Amióta megszülettem, életem nagy részét Zhang Yixing, becenevén szólítva Lay társaságában töltöttem. Néha úgy érzem, mintha már születésünkkor meg lett volna írva sorsunk, hiszen mindketten ugyanabban az évben és hónapban születtünk. Csupán annyi az eltérés, hogy én egy nappal később. Szüleink is gyermekkori barátok voltak, így rengeteget találkoztak. Ennek köszönhetően együtt jártunk óvodába, általánosba, középiskolába, egyetemre, sőt most még egy helyen is dolgozunk. Lay egy híres cég vezetője, én pedig titkárnőjeként dolgozom. Folytonos együttlétünknek köszönhetően remekül kiismerjük egymást, így a munka során semmi akadályba sem ütközünk. Tényleg minden tökéletes. Illetve majdnem minden…ugyanis beleszerettem. Természetesen nem mondtam el neki. Nem szeretném, hogy harmonikus kapcsolatunk összeomoljon az esetlegesen nem viszonzott érzelmeim miatt. Úgy gondoltam, elég nekem annyi, hogy minden nap látom és gyönyörködhetek benne. Valamint ha segítségre van szüksége, én rögtön ott termek és segítek neki. Cserébe pedig rám néz igéző szemeivel, sőt még azokkal a viaszolvasztó mosolyaival is megajándékoz néha, melyek során arcán előbújnak apró gödröcskéi. Azonban tévedtem. Napról napra egyre jobban kívánom. Hiába vagyok a közelében, nem elég. Még közelebb akarok kerülni hozzá. Megérinteni. Megölelni. Csókolni. Azt akarom, hogy csakis az enyém legyen. Érezni akarom minden egyes porcikáját. Hallani akarom búgó hangját fülemben. Tudom, már-már beteges, hogy ilyenekre gondolok, de nem tehetek róla. Rajta kívül ismerek még 100 férfit, ám egyikőjük sem vonz ennyire, mint Lay. És mielőtt még elítélnétek, igen…próbáltam magamat távol tartani tőle. Amikor lebetegedtem, kivettem egy hét szabadságot. Szörnyű volt. Az első napot még csak kibírtam nélküle, de a második napon már szenvedtem, hogy nem láthatom. Harmadik nap kibírhatatlanul hiányzott, azt hittem felemészt a közte és köztem lévő pár kilométeres távolság. Következő nap gondolkodás nélkül összeszedtem magam és visszamentem dolgozni. Emlékszem, mennyire meglepődött, mikor meglátott irodája ajtajában. Azon a napon vagy tízszer megkérdezte, hogy biztos jól vagyok-e. Mérhetetlenül boldog voltam, amiért úgy aggódott értem és törődött velem. Persze amúgy is mindig kedves velem és kikéri a véleményemet, de az a nap akkor is különleges volt. Bármit megtennék azért, hogy még egyszer így vagy még jobban figyeljen rám. Elég lenne egy aprócska jel, ami azt mutatja, hogy érdeklem, azonnal nyakába vetném magamat. A legtöbb nap azonban irtó hosszú és tele van tömve különböző találkozókkal, tárgyalásokkal. Szerencsétlennek ebédelni is alig van ideje, nemhogy randizzon valakivel. Ma is reggel 7 óra óta itt bent vagyunk az épületben a rengeteg öltönyös alak, valamint papírhalmazok között. Pedig későre jár, ilyenkor már rajtunk kívül senki sem tartózkodik az épületben. Csodálom, amiért ennyire komolyan veszi munkáját és a tőle telhető legtöbbet próbálja meg kiadni magából, azonban néha túlzásba viszi. Igazán kikapcsolódhatna egy kicsit. Fáradtan lépek be irodájába. Nem akarom megzavarni, de úgy érzem ideje hazaküldenem, különben képes lenne reggelig itt ülni.
-Lay, későre jár. Ideje hazamenned.-szólítom meg gyengéden.
-Ohh, _______. Te még itt vagy? Mondtam, hogy nyugodtan menj haza.-nézett fel az előtte lévő mappából.
-Ha elmentem volna, akkor holnap reggelig itt ülnél. Keményen végig dolgoztad az egész hetet. Péntek van, legalább ma este kapcsolódj ki egy kicsit.-kérleltem, miközben az asztalán lévő üres kávéscsészéért indultam.
Nagyon fáradt voltam, elég volt egy másodperc, amikor nem figyeltem oda rendesen arra, amit csinálok és máris megtörtént a baj. Leejtettem a porcelánból készült poharat a földre, mely hangos csattanással törött apró darabokra.
-Ne haragudj, nem akartam!-szabadkoztam, majd rögtön lehajoltam és szedegetni kezdtem a darabkákat.
-Hagyd, majd én felszedem.-ugrott fel székéből, majd leguggolt mellém, hogy segítsen.
Makacs természetű lány vagyok, nem hallgattam rá és folytattam, amit elkezdtem. Nem kellett volna, ugyanis az egy szilánk megbökte ujjamat.
-Áucs!-rántottam el kezemet.
-Mi az? Megvágtad magad? Add ide, had nézzem!-nyúlt kezem felé aggódva.
-Semmiség.-motyogtam, de nem törődött szavaimmal.
Egy hirtelen mozdulattal közelebb lépett hozzám, majd szájába vette vérző ujjbegyem. Hirtelen ért cselekedete, szemeim óriásira nyíltak. Kellett pár perc, mire felfogtam, mi történik. Lassan megéreztem puha, nedves ajkait ujjhegyem körül. Mondanom sem kell, micsoda gondolatok és érzelemhullámok indultak el bennem. Testemet kellemes bizsergés járta át, szívem pedig torkomban dobogott. Éreztem, hogy arcom forrósodni kezd, valószínűleg piros színbe is borult. Szemeim Lay arcára tévedtek. Ő is engem nézett. Percekig csak bámultuk egymást. Aztán egyszer csak kivette ujjamat szájából és megszólalt:
-Most már jobb?
Nem tudtam megszólalni, csak némán bólintottam egyet. Mire feleszméltem bódultságomból, arra ő kikerült engem. Fogalmam sem volt, hova megy, csalódottan néztem utána. Lassan elindultam az ajtó felé, hogy keressek egy seprűt, amivel feltakaríthatom az általam okozott káoszt. Ám meglepetésemre Lay kezében egy partvissal jelent meg. Elindultam felé, hogy elvegyem tőle, de nem engedte.
-Majd én.-mondta röviden és nekiállt.
Egy darabig lehajtott fejjel, elszégyellve magamat néztem, ahogy rendet tesz helyettem, majd előkerestem az elsősegély dobozból egy ragtapaszt és ujjam köré csavartam. Miután végzett, megegyeztünk, hogy hazamegyünk. Összeszedte cuccainkat, bezártuk az irodát, végül elindultunk. Lifttel tettük meg a hatalmas épület emeleteit. Egészen a parkolóig mentünk, ahol autója parkolt.
-Köszönöm szépen a segítséget!-szólaltam meg halkan.
-Ugyan, nem kell megköszönnöd. Rengeteget segítesz nekem az irodában, igazán megérdemlsz ennyit.-felelte.
-Akárcsak te a pihenést.
-Ne aggódj, pihenni fogok.
-Akkor majd hétfőn találkozunk.-búcsúztam el.
-Gyalog vagy?-tette fel a kérdést.
-Igen, az autóm még mindig a szervízben van.
-Ha gondolod, hazaviszlek.-ajánlotta fel.
-Nem akarok kellemetlenséget okozni.
-Sosem okozol azt. Meg különben is fáradt vagy. Nem lenne kellemes magas sarkúban gyalogolni.-nézett lábaimra.
Automatikusan magamra néztem. Igaza volt. Szörnyen fáradt voltam, a cipő is kényelmetlen volt már, sőt nem is lakunk a legközelebb, így elfogadtam ajánlatát. A vártnál hamarabb hazaértünk. Mint minden búcsúnál, most is fájó szívvel néztem rá.
-Köszönöm ismét. Meghálálhatom egy bögre teával?-kérdeztem tőle félénken.
Láttam a meglepődöttséget arcán, de hamar elmosolyodott és elfogadta a meghívást. Izgatottan vettem a lépcsőfokokat, hiszen ez volt az első alkalom, hogy felhívtam magamhoz. Találkozásunk helyéül munkahelyünk és családjaink háza szolgált.
-Érezd otthon magad. Pár perc és hozom a teát.-mondtam, amikor beléptünk az ajtón.
Lay először körbenézett, majd helyet foglalt a nappaliban lévő kanapén. Próbáltam sietni, nem akartam megvárattatni. A dolgok azonban nem úgy alakultak, ahogy én azt szerettem volna. Ügyetlenségem ismét előtört és kiborítottam a filteres dobozt. Lehajolva, fenekemet az égbe tolva álltam neki összeszedni őket. Nem is vettem észre, hogy Lay belépett a helyiségbe.
-Segítsek?-szólalt meg.
Ijedten hajoltam fel, majd fordultam felé.
-Nem kell, köszi, már végeztem.-feleltem.
Lay lassan közelebb lépkedett hozzám, közben pedig alaposan végigmért. Életemben most először éltem át e pillanatokat. Tetszett, hogy végre figyelme közpántjává váltam. Kissé remegő kezekkel emeltem le a teáskannát a gázról, majd a tálcára tettem, amelyen már ott álltak a csészék. Lay segítőkészen elvette tőlem a tálcát és bevitte a nappaliban lévő asztalra. Töltöttem mindkettőnknek teát, majd odanyújtottam Laynek az egyiket. Ezután levettem magas sarkúmat, majd lábaimat felhúzva foglaltam helyet mellette a kanapén. Csendben néztem, ahogyan megfújja a gőzölgő folyadékot, majd egy aprót kortyint belőle. Mesésen nézett ki, az egész olyan festői volt. Nyugalmat árasztott, mely rám is hatott. Hirtelen bátrabbnak is éreztem magam, így megkérdeztem tőle:
-Vannak már terveid a hétvégére?
Felém fordult, majd válaszolt:
-Még nincsenek. És neked?
-Valószínűleg itthon ülök és olvasok vagy nézek valami filmet…szóval semmi érdekeset.-mondtam.
-Pedig egy ilyen fiatal lánynak olyan helyekre kéne mennie, ahol megismerkedhet emberekkel.-jegyezte meg.
-Nocsak, ki beszél.-böktem oldalba gyengéden.
Enyhén elmosolyodott, majd arca hirtelen komoly lett.
-Azt hiszem már megtaláltam a lányt, akivel le szeretném élni az életemet.-jelentette ki.
Szavai hirtelen értek, szívemben pedig fájdalmat és szomorúságot éreztem. Örülnöm kellene boldogságának, de csak arra tudok gondolni, hogy miért nem én vagyok az a szerencsés?
-T-tényleg? Na, ez tök jó. Szerencsésnek érezheti magát a lány.-feleltem végül.
-Az a helyzet, hogy még nem tud róla. Félek, hogy visszautasítana.
-Jajj, ne butáskodj! Nagyon jóképű vagy, okos, kedves. Kell ennél több? Biztos vagyok benne, hogy rengetegen odavannak érted. Nyugodtan mondd el neki, meglátod nem lesz semmi baj.-próbáltam lelket önteni belé.
-Gondolod?-nézett rám csillogó szemekkel.
Még egyet bólintottam megerősítésként, mellé pedig egy mosolyt csatoltam arcomra. Alighogy ezt kimondtam, Lay még közelebb csúszott hozzám. Kezeit megemelve, arcomra helyezte őket és mélyen szemeimbe nézett. Először fogalmam sem volt, hogy mit csinál, de nem is nagyon tudtam gondolkozni, hiszen majdnem elolvadtam érintésétől.
-Akkor próbáljuk ki.-motyogta maga elé, majd megcsókolt.
Először reakciómra várhatott, hiszen amikor nem húzódtam el, lassan mozgatni kezdte puha ajkait enyéimen. Ezután nyelvét is kidugta, mellyel megnyalta szám szélét, engedélyt kérve a behatolásra. Agyam teljesen kikapcsolt, rögtön engedtem neki. Nyelve fel-alá járt szájüregemben, minden egyes centiméterét körbejárta, végül nyelvemmel kezdett el játszadozni. Ezt a leírhatatlan mámoros érzést levegőhiány miatt kellett megszakítanunk. Levegő után kapkodva váltunk el egymástól, közben pedig mélyen szemembe nézett. Kitartóan álltam tekintetét, s próbáltam kiolvasni gondolatait.
-Nem is tudod, milyen rég óta várok erre a pillanatra.-böktem ki végül.
-Szörnyen restellem magam, hogy ennyi időbe telt összeszedni bátorságomat. Remélem sikerül kiengesztelnem téged valahogy.-felelte.
-Abban biztos vagyok.-mosolyodtam el.
Ő is követte példámat, majd egy újabb csókba invitált. Ülő helyzetéből kicsit megemelkedett, hogy fölém kerülhessen és hátra dönthessen a kanapén. Mire feleszméltem, arra már oldalamat simogatta. A kellemes érzés hatására egész testem megborzongott. Óvatosan eltoltam magamtól, mire értetlenül nézett rám.
-Valami baj van?-kérdezte.
-Nem, dehogy. Csak kényelmesebb lenne a hálószobámban.-mondtam elpirulva.
Arcán a megkönnyebbülés jelei látszódtak. Mindketten felálltunk a kanapéról, majd kézen fogva szobám felé kezdtem el vezetni. Amikor beléptünk szobám küszöbén, hátulról megölelt és egészen magához húzott. Egyik kezével félresöpörte hajamat, hogy jobban hozzáférhessen nyakamhoz. Apró puszikkal lepte meg vékony bőrömet. Oldalra döntve fejemet még nagyobb teret adtam neki. Nem csak nyakamat kényeztette, hanem másik kezével combomat simogatta. Minden egyes mozdulatával egyre jobban feltüzelt. Egy hirtelen mozdulattal szembe fordultam vele, megragadtam nyakkendőjét és annál fogva ágyam felé húztam, egészen addig, amíg bele nem ütköztünk. Ekkor lehuppantam rá, ő pedig fölém mászott. Ezúttal újra számat vette célba, én pedig hátát kezdtem el simogatni. Csókunk egyre szenvedélyesebb lett, testét enyémre helyezte, alsó felét pedig dörgölni kezdte. Mindkettőnk élvezte a dolgot, ugyanis egyszerre adtunk ki alig hallható nyüszörgő hangokat. Szám önkénytelenül mosolyra húzódott, mikor megéreztem keményedő férfiasságát. Kezeimet sunyin pólója alá csúsztattam, hogy felfedezhessem kockás hasának minden szegletét. Egy idő után már látni is szerettem volna ezt a remekművet, nem csak tapogatni, így lefejtettem róla ingjét. Természetesen férfi büszkesége nem hagyhatta ennyiben a dolgot, s az én is szegényebb lettem egy ruhadarabbal. Szemei rögtön mellkasomra tapadtak, melyeket kezei is követtek. Miután melltartóm is lekerült, finom, érzéki masszázsban részesítette őket. Eközben millió puszit hintett mellkasomtól kezdődően, hasamon át, egészen nadrágom széléig. Nem sokkal később alsóink is lekerültek rólunk, csupán egy bugyi és egy boxer takarta ékességeinket. Lay kezei hamarosan combom belső felén kóvályogtak, végül pedig szeméremdombomon pihentek meg. Eleinte bugyin keresztül masszírozta szeméremajkaimat. Nem akartam gyenge lenni, de nm tudtam mit tenni, testem önműködővé vált és már most tisztára nedves voltam. Percek múlva alig takaró csipke bugyimat is lehúzta rólam, s úgy élvezhettem gyenge érintéseit, melyekre már annyira nagyon vártam. Mikor érezte, hogy nincs sok idő hátra csúcsom eléréséig, abbahagyta tevékenykedését. Most rajtam volt a sor, hogy kezelésbe vegyem égnek álló hímtagját. Nem zacskóztam, rögtön lekaptam róla a maradék textíliát, s megragadtam büszkeségét. Kezem lassú mozdulatokkal járt fel-le irányban. Lay tetszését alig hallható morgásokkal fejezte ki. Ezek a szexi hangeffektek arra ösztönöztek, hogy ajkaim folytassam a dolgot. Először csak férfiasságának tetejét pusziltam meg, majd nyaldosni kezdtem, végül egész hosszát elrejtettem szájüregemben, sőt fogaimmal enyhén karcolgattam is a bőrt. Lay egyre jobban lihegett és morgott, ebből tudtam, hogy le kell állnom, különben elélvez nélkülem. Felmásztam szájához, hogy megajándékozhassam egy gyors puszival. Jó reflexeinek köszönhetően egy könnyed mozdulattal újra fölém kerekedett. Kezeivel megfogta mindkét lábamat, majd szétterpesztette őket. Mivel már kellőképpen kívántuk egymást, nem húzta az időt, egyből belém hatolt. Hirtelen ért akciója, enyhén megugrottam és felszisszentem a fájdalomtól. Bocsánatkérés jeléül egy lágy csókot kaptam tőle. Várt, amíg megfeszült izmaim megszokják ékességének nem éppen csekély méretét, s ellazulnak annyira, hogy mozogni tudjon bennem. Egészen lassú tempóval kezdett, amit hamar megunt, így gyorsítani kezdett. Lábaimat dereka köré csavartam, ezzel közelebb húzva magamhoz. Izzadt teste teljesen hozzápréselődött az ugyancsak izzadó enyémhez. A körülöttünk lévő levegő is megtelt a szex illatával, de nem törődtünk vele, csak egymásra koncentráltunk. Minden egyes mozdulatát ki akartam élvezni. Simogattam, valamint körmeimmel karcolásztam a hátán lévő bőrt, remélve, hogy még jobban beindítom és eljuttat a csúcsra. Minden úgy történt, ahogy én azt elképzeltem. Mikor meglelte érzékeny pontomat, melyet egy vékony, elhaló sikítással adtam tudtára, a tőle telhető leggyorsabb tempóba kapcsolt. Nem is kellett sokáig fáradozni, gyomrunkban megjelent a közelgő mámort jelző feszítő, mégis kellemes érzés, majd egymás nevét nyögve léptük át a mennyország kapuját. Teste erőtlenül hullott enyém mellé. Kapva az alkalmon, közelebb csúsztam hozzá, egyik karommal átöleltem, arcomat pedig mellkasába fúrtam. Egy pillanatra sem szeretném elengedni, mindig mellette akarok lenni. Ő is átkarolt engem izmos végtagjával, fejét pedig enyémre hajtotta. Egy puszit nyomott fejem búbjára, majd megköszörülve hangját, így szólt:
-Hát ez isteni volt.
-Örülök, hogy születésem óta melletted lehettem. –jegyeztem meg.
-Én is. Annak meg főleg, hogy nem adtad fel.
-Ha akartam, sem tudtam volna.
-Remélem ez a jövőben is így marad.
-Ebben 100%-ig biztos vagyok. Ugye te sem fogsz megunni engem?-kérdeztem félénken.
-Ilyenre ne is gondolj! Ígérem, egész életemben szeretni foglak, napról napra egyre jobban.-mondta, majd végig simított arcomon, s megcsókolt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése