SHINee 8.rész-Get it

-Biztosan csak hasonlít. Szeretem az egyéniséget és törekszem is rá, hogy olyan cuccaim legyenek, amelyek másnak nem nagyon vannak.-magyarázta Key.
-Lehet félrenéztem vagy rosszul emlékszem.-mondta végül Jonghyun.
-Egyébként szeretném megköszönni, amiért eljöttél hozzám és gondoskodtál rólam.
-Ugyan, szívesen tettem.
Mielőtt Key bármit is mondhatott volna, telefonja újra csörögni kezdett. Ránézett a kijelzőre. Nagynénje keresi. Nem teheti meg, hogy nem veszi fel, de Jonghyun előtt...Mit tegyen!?
-Nem veszed fel?-kérdezte tőle Jonghyun.
-Ümm...nem fontos...-vakarta meg fejét Key.
~Életében most először teszi ezt meg.
Úgy érzi, rengeteg minden megváltozott életében, mióta megismerte Jonghyunt. És ez még csak a kezdet, ki tudja, mi lesz később. Bár nem szívesen gondol a jövőre, hiszen szörnyen meg fogja bánni, ha kiderülnek titkai...
-Ha nem lenne az, nem hívna ilyen kitartóan. Nekem úgyis mennem kell, megígértem, hogy nem maradok el sokáig.
-Hát akkor nincs mit tenni, el kell, hogy engedjelek. Majd találkozunk a suliban.
-Ajánlom is, hogy gyere!
-Ott leszek. Szia!-mondta Key, miközben kikísérte barátját.
-Szia!-integetett neki a fiú, majd eltűnt a lépcsőkön.
Ezután Key rögtön visszahívta nagynénjét. Hazugságának segítségével sikerült megúsznia az órákon át tartó szidalmazást. Egyébként is tudta, hogy azért keresték, mert haza kell mennie. Utált abban a puccos házban az illemek és szabályok fojtogató közegében lakni, de nem tehetett mást. Miután sikeresen magára öltötte ChoHee-féle ruháját, elindult a rémház felé. Egyre szomorúbb lett, ahogy maga mögött hagyta a számára normálisnak tartott környezetet. Viszont kicsit megkönnyebbült, mikor eltűntek a feléje irányuló furcsa, olykor ijesztő és kiéhezett tekintetek, majd felváltotta a gazdag negyed, valamint a hozzá hasonlóan öltözött emberek tömege. Mikor megérkezett, részt kellett vennie egy "családi" teázáson, csak ezután vonulhatott el szobájába. Ám ott sem kedvének megfelelően tölthette idejét, hanem idegen nyelvű könyveket kellett bújnia. Nehezen szokott hozzá ezekhez a dolgokhoz, de rájött, hogy jobban jár, ha hamar túlesik rajtuk. Későre járt, mire abbahagyta a tanulást. Gyors fürdés után bebújt hatalmas franciaágyába. Magányosnak érezte magát. Ekkor gondolatai rögtön Jonghyunra irányultak. Egy mosoly jelent meg arcán a mai napon történtek miatt. Hirtelen egy forró érzés csapta meg homlokát. Nem tudta, mi történik vele, de kellemes érzés volt. Olyan, mintha valaki megpuszilta volna. Ekkor szíve szaporán kezdett el verni, arca pedig lángvörösre lobbant. Izgatottsága és boldogsága miatt csak nagy nehezen tudott álomba esni. Másnap boldogan kelt fel, próbálta kizárni nagybácsija és nagynénje nem éppen kedves szavait. Eldöntötte, hogy ma jó kedve lesz, amit senki sem ronthat el. Miután elfogyasztotta reggelijét és összepakolta táskáját, autóba szállt, hogy iskolába menjen. A kapuban meglátta Jonghyunt. Arcára rögtön széles mosoly húzódott, szíve pedig felgyorsult. Mikor a fiú is megpillantotta őt, vidáman odaintegetett neki.
-Jó reggelt! Látom jó kedved van.-jegyezte meg.
-Jó reggelt! Igen, remek napom volt tegnap. Úgy érzem te sem panaszkodhatsz.-állapította meg Jonghyun.
-Lehetne még rajta fokozni.-mondta viccelődve ChoHee.
-Mondjuk egy randival?-nézett rá kérdőn a fiú.
Egy pillanatra lefagyott a hallottak alapján. Ez az egész most úgy jött le, mintha ő hívatta volna meg magát. De aztán gondolatban fejbe kólintotta magát és boldogan így felelt:
-Akár.
-Rendben, akkor mit szólnál hozzá, ha ma kihagynánk a sulit és helyette elmennénk valahova?
-Tessék?
-Csak nem félsz?-bökte oldalba a fiú.
-Nem, dehogy! Menjünk!-vágta rá gondolkodás nélkül.
Jonghyunnak nem is kellett több, megragadta a ChoHee karját, majd húzni kezdte maga után. A parkolóban álló autójánál állt meg. Sietősen betuszkolták magukat a járműbe, majd Jonghyun a lehető leggyorsabban el is hajtott. Egy öt percnyi néma csend után Chohee megszólalt:
-Hová megyünk?
-Hmm..meglepetés.
-Miért hiszi azt minden pasi, hogy a lányok szeretik a meglepetéseket?
-Mert így van.-felelte egyszerűen Jonghyun.
-És mi van, ha én más vagyok, mint az átlag?
-Jó emberismerő vagyok, tudom, hogy tetszeni fog a hely, ahová viszlek.
-Micsoda magabiztos valaki.
-Ez az egyik dolog, amiért ennyien odavannak értem.
Erre a kijelentésre mindketten felnevettek. ChoHee imádta, amikor a fiú flörtölt vele. Ilyenkor végre értékesnek érezte magát. Mondjuk Jonghyun mellett mindig minden problémáját elfelejti és ezáltal sikerül ellazulnia, valamint megnyílnia. Pár percig némán bámulta csak a fiú arcát, aki előre nézett és a vezetésre koncentrált. Mint mindig, most is remekül nézett ki. ChoHee nem tehetett róla, már az első perctől kezdve vonzódik hozzá és ez a vonzalom az idők során csak egyre jobban nő. Késztetést érez, hogy megérintse a mellette ülő bőrét, de mégsem meri megtenni. Valahogy olyan távolinak tűnik.
-Mi az? Mit nézel?-zökkentette ki gondolatai közül Jonghyun hangja.
-Semmit, csak azon tűnődöm, hogy hová viszel. Hiába próbálok rájönni, nem sikerül.
-Pár perc és ott vagyunk.
ChoHee izgatottan nézegetett kifelé az ablakon. Szemeit gyönyörű látvány csapta meg. A várost már réges-régen elhagyták, helyette hatalmas kukoricamezők terpeszkednek mindenfelé. Az egész hely olyan csendes és nyugalmas. Pont mint az az érzés, amit akkor érez, ha Jonghyun vele van. Az autó lefordult egy vékony ösvényen, majd egy hatalmas fa árnyékában állt meg. ChoHee izgatottan szállt ki a járműből. Lágy szellő csapta meg, melynek hatására barna, enyhén hullámos haja mozogni kezdett, ezzel csikizve felsőjéből kilógó vállait. Szippantott egy nagyot a friss levegőből, majd körbenézett.
-Meseszép.-jegyezte meg halkan.
-És ez még csak a kezdet.-halotta meg Jonghyun suttogó hangját fülénél.
A fiú megfogta kezét, majd vezetni kezdte. A vékony úton mentek tovább, egészen addig, amíg elértek egy kukoricamezőig. ChoHee megtorpant, majd kérdően Jonghyunra nézett.
-Ugye nem?
-De igen. Hidd el, megéri.-felelte a fiú, majd behatolt a nagyra nőtt kukoricák közé. Továbbra sem engedte el a lány ChoHee kezét és figyelt arra, hogy minden útban lévő levelet félresöpörjön előle. Percekig mentek a növények között, mire kiértek egy virágos mezőre. A rét közepén egy öreg, derekas fa állt, melynek egyik oldalra nyúló ágán egy autókerékből összeállított hinta lógott.
-Na hogy tetszik?-kérdezte Jonghyun.
-El sem hiszen, hogy létezik ilyen hely. Honnan tudod, hogy ez itt van?
-Kiskoromban sokszor jártunk itt édesanyámmal. Akkor még erdő volt a kukoricamezők helyén.
-Remélem tudod, hogy nagyon boldoggá tettél.
-A randi miatt?
-Is. De annak jobban örülök, hogy egy számodra fontos helyre elhoztál. Így jobban meg tudlak érteni.
Jonghyun válasz helyett elmosolyodott.
-Gyere, próbáld ki a hintát!-javasolta végül.
ChoHee boldogan elfogadta a meghívást. Még mindig egymás kezét fogva odasétáltak a fához. Mikor odaértek, kénytelen voltak elszakadni egymástól, hogy ChoHee helyet tudjon foglalni. Mikor felült, Jonghyun mögé ment és óvatosan meglökte.
-Igazán klassz.-kiabálta ChoHee.
-Kapaszkodj!-mondta a fiú, majd egyre jobban növelt a tempón.
-Ááá! Elég lesz!-sikoltotta a lány, mikor már úgy érezte, hogy elég magasan jár.
-Mit mondtál? Nem értettem!-viccelődött vele Jonghyun.
-Légy szíves állítsd le!-kérlelte szépen.
A fiú rögtön megfogta a kötelet, majd óvatosan leállította az ingó tárgyat. Ezután előre ment és kinyújtotta karját, hogy segítsen kiszállni ChoHeenak. Ám szándéka hamar megváltozott, mikor meglátta mosolygós arcát. Egyszerűen bámulatba esett. Mindent kizárt maga körül, csak őt látta. Még sosem látta egyik lány arcán sem ezt az őszinte boldogságot, amit most. Úgy érezte megtalálta a személyt, aki azért tudná szeretni, aki és nem azért, amije van. Kezeit ChoHee dereka köré fonta, ő pedig a fiú vállaira tette aprócska kezeit, ezzel könnyítve Jonghyun dolgán. Eközben végig egymás szemébe néztek. Mikor a ChoHee lábai földet értek, még mindig nem engedték el egymást. Jonghyun kapott az alkalmon, egyre közelebb hajolt a vele szemben álló arcához. Miután megbizonyosodott róla, hogy ChoHeenak esze ágában sincs elhúzódnia tőle, ajkait lágyan az ővére nyomta. Mindketten élvezték a helyzetet. Először szemeiket hunyták be, majd még közelebb húzódtak egymáshoz, elmélyítve ezzel első csókjukat. Mámorító érzés futott végig bensőjükben, mely sajnálotos módon megszűnt, mikor levegőhiány miatt elváltak egymástól. Nem kellett semmit sem mondaniuk, pontosan tudták, hogy mit érez a másik. Ez nem egyszeri fellángolás volt, hanem annál jóval több. Ezután szorosan megölelték egymást, majd még sétálgattak egy kicsit. Úgy tervezték, hogy az iskola végéig itt lesznek, de mivel az idő idő hűvösödni kezdett, kénytelenek voltak visszamenni. A visszafele út jóval rövidebbnek tűnt, mint az odafelé vezető. Még váltottak egy gyors csókot a folyosó egyik eldugott részén, majd elbúcsúztak egymástól. ChoHee a lánymosdóba vette útját, hogy átváltozzon Key alakjába. Ezenkívül írt egy sms-t Taeminnek, hogy találkozzanak valahol. Muszáj volt elmesélnie valakinek élete legboldogabb napját. Pár perc múlva már együtt kerestek egy üres termet a vörös hajú fiúval. Szerencséjükre a zeneterem éppen megfelelő volt.
-Mi történt? Ugye nem történt baj tegnap délután? És hol voltál ma délelőtt?-tette fel egymás után a kérdéseket Taemin.
-Nyugodj meg, nem rossz hírrel jöttem, hanem jóval.
-Hála az égnek! Úgy aggódtam, hogy elszúrtam valamit tegnap.
-Hát majdnem lebuktam, mert Jonghyun meglátta mindkét mobilomat és észrevette, hogy az egyik ChoHee-é. De sikeresen kimagyaráztam magam.
-És történt még valami?
-Ugye tegnap átjött hozzám, mert azt hitte, hogy tényleg beteg vagyok. Kedvesen ápolt, főzött nekem gyógylevest, sőt még altatódalt is énekelt, miközben az ölében feküdtem! Meg azt hiszem puszit is adott a homlokomra...
-Azt hiszed?
-Igen, mert már félig aludtam, de az is lehet, hogy álmodtam. Nem tudom... Na de a mai napom még jobb volt! Azért nem voltam suliban, mert Jonghyun randira hívott!
-Komolyan? Tök jóó!-ugrándozott Taemin.
-Igaz ChoHee személyében, de én nagyon örültem neki és remekül éreztem magam.-mesélte Key, közben pedig elpirult.
-Ajajj, történt valami olyan is?
-Ühüm...Jonghyun megcsókolt!-bökte ki Key.
Taemin álla majd leesett a döbbenettől, ám ez hamar elszállt és örömködve ugrálni kezdett barátjával együtt. Annyira belemerültek vidámságukba, hogy észre sem vették az időközben belépő Onewt, csak akkor, mikor makogva próbált kinyökögni egy kérdést:
-J-jól hallottam?
A két jómadár rögtön abbahagyta az ugrálást, valamint kővé dermedt, miután felismerték helyzetüket. Ijedten és segélykérően néztek egymásra.
~Ennyit arról, hogy senki sem ronthatja el a napomat...ha más nem, akkor én magam sodródom bajba.-gondolta magában Key.