valami virág lehetett, de nagyon illett hozzá. Friss volt és üde, akárcsak _____.
-Na jól van, készen vagy, most már mehetsz!-paskolta meg vállamat.
-Szurkolj ám, hogy jó legyek!-néztem mélyen szemébe.
-Ne aggódj, ügyes leszel!-felelte.
Jól estek szavai a színpadra lépés előtt. Egy kicsit nyugodtabb lettem. Vezető révén ezt is kell mutatnom többieknek. Miután sok szerencsét kívántunk egymásnak,elkezdődött a koncert. Éneklés közben végig _______ra/re gondoltam. Mosolygós arca végig ott lebegett szemeim előtt. 2-3 szám után le kellett mennünk a színpadról, hogy átöltözzünk. Ideje volt, mert már hiányzott _______. A nagy tömegben őt kerestem. Mikor megláttam, rögtön odasiettem hozzá és kapkodtam le magamról ruháimat. ______ már kezében tartotta a következőt. Éppen a nadrágomat cseréltem át, de a zippzár valamilyen oknál fogva nem akart felhúzódni. Többször lehúztam és újra fel, de nem egy idő után elakadt és nem ment feljebb. Így pedig nem jelenhetek meg a színpadon. _____ észrevette, hogy szerencsétlenkedem és hozzám szólt:
-Majd én segítek!
-O-oké.-feleltem dadogva.
Körbenéztem, hogy nem-e lát minket valaki. Ez a szituáció mégiscsak félreérthető. Egyik kezével megfogta a nadrágot, másik kezével pedig a zippzárt. Egy erős rántással megpróbálta felhúzni, de keze lecsúszott és hozzáért férfiasságomhoz. El sem tudom mondani, hogy milyen érzés futott rajtam végig. Egész testem megremegett, kis pajtásom pedig az érintésre akaratlanul emelkedni kezdett. Éreztem, ahogy arcom paradicsomvörössé válik. Nem akartam, hogy _____ észrevegye, mennyire beindultam rá.
-Ne haragudj!-mondta gyorsan és félénken rám nézett.
-Se-semmi gond.-mondtam.
Mégegyszer végrehajtotta a műveletet, de szerencsére most sikeresen. Nem is tudom, mit műveltem volna, ha mégegyszer félrecsúszik keze. Tuti ész nélkül letámadtam volna. Szokás szerint megint mindenki rám várt. Gyors léptekkel újra felmentem a színpadra. Alig tudtam az éneklésre koncentrálni, folyton ott éreztem keze helyét férfiasságom. A táncmozdulatok közben elég szűknek éreztem nadrágomat. Biztosan látszani fog a kamerafelvételeken is Mindegy, legalább örömet szerzek rajongóimnak, gondoltam magamban. Az utolsó számnál, már alig bírtam táncolni. Nagyon vártam, hogy végezzünk és végre levehessem magamról ezt a kényelmetlen nadrágot, ami amúgy tökéletes lenne, ha nem lenné beindulva. Mikor lementünk a színpadról még meg kellett várnom, míg mindenki gratulál és egy gyors interjút is csinálnunk kellett. Szerencsétlenségemre én voltam az utolsó. Az interjú után szabály szerint futottam az öltöző felé. Mikor beértem, a többiek már le is vetkőztek és képeket csináltak. Én nem is törődve velük, rögtön a szoba hátsó részébe mentem és lehúztam nadrágom zippzárját. Alig,hogy ezt megtettem, ____ tűnt fel előttem.
-Gratulálok, nagyon ügyes voltál!-mondta egy hatalmas mosollyal és átölelt.
-Köszönöm!-feleltem és viszonoztam ölelését.
Lehet, hogy nem kellett volna, mert lehúzott zippzárom miatt még jobban éreztem az ő testét, ahogy enyémhez simult. Ennek hatására férfiasságom még jobban keménykedni és emelkedni kezdett. Valószínűleg ____ észrevette, mert elhúzódott tőlem és elpirult arccal nézett alsó felemre.
-GD kész vagy már?-kérdezte TOP.
-Ö nem, még nem. Segítek elpakolni ____-nak/nek.
-Jó, akkor nem várunk meg. Elmeggyünk a menedzserrel a szokásos kis éttermünkbe ünnepelni, majd gyertek utánunk!
-Rendben.-válaszoltam és hallottam, ahogy elhagyják a helyiséget.
Néma csend lett, csak _____ és én maradtunk ott. Zavaromban nem tudtam mit mondjak, ezért elkezdtem pakolni. Az ékszereket akartam visszarakni dobozukba, de leejtettem egyet. ____ és én is rögtön lehajoltunk érte. Gyönyörű látvánnyal találtam magamat szembe. Ahogy ____ lehajolt, kis belátást nyertem blúza alá, valamint rövid szoknyája is feljebb csúszott é formás combja még láthatóbbá vált. Fiú létemre nem tudtam levenni szemeimet róla. Kellett egy kis idő, mire észbe kaptam,hogy bámulom. Köhögtem egyet és felálltam. _____ még mindig guggolt és úgy nézett fel rám. Pontosabban tetőtől talpig végigmért, amitől még jobban felizgultam. Szeme végül megakadt ágyékomon.
-Ne-ne haragudj, nem tehetek róla...-kezdtem bele mondandómba, de nem tudtam befejezni, mert _____ felállt és számra tapasztotta mutatóujját.
-Ezért nem kell bocsánatot kérned. Ami azt illeti, örülök neki, hogy ilyen reakciókat váltok ki belőled.-suttogta.
Én először teljesen lesokkoltam szavai hallatán, de végül elmosolyodtam.
-Nem is tudod, milyen rég óta.-mondtam.
Nem mondott semmi, csak huncutul elmosolyodott és haját egyik oldalra söpörte. Azon az oldalon, ahonnan elvitte haját, szép lassan lehúzta blúzát, így kibukkant gyönyörű válla.
-Tetszik?-kérdezte.
Bólintottam. Ezután ujját saját szájára helyezte és elkezdte lefelé húzni állán, nyakán, felső testén, hasán majd végül ágyékán át. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Gondolkodás nélkül odaléptem hozzá és ajkaimat az övéhez tapasztottam. ______ nem ellenkezett, sőt átkarolta nyakamat és teljesen hozzám simult. Mozdulata hatására megnyaltam ajkait nyelvemmel behatolásért reménykedve, melyet azonnal meg is kaptam. Nyelvem heves csatába keveredett övével, közben végigjártam szájának minden egyes részét. Csókunk egyre hevesebb lett és kezeim is szabadjára indultak. Benyúltam blúza alá, mire egy kicsit megugrott, de folytattam mozdulatomat. Végigsimítottam kezemet puha hasán, egészen melléig, majd hátához tértem és egy röpke mozdulattal kikapcsoltam melltartóját. Ezután újra előre hoztam kezemet és rácuppantam egyik mellére, melyet lassan masszírozni kezdtem. Nem telt bele sok időbe, mire halk nyögések hagyták el ajkát. Közben ő is benyúlt pólóm alá és hátamat simogatta, mely még jobban biztatott. Csókunkat megszakítva felkaptam ölembe és a kanapéhoz cipeltem, ahova óvatosan lefektettem. Föléje másztam és adtam egy gyors puszit ajkaira, majd áttértem nyakára és ott is elhalmoztam apró csókokkal. Sajnos nem hagyhattam jeleket rajta, mert feltűnő lett volna, pedig szívesen megmutattam volna mindenkinek, hogy ő hozzám tartozik. Éppen füle mögé adtam neki egy finom puszit, megéreztem, hogy kezével férfiasságomra nyúlt. Nyögtem egyet, jelezve neki tetszésemet. Ő kapva az alkalmon, azonnal lehúzta rólam a nadrágot és boxeremen keresztül simogatni kezdett. Újra áttértem ajkaira, kezemmel pedig én is célba vettem nőiességét. Óvatosan benyúltam szoknyája alá és lehúztam róla harisnyáját. Ezután bugyiján keresztül izgatni kezdtem. Lábait önként széttárta nekem, megkönnyítve ezzel dolgomat. Egy kis idő után már be is nedvesedett  bugyija. Ekkor behatolt boxerembe és ráfogott égnek meredő kis pajtásomra. Lassan fel-le kezdte húzogatni rajta törékeny kis kezeit. Mennyei érzés volt. Ha már így állunk, akkor én is lépek előre, gondoltam, így lerántottam róla bugyiját és egyik ujjammal belé hatoltam. Kicsit hirtelenül érte ez a mozdulatom _____-t és felszisszent. Gyengéd csókot nyomtam ajkaira, próbálva ezzel vigasztalni. Mikor megszokta egy ujjamat, betoltam mégegyet, ott is vártam egy kicsit, majd lassan mozgatni kezdtem őket. Eközben ő leállt férfiasságom hergelésével. Még szerencse, különben rögtön elmentem volna, pedig érezni akarom őt. Mikor megszokta ujjaim mozgását és inkább élvezni kezdte a dolgot, kihúztam belőle azokat és helyette férfiasságommal töltöttem fel. Megint megugrott egy picit, szóval vártam, aztán mikor éreztem, hogy ellazult, lassan mozogni kezdtem benne. Hamar hozzászokott és ajkait halk nyögések hagyták el, melyek azt üzenték nekem, hogy gyorsíthatok. Nem is halogattam a dolgot, egyre jobban növeltem a tempót. Nyögéseinek hangossága egyenes párhuzamban nőttek tempón gyorsításával. Körmeit belemélyesztette hátamba, de nem érdekelt. Hirtelen szorongó érzést éreztem gyomromban. Tudtam, hogy ez a csúcsom közeledtének jele. Éreztem, hogy _____ is közel jár, mivel nőiességének falai egyre jobban szorították férfiasságomat. Pár pillanat múlva egymás nevét nyögve értük el azt, amire vágytunk. Óvatosan kihúzódtam belőle, majd lihegve huppantam mellé. Mosolyogva nézett rám, melyet egy homlokpuszival ajándékoztam vissza.
-Remélem tudod, hogy remek estét szereztél nekem.-mondtam neki.
-Te is nekem.-felelte.
-Szeretlek.-csúszott ki számon.
-Olyan aranyos vagy, mikor zavarban vagy. Én is szeretlek.
Amikor ezt kimondta, abban a percben tudtam, hogy ____ már örökre az enyém és nem kell attól félnem, hogy elveszítem. Szorosan magamhoz öleltem és így vártunk egészen addig, amíg újra normális nem lett. Gyorsan rendbe szedtük magunkat és a többiek után mentünk, mintha mi sem történt volna. Ezt volt életem egyik legemlékezetesebb estéje és sosem fogom elfelejteni, hála _____-nak/nek.

BigBang 11.rész

XI. - Furcsa változás


Szörnyű álmom volt. Illetve nem is álom volt, hanem a szemeim előtt lebegtek a tegnap este történései. Éreztem, ahogy törékeny testem köré fonódnak G erős, izmos karjai. Orrom akaratlanul tele lett illatával, olyan közel hajolt hozzám. Hiába próbáltam szabadulni, nem tudtam. Össze-vissza forgolódtam az ágyamban, mikor valaki a nevemen szólított.
-Noémi! Noémi! Ébredj fel!-ismertem fel húgom hangját.
Szemeim kipattantak és felültem ágyamon.
-Mi az?-kérdeztem.
-Rosszat álmodtál?-érdeklődött.
-Azt hiszem igen.-feleltem, közben megtöröltem izzadt homlokomat.
-Akarsz beszélni róla?-nézett mélyen szemembe.
Értelmes válasz helyett mindent rá zúdítottam, amit éreztem és gondoltam:
-Nem tudom mit tegyek...nagyon megijedtem tegnap...berángatott a sötétbe és lefogott...láttam a szemeiben a végtelen haragot, azt hittem bántani fog...elkezdtem sírni...aztán hirtelen kedves lett...én ezt nem értem...
-Na várj! Egy szót sem  értek! Kiről van szó? Ki bántott? Taeyang?-kérdezte tőlem húgom aggódva.
-Dehogyis! Ő mindennél jobban szeret és óv engem!-vettem azonnal védelmembe.
-Akkor ki? Beszélj úgy, hogy értsem!-szólt rám.
-GD...-feleltem remegő hanggal.
-Mesélted Taeyangnak?-érdeklődött.
-Nem! És nem is fogok! Kérlek te se szólj neki róla!-vágtam rá idegesen.
-Jó, jó nyugi, nem mondom el.-nyugtatgatott Zsófi.
-De ha legközelebb is ilyen történik, akkor legalább nekem szólj!-fogta meg kezeimet.
Én csak bólintottam egyet.
-Most pedig menj, vegyél egy frissítő zuhanyt, elég ramatyul nézel ki.-szedte le rólam a takarót.
Hallgattam rá és rögtön a fürdőszoba felé vettem az irányt. Mielőtt levettem volna pizsamámat, körbenéztem, hogy nem néz-e valaki valahonnan. Miután megbizonyosodtam róla, hogy biztonságban vagyok, elindultam a zuhany felé. Ám ekkor hirtelen újra megéreztem bőrömön G-Dragon szorítását. Nagyon megijedtem, hiszen tudtam, hogy ez lehetetlen. Azt hiszem teljesen begolyóztam. Gyors léptekkel beálltam a zuhany alá, megnyitottam azt. Reméltem, hogy a víz elmossa ezeket a buta gondolataimat. Zuhanyzás után visszamentem szobámba. Nem volt étvágyam, így a reggelit kihagytam. Ablakom előtt ültem egy széken és nézegettem kifelé. Gyönyörű idő volt odakint, a napsugarak vígan verődtek vissza a ház előtt álló autó ablakáról, a virágok pedig vígan lengedeztek az enyhe szellőben. Én ezek ellenére rideg telet éreztem... Gondolkodásomból telefonom csörgése zökkentett ki. Nem volt kedvem senkivel sem beszélni, de tudtam, hogy Taeyang lesz az és őt semmiképpen sem akartam megbántani(már késő), hiszen nem tehet semmiről. Lassan fülemhez emeltem a telefont és beleszóltam:
-Hallo?
-Szia! Hogy aludtál?
-Hát volt már jobb éjszakám is. És te?
-Én sem a legjobban. Hiányoltalak.
-Ne mondj ilyet, mert elpirulok.
-Nincs kedved átjönni?
~Kizárt, hogy én oda átmenjek és összefussak GD-vel! Mégis mit mondjak neki, miért nem?-estem pánikba.
-Itt vagy?-hallottam meg hangját.
-I-igen, itt. Ne haragudj, de kerti munkát kell csinálnom, mert anya nem lesz itthon és megkért rá.
-Szívesen átmegyek segíteni.-ajánlotta fel.
-Hát ha van kedved, akkor szívesen látlak.
-Hányra menjek?-kérdezte.
-2re.
-Rendben, ott leszek. Addig is vigyázz magadra! Szia! Puszi!
-Igyekszem. Szia! Puszi!
Letettem a telefont, majd visszahuppantam a székre és elkezdtem beszélni a telefonomhoz.
-Szívesen tölteném veled az egész életemet is, de valahogy ma egyedül lettem volna...
Sóhajtottam egy nagyot, majd lementem a konyhába, hogy igyak egy pohár vizet.
-Szia kicsim!-köszöntött anyu.
-Szia!
-Tudtok csinálni magatoknak ebédet? Most hívtak és be kell ugranom a munkahelyemre. A főnök gyűlést tart, muszáj ott lennem.-mondta, miközben cuccait kapkodta össze.
-Persze, menj csak nyugodtan. Ma úgy sem indulok sehova se. Gondoltam megcsinálom a kerti munkát.-feleltem.
-Jajj tényleg, ma azt is meg kellene csinálni. Kérd meg Zsófit, hogy segítsen.
-Taeyang átjön és segít.-mondtam halkan.
-Oh de rendes tőle. Majd meghálálom.-nyomott egy puszit homlokomra és már el is viharzott.
Ittam egy pohár vizet, majd nekiálltam ebédet csinálni. Mikor készen voltam, szóltam húgomnak. Én nem ettem, még mindig nem volt étvágyam. Délután kettőig zenehallgatással és olvasgatással próbáltam lekötni magamat. Pontban kettőkor megszólalt a csengő. Lefutottam a lépcsőn és kinyitottam az ajtót.
-Szia, gyere be!-köszöntöttem.
-Szia!-üdvözölt és egy puszit nyomott homlokomra, pont mint anyu.
Rögtön hátramentünk a kertbe. Odaléptem a fészerhez és elkezdtem kipakolni a szükséges holmikat. Taeyang rögtön odajött segíteni és kikapta kezemből a locsolókannát és a metszőollót.
-Elbírtam ám volna.
-De én jobban.-mutatta felém izmos karját.
A nap folyamán először elmosolyodtam.
-Először is vágjuk vissza a növényeket, meg szedjük ki a gazt.-mondtam.
-Rendben.-felelte és neki is állt.
Én egy pár percig csak álltam és néztem őt.
~Nem is tudom, mi lenne velem nélküled. Bárcsak elmondhatnék mindent. De félek, hogy elveszítelek.-gondoltam magamban.
-Valami baj van?-kérdezte.
-Nincsen.-válaszoltam és én is nekiálltam a munkának.
Már egy órája biztosan dolgoztunk a forróságban. Amikor egy újabb kanna vízért akartam elmenni, hirtelen megszédültem és összerogytam. Taeyang azonnal odafutott hozzám.
-Rosszul vagy?-kérdezte aggódva.
-Ma még nem ettem semmit sem, mert nem volt étvágyam, biztosan az a baj.-feleltem.
-Ilyet nem szabad csinálni, a frászt hozod rám!-mondta, közben segített felkelni a földről.
Odavezetett egy székhez és leültetett.
-Maradj itt, hozok neked egy pohár vizet.-mondta, majd el is tűnt a konyhában.
Pár másodperc múlva vissza is ért.
-Tessék, idd meg!-nyújtotta felém a poharat.
-Köszönöm.-válaszoltam, majd elvettem tőle és megittam.
Felálltam, hogy folytassam tovább a munkát, de Taeyang így szólt:
-Majd én befejezem, már nincs sok hátra.
-Jajj dehogy, ezt nem engedhetem meg.-tiltakoztam.
Megfogta két vállamat és mélyen szemembe nézett.
-Nem akarom, hogy bajod essen. Mindig ott akarok lenni melletted és megvédeni. Nem is tudom mit művelnék, ha megtudnám, hogy valaki bántott.-mondta komolyan.
-Értékelem, hogy ennyire aggódsz értem, de megnyugodhatsz, már jobban vagyok. Amúgy is ki akarna bántani?-kérdeztem.
-Sosem tudhatod...-kezdte el, de nem fejezte be mondanivalóját.
Sejtettem, hogy GD-re gondolt és igaza is volt, mert tényleg bántott és félek is tőle. De nem mondhatom el, nem akarom, hogy miattam verekedjen és balhéba kerüljön.
-Amíg mellettem vagy, addig nem eshet bajom.-bíztattam.
Nem mondott semmit, csak közelebb lépett hozzám és magához húzott. Szorosan átölelt, amit én viszonoztam. Jólesett érezni a belőle áradó melegséget és kedvességet. Most órákig el tudnék lenni így karjaiban, de ő megszakítva ölelkezésünket kicsit hátrébb húzódott és így szólt:
-Már a múltkor is el akartam mondani valamit, de GD mezavart, így nem tudtam. Azt hiszem most ez egy megfelelő alkalom arra, hogy elmondjam. Szeretlek és örülnék neki, ha hivatalosan is a barátnőm lennél.-mondta.
Nagyon megörültem szavai hallatán. Vége teljesült az, amire olyan régen vágytam.
-Én is szeretlek.-feleltem.
Láttam, ahogy szemei felcsillantak és elmosolyodott. Kezeimet mellkasára helyeztem. Rögtön megéreztem szíve heves dobogását. Lassan közeledett felém arcával, míg ajkaink össze nem értek. Lágy, édes és hosszan tartó csókot váltottunk. Számomra ez volt az összes csókunk közül a legjobb. Szó szerint a mennyben éreztem magam, lebegtem, minden gondom elszállt. Azt szerettem volna, hogy ez a pillanat örökké tartson. Ám amint ezt gondoltam, megszólalt Taeyang telefonja. Először ő sem akarta felvenni, de miután már többedszerre csörömpölt, elvált tőlem és zsebébe nyúlt.
-Ne haragudj, de a menedzser az, ezt fel kell vennem.-mondta bocsánatkérő tekintettel.
-Semmi gond, vedd csak fel.-feleltem.
-Hallo?
-Minek van neked telefonod, ha fel sem veszed? Merre jársz? Na mindegy, gyere haza, mert beszélni akarok veletek!-hallatszott az idős férfi hangja a telefonban.
-Rendben, máris megyek.-válaszolta Taeyang, majd lerakta a telefont.
-Mi az? Valami baj van?-érdeklődtem.
-Nem tudom. A menedzser mindannyiunkat összehív, mert beszélni akar velünk.-felelte.
-Ugye nem kell vissza mennetek Koreába?-ijedtem meg.
-Nem hiszem. Szerintem másról van szó. Most mennem kell. Majd elmesélem, hogy mit mondott.-mondta.
-Rendben, kikísérlek.
Szomorúan vezettem el az ajtóig, ahol elbúcsúztunk egymástól. Miután elment gyorsan befejeztem a maradék munkát a kertben, majd elmentem egy hosszú sétára. Természetesen kedvenc helyemre mentem, a dombhoz. Lefeküdtem a fűbe és gondolkoztam. Egyid őután elbóbiskoltam. Álmomban megint GD jelent meg, ezért felijedtem. Késő délután volt, de mivel semmi dolgom nem volt otthon, még maradtam. Hogy lenyugodjak, elkezdtem zenét hallgatni és énekeltem is, gondoltam itt úgysem hallja senki.
-Szép hangod van. Gondolkoztál már rajta, hogy énekes leszel?-szólított meg egy hang.
A hang, melytől végigfutott a hideg a hátamon. Felálltam, hogy távozzak, de G-Dragon rám szólt:
-Kérlek várj!
Megálltam, de nem fordultam vele szembe.
-Mire? Hogy megint letámadj?-kérdeztem.
-Bocsánat.-mondta.
-Azt hiszed egy egyszerű bocsánattal el van intézve?-förmedtem rá.
-Hidd el, hogy nem így akartam. Nem tudom, mi ütött belém, csak elveszítettem a fejemet. Sose akartam senkit se bántani, megijeszteni, megsiratni meg főleg nem. Nagyon szégyenlem, amit tettem és visszacsinálnám, ha tehetném. Tudom, hogy most nagyon haragszol rám és meg is érdemlem. Remélem a jó oldalamat is meglátod majd bennem és megbocsájtasz.-magyarázta.
Csendben végighallgattam mondandóját, de nem válaszoltam. Nem tudtam, mit kéne mondanom. Azt sem tudtam, hogy komolyan gondolta-e, amit mondott vagy csak megint játszadozik velem. Megfordultam, hogy elmondjam neki a Taeyanggal történteket, de ő hirtelen elfordult. Mintha könnyeket láttam volna arcán.
~Lehetséges, hogy sír? De miért? Ezt nem értem...-gondoltam magamban.
Éppen meg akartam kérdezni, hogy sír-e, de telefonom csörögni kezdett. Taeyang hívott. Kis gondolkodás után felvettem:
-Hallo?
-Szia! Megígértem, hogy elmesélem, mit mondott a menedzser.
-Mit mondott?-kérdeztem türelmetlenül.
-Egy három napos nyaralásra visz bennünket a Balatonhoz...
-Szóval csak ezt mondta, semmi mást?-vágtam bele szavaiba.
-Csak ezt, úgyhogy megnyugodhatsz. Te meg tesó is jöhetnétek, ha van kedvetek.
-Jól hangzik, majd beszélek vele meg anyuval, ha a többiek is beleegyeznek.
-Attól ne félj, TOP már érdeklődött húgod iránt.
Miközben hallgattam mit mond Taeyang a telefonban, láttam, hogy GD menni készül. Még nem fejeztem be a beszélgetést vele, így utána mentem és megfogtam pólóját hátulról.
-Ne haragudj, de most le kell tennem, majd este beszélünk, jó?
-Oh oké.
-Szia!
-Szia!
Miután letettem, GD felé néztem. Észrevettem, hogy még mindig fogom pólóját, így elengedtem.
-Ez az első, hogy lerázod miattam...-jegyezte meg.
-Mesélte a 3 napos balatoni kirándulásotokat. Elhívott engem is, meg húgomat is. Mit kellene válaszolnom?-kérdeztem tőle.
-Miért tőlem kérdezed?-értetlenkedett.
-Szerinted nem fog nekik feltűnni, hogy kerüljük egymást?-tettem fel a kérdést.
-Majd úgy csinálunk, mintha minden rendben lenne.-felelte.
-Lehet,hogy neked ilyen könnyen megy, de nekem nem.-mondtam.
-Miért hiszed azt,hogy nekem könnyen megy? Ugyanolyan nehéz nekem is, mint neked. Azt hiszed könnyű távol maradni tőled és látni, ahogy Taeyangra nézel, mosolyogsz, ahogy ölelgetitek, megérintitek egymást? Minden egyes ilyen pillanat olyan számomra, mintha egy kést döfnének a szívembe, mégis próbálom leplezni...-fakadt ki.
-S-sajnálom. M-majd igyekszem nem előtted csinálni ezeket...-habogtam.
-Mindenesetre nyugodtan jöhetsz. Ígérem nem csinálok semmit sem.-felelte szomorúan.
-Rendben.
-Most már mehetek?-kérdezte.
Aggódtam, hogy valami butaságot csinál, nem akartam, hogy egyedül menjen.
-Igen.-válaszoltam halkan.
Megvártam, míg elindul és követtem. Pár lépéssel utána mentem. Észrevette, de nem szólt semmit. Nem küldött el, így gondoltam jól esik neki. Igaz egész úton nem szóltunk egymáshoz, csak némán sétáltunk. De ez valahogy sokkal jobb volt, mintha beszélgettünk volna. Mindketten megenyhültünk egy kicsit, már én sem féltem tőle. Láttam rajta, hogy megbánta, amit tett és soha többet nem fog ilyet csinálni.
-Köszönöm.-mondtam, mikor odaértünk házunk elé.
Még most sem szólalt meg, csak bólintott egyet, majd elindult. Nem tudom, mi ütött belém, de sajnáltam. Rossz érzés volt ilyen szomorúnak és visszahúzódónak látni. Ez nem ő. Vagyis nem az a G-Dragon, akit én megismertem.
~Ez lenne az igazi énje? Lehet, hogy már rég megmutatta volna, ha nem lettem volna vele ilyen rideg és elutasító? Mindenesetre most megmutatta, milyen igazából. Megértettem, hogy ez nagyon nehéz neki és ezzel is mutatni akarja, hogy milyen fontos vagyok neki. Eltűnt minden utálatom és ellenszenve, amit iránta éreztem, helyüket a hála vette át. Gondolkodás nélkül utána futottam és megöleltem hátulról. Mozdulatom hirtelen érte és meg is döbbent, hiszen leállt.
-Én is sajnálom és köszönöm.-csak ennyit mondtam, majd felnéztem rá.
Láttam a megjelenő mosolyt arcán, így elengedtem és tovább ment. Mikor megfordultam Taeyang értetlen arcával találtam szemben magamat.