BigBang 11.rész

XI. - Furcsa változás


Szörnyű álmom volt. Illetve nem is álom volt, hanem a szemeim előtt lebegtek a tegnap este történései. Éreztem, ahogy törékeny testem köré fonódnak G erős, izmos karjai. Orrom akaratlanul tele lett illatával, olyan közel hajolt hozzám. Hiába próbáltam szabadulni, nem tudtam. Össze-vissza forgolódtam az ágyamban, mikor valaki a nevemen szólított.
-Noémi! Noémi! Ébredj fel!-ismertem fel húgom hangját.
Szemeim kipattantak és felültem ágyamon.
-Mi az?-kérdeztem.
-Rosszat álmodtál?-érdeklődött.
-Azt hiszem igen.-feleltem, közben megtöröltem izzadt homlokomat.
-Akarsz beszélni róla?-nézett mélyen szemembe.
Értelmes válasz helyett mindent rá zúdítottam, amit éreztem és gondoltam:
-Nem tudom mit tegyek...nagyon megijedtem tegnap...berángatott a sötétbe és lefogott...láttam a szemeiben a végtelen haragot, azt hittem bántani fog...elkezdtem sírni...aztán hirtelen kedves lett...én ezt nem értem...
-Na várj! Egy szót sem  értek! Kiről van szó? Ki bántott? Taeyang?-kérdezte tőlem húgom aggódva.
-Dehogyis! Ő mindennél jobban szeret és óv engem!-vettem azonnal védelmembe.
-Akkor ki? Beszélj úgy, hogy értsem!-szólt rám.
-GD...-feleltem remegő hanggal.
-Mesélted Taeyangnak?-érdeklődött.
-Nem! És nem is fogok! Kérlek te se szólj neki róla!-vágtam rá idegesen.
-Jó, jó nyugi, nem mondom el.-nyugtatgatott Zsófi.
-De ha legközelebb is ilyen történik, akkor legalább nekem szólj!-fogta meg kezeimet.
Én csak bólintottam egyet.
-Most pedig menj, vegyél egy frissítő zuhanyt, elég ramatyul nézel ki.-szedte le rólam a takarót.
Hallgattam rá és rögtön a fürdőszoba felé vettem az irányt. Mielőtt levettem volna pizsamámat, körbenéztem, hogy nem néz-e valaki valahonnan. Miután megbizonyosodtam róla, hogy biztonságban vagyok, elindultam a zuhany felé. Ám ekkor hirtelen újra megéreztem bőrömön G-Dragon szorítását. Nagyon megijedtem, hiszen tudtam, hogy ez lehetetlen. Azt hiszem teljesen begolyóztam. Gyors léptekkel beálltam a zuhany alá, megnyitottam azt. Reméltem, hogy a víz elmossa ezeket a buta gondolataimat. Zuhanyzás után visszamentem szobámba. Nem volt étvágyam, így a reggelit kihagytam. Ablakom előtt ültem egy széken és nézegettem kifelé. Gyönyörű idő volt odakint, a napsugarak vígan verődtek vissza a ház előtt álló autó ablakáról, a virágok pedig vígan lengedeztek az enyhe szellőben. Én ezek ellenére rideg telet éreztem... Gondolkodásomból telefonom csörgése zökkentett ki. Nem volt kedvem senkivel sem beszélni, de tudtam, hogy Taeyang lesz az és őt semmiképpen sem akartam megbántani(már késő), hiszen nem tehet semmiről. Lassan fülemhez emeltem a telefont és beleszóltam:
-Hallo?
-Szia! Hogy aludtál?
-Hát volt már jobb éjszakám is. És te?
-Én sem a legjobban. Hiányoltalak.
-Ne mondj ilyet, mert elpirulok.
-Nincs kedved átjönni?
~Kizárt, hogy én oda átmenjek és összefussak GD-vel! Mégis mit mondjak neki, miért nem?-estem pánikba.
-Itt vagy?-hallottam meg hangját.
-I-igen, itt. Ne haragudj, de kerti munkát kell csinálnom, mert anya nem lesz itthon és megkért rá.
-Szívesen átmegyek segíteni.-ajánlotta fel.
-Hát ha van kedved, akkor szívesen látlak.
-Hányra menjek?-kérdezte.
-2re.
-Rendben, ott leszek. Addig is vigyázz magadra! Szia! Puszi!
-Igyekszem. Szia! Puszi!
Letettem a telefont, majd visszahuppantam a székre és elkezdtem beszélni a telefonomhoz.
-Szívesen tölteném veled az egész életemet is, de valahogy ma egyedül lettem volna...
Sóhajtottam egy nagyot, majd lementem a konyhába, hogy igyak egy pohár vizet.
-Szia kicsim!-köszöntött anyu.
-Szia!
-Tudtok csinálni magatoknak ebédet? Most hívtak és be kell ugranom a munkahelyemre. A főnök gyűlést tart, muszáj ott lennem.-mondta, miközben cuccait kapkodta össze.
-Persze, menj csak nyugodtan. Ma úgy sem indulok sehova se. Gondoltam megcsinálom a kerti munkát.-feleltem.
-Jajj tényleg, ma azt is meg kellene csinálni. Kérd meg Zsófit, hogy segítsen.
-Taeyang átjön és segít.-mondtam halkan.
-Oh de rendes tőle. Majd meghálálom.-nyomott egy puszit homlokomra és már el is viharzott.
Ittam egy pohár vizet, majd nekiálltam ebédet csinálni. Mikor készen voltam, szóltam húgomnak. Én nem ettem, még mindig nem volt étvágyam. Délután kettőig zenehallgatással és olvasgatással próbáltam lekötni magamat. Pontban kettőkor megszólalt a csengő. Lefutottam a lépcsőn és kinyitottam az ajtót.
-Szia, gyere be!-köszöntöttem.
-Szia!-üdvözölt és egy puszit nyomott homlokomra, pont mint anyu.
Rögtön hátramentünk a kertbe. Odaléptem a fészerhez és elkezdtem kipakolni a szükséges holmikat. Taeyang rögtön odajött segíteni és kikapta kezemből a locsolókannát és a metszőollót.
-Elbírtam ám volna.
-De én jobban.-mutatta felém izmos karját.
A nap folyamán először elmosolyodtam.
-Először is vágjuk vissza a növényeket, meg szedjük ki a gazt.-mondtam.
-Rendben.-felelte és neki is állt.
Én egy pár percig csak álltam és néztem őt.
~Nem is tudom, mi lenne velem nélküled. Bárcsak elmondhatnék mindent. De félek, hogy elveszítelek.-gondoltam magamban.
-Valami baj van?-kérdezte.
-Nincsen.-válaszoltam és én is nekiálltam a munkának.
Már egy órája biztosan dolgoztunk a forróságban. Amikor egy újabb kanna vízért akartam elmenni, hirtelen megszédültem és összerogytam. Taeyang azonnal odafutott hozzám.
-Rosszul vagy?-kérdezte aggódva.
-Ma még nem ettem semmit sem, mert nem volt étvágyam, biztosan az a baj.-feleltem.
-Ilyet nem szabad csinálni, a frászt hozod rám!-mondta, közben segített felkelni a földről.
Odavezetett egy székhez és leültetett.
-Maradj itt, hozok neked egy pohár vizet.-mondta, majd el is tűnt a konyhában.
Pár másodperc múlva vissza is ért.
-Tessék, idd meg!-nyújtotta felém a poharat.
-Köszönöm.-válaszoltam, majd elvettem tőle és megittam.
Felálltam, hogy folytassam tovább a munkát, de Taeyang így szólt:
-Majd én befejezem, már nincs sok hátra.
-Jajj dehogy, ezt nem engedhetem meg.-tiltakoztam.
Megfogta két vállamat és mélyen szemembe nézett.
-Nem akarom, hogy bajod essen. Mindig ott akarok lenni melletted és megvédeni. Nem is tudom mit művelnék, ha megtudnám, hogy valaki bántott.-mondta komolyan.
-Értékelem, hogy ennyire aggódsz értem, de megnyugodhatsz, már jobban vagyok. Amúgy is ki akarna bántani?-kérdeztem.
-Sosem tudhatod...-kezdte el, de nem fejezte be mondanivalóját.
Sejtettem, hogy GD-re gondolt és igaza is volt, mert tényleg bántott és félek is tőle. De nem mondhatom el, nem akarom, hogy miattam verekedjen és balhéba kerüljön.
-Amíg mellettem vagy, addig nem eshet bajom.-bíztattam.
Nem mondott semmit, csak közelebb lépett hozzám és magához húzott. Szorosan átölelt, amit én viszonoztam. Jólesett érezni a belőle áradó melegséget és kedvességet. Most órákig el tudnék lenni így karjaiban, de ő megszakítva ölelkezésünket kicsit hátrébb húzódott és így szólt:
-Már a múltkor is el akartam mondani valamit, de GD mezavart, így nem tudtam. Azt hiszem most ez egy megfelelő alkalom arra, hogy elmondjam. Szeretlek és örülnék neki, ha hivatalosan is a barátnőm lennél.-mondta.
Nagyon megörültem szavai hallatán. Vége teljesült az, amire olyan régen vágytam.
-Én is szeretlek.-feleltem.
Láttam, ahogy szemei felcsillantak és elmosolyodott. Kezeimet mellkasára helyeztem. Rögtön megéreztem szíve heves dobogását. Lassan közeledett felém arcával, míg ajkaink össze nem értek. Lágy, édes és hosszan tartó csókot váltottunk. Számomra ez volt az összes csókunk közül a legjobb. Szó szerint a mennyben éreztem magam, lebegtem, minden gondom elszállt. Azt szerettem volna, hogy ez a pillanat örökké tartson. Ám amint ezt gondoltam, megszólalt Taeyang telefonja. Először ő sem akarta felvenni, de miután már többedszerre csörömpölt, elvált tőlem és zsebébe nyúlt.
-Ne haragudj, de a menedzser az, ezt fel kell vennem.-mondta bocsánatkérő tekintettel.
-Semmi gond, vedd csak fel.-feleltem.
-Hallo?
-Minek van neked telefonod, ha fel sem veszed? Merre jársz? Na mindegy, gyere haza, mert beszélni akarok veletek!-hallatszott az idős férfi hangja a telefonban.
-Rendben, máris megyek.-válaszolta Taeyang, majd lerakta a telefont.
-Mi az? Valami baj van?-érdeklődtem.
-Nem tudom. A menedzser mindannyiunkat összehív, mert beszélni akar velünk.-felelte.
-Ugye nem kell vissza mennetek Koreába?-ijedtem meg.
-Nem hiszem. Szerintem másról van szó. Most mennem kell. Majd elmesélem, hogy mit mondott.-mondta.
-Rendben, kikísérlek.
Szomorúan vezettem el az ajtóig, ahol elbúcsúztunk egymástól. Miután elment gyorsan befejeztem a maradék munkát a kertben, majd elmentem egy hosszú sétára. Természetesen kedvenc helyemre mentem, a dombhoz. Lefeküdtem a fűbe és gondolkoztam. Egyid őután elbóbiskoltam. Álmomban megint GD jelent meg, ezért felijedtem. Késő délután volt, de mivel semmi dolgom nem volt otthon, még maradtam. Hogy lenyugodjak, elkezdtem zenét hallgatni és énekeltem is, gondoltam itt úgysem hallja senki.
-Szép hangod van. Gondolkoztál már rajta, hogy énekes leszel?-szólított meg egy hang.
A hang, melytől végigfutott a hideg a hátamon. Felálltam, hogy távozzak, de G-Dragon rám szólt:
-Kérlek várj!
Megálltam, de nem fordultam vele szembe.
-Mire? Hogy megint letámadj?-kérdeztem.
-Bocsánat.-mondta.
-Azt hiszed egy egyszerű bocsánattal el van intézve?-förmedtem rá.
-Hidd el, hogy nem így akartam. Nem tudom, mi ütött belém, csak elveszítettem a fejemet. Sose akartam senkit se bántani, megijeszteni, megsiratni meg főleg nem. Nagyon szégyenlem, amit tettem és visszacsinálnám, ha tehetném. Tudom, hogy most nagyon haragszol rám és meg is érdemlem. Remélem a jó oldalamat is meglátod majd bennem és megbocsájtasz.-magyarázta.
Csendben végighallgattam mondandóját, de nem válaszoltam. Nem tudtam, mit kéne mondanom. Azt sem tudtam, hogy komolyan gondolta-e, amit mondott vagy csak megint játszadozik velem. Megfordultam, hogy elmondjam neki a Taeyanggal történteket, de ő hirtelen elfordult. Mintha könnyeket láttam volna arcán.
~Lehetséges, hogy sír? De miért? Ezt nem értem...-gondoltam magamban.
Éppen meg akartam kérdezni, hogy sír-e, de telefonom csörögni kezdett. Taeyang hívott. Kis gondolkodás után felvettem:
-Hallo?
-Szia! Megígértem, hogy elmesélem, mit mondott a menedzser.
-Mit mondott?-kérdeztem türelmetlenül.
-Egy három napos nyaralásra visz bennünket a Balatonhoz...
-Szóval csak ezt mondta, semmi mást?-vágtam bele szavaiba.
-Csak ezt, úgyhogy megnyugodhatsz. Te meg tesó is jöhetnétek, ha van kedvetek.
-Jól hangzik, majd beszélek vele meg anyuval, ha a többiek is beleegyeznek.
-Attól ne félj, TOP már érdeklődött húgod iránt.
Miközben hallgattam mit mond Taeyang a telefonban, láttam, hogy GD menni készül. Még nem fejeztem be a beszélgetést vele, így utána mentem és megfogtam pólóját hátulról.
-Ne haragudj, de most le kell tennem, majd este beszélünk, jó?
-Oh oké.
-Szia!
-Szia!
Miután letettem, GD felé néztem. Észrevettem, hogy még mindig fogom pólóját, így elengedtem.
-Ez az első, hogy lerázod miattam...-jegyezte meg.
-Mesélte a 3 napos balatoni kirándulásotokat. Elhívott engem is, meg húgomat is. Mit kellene válaszolnom?-kérdeztem tőle.
-Miért tőlem kérdezed?-értetlenkedett.
-Szerinted nem fog nekik feltűnni, hogy kerüljük egymást?-tettem fel a kérdést.
-Majd úgy csinálunk, mintha minden rendben lenne.-felelte.
-Lehet,hogy neked ilyen könnyen megy, de nekem nem.-mondtam.
-Miért hiszed azt,hogy nekem könnyen megy? Ugyanolyan nehéz nekem is, mint neked. Azt hiszed könnyű távol maradni tőled és látni, ahogy Taeyangra nézel, mosolyogsz, ahogy ölelgetitek, megérintitek egymást? Minden egyes ilyen pillanat olyan számomra, mintha egy kést döfnének a szívembe, mégis próbálom leplezni...-fakadt ki.
-S-sajnálom. M-majd igyekszem nem előtted csinálni ezeket...-habogtam.
-Mindenesetre nyugodtan jöhetsz. Ígérem nem csinálok semmit sem.-felelte szomorúan.
-Rendben.
-Most már mehetek?-kérdezte.
Aggódtam, hogy valami butaságot csinál, nem akartam, hogy egyedül menjen.
-Igen.-válaszoltam halkan.
Megvártam, míg elindul és követtem. Pár lépéssel utána mentem. Észrevette, de nem szólt semmit. Nem küldött el, így gondoltam jól esik neki. Igaz egész úton nem szóltunk egymáshoz, csak némán sétáltunk. De ez valahogy sokkal jobb volt, mintha beszélgettünk volna. Mindketten megenyhültünk egy kicsit, már én sem féltem tőle. Láttam rajta, hogy megbánta, amit tett és soha többet nem fog ilyet csinálni.
-Köszönöm.-mondtam, mikor odaértünk házunk elé.
Még most sem szólalt meg, csak bólintott egyet, majd elindult. Nem tudom, mi ütött belém, de sajnáltam. Rossz érzés volt ilyen szomorúnak és visszahúzódónak látni. Ez nem ő. Vagyis nem az a G-Dragon, akit én megismertem.
~Ez lenne az igazi énje? Lehet, hogy már rég megmutatta volna, ha nem lettem volna vele ilyen rideg és elutasító? Mindenesetre most megmutatta, milyen igazából. Megértettem, hogy ez nagyon nehéz neki és ezzel is mutatni akarja, hogy milyen fontos vagyok neki. Eltűnt minden utálatom és ellenszenve, amit iránta éreztem, helyüket a hála vette át. Gondolkodás nélkül utána futottam és megöleltem hátulról. Mozdulatom hirtelen érte és meg is döbbent, hiszen leállt.
-Én is sajnálom és köszönöm.-csak ennyit mondtam, majd felnéztem rá.
Láttam a megjelenő mosolyt arcán, így elengedtem és tovább ment. Mikor megfordultam Taeyang értetlen arcával találtam szemben magamat.