Egy emlékezetes koncert
-Gyerünk siessetek, már csak pár perc és kezdődik a koncert!-kiabálta be a manager az öltözőnkbe.
A többiek már készen voltak és Soohyun vezénylésére elindultak a színpad felé. Én még utoljára belenéztem a tükörbe, becsuktam a szememet és vettem egy mély levegőt. Annyira el voltam mélyülve a gondolataimban, hogy észre se vettem, mikor Dongho visszajött, csak akkor, mikor hozzám szólt.
-Hát te itt vagy még? Mit csinálsz itt egyedül...? Jaj hyung, csak nem izgulsz megint?
Én kicsit elpirulva, lehajtott fejjel bólintottam. A maknae közelebb lépett hozzám, tenyerét a vállamra helyezte és azt megveregetve így szólt:
-Ne izgulj már ennyire, ügyes leszel! A múltkor is teljesen rendben ment minden!
-Köszönöm!-mondtam én, majd hirtelen megfordultam és átöleltem Donghot. Alig pár hónappal ezelőtt jöttem rá, hogy milyen jól érzem magam a társaságában és hogy ő az egyetlen a tagok közül, aki igazán meg tud nyugtatni, ha mérges vagyok vagy ha izgulok és ő csal mosolyt az arcomra, ha szomorú vagyok. Ezt sose mondtam el senkinek, még neki sem, hiszen én magam is furcsának találom ezt a dolgot. Szerencsére senki sem tette szóvá, hogy túl sokat lógok a nyakán és ő is hagyta, hogy ölelgessem. Jó pár perce már biztosan ölelkezve álltunk, mire észbe kaptam, hogy mit csinálok, így elengedtem, majd sietve elindultam az ajtó felé és így szóltam:
-Gyere, mert elkésünk!
-Megyek!-válaszolta, közben mikroportját igazgatta.
A többiek már vártak ránk a színfalak mögött, hiszen nélkülünk nem kezdhetik el a koncertet. Még mielőtt felmentünk volna a színpadra, szokás szerint összetettük a kezünket és kiabáltuk a mottónkat, így kívánva sok szerencsét egymásnak. A szívem hevesen vert, mikor felléptem a színpadra és megláttam az őrjöngő tömeget. Tudtam, hog nem ronthatok, hiszen akkor csalódást okozok a fanoknak és persze társaimnak is. De nem tehetek róla, a hülye fények, amelyek rám világítottak, nagyon zavartak. Tudtam, hogy le kell nyugodnom így gyorsan megkerestem Donghot a tekintetemmel. Mikor megtaláltam, ő is pont rám nézett és felém mosolygott. Abban a pillanatban teljesen lenyugodtam, elindult a zene, elkezdtünk énekelni és táncolni. A koncert folyamán többször rá kellett néznem a kis maknaera...és most kivételesen nem azért mert izgultam, hanem olyan szexin és magabiztosan mozgott, valamint énekelt, hogy nem tudtam levenni róla a szememet. Tudom, ez nem normális, hiszen én is fiú vagyok, meg ő is...De egyszerűen elbűvölő volt, amikor megrázta az izzadságtól nedves haját, mely a szemébe hullott vagy kidugta a nyelvét, jelezve, hogy kezd elfáradni. Arról a pillanatról ne is beszéljünk, mikor elém került és a Doradora című számunk koreográfiájában szereplő hullám mozdulatot előttem hajtotta végre. A szívem olyan hevesen kezdett el verni, azt hittem, hogy kiugrik a helyéről és hirtelen hőhullám járta át az egész testemet. Azon kaptam magam, hogy rá akarok ugrani...nem tudom, mi ütött belém, de nem bírtam magammal. Szerencsére ez volt az utolsó számunk, gyorsan elköszöntünk a fanoktól és lerohantam a színpadról, egyenesen a mosdóba. Muszáj volt eljönnöm Dongho közeléből és lehűtenem magam hideg vízzel, különben nem is tudom mi lett volna...jobb nem belegondolni...
-Hyung, jól vagy? Láttam, hogy eszeveszetten rohantál le a színpadról. Megijesztettél, azt hittem valami baj van!-lépett be furcsa viselkedésem okozója.
Jajj Dongho kérlek, ne csináld ezt! Nagyon aranyos tőled, hogy így aggódsz értem, de ne legyél ennyire cuki! Most hűtöttem le magamat, nem akarok megint hülye lenni! Muszáj volt pont neked észre venned a kirohanásomat? Kérlek ne gyere közelebb, maradj ott, ahol vagy, különben megint elvesztem a fejemet és akkor neked annyi!-gondoltam magamban, majd egyet hátrébb léptem.
-Hoon!?
-Ööö..igen, jól vagyok, nincs semmi bajom, csak mosdóba kellett mennem.-hazudtam szegénynek.
-Rendben. Ha végeztél, akkor gyere be az öltözőbe! A manager megszerezte a felvételt, szóval vissza tudjuk nézni, hogy milyenek voltunk, min kell javítanunk.-mondta.
-Oh az remek.-válaszoltam mosollyal az arcomon, bár belül ezt gondoltam: Na ne már! Mégegyszer végig kell néznem, ahogy Dongho táncol...Ez nem történhet meg! Valaki mentsen meg!
Nagy nehezen sikerült végignéznem a felvételt anélkül, hogy őrültté váltam volna. Igyekeztem nem Donghora koncentrálni, hanem magamra. Pár perc múlva esett le, mennyire feltűnő, hogy egy csomószor a maknaet bámulom! Imádkoztam, hogy senki se vegye észre és ne szóljon be. Szerencsére csak annyit kaptam a fejemhez, hogy többet nézzek előre és tartsak szemkontaktust a fanokkal. Lehet, hogy a manager nem vette észre, de a tagok közül valaki biztosan. Kíváncsi vagyok, ha hazaérünk ki lesz az első, aki beszól... Addigra valamit ki kell találnom, hogy miért nézegettem arra! Mindegy, majd ezzel később foglalkozom, most beszélnem kell a managerrel. Meg kell szereznem ennek a felvételnek a másolatát, így amikor csak akarom, megnézhetem és gyönyörködhetem Donghoban. Megvártam, míg mindenki kimegy, majd odamentem a managerhez és így szóltam.
-Manager! Meg tudná nekem szerezni ennek a felvételnek a másolatát?-néztem rá boci szemekkel.
-Minek az neked?-kérdezte.
-Igaz, hogy most visszanéztük és beszéltünk is róla, de elég kevés időnk volt rá, meg mindenki fáradt. Azt gondolom, hogy otthon nyugodtabban meg tudnánk nézni közösen és még többet tudnánk egymásnak segíteni.-válaszoltam.
-Ez egy jó ötlet! Tessék itt van ez, odaadom, majd én szerzek egy másikat.-nyújtotta át nekem a CD-t.
Nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyen megy, de örülök. Már csak jól el kell rejtenem, hogy a többiek ne vegyék észre.
Két óra múlva indultunk csak haza. Az autóban gyorsan beültem az ablak mellé, másik oldalamra meg Soohyun ült, így Donghot sikerült elkerülnöm. Remélem nem haragszik meg, hogy most egy kicsit távolságtartó leszek vele, amíg rendezem magamban ezeket a furcsa érzéseket. Nem tarthat sokáig, így nem lesz gond-gondoltam magamban. Az út nagy részét azzal töltöttem, hogy a kis maknaen gondolkoztam, majd álomba merültem. Mikor megérkeztünk a leader keltegetett:
-Hoon ébredj! Haza értünk!-mondta halkan és kedvesen.
-Ajj, nem akarok!-motyogtam nyöszörögve.
-Elhiszem, hogy nagyon elfáradtál a koncert miatt, de kérlek vegyél erőt magadon és vánszorogj fel a lakásba! Utána felőlem alhatsz.
-Jó, megyek már.-válaszoltam még mindig kómásan.
-De ne ilyen lassan, csipkedd magad! Nálam van a kulcs, a többiek addig nem tudnak bemenni a lakásba. Azt akarod, hogy mindenki mérges legyen rád?
Miközben Soohyun nyaggatott, a háttérben trappolást hallottam:
-Leadershi jöttök már?-hirtelen egy hang hasított az esti levegőbe.
-Amint Hoon kimászik a kocsiból, megyünk!-válaszolta Soohyun kicsit idegesebben.
-Majd én felkeltem!-hallatszott egy öntelt hang.
Egy másodpercig csend volt, majd valaki hirtelen egy puszit nyomott az arcomra. Abban a pillanatban elszállt az álmosságom, kipattantak a szemeim és megláttam Donghot. Kétségbeesett kapálózással kiszálltam a kocsiból, majd befutottam a házba.
-Na látod, így kell ezt!-hallottam még Dongho kacagását.
Miután bejutottunk a lakásba, egyből a szobám felé vettem az irányt, bekapcsoltam a laptopomat és beraktam a CD-t. Nagyon jól tudom, hogy alig egy órával ezelőtt néztük vissza, de muszáj volt újra látnom azt a szexi hullámot. Teljesen tisztában vagyok vele, hogy ez beteges dolog és hogy nem vagyok normális, de azt hiszem kezdem megérteni ezt az egészet...szeretem Donghot. Hallottam a többiek ott kint beszélték, hogy ki mikor megy fürdeni. Majd akkor én megyek utoljára, gondoltam magamban, addig is elkezdem ezt nézni. Pont annál a résznél tartottam, mikor Dongho azt a szexi hullámot csinálja, mikor kopogtak a szobám ajtaján. Gyorsan leállítottam a videót, majd lehajtottam a laptop tetejét, hisz nem akartam lebukni, majd így szóltam:
-Gyere be!
A kis maknae lépett be az ajtón. Én kikerekedett szemekkel bámultam az elém táruló látványt: Dongho ugyanis egy szál boxberben volt, vállán egy fehér törölköző lógott, meztelen, izmos felső teste fehérlett, vizes hajából csöpögtek le a vízcseppek. Úgy nézett ki, mint egy angyal. Szívem hevesen dobogni kezdett, megint éreztem a hőhullámot a testemen és éreztem hogy odalent sincsen minden rendben. Zavaromban gyorsan felültem az ágyon, majd visszatértem a valóságba és felnéztem Donghora, aki kérdőn bámult rám.
-Hallottad, amit mondtam?-kérdezte.
-Nem, bocsi, egy kicsit elkalandoztam...-mondtam szégyenkezve.
-Szabad a fürdő, mehetsz-mondta ezek szerint másodszorra.
-Rendben, megyek már is! Köszönöm, hogy szóltál!-mondtam, miközben felálltam, odamentem a szekrényemhez és pizsoma után kutattam.
Dongho még mindig ott állt a szobámban.
-Szeretnél valamit?-kérdeztem tőle.
-Mit csinálsz fürdés után? Egyszerre alszol?-érdeklődött kíváncsian.
-Még valamit befejezek a laptopomon, aztán alszok. Miért?-kérdeztem vissza.
-Csak arra gondoltam, hogy nézhetnénk még pár videót a gépeden, mielőtt alszunk.-mondta ő bociszemekkel.
-Ööö...majd meglátom, mikor végzek a fürdéssel és szólok, ha döntöttem. Oké?-válaszoltam neki.
-De Hyung minden este ezt szoktuk csinálni és mindig nagy örömmel igent mondassz rá. Valami baj van? Csináltam valami rosszat?-tette fel egymás után aggódva a kérdéseket.
-Nem dehogy is! Csak elég fáradt vagyok... Meg te tudod igazán, hogy megviselnek a koncertek...remélem megérted.
-Értem...-mondta csalódottan, majd kiment a szobából.
Fájt látnom, hogy szomorú. Nem akartam megbántani szegényt, de nem maradhatunk ketten egy szobában. A koncert óta nem bírok uralkodni magamon. Mindig eszembe jut, hogy milyen szexin táncolt. Nem lennék képes a közelében maradni. Még a végén révetném magam és megerőszakolnám... Azt pedig nem akarom! Nem akarom, hogy utáljon és féljen tőlem... Most mit csináljak?
Körülbelül egy fél órát áztam a kádban. Bevallom direkt húztam az időt, reméltem, hogy a kis maknae addigra elalszik és nem kell megint elutasítanom. Miután kimásztam a kádból, gyorsan megtörölköztem, majd fel akartam venni a pizsomámat, de én hülye a szobámban hagytam. Olyan lökött vagyok... Aish! Ez is miattad van Shin Dongho! A derekam köré csavartam a törölközőmet, majd visszamentem a szobámba. Mikor beléptem Dongho ott ült az ágyamon és a laptopom képernyőjét nézte kikerekedett szemekkel.
-Mit csinálsz?-futottam oda az ágyhoz, majd lecsaptam a laptop tetejét és ijedten néztem a maknaera.
-Hyung! Honnan van meg neked ez a felvétel?-kérdezte.
-Koncert után kértem el Managertől.-válaszoltam gyorsan.
-És minek az neked?-tette fel a következő kérdést.
-Hogy többször meg tudjam nézni és rájöjjek, hogy mik a hibáim, min kellene javítanom. Tudod, hogy jó akarok lenni és nem akarlak titeket szégyenbe hozni az izgulásommal.
-És miért néztél engem egész végig?-vonta fel a szemöldökét.
-Ez most lehet, hogy hülyén fog hangzani, de tetszik, ahogyan táncolsz. Olyan magabiztos vagy és sze.. úgy értem...áhh mindegy! A lényeg, hogy ebből merítek én is erőt és önbizalmat.-mondtam paradicsomvörös színű arccal.
-Tényleg tetszik, ahogy táncolok? Ezt eddig még nem mondta senki sem. Mindenki Kiseopért meg Kevinért van oda. Köszönöm, Hyung!-válaszolta Dongho meghatódottan, majd felállt és átölelt.
-Szí-szívesen!-válaszoltam makogva.
Tusfürdője illata megcsapta az orromat, meleg teste szorosan hozzáért az én meztelen felsőtestemhez, mely azon nyomban energiahullámokat küldött végig rajtam és megborzongtam.
-Fázol, Hyung? -kérdezte tőlem kíváncsian, miközben elengedett.
-I-igen-válaszolta a tudatalattim.
-Akarod, hogy felmelegítselek?-tette fel a kérdést.
-Miért ne?-mondtam viccelődve. Ám ő teljesen komolyan vette a dolgot! Megfogta a kezemet, odavezetett az ágyhoz, leült, majd mutogatott, hogy menjek oda mellé.
Miután továbbra is csak az ágy mellett álltam bambán és nem mozdultam, odahúzott az ölébe és hátulról átölelt. Egy szót sem tudtam szólni, csak némán ültem és éreztem Dongho szívverését a hátamon. Mintha neki is felgyorsult volna, nem csak nekem. Ez furcsa...lehet, hogy ő is zavarban van? Á, nem, az nem lehet! Biztosan csak beképzelem magamnak... Örülnék neki,ha kiderülne, hogy ő is úgyanúgy érez, mint én és akkor nem kellene titkolóznom, nem kellene elutasítanom és kerülgetnem.
-Na jobb már?-törte meg a csendet és zavarta meg gondolataimat.
-I-igen, jobb. Kö-köszönöm!-válaszoltam dadogva.
-Hoon!-szólított a nevemen.
-Te-tessék?-kérdeztem félénken.
-Én ezt nem bírom tovább!-mondta szomorú hangon.
-Mit? Valami baj van?-kérdeztem aggódva, majd felé fordultam.
-Jajj ugyan már! Ne tettesd magad! Nagyon jól tudod, hogy miről beszélek! Azt hiszed, hogy nem vettem észre, hogy kerülsz ma délután óta? Mi bajod van velem?-hadarta el mondanivalóját olyan komoly hangon, amit eddig még sosem hallottam.
-Mi-miről beszélsz Dongho? Hogy én kerüllek? Hát ezt meg honnan vetted?-kérdeztem megszeppenve.
-Nem tudom, mi rosszat tettem, amiért ezt érdemlem. Kérlek legalább azt mondd el és akkor tudni fogom, hogy tehetem jóvá!-nézett rám bociszemekkel.
-Nem csináltál semmi rosszat! Te úgy vagy tökéletes, ahogy vagy. Velem van baj...-próbáltam megnyugtatni.
-Kérlek mondd el, mi bánt! Tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz!-kérlelt engem.
-Igazán nem kell aggódnod értem, majd megoldom.-mondtam neki válaszul, bát tudtam, hogy ennyivel nem elégszik meg és mindenképpen el kell mondanom neki az igazat. De nem tudtam, hogy kezdjek bele. Féltem, hogy ha bevallom neki, hogy szeretem, akkor megijed tőlem vagy elundorodik. És nem akartam ezt! Nem akartam, hogy véget érjen a barátságunk! Ki fog megnyugtatni, ha ő nem lesz ott nekem? Mi lesz velem?
-De igen is, hogy aggódom! Azonnal mondd el most! Tudni akarom!-nyöszörögte keservesen, már majdnem sírva.
Nem akartam, hogy miattam sírjon, nem bírtam tovább, így kibukott belőlem minden:
-Azt hiszem szeretlek!
-Jajj Hyung, tudom, én is szeretlek!
-De nem úgy...annál jobban. Nem tudom, mikor kezdődött ez az egész. Mindig nagyon jól érezem magam a társaságodban és te vagy az egyetlen, aki meg tud nyugtatni, ha dühös vagyok, és felvidítani, ha szomorú. Már ezt is furcsának gondoltam, ezért nem mondtam el neked,meg senkienk se. Aztán a dolgok még bonyolultabbak lettek a mai koncert után. Teljesen elvarázsoltál, mikor a színpadon táncoltál és énekeltél. A szívem hevesen dobogott, mikor rád néztem, azt hittem ott helyben kiugrik a helyéről. Rád akartam ugrani, nem bírtam magammal, ezért is rohantam ki a koncert végén a mosdóba. Imádom azokat a perceket, mikor rám nézel, mikor rám mosolyogsz, mikor hozzám érsz vagy mikor megölelsz. Azt hiszem szerelmes vagyok beléd.-hadartam gyorsan, majd felálltam az ágyról és hátat fordítottam neki.
Nem akartam látni az undort vagy a félelmet az arcán, amit valószínűleg kihoztam belőle. Tuti megszakadna a szívem... Már majdnem elsírtam magam, mikor hallottam, hogy ő is feláll az ágyról és odajön hozzám.
-Hoon! Örülök, hogy bevallottad! Erre várok már egy ideje! Én is ugyanígy érzek irántad! Reméltem, hogy egy nap majd rájössz, hogy ez szerelem és megnyílsz előttem. Volt olyan időszak, amikor azt hittem, hogy én elmondok mindent, de mégiscsak te vagy az idősebb, ez így van rendjén. Különben is kellett neked ez a megpróbáltatás, hogy bátrabb legyél. Jah és ne hidd, hogy azok a mozdulatok a színpadon véletlenek voltak! Láttam, hogy engem nézel, így gondoltam rásegítek egy kicsit arra, hogy előbb rájöjj az érzéseidre.
Nem akartam hinni a fülemnek! Komolyan ő is szeret engem? És azt is tudta végig, hogy én is szeretem? Micsoda kis tervet eszelt ki a hátam mögött! Nem is ő lenne, ha nem ezt tette volna. Örökre hálás lehetek neki, hiszen ha nem teszi ezt velem, akkor ki tudja, hogy bevallom-e valaha is neki, hogy szeretem.
-Már előbb el akartam neked mondani, csak féltem, hogy te nem érzel ugyanígy irántam és utálni fogsz majd, amiért a fiúkat szeretem. És a barátságunkat se akartam tönkretenni. Nem tudom mi lenne velem nélküled...
-Jajj Hyung, sosem tudnálak téged utálni! Ne őröld magadat tovább rossz gondolatokkal! Most már tudod, hogy szeretlek.-mondta, miközben egyre közelebb jött hozzám és mindkét kezével megfogta arcomat.
-Én is szeretlek!-csak ennyit tudtam mondani, mert a kis maknae letámadott és mély csókot nyomott az ajkaimra.
Ez az érzés leírhatatlanul gyönyörű! Forró ajkai teljesen hozzá vannak tapadva az enyémekhez, csakúgy mint a testünk, mely lángol és bizsereg, nem kapunk levegőt, szívünk hevesen kalapál, a lábaink remegnek és gyengék, ha nem tartanánk egymást, akkor össze is rogynánk. Nem bírunk ellenállni egymásnak, a dolgok csak úgy mennek a maguk útján. Életünk legszebb estéjét éljük át mindketten. Sosem gondoltam volna, hogy valaha is valóra válik ez a vágyam. Az a koncert és ez a nap örökre emlékezetes lesz a számomra!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése