BigBang 1.rész

I. - Az új lakók


Egy átlagos tini lány vagyok, aki éli a saját életét: iskolába járok, barátokat szerzek, próbálom megoldani a problémáimat és rajongok dolgokért. De az utóbbi két évben valahogy megváltoztam...azóta, mióta megismertem a kpopot. Akkor még nem is gondoltam, hogy ez a dolog megváltoztatja az életemet. Először csak hallgattam a dalokat, azán később rákerestem az énekesekre, mindent tudni akartam róluk és egyre jobban rajongani kezdtem értük. Különösen a BigBang nevű csapatból egy Taeyang nevezetű énekes keltette fel az érdeklődésemet. Eleinte furcsán éreztem magam, hiszen tudtam, hogy messze lakik tőlem és teljesen más életet él, mint én. Olyan volt ez, mintha egy mesehősbe szerettem volna bele, aki létezik ugyan, de elérhetetlen. De nem tehettem róla...egyszerűen megfogott a személyisége és mindent megtennék érte, hogy egyszer találkozhassak vele. Nem is sejtettem, hogy ez az álmom egyszer valóra válik!
Hétvége volt, még aludtam, éppen a kedvenc idolommal álmodtam, amikor hangos zajokat hallottam az utcáról. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból, odamentem az ablakhoz, hogy megnézzem mi folyik itt ilyen korán reggel. Egy kisbuszszerű autót láttam a szomszéd ház előtt, mellette rengeteg dobozzal. Anyu hirtelen belépett a szobámba és így szólt:
-Kislányom, felkeltél?-kérdezte tőlem.
-Erre a zajra nem nehéz nem felkelni-mutattam az ablak felé, közben ásítottam egy nagyot.
-Hát igen, úgy néz ki egy szép nagy család költözött be a szomszédba.
-Láttál valakit?-kérdezte kíváncsian.
-5 fiút láttam, akik annyi idősek lehetnek, mint te, meg egy én korombeli férfit. De nem beszéltem velük, hagytam őket kipakolni. Arra gondoltam, hogy sütök egy kis süteményt, amit majd átvihetnél nekik üdvözlésképpen. Csak az a gond, hogy elfogyott a liszt, így el kellene ugranod érte a boltba.
-Rendben, lezuhanyzom, felöltözöm és már megyek is-válaszoltam még mindig álmosan.
-Köszönöm!-mondta anya, majd elhagyta a szobámat.
Nagy nehezen kiválasztottam, hogy mit veszek fel, majd átcsoszogtam a fürdőbe és lezuhanyoztam. Zuhanyzás közben végig hülyeségeken gondolkoztam:
-Vajon kik lehetnek az új lakók? Kíváncsi vagyok! Remélem normálisak azok a srácok és van köztük helyes is, ha már egyszer ilyen korán felkeltettek a nagy hangjukkal. De úristen! Most esik csak le, hogy mindegyik fiú! Hogy a fészkes fenébe mondhattam azt anyunak, hogy viszek át sütit? Tök ciki lesz! Biztosan kislánynak fognak majd nézni! Ki kell találnom valamit, hogy ne nekem kelljen átvinnem.
Miközben ezek a gondolatok cikáztak a fejemben, észre se vettem, hogy végeztem és már éppen indulni készültem, mikor a testvérem utánam szól:
-Hova mész, Noona? Megnézed az új lakókat? Hallottam anyutól, hogy csak fiúk. Elég érdekes, nem gondolod?
-Nem, boltba megyek. De nekem is furcsa. Majd délután kell nekik átvinni egy kis sütit üdvözlésképpen anya kedvéért. Nem akarod átvinni?
-Isten ments! Te vagy az idősebb, vidd át te! Különben is neked nincs barátod, itt a lehetőség-mondta viccelődve a húgom.
-Ajj hagyjál már! Tudom, hogy nincs barátom, nem kell minden alkalommal az orrom alá dörgölnöd!-mondtam idegesen.
-Jól van, nyugi! Ha már egyszer boltba mész, lennél olyan kedves és hoznál nekem csokis kiflit reggelire a pékségből?-kérdezte boci szemekkel.
-Rendben, hozok-mondtam.
A házból kilépve rögtön megéreztem a napsugarakat a bőrömön, tudtam, hogy kibírhatatlanul meleg lesz délután. Vettem egy nagy levegőt, majd szép lassan elindultam a bolt felé. Mikor a szomszéd ház előtt elmentem odanéztem, hátha látok valakit, de sehol senki. Majd talán visszafele, gondoltam magamban. Tíz percnyi séta után oda is értem a boltba, gyorsan megvettem a lisztet, majd átmentem a pékségbe. Mikor beléptem, megláttam egy 40év körüli, ázsiai férfit, aki egy rakás fánkot tartva a kezében felém fordult és meghajolva köszönt:
-Jó reggelt kívánok!
-Jó regelt kívánok!-mondtam alig hallhatóan.
-A nevem Kim Nam Gook, Koreából jöttem. Ma költöztünk be a családommal az eddig üresen álló házba.
-Örülök a találkozásnak. Ott lakom  a szomszédban  acsaládommal, hallottuk, mikor megérkeztek, de még nem volt alkalmunk átmenni üdvözölni önöket. Arra gondoltunk, hogy délután vinnénk át egy kis süteményt üdvözlésképpen.
-Elnézést ha zajosak voltunk. Én személy szerint nem leszek ithon délután, de a többiek igen, szóval nyugodtan csöngessetek csak be. Ne haragudjatok, de most mennem kell, még jó sok mindent el kell intéznem. Viszont látásra! További szép napot!-köszönt el a férfi, majd kiment a boltból.
-Rendben. Viszont látásra!-köszöntem vissza.
Gyorsan megvettem a csokis kifliket, majd hazamentem.
-Megjöttem!-kiabáltam, amint beléptem a házba. Levettem a cipőmet, majd bementem a konyhába, ahol anyu nagy sürgés-forgással csinálta az ebédet.
-Itt a liszt-mondtam, majd letettem a konyhapultra.
-Rendben, köszönöm! Bár még úgy sem tudok nekiállni, amíg nem végzek az ebéd elkészítésével.
-Segítsek valamiben?-kérdeztem anyut.
-Megköszönném.
-Oké-mondtam, majd nekiálltam elkészíteni a sütit, s közben mindent elmeséltem anyunak, ami a pékségben történt.
Egy óra múlva készen is voltam. Gyorsan megebédeltem, majd átindultam a szomszédba. Nagy léptekkel haladtam a ház felé, de az utolsó pár méternél mégis lelassítottam. Izgultam... Tudom ez nevetségesen hangzik, de így igaz. Nem tudom miért, de valami furcsa érzésem támadt. Egy pillanatra megijedtem, vissza akartam fordulni, de a lábaim tovább vittek előre. Mikor odaértem a bejárati ajtóhoz, megláttam a csengőt, vettem egy nagy levegőt és megnyomtam. Pár másodperc után zajokat hallottam bentről, mintha valaki futna az ajtó felé. A léptek egyre hangosabbak lettek, majd hirtelen csend lett. Aztán megmozdult a kilincs és végül kinyílt az ajtó...