When you're in love, death worth it(OS)

A szerelem a leggyönyörűbb, de egyben legbonyolultabb dolog a világon. Az én helyzetemre valóban mindkettő igaz. A világ legboldogabb emberének érzem magam, hiszen megtaláltam az igazit, aki viszont szeret engem. Ám akad egy kis apróság. A személynek, akit ennyire szeretek, sajnos sötét múltja van. Barátom kezdettől fogva őszinte volt velem, előre figyelmeztetett. Eleinte nem értettem, miről beszél, de az idő alatt, amit együtt töltöttem vele, a dolgok kezdtek bonyolulttá válni. Emlékszem az egész azzal kezdődött, hogy szerelmemnek rossz kedve volt. Kicsit haragosabb lett, néha még apró dolgokon is irtóra felhúzta magát. Azt hittem munkájával van gondja, de tagadta, így hittem neki. Nagyon makacs tud lenni, tudtam, hogy hiába faggatom, ha nem akarja, úgy sem mondja el. Furcsa viselkedését névtelen telefonhívások követték. Egy nap többször is keresték. Nekem akkor tűnt fel a dolog, amikor nem vette fel folyamatosan csörgő mobilját, helyette inkább kikapcsolta. Óvatosan rákérdeztem, ki az, ám megint csalódnom kellett, nem kaptam választ. A következő hónapokban sokszor későn jött haza. Azt mondta sok munka. Hittem neki. Azonban egy idő után furcsálltam a dolgot. Véletlenül összefutottam egyik munkatársával és kiderült, hogy kedvesem hazudott nekem. Szomorú voltam és csalódott. Azt hittem szeretjük egymást annyira, hogy mindent elmondunk a másiknak, ha jóról, ha rosszról van szó. Biztos voltam benne, hogy nem haragudnék rá és ki tudnánk találni valami megoldást. Sokat rágódtam a dolgon. Lehet, hogy csak meg akar védeni, azért nem mond semmit. Bíztam benne annyira, hogy nem csal nem meg, hanem valami másról van szó. Egy nap, mikor egyedül voltam otthon, csöngettek. Mikor kinyitottam az ajtót, két öltönyös férfi állt ott. Páromat keresték. Mondtam, hogy nincs itthon. Nem hittek nekem, engedély bejöttek a lakásba és körbenéztek. Mérhetetlenül dühös lettem, kiabáltam, hogy hívom a rendőrséget, ha nem távoznak. Erre kicsit megijedtek és távoztak. Itt már sejtettem, hogy valami nem stimmel szerelmemmel, azonban nem mondtam el neki, hogy keresték. Nem akartam még jobban felzaklatni. Pár nappal később összeverve jött haza. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Aggódtam érte és tudni akartam, hogy mi folyik a hátam mögött. Sírva könyörögtem neki, hogy avasson be a részletekbe. Könnyeim hatással voltak rá. Ha nem is mindent, legalább egy keveset elárult az ügyből. Nekem ennyi pont elég volt. Amikor nem volt otthon, rögtön kutakodni kezdtem utána. Rosszul éreztem magam, hogy ezt kell tennem, de úgy éreztem, nincs más választásom. Nehezen jutottam egyről a kettőre, azonban eszem ágában sem volt feladni. Minden egyes ráérő percemet arra szántam, hogy rájöjjek az igazságra. Fáradságom végül elérte célját. Teljesen ledöbbentem azon, amit találtam. Barátom önhibáján kívül volt ebben a durva helyzetben. Az egészről apja tehet, aki már nem élt. Maga után hagyott egy csomó, lerendezetlen ügyet, sőt nem kevés embernek tartozott. Most már értettem, miért próbált ilyen keményen és sokat dolgozni társam. Sajnáltam szegényt, hogy ekkora teher nyomja vállait. Igaz, nem értettem, hogy miért nem mondta el nekem mindezt, de nem tudtam rá haragudni. Túlságosan szeretem őt. Elhatároztam, hogy segítek neki. Fogalmam sem volt, hogyan kezdjek neki. Napokon keresztül kattogott az agyam. Ilyen esetben az ember rögtön felhívja a rendőrséget. Én viszont nem mertem. Tudtam, hogy ezzel csak árthatok. Szerény személyem viszont édes kevés volt ennek a piszkos ügynek a megoldásához. Reménytelenül vergődtem tehetetlenségemben. Szerelmem észrevette letörtségemet, kedvesen próbált vigasztalni. Szerintem érezte, hogy miatta van ez az egész. Egy randival akarta jóvá tenni. Sokat kellett győzködnie, de végül belementem. Álmomban sem gondoltam, hogy ez a nap lesz életem legrosszabb napja. Az első pár órában még rendben ment minden, de egy idő után furcsa érzés tört rám. Mintha valaki követne minket. Óvatosan körbenéztem, de nem láttam senkit. Paranoiám azonban csak nem akart elmúlni. Mikor egy kávézóban ültünk és kedvenc italunkat fogyasztottuk, megpillantottam egy kamerás férfit. Egyből tudtam, hogy igazam volt és ő az, aki követett minket. Nem szóltam szerelmemnek, nem akartam elszúrni jókedvét. Viszont le kell állítanom azt a pasast. Mosdóba menős szöveggel kivágtam magam barátomnál, majd a férfi felé indultam. Azonban mire odaértem volna hozzá, a semmiből előugrott még négy öltönyös férfi. Ez páromnak is feltűnt, rögtön odasietett hozzám, megragadta csuklómat és futni kezdtünk. Mikor hátrapillantottam, láttam, hogy a nyomunkban vannak. Kétségbeesetten próbáltam lépést tartani barátommal, akinek arcán szintén a tehetetlenség jelei mutatkoztak.  Egy szűk utcában, egy hatalmas konténer mellett sikerült leráznunk őket. Ezután hazaindultunk, út közben pedig szerelmem mindent elmondott nekem. Úgy csináltam, mint aki semmi sem tud az egészről és csendben végighallgattam. Miután befejezte mondandóját, sűrű bocsánatkérésbe kezdett. Próbáltam megnyugtatni, amennyire tudtam. Mondtam neki, hogy szeretem és örökké mellette fogok állni, bármi történjék is. Hazaérve rögtön előkaptuk bőröndjeinket és őrült sebességgel kezdtünk el pakolni. Tudtuk, hogy nincs sok időnk, bármelyik percben idejöhetnek lakásunkhoz. Már elhagytuk a házat, éppen a taxira vártunk, ami kivisz minket a reptérre, mikor felbukkantak. Kedvesem gondolkodás nélkül betuszkolt az időközben megérkező taxiba, majd elhadarta, hogy én menjek előre, majd utánam jön. Nagyon nem tetszett ez az ötlet. Semmi esélye sincs négy, kigyúrt, ki tudja milyen fegyverrel rendelkező alakok ellen. Tennem kell valamit. Most már úgy éreztem, a rendőrség felhívása az egyetlen megoldás. Remegő kézzel tárcsáztam a számot, majd egyre jobban elhaló és sírásba torkolló hangon igyekeztem elmesélni mindent. Azt mondták rögtön útnak indulnak, de ez sem nyugtatott meg. Féltem, hogy nem érnek ide időben. Teljesen bepánikoltam, gondolataim nem voltak tiszták. Egy hangos kiáltással leállítottam a taxit, kiugrottam belőle, majd futni kezdtem oda, ahol utoljára láttam életem értelmét. Messze jártunk már, rengeteget kellett futnom. Nem éppen kitartásomról vagyok híres, de most semmi sem érdekelt, csak az, hogy újra láthassam szerelmemet. Össze-vissza futkoztam a szűk utcákon, de sehol sem találtam. Már éppen azon voltam, hogy nekiálljak kiabálni, mikor megpillantottam két öltönyös férfit. Abban a pillanatban követni kezdtem őket. Reméltem, hogy elvezetnek páromhoz. Igazam is lett. Azonban a látvány, ami fogadott, szörnyű volt. Kedvesem kimerülten lihegett egy sarokba beszorítva. Két férfi állt előtte, az egyik egy pisztolyt szegezett rá. Azt hittem ott helyben elájulok, olyan rosszul lettem. Fogalmam sem volt, mit tehetnék. Csak dühöngeni tudtam magamban, miért nem kértem előbb segítséget a rendőrségtől. Könnyeim utat törtek maguknak arcomon, nem láttam tisztán, viszont cselekednem kellett. Láttam, hogy a férfi hamarosan meg fogja húzni a ravaszt. Futásnak eredtem szerelmem irányába. Semmi erő sem volt lábaimban, de tudtam, hogy meghal, ha nem érek oda. Összeszedtem minden maradék erőmet, majd egy rugaszkodással párom elé vetettem magam. Éppen időben. A ravasz abban a pillanatban kattant, a golyó egyenesen felém repült, majd mellkasomba hatolt. Égő, maró érzés telítette meg testemet, majd a kínzó fájdalom is megjelent. Lábaim nem bírták tovább, összerogyva hullottam szerelmem karjaiba. Fejemet a fájdalom irányába fordítottam. Láttam, ahogy fehér ingem lassan vörösbe vált. Ezután kedvesem arcára néztem. Döbbent arckifejezését eltorzult arca váltotta fel. Teljes torkából ordítani kezdett, hogy miért tettem ezt? Folyamatosan beszélt hozzám, kérte, hogy tartsak ki, könyörgött, hogy ne hagyjam el.  Próbáltam kéréseit teljesíteni, de nagyon nehezen ment. Szemeim nehezedni kezdtek, éreztem, hogy nincs sok időm hátra. Fél füllel hallottam a háttérben szirénázó rendőrautót, majd kaptam az információkat, hogy sikeresen elkapták az öltönyös embereket. Sajnáltam, amiért nem jutott eszembe jobb ötlet és fájdalmat okozok neki, de boldog is voltam, hiszen olyasvalakiért halok meg, akit teljes szívemből szeretek. Utolsó erőmmel felemeltem karomat, közel húztam magamhoz arcát és egy forró búcsúcsókot nyomtam ajkaira. Ezután kinyögtem még egy halk szeretleket, majd hallottam, hogy ő is kimondja. Ez volt az utolsó, amire emlékszem, ezután minden elsötétült.