Társkereső 9.rész

Társkereső 9.

Hoon szemszöge:

-Várj már meg, nem hallod?-kiabált Hoon Dongho után.
A kis maknaénak azonban esze ágában sem állt megállni. Befutott szobájába és be akarta csukni az ajtót, de Hoon berakta azt a kezét, amely már amúgy is fájt a fürdős incidens miatt.
-Tudom, hogy hibáztam és hidd el, nagyon sajnálom. De örülnék neki, ha meg tudnánk beszélni rendesen a dolgot.-mondta Hoon.
-Nem akarom.-válaszolta Dongho.
-Ígérem, gyors leszek, csak kérlek hallgass meg!-könyörgött a nyuszi.
-Nem akarom, érted? Tudod milyen nehéz feldolgoznom!?-kiabálta a maknae.
-Attól nem lesz könnyebb, ha menekülsz előlem.-felelte Hoon.
-Te beszélsz? Te akarsz elmenni!-ordibálta Dongho.
-Elmenni? Nem akarok elmenni!-mondta Hoon.
-Ne hazudj!-förmedt rá a maknae és becsapta az ajtót.
Hoon fájó szívvel vonult vissza a fürdőbe. Nem tudta, mit tegyen. Ő tényleg megpróbált beszélni vele, de egyszerűen nem tudott. Most már értette, hogy milyen rossz, ha valaki visszautasítja. Miután rendbe szedte magát és a fürdőt, bevonult szobájába. Tehetetlenül rávetette magát ágyára. Fejében akaratlanul kavarogtak a gondolatok és ott lebegtek a szemei előtt a Donghoval töltött boldog percek.
~Mit tegyek? Sosem fog nekem megbocsájtani... Képes leszek egyáltalán elfelejteni? Nem hiszem...bele fogok őrülni ebbe az egészbe... És egyáltalán mit értett az alatt, hogy én menekülök? Még mindig azt hiszi, hogy el akarok menni? Az lehetetlen...
Gondolatmenetéből a karjába nyílaló fájdalom zökkentette ki.
-Aish, még ez is!-nézett rá karjára, ami elég rendesen feldagadt.
Gyorsan felvett egy pullóvert, hogy senki se lássa meg. Éppen a konyhába tartott egy kis jégért, hogy beborogassa kezét, mikor Soohyun állította le.
-Na sikerült beszélned vele?
Hoon szomorúan megrázta fejét.
-Azt ne mondd, hogy meg sem próbáltad!-akadt ki Soohyun.
-De megpróbáltam, csak kár, hogy lehetetlen. Menekül előlem és nem hajlandó meghallgatni. Most mit tegyek? Még mindig azt hiszi, hogy el akarok menni?-kérdezte Hoon kétségbeesetten a leadertől.
-Igen. Akarod, hogy beszéljek vele?-ajánlotta fel Soohyun.
-Ne! Mindenképpen nekem kell!-mondta Hoon.
-Hmm, akkor...-gondolkodott a vezető.
Hirtelen megszólalt telefonja. Üzenetet kapott.
-Hát ez az! Erre miért nem gondoltam előbb?-kapott a fejéhez Hoon.
Soohyun értetlenkedve nézett rá.
-Üzenet!-mondta Hoon.
Soohyun még mindig nem értette.
-Tudod nyuszilány...-folytatta Hoon.
-Oh! Üzenetben meg tudod neki írni, amit mondani akarsz!-vágta rá a leader.
-Nem éppen erre gondoltam.-motyogta Hoon.
-Hanem mire?-kérdezte a vezető.
-Mivel tudja,hogy én vagyok a Nyuszifiú, biztos nem reagálna vissza az üzenetemre. Ezért csinálok egy új felhasználót és írok neki, hogy találkozzon velem valahol. Talán eljön és akkor mindent el tudok neki mondani.-magyarázta Hoon.
-Ez remek ötlet.-dícsérte meg Soohyun.
-Már csak egy nyugis helyet kell keresnem, ahová elhívhatom.-gondolkodott hangosan Hoon.
-Az egyik ismerősömnek van egy kis cukrászdája, ahova nem járnak sokan, viszont finom minden. Dongho úgyis szereti az édességet. Megadom a telefonszámot és akkor le is tudod foglalni.-javasolta Soohyun.
-De jó, köszönöm!-örült meg Hoon és társa nyakába ugrott.
A vezető szorosan visszaölelte társát, hogy egy kis önbizalmat adjon neki. Miután Hoon megszerezte a telefonszámot rögtön lefoglalta az egészet holnap estére. Ezután újra szobájába ment, hogy megcsinálhassa új felhasználóját. Rögtön megkereste Donghot és írt is neki:

Szia! Nagyon szimpatikusnak tűnsz az adatlapod alapján, szívesen megismerkednék veled. Holnap este 20:00-kor várni foglak a Panda nevű cukrászdában. Remélem eljössz és adsz nekem egy esélyt!^^

Innentől kezdve már csak reménykedni tud, hogy Dongho időben elolvassa a levelet és eljön. Ha nem, akkor kénytelen lesz örökre elfelejteni őt.

Dongho szemszöge:

Dongho szobájában kuporgott íróasztalánál. Asztala szélén ott állt egy bekeretezett kép, melyen ő és Hoon vannak. Szomorúan nézegette és simogatta a képet. Folyton a mai nap történésein gondolkozott. Utálta magát, amiért így viselkedett Hoonnal. Nem akart ilyen elutasító és távolságtartó lenni vele, de muszáj. Nagyon hiányzik neki Hoon közelsége. Mindennél jobban szeretne újra beszélni, hülyéskedni vele, valamint ölelni őt. De sajnos nem teheti ezt. Ha megtenné, akkor át kellene élnie élete még ennél is szörnyűbb perceit. Azokat a perceket, amikor Hoon elbúcsúzik tőle és itt hagyja örökre.
~Pedig az lenne a helyes, ha elengedném őt és hagynám, hogy boldog legyen valakivel. Biztosan van egy gyönyörű lány a szívében, hiszen visszautasított... Olyan nincs, hogy a végén mindenki boldog legyen, valakinek szenvedni kell...és az a valaki én leszek. Szeretem őt annyira, hogy feláldozzam magam. Ha boldognak látom, talán én is újra boldog leszek.-éppen ezek a gondolatok cikáztak fejében, mikor üzenete érkezett. Látta, hogy a társkereső oldalról jött. Reménykedett benne, hogy Hoon írt neki valamit, de miért is írna...Valaki más volt az, egy számára ismeretlen ember. Megnyitotta a levelet és olvasni kezdte:

Szia! Nagyon szimpatikusnak tűnsz az adatlapod alapján, szívesen megismerkednék veled. Holnap este 20:00-kor várni foglak a Panda nevű cukrászdában. Remélem eljössz és adsz nekem egy esélyt!^^

Legszívesebben rögtön törölte volna az üzenetet, mivel szíve egyetlen helyét már betöltötte Hoon. De eszébe jutott,hogy az reménytelen szerelem. Lehet, hogy esélyt kellene adnia valaki másnak és akkor még boldog lehet. Azt mondják az idő gyógyít.
~Egy próbát megér.-gondolta magában, így válaszolt:

Szia! Kedves tőled, hogy ilyennek látsz és elfogadom a meghívást. Remélem nem fogok csalódást okozni, mikor meglátsz. :)

Miután válaszolt az üzenetre, Soohyun szobája felé igyekezet. Nem tudta, mi tévő legyen Hoonnal kapcsolatban, gondolta kicsikarhat valamit a vezetőből. Kopogott.
-Igen?
-Dongho vagyok. Bejöhetek?-kérdezte.
-Persze, gyere csak.
Bementem, odasétáltam ágyához és felkuporodtam a szélére.
-Valami baj van?-kérdezte aggódva Soohyun.
-Csak az van.-felelte a tudatalattim.
-Beszéltél Hoonnal?-érdeklődött.
Megcsóváltam fejemet.
-Mindennél jobban szeretnék, de mégse. Furcsa, de így van. Jó lenne kibékülni vele és normálisan megbeszélni mindent, tudom, hogy ennyivel tartozok neki, de nem akarom azt hallani, hogy elmegy. Azt nem tudnám elviselni...olyan lenne, mintha a szívemből kitépnének egy darabot...fáj...nagyon fáj...-csak úgy adtam ki magamból a felgyülemlett gondolataimat, könnyeimmel együtt.
-Jajj ne sírj! Hidd el minden rendben lesz. Csak le kell nyugodnod és beszélned kell vele. Biztos vagyok benne, hogyha rendezitek magatok közt a dolgokat, akkor nem fog elmenni. Látom rajta, hogy nem szeretné ezt tenni. Te is tudod, hogy milyen nagy vágya az, hogy énekes legyen. Csak azt hiszi, hogy neked jobb lesz, ha nem látod.
-A-azt akarod mondani, hogy ezt az egészet azért csinálja, mert velem törődik?-kérdezett vissza ledöbbenve.
A vezető csak bólintott és megveregette a kis maknae vállát.
-Miért nem vettem észre? Hogy lehetek ekkora egy hülye? Mit tettem?-hadarta egymás után a kérdéseket Dongho.
-Csináltál valami hülyeséget?-kérdezte rögtön Soohyun.
-Igen. Önző vagyok. Nem akartam, hogy Hoon elmenjen, meg akartam tartani magamnak. Azt sem vettem figyelembe,hogy ez neki jó-e vagy nem, csak magammal törődtem. Aztán rájöttem, hogy ez gyerekes és én nem akarok az lenni. Hiába szeretem, az a fontos, hogy ő boldog legyen. Akkor is, ha nem velem, hanem valaki mással. Kaptam egy meghívást a netes oldalon és elfogadtam. Még úgyse teljesítettem a feladatomat sem.-magyarázta szomorúan.
-Sajnos elég kemény az élet. Mindketten a másiknak akartok jót, még ha nektek fáj is. Ez az igazi szerelem...-válaszolta Soohyun.
~Szóval ez az az érzés, amiről a filmekben és drámákban szó van. Sosem gondoltam volna, hogy ez ilyen bonyolult és egyszer nekem is sikerül átélnem. Megtaláltam életem első, igazi szerelmét. Igaz, hogy velem egynemű a személy, akit ennyire szeretek, valamint szomorú és fájdalmas a dolog, de sosem fogom elfelejteni, mindig emlékezni fogok rá.-gondolta magában a maknae.
-J-jobb lesz, ha én most megyek...-mondta Dongho zavarodottan és elhagyta a szobát.

Hoon szemszöge:

Hoon szobájában feküdt ágyán és türelmetlenül várta Dongho válaszát, mikor kopogtattak ajtaján.
-Ki az?
-Kevin vagyok. Bemehetek?
-Gyere.
Kevin mielőtt belépett volna, körbenézett és bezárta a szoba ajtaját, miután bejött.
-Te meg mit csinálsz? Miért zártad be az ajtót?-kérdezte Hoon meglepődve.
-Valamit el kell mondanom neked és nem akarom, hogy megzavarjanak minket.
-Történt valami?
-Igen, méghozzá nem is kis dolog.-mondta komolyan Kevin.
-Mi az? Ki vele!-ugrott fel ágyáról Hoon.
-Az imént mentem el Soohyun szobája előtt és meghallottam, hogy Dongho van bent nála. Nem akartam hallgatózni, de rólad beszéltek. Nem hallottam mindent tisztán, de a lényeg az, hogy Dongho valaki mással találkozik. Sajnálom, de gondoltam jobb, ha tudsz róla...
-Valaki mással? Kivel?
-Nem tudom, azt nem mondta el.
Hoon odasietett laptopjához és megnézte, nem kapott-e üzenetet. Kapott.
-Hát ez meg mikor jött? Miért nem vettem észre? Én meg erre várok! Aish!-mérgelődött magában.
-Mi az? Mire vársz?-tolakodott oda Kevin.
-Csináltam egy új felhasználót és írtam Donghonak, hogy találkozzunk. És azt válaszolta, hogy...
-Ajj nyisd már meg!-mondta izgatottan Kevin.
-Istenem de lassan tölt!-idegeskedett Hoon.
Pár másodperc múlva megnyílt az üzenet. Hoon és Kevin is néma csöndben, megfeszülve olvasták a választ.
-Ez az! Találkozik velem!-ugrándozott örömében Hoon.
-Áhh de jóó!-kiabálta Kevin.
-Holnap végre mindent elmondhatok neki.-feküdt le a földre Hoon kiterülve.
Kicsit megkönnyebbült, pedig a neheze még hátra volt. Holnap mindent be kell vallania. Félt, hogy hiába kér bocsánatot Donghótól, ő annak ellenére is el fogja utasítani. Végülis megérdemelné, mert ő is ezt tette vele. Már a gondolattól is megborzongott.

Dongho szemszöge:

Miután beszélt Soohyunnal egy csomó dolgot megértett. Szégyellte magát, hogy nem magától jött rá... Egy csomó mindent máshogy csinálna, ha visszatekerhetné az időt, de sajnos ez lehetetlen. Most kell okosnak lennie. Erőt kell gyűjtenie és odaállni Hoon elé tisztázni a történteket. Miközben gondolkodott, lassan lépkedett a folyosón. Át kellett gondolnia, hogy mit fog mondani. Mikor úgy érezte, hogy készen áll, vett egy nagy levegőt és megállt Hoon szobája előtt. Az ajtó résnyire volt nyitva. Pont úgy, mint amikor őt szokta várni. Egy mosoly jelent meg Dongho arcán. Régi szép emlék. Hirtelen hangos őrjöngés hallatszott odabentről. Óvatosan bekukucskált és meglátta Kevint meg Hoont. Éppen egymást ölelve ugráltak a szoba közepén.
~Milyen boldog. Ez hogy lehet? Miért van az, hogy engem majd szétvet az idegesség és szomorúság? Velem van baj? De már megint csak magamra gondolok! Végre boldog! Fájt, hogy nem velem együtt vagy miattam ilyen, de mégis jó volt látni mosolyra húzódó száját és örömtől csillogó szemeit... Azt hiszem jobb, ha nem most zavarom meg a savanyúságommal...majd holnap.-gondolta magában a maknae és elvonult saját szobájába.