Társkereső 5.rész

Hirtelen beugrott egy táblázat, hogy üzenete érkezett. Nem akarta megnyitni az üzenetet, de kíváncsi volt,hogy kitől jött. Mikor tekintete a feladó nevezetű sorra tévedt, szemei abban a pillanatban kikerekedtek, álla leesett, egész teste kővé dermedt és nem kapott levegőt... A feladó nem más volt, mint ő maga, vagyis Nyuszifiú. Fel sem tudta fogni, hogy mi történt, ezernyi kérdés ugrált fejében.
~Egész végig Donghoval beszéltem, nem is egy lánnyal? Miért adta ki magát lánynak a kis maknae? Vajon tud róla, hogy én vagyok a Nyuszifiú? Ezt rejtegethette előlem a gépén? Ezért viselkedett ilyen furcsán? A többiek tudnak erről a dologról valamit? Most mihez kezdjek? Hogy kaphatok választ erre a sok kérdésemre? Álljak oda Dongho elé? Nem, az kizárt! Mi van, ha mégsem ő Nyuszilány, csak én gondolom rosszul?
Hoon teljesen el volt merülve gondolataiban, még mindig mozdulatlanul ült a laptop előtt.
-Látom már jobban vagy.-hallotta meg Soohyun hangját a háta mögött.
Hoon gyorsan lecsapta a laptop tetejét és hátrafordult.
-So-sohyun. Hát te?-kérdezte zavarodottan.
-Vége az edzésnek, mindjárt jönnek a többiek is, csak rendet tesznek.-felelte.
-É-értem.-dadogta Hoon.
-Jól vagy? Minden rendben?-kérdezte a vezető aggódó tekintettel.
-Igen. Azt hiszem. Vagyis nem. Áhh, nem tudom.-temette arcát tenyereibe a nyuszi.
-Mi zavar ennyire? Tudok segíteni?-hangzott el a kérdés.
-Rendes tőled, hogy felajánlod a segítségedet, de azt hiszem boldogulni fogok egyedül is.-válaszolta Hoon egy kis gondolkodás után.
Jobbnak vélte, ha nem szól senkinek sem erről az egészről. Lehet, hogy így több időbe fog kerülni, mire megtalálja a válaszokat kérdéseire, de muszáj egyedül megoldania.
-Rendben, te tudod. De ha meggondoltad magadat, akkor nyugodtan megkereshetsz.-kacsintott rá a leader.
-Igen tudom és köszönöm.-mosolyodott el Hoon.
-Akkor én most megyek zuhanyozni. Ha megjöttek Kevinék, akkor mondd meg neki, hogy készítsen vacsorát.-mondta Soohyun, majd elhagyta a szobát.
Hoon gyorsan kikapcsolta Dongho gépét, megigazította a széttúrt ágyat és napok óta először visszatért saját szobájába. Hasra vágta magát ágyán, elővette telefonját és újraolvasta az üzeneteket, amelyeket Nyuszilánnyal váltott.

Én is Koreában élek.

~Dongho is Koreában él. Mondjuk ez millió emberre igaz. Nézzük tovább.

Van egy barátom, aki nagyon hasonlít rád. Ő is szereti a nyuszikat és énekel, csakúgy, mint én.

~Ha Dongho a Nyuszilány, akkor ez a barátja simán lehetek én! Hogy ezt miért nem vettem észre akkor, amikor először írta?

...korán kellett kelnem:| Most éppen egyedül utazom... Viszonylag én is korán keltem, mert dolgom van.

~Amikor jöttem hazafelé otthonról, hétvége volt. Dongho kijött elém a repülőtérre, ezért korán kellett kelnie. Aztán utána jött a találkozó, amire a Nyuszilány, vagyis Dongho nem jött el. Valami dolga lehetett? Hétvége volt, csak edzenünk kellett aznap. Én elkéreszkedtem Soohyuntól. Donghot is elengedte volna, ha megkéri. Szerintem megtette, mert megkérdezte, hogy mit viselek, miről ismer meg. Lehetséges, hogy meglátott, felismert, megijedt és elment? Én sokáig vártam még ott, késő este értem haza. Gyorsan lezuhanyoztam és Dongho ágyába feküdtem be. És ő nem volt ott! Hol lehetett? A fürdőben biztosan nem, mert ott én voltam. Esetleg a konyhában? Áhh nem tudom... Minden olyan kétesélyes!
Hoon félredobta telefonját, hátára fordult és elkezdett vergődni.
-Te meg mit csinálsz?-törte meg a csendet AJ hangja.
A nyuszi összerezzent, gyorsan felült és a macsek irányába nézett.
-Ööö semmit.-felelte Hoon elvörösödött arccal. Milyen volt az edzés?-terelte el a szót.
-Fárasztó, mint mindig. De azt leszámítva egész jól együtt dolgozunk. Viszont ami téged illet, jó sok próbát hagytál ki az elmúlt időben.-magyarázta AJ.
-Tudom és sajnálom. Holnaptól már rendesen edzek én is és ígérem bepótolok mindent. Miket vettetek a múlt héten, miről maradtam le?-kérdezősködtem tovább.
-Főleg a Stop girl koreográfiájával foglalkoztunk. Párszor megcsináltuk a közös részeket, de mivel sem Te, sem a maknae nem voltatok ott, Kevin és Soohyun gyakorolták a részüket a táncosokkal.-emlékezett vissza a macsek.
-Dongho sem volt?-lepődött meg Hoon.
-Elkéreszkedett Soohyuntól, hogy valami dolga van. Emlékszem keresett téged, de te arra már elmentél itthonról. Azt hittük Eli-al, hogy utánad ment.-felelte AJ.
-Nem jött utánam, nem is láttam aznap, csak késő este, mikor hazaértem.-mondta Hoon.
-Hát akkor rejtély, hogy hol járt. Ha nem haragszol, akkor most átmegyek Kiseop-hoz.-jelentette ki AJ.
-Menj csak nyugodtan.-felelte Hoon.
~Ezek szerint lehetséges az elgondolásom. Mindegy, egyenlőre csak várok és megfigyelek. Még jobban szemmel fogom tartani Donghot, úgy talán sikerül megfejtenem ezt az egészet. Most viszont megyek, szólok Kevinnek a vacsora miatt.
Hoon elindult a konyha felé, ám mikor kinyitotta szobája ajtaját, Donghoval találta szemben magát.
-Hyuuung! Jól vagy?-kérdezte tőle a kis maknae.
-Igen, semmi bajom.-válaszolt Hoon.
-Hála az égnek.-mondta Dongho.
Látszott rajta, hogy megkönnyebbült, de még mindig volt benne valami feszültség.
-Csak nem aggódtál?-kérdezte tőle a nyuszi.
-Persze hogy aggódtam! Az egész az én...!
-Hmm?-húzta fel szemöldökét Hoon.
-Akarom mondani, az egész éjszakát átvirrasztottam miattad.-hadarta Dongho.
-Tényleg?-lepődött meg Hoon.
-Nagyon magas lázad volt, nem akartam, hogy kórházba kerülj, muszáj volt tennem valamit. Mivel nem találtam gyógyszert, hideg vizes ronggyal borogattam a homlokodat.-vallotta be a maknae.
Hoon szeme előtt ott lebegett a kép, ahogy barátja az ágy mellett ül és azon igyekszik, hogy levigye a lázát. Egy furcsa érzés terjengett egész testében. Nem tudta, hogy mi volt ez. Talán öröm, mert Dongho ennyire aggódik érte és így figyel rá? Izgalom, mert érezte bőrén barátja érintését? Esetleg szégyen, hogy ilyen gyenge volt? Mindig arra törekedett, hogy megvédje a maknaet, de valahogy sosem sikerült. Dongho mintha erősebb nála. Esetleg valami teljesen más és új érzés? Nem tudta, de per pillanatban nem is akart ezzel foglalkozni. Meg akarta köszönni barátjának,amit érte tett, így közelebb lépett hozzá és jó szorosan megölelte.
-Köszönöm.-suttogta fülébe.
Hoon érezte, hogy Dongho meglepődött mozdulatán, de viszonozta az ölelést. Biztos volt benne, hogy neki is ugyanolyan jól esik, mint saját magának. Miután szétváltak, rámosolygott, megborzolta társa haját, mint egy kiskutyát szokás és így szólt:
-Nem láttad valamerre Kevint?
-Az előbb mentek be Eli-al a szobába. Miért?-érdeklődött Dongho.
-Szólnom kell neki, hogy csináljon vacsit..-felelte Hoon, majd elindult a szoba felé.
Kopogott. Semmi válasz. De zajokat hallott bentről, szóval bent kell lenniük. Még egyszer kopogott.
-Ajj mi az már?-kiabált ki Eli.
-Kevin bent van?-kérdezte Hoon.
-Itt vagyok.-hallotta Kevin lihegő hangját.
-Soohyun azt üzeni, hogy készíts valami kaját.-kiabált vissza Hoon.
-Muszáj menned?-hallatszott Eli hangja.
-Sajnálom, majd folytatjuk.-suttogott vissza Kevin. Értettem, pár perc és nekiállok.-felelte hangosabban Hoonnak.
-Oké, felőlem ráérsz, de én átadtam az üzenetet.-mondta Hoon.
~Mi a fészkes fenét csinálhatnak ezek odabent? Jobb, ha nem tudom!-gondolta magában a nyuszi.
Mikor megfordult, észrevette, hogy szerencsétlen Dongho még mindig ott állt, ahol az előbb megölelte és őt nézi.
-V-valami baj van?-kérdezte tőle, közben végignézett rajta. Szeme megállt barátja kidudorodó férfiasságán. Érezte, hogy teste melegszik és nincs rendben minden odalent. Nagyot nyelt, majd visszanézett a maknae szemeibe.
-Neeem, semmi!-vágta rá gyorsan a maknae, majd gyors léptekkel távozott.
~Jézusom! Nem vagyok normális? Minek kellett végignéznem rajta? Dongho fiú, sőt a legjobb barátom. Lehetetlen, hogy érzelmeket tápláljak iránta! De a látottak alapján ő is érezhet irántam valamit... Áááá na jó, most hagyd abba!-szólt magára hangosan.
-Mit kell abbahagynod?-hallotta Kiseop hangját.
-M-micsoda?-értetlenkedett Hoon.
-Magadban beszélsz. Vagy fel sem tűnt?-kérdezte az Ulzzang.
-Nem beszélek magamban, biztosan rosszul hallottad!-próbált védekezni Hoon.
-Csak nem perverz dolgokon gondolkoztál?-vigyorodott el Kiseop?
-Dehogy is! Honnan veszed ezt a hülyeséget!?-kiabált a nyuszi.
-Khmm...csak rád kell nézni.-kapta a választ.
Hoonnak rögtön leesett a tantusz. Kezeit merevedő férfiassága elé helyezte és paradicsom vörös arccal nézett vissza előtte álló társára. Vissza akart vágni valami durvát, de semmi sem jutott eszébe. Gyilkos szemekkel nézett végig Kiseopon és akkor megakadt szeme Kiseop nyakán ékeskedő lila folton.
-Te sem panaszkodhatsz. Biztosan jó éjszakáid voltak az utóbbi időben.-mondta végül.
-Nem értem mire célzol.-felelte Kiseop.
-Nézz tükörbe és rájössz.-gonoszkodott tovább Hoon.
Hoon nagyon jól tudta, hogy barátja érzékeny kinézetére, órákat szokott a tükör előtt állni és rengeteg selcamot készít. Ahogy várta, az Ulzzang rögtön a fürdőszobába rohant. Valószínűleg bele is nézett a tükörbe, mert egy óriásit üvöltött, majd trappolva berohant a szobájába. Miután kinevette magát Kiseopon, újra eszébe jutott a saját helyzete. Érezte, hogy még mindig nem nyugodott le odalent teljesen, így bement szobája és bezárta az ajtót. Mire Kevin kész lett a vacsorával, addigra sikerült lehűtenie magát. Hoon remélte, hogy ez csak véletlen volt. Nem akarta elhinni, hogy vonzódik Dongho iránt. Vett egy nagy levegőt, majd kiment a konyhába. Már mindenki ott ült az asztalnál, csak az ő helye volt üres Dongho mellett, meg Keviné, aki szokás szerint fel-alá futkosott a többieknek.
-Hyung! Gyere gyorsan, vagy nem marad semmi.-kiabálta neki a kis maknae.
-Jövök, jövök.-mondta mosolyogva Hoon, majd leült helyére.
-Kevin most már te is ülj le és egyél! Ha valakinek kell valami, majd kiszolgálja magát. Mindenkinek van ép keze és lába.-szólalt meg Soohyun.
-Nagyon jól tudod, hogy milyen lusta egy népség vesz körül minket. Előbb halnának éhen, minthogy megmozduljanak.-felelte Kevin, de végül leült Eli mellé, aki rögtön odatartott neki egy falat húst.
-Köszönöm Eli.-nézett rá csillogó szemekkel Kevin.
Hoon zavarba jött. Nem tudja, hogy miért. Elég gyakran csinálják ezt Elvinék és eddig egyáltalán nem zavarta. Sőt aranyosnak is tartotta őket. Olyanok voltak, mint egy házaspár. Néha civakodnak is, de a végén mindig kibékülnek és újra turbékolnak.
~Vajon én is így néznék ki Donghoval? Már megint mire gondolok? Jobban teszem, ha eszek.-gondolta magában és nekiállt tömni.
-Ennyire éhes vagy?-kérdezte tőle Baba.
-Mhh.-bólintott teli szájjal a nyuszi.
-Kéred az enyémet is?-nyújtotta felé saját tálját Dongho.
Hoon megrázta a fejét. Ez különös. Közismert dolog a kis maknaeról, hogy nagyon kajás. Sosem adná oda másnak, ami az övé, sőt ő szokott kunyizni a többiektől.
~Most miért akarja odaadni nekem?-kérdezte magától Hoon.
-Biztos? Sokat kellene enned, hogy újra erőre kapj. Holnaptól kezdődik a kemény edzés.-mondta Dongho.
-Ne félj, nem lesz semmi bajom. Erős vagyok.-felelte Hoon, majd felmutatta izmos karját.
A kis maknae majdnem félrenyelte a szájában lévő falatot a látványtól. Hoon gondolkodás nélkül odaadta neki saját poharát. Dongho lehúzta az egészet.
-Jól vagy?-kérdezte tőle Hoon, miközben megveregette barátja hátát.
-Azt hiszem.-felelte Dongho, majd elnevette magát és vele együtt Hoon is.
-Gyerekek remélem tudjátok, hogy holnap korán kelünk és megyünk edzeni. Kicsit le vagyunk maradva, szóval bele kell húznunk.-magyarázta Soohyun.
-Mintha eddig nem ezt csináltuk volna.-szólalt meg Eli.
-Csönd legyen vagy neked dupla edzést tartok!-torkolta le a vezető a galambot. Biztos jól vagy? Nem kell többet pihenned?-fordult Hoon felé.
-Mondtam már, hogy jól vagyok! Nem kell ennyire aggódni. Csak megfáztam egy kicsit.-felelte a nyuszi.
-Rendben. Ha ilyen jól vagy, akkor segíthetsz Kevinnek elpakolni.-vigyorgott gonoszan Soohyun.
-Oké.-válaszolt Hoon teljes nyugodtsággal.
-Semmi nyavalygás és ellenkezés? Nem ismerek rád.-csodálkozott a leader, majd elvonult.
Kivételesen jól jött Hoonnak a plusz munka, így legalább elterelte gondoltait Donghoról. A többiek addig szépen sorban elmentek fürdeni. Kivételesen mindenki hamar elnyugodott és elvonult saját szobájába. Muszáj volt korán lefeküdniük, ha ki akarják bírni a holnapi Soohyun-féle kemény edzést. Főleg Hoonnak, hiszen az utóbbi időben jó párat kihagyott.

BigBang 4.rész

Frissen és üdén keltem fel, hiszen tudtam, hogy megint a BigBang tagjaival tölthetem a délutánt. Miután rendbe szedtem magam és a szobámat, dalolászva mentem le a konyhába.
-Miért van ilyen jó kedved?-kérdezte anyukám.
-Nyár van, nem kell tanulni, jó idő van. Kell ennél több?-kérdeztem vissza.
-Azt hittem a szomszéd fiúk miatt vagy ilyen. Mostanában elég sokat találkozol velük.-mondta anyu.
-Mivel nem ismerik a helyet, megkértek, hogy vezessem körbe őket. Tegnap a környéken jártunk, ma bemegyünk a városba. Ennyi. Nem kell többre gondolni.-feleltem egyhangúan.
-Mielőtt elmész el kell mosogatnod, mert nekem is dolgom van. Egyszer áthívhatnád őket hozzánk ebédelni.-ajánlotta anya.
-Oké, megcsinálom.T-tényleg?-kérdeztem meglepve.
-Miért is ne? Legalább én is megismerhetem őket.-mondta anyu.
-Rendben, majd megbeszélem velük.-feleltem egy mosollyal.
Segítettem anyának az ebéd elkészítésében, hogy hamar meg tudjunk ebédelni és el tudjak mosogatni időben. Nem akartam késni. Szerencsére már reggel kitaláltam, hogy mit veszek fel, így azzal sem kellett bajlódnom. Miután végeztem, gyorsan átöltöztem, bepakoltam a kistáskámba a szükséges dolgokat. Mire végeztem, arra anyu már nem volt itthon, így húgomnak szóltam, hogy elmentem. Elindultam a szomszéd ház felé. Sehol senki. Furcsa volt, mindig várni szoktam rám. Rögtön hülye gondolatok száguldoztak a fejemben, hogy még sem jó nekik az időpont vagy elfelejtették, de ekkor hangokat hallottam. Ők voltak azok.
-Szia! Ne haragudj, hogy késtünk, de egy GDnek egy évbe került, mire készen lett!-felelte Daesung.
-Nézzenek oda ki beszél! Nem is tudom ki kente órákig az arcát, és emiatt nem fértem hozzá a fürdőhöz.-vágott vissza a vezető.
-Ne fogd rám, körülbelül háromszor öltöztél át, ha nem többször! Kinek akarsz megtetszeni?-folytatta Daesung.
GD nem válaszolt, csak felém nézett. Daesung csak grimaszolt egyet, mintha tudna valamit.
~Ez meg mit jelentsen? Miért nézett rám? Biztos nem nekem akar megtetszeni! Hiszen tudja, hogy nekem Taeyang jön be és próbál is nekünk segíteni,hogy minél többet legyünk együtt. Mikre nem gondolok! Tuti azért nézett rám, hogy mondjak valamit!
-Sziasztok! Semmi gond srácok, én is csak most értem ide.-habogtam.
-Na induljunk mááár!-nyüszörgött Seungri.
-Hova sietsz ennyire, Ri? Szerintem tök vicces, ahogy marják egymást. Úgy néznek ki, mint az ovis gyerekek.-nevetett T.O.P.
-M-mit mondtál?-kérdezte tőle dühösen GD.
-Ha sokáig folytatjátok a civakodást, akkor le fogjuk késni a buszt.-felelte Taeyang nyugodt hangon.
Rögtön lenyugodott mindenki. Én csak tátott szájjal néztem.
-Ummara mindenki hallgat.-súgta a fülembe Seungri.
Azonnal megértettem, hogy miről beszél. A fanok Taeyangot tartják a csapat anyjának, GD-t meg az apának.
~Lehet, hogy tényleg így van?-kuncogtam magamban.
-Min nevetsz?-kérdezte tőlem GD.
-Semmin. Induljunk!-mondtam és elindultam a buszmegálló irányába.
A többiek követtek. 5 perc alatt oda is értünk. Szerencsére időben, a busz pont abban a pillanatban jött. Én szálltam fel először, a többiek utánam. Mivel hatan voltunk, nem tudtunk mindannyian egy helyre ülni, így egy négyes üléshez vettem az irányt. Az ablakhoz közeli oldalra ültem le. Természetesen azt szerettem volna, ha Taeyang mellém ül, de láttam, hogy ő száll fel legutoljára, így felhagytam a reménnyel. GD jött utánam, nagy meglepetésemre velem szembe ült le, mellé pedig Seungri. Utána jött T.O.P, aki leült volna mellém, de szerencsére Daesung megkérte, hogy üljön mellé, így üres maradt a mellettem lévő szék. Végre Taeyang következett. Le sem tudtam róla venni szemeimet. Mosolyogva közeledett felém, észrevette az üres helyet és leült mellém. Ahogy lehuppant, megcsapott finom illata. Majdnem leájultam a székről. Nem akartam, hogy bárki is észrevegyen, de sajnos nem sikerült. GD elég furcsán nézett rám.
~Ennek meg mi baja lehet?-kérdeztem magamtól, majd az ablak felé fordultam és nézegettem kifele.
Az út 20 percig tartott. A mai napra nem készítettem útvonalat, így arra megyünk, amerre a többiek szeretnék. Legelőször a főtéren sétálgattunk, egy csomó boltba bementünk és hülyéskedtünk, napszemüvegeket, kalapokat próbálgattunk. A fiúk természetesen rendesen bevásároltak ruhákból is, főleg GD. Tőlem kérdezgették, hogy mi áll jól nekik és mi nem. Egyértelműen jól állt nekik minden. Utána engem győzködtek, hogy próbáljak fel egy egyberészes szoknyát. Először nem akartam, de végül meggyőztek. Mikor felvettem a ruhát, félénken kiléptem a próbafülkéből.
GD vett észre legelőször.
-Nagyon bomba vagy!-mondta, miközben kacsintott és megnyalta szája szélét.
-Jajj nem kell túloznod!-bukott ki belőlem.
-Nem túloztam, ez az igazság! Ugye, Taeyang?-szólt oda neki GD.
Taeyang csak akkor látott meg engem. Szemei mintha megcsillantak voltak és pár másodpercig eg sem tudott szólalni.
-Gyönyörűen nézel ki, de ebben a ruhában még jobban.-felelte végül.
Egy hatalmasat dobbant szívem és arcom teljesen elvörösödött. Nagyon jól esett ezt hallanom.
-Kö-köszönöm.-dadogtam zavaromban, majd megfordultam és újra belenéztem a tükörbe.
Tényleg nagyon jól állt rajtam ez a ruha. Jól kiemelte az alakomat. Szívem szerint meg is vettem volna, de sajnos elég drága darab, így szomorúan vettem le és tettem vissza a fogasra. Amíg a többiek kifizették, amiket vettek, én odakint vártam rájuk. Taeyang jött ki legkésőbb. Nem tudom, mit csinált ennyi ideig, de láttam, hogy elbeszélgetett az eladóval. A sok vásárlás után kicsit elfáradtunk és megéheztünk, így a kedvenc éttermem felé vettük az irányt. Mindig ide szoktunk járni családommal, mert anya régi ismerőse a tulajdonos, a pincér fiú pedig az én évfolyamtársam. Mikor megérkeztünk és elfoglaltunk egy asztalt, Tomi egyből odajött. Engem észre sem vett először, csak mikor elém helyezett egy étlapot.
-Szia!-köszöntem neki.
-Szia! Micsoda meglepetés! Azt hittem csak jövő héten jössz a családoddal.-mondta.
-Majd jövök akkor is, csak most barátaimmal jöttem. Ők az új szomszédaim, körbevezetem őket a városban. Hadd mutassam be őket!-feleltem, majd felsoroltam mindenkinek a nevét.
-Örvendek, hogy megismerhettelek titeket!-mondta Tomi.
-Mi is.-felelte GD hamis mosollyal arcán.
-Ne haragudjatok, de most mennem kell, rengetegen várnak még rám. Majd szóljatok, ha tudjátok, hogy mit kértek.-magyarázta Tomi, majd el is ment.
-Neked meg mi bajod van?-bukott ki belőlem.
-Semmi.-felelte kurtán GD.
-Jah látom...-mondtam szomorúan.
-Ne foglalkozz vele, rossz napja van.-fordult felém Daesung.
~Nem tudom, mi baja van, de ha így folytatja, akkor tuti leosztom. Miért kell elrontania a napomat? Nem csináltam semmi rosszat. Na mindegy, nem foglalkozom vele!-döntöttem végül.
-Mit kértek?-tereltem el a szót.
-Annyi minden van, amit kipróbálnék.-mondta T.O.P mohón.
-Azt gondolom.-nevettem el magam.
-Hú én sem tudok dönteni. Te mit kérsz?-kérdezte Seungri.
-Én a szokásosat. Húslevest és rizst sajtos-tejfölös sült hússal. Ez a kedvencem, mindig ezt rendelem, ha itt eszünk.-meséltem.
-Akkor én is olyat kérek.-szólalt meg Taeyang.
-Én is.-vágta rá Seungri.
-Nekem is jó lesz az.-mondta Daesung.
-Na jó, ha már mindenki azt kér, akkor elfogadom én is.-felelte T.O.P.
-És te mit kérsz Hyung?-kérdezte Seungri GDt.
-Mindegy.-motyogta halkan.
-Akkor úgy néz ki mindenkinek ugyanaz lesz.-állapítottam meg, majd intettem Tominak, aki rögtön odajött és felvette a rendelést.
Amíg vártunk az ételre, kellemesen beszélgettünk, kivéve GDt, aki néma csendben ült.
-Ismered a pincért?-kérdezte tőlem hirtelen.
-Igen, ismerem. Egy suliba járunk. Mert?-kérdeztem vissza.
-Eléggé tetszel neki.-mondta.
-Honnan veszed ezt?-értetlenkedtem.
-Ahogy rád néz, ahogy beszél hozzád, ahogy viselkedik veled. Egyértelmű.-fejtette ki.
-Kiskorunk óta ismerjük egymást, nagyon jó barátok vagyunk, sőt testvéremnek is tekinthetném, szóval kétlem.-válaszoltam.
-Szóval neked nem jön be.-állapította meg GD.
-Nem.-feleltem röviden.
-Akkor milyen pasik jönnek be?-tette fel a következő kérdést.
Szerencsére Tomi időben érkezett az elkészült étellel, így nem kellett válaszolnom GD kérdésére. Nem értettem, mi ütött belé. Elég bunkón viselkedik velem ma. El is ment az étvágyam, de nem akartam furcsán viselkedni, így megettem. Egy óra alatt végeztünk is a kajálással. A délutánt a város bejárásával, emlékművek és építmények megtekintésével, fényképek készítésével töltöttük. Próbáltam elkerülni GDt, inkább a többiekkel foglalkoztam, így hamar eltelt az idő és este lett.
-Nem vagytok még fáradtak, nem akartok hazamenni?-kérdeztem a fiúkat.
-Én még nem akarok hazamenni. Csináljunk még valamit!-nyavalygott Seungri.
Őszintén szólva én szívesen hazamentem volna, de nem akartam csalódást okozni nekik, így feltettem a kérdést:
-Mit szeretnétek csinálni?
-Mi lenne, ha elmennénk egy szórakozóhelyre?-vetette fel GD.
-Nem rossz ötlet, úgyis régen voltunk már együtt.-mondta T.O.P.
-Jó, menjünk!-kiabálta Seungri.
~Remek. Ennél jobb nem is lehetne.-gondoltam magamban.
-Valami baj van? Talán nincs kedved?-kérdezte tőlem Taeyang aggódva.
-De van.-hazudtam, majd el is indultunk.
Hamar odaértünk. Mivel már 11 óra volt, elég sokan voltak a klubban. GD haladt elől, utat törve a tömegben. Én mentem mögötte, így jól láttam, hogy minden lányt mohón végigbámul.
~Nem is ő lett volna, ha nem így tesz.
Miközben így gondolkoztam, egy részeg gyerek nekem jött, elvesztettem egyensúlyomat és dőltem. Vártam, hogy lehuppanjak a földre, de két izmos kéz a derekam köré fonódott és elkapott. Felnéztem. Taeyang volt az. Hátam hozzáért forró, edzett testéhez. Nyakamon éreztem csiklandozó leheletét és megcsapott férfias illata. Azt kívántam, hogy ezek a pillanatok örökké tartsanak.
-Jól vagy?-suttogta fülembe, mivel a zene igen hangos volt, csak így hallhattam meg.
-I-igen, persze.-feleltem habogva, majd gyorsan elhúzódtam tőle, mikor rájöttem, hogy még mindig karjaiban tart.
-Mi van már? Nem jöttök?-hallottam meg GD kemény hangját.
Előre néztem és megláttam, hogy már szeszes italt tart kezében.
-De megyünk.-mondtam, majd kikerültem és a pult felé siettem.
Muszáj volt valamit innom, hogy ne foglalkozzak ezzel a hülyével. A többiek is csatlakoztak, mindannyian megittunk pár pohárkával. Természetesen GD itta a legtöbbet. Miután elfogyasztotta a kezében lévő italt, felállt és egyenesen felém tartott. Mikor odaért odahajolt hozzám és feltett egy kérdést:
-Táncolunk egyet?
~Jajj ne, már csak ez hiányzott! Miért pont most kellett Taeyang-nak mosdóba mennie? Valaki mentsen meg!-pánikoltam.
-Ne har...-kezdtem bele, de a szavamba vágott.
-Nemleges választ nemfogdok el!
Azzal megfogta kezemet és elkezdett a tánctér felé húzni. Nem akartam cirkuszt rendezni annyi ember előtt, így hagytam magam és elkezdtünk táncolni. Próbáltam magamat távol tartani tőle, de ő egyre közelebb jött hozzám. Testét az enyémhez dörzsölte és kezeit átkulcsolta derekamon. Nem volt menekvés. Azon imádkoztam, hogy csak Taeyang ne vegyen észre minket. Szerencsémre arra jött Seungri, megfogtam kezét és segélykérően néztem rá. A kis maknae egyből vette az adást és megmenekített. Vele is táncoltam egy sort, majd visszamentem a pulthoz. T.O.P és Daesung ott ültek, de Taeyang nem volt ott. Odamentem és így szóltam:
-Nem tudjátok, hogy hol van Taeyang?
-Azt hiszem kiment levegőzni egyet.-felelte Daesung.
-Értem.-mondtam és már el is indultam kifelé.
Mikor kiértem körbenéztem és meg is pillantottam Taeyangot. Lehajtott fejjel támaszkodott a falnak. Odamentem hozzá.
-Minden rendben?-kérdeztem.
-Igen, csak kellett egy kis levegő. Nem vagyok az a nagy bulizós típus.-emelte fel fejét és rám mosolygott.
-Értem, ne haragudj.-mondtam szomorúan.
-Miért haragudnék?-kérdezte.
-Mert ilyen helyre hoztalak, nem tudtam, hogy nem szereted.-magyaráztam.
-Nem a te bajod. GD ötlete volt és neki jobb, ha nem mondunk nemet.-válaszolta.
-Az igaz.-feleltem vacogva.
-Fázol?-kérdezte aggódva.
-Egy kicsit. Én hülye nem hoztam ki a kabátomat.-mondtam lesütött szemekkel.
Taeyang rögtön levette kabátját és a hátamra terítette, majd átkarolt.
-Így jobb már?-érdeklődött.
-Igazán nem kellett volna! Nem akarom, hogy megfázz.-hadartam.
-Nem fogok.-mondta mosolyogva.
-Köszönöm.-feleltem.
Alig voltunk így 5 percet és a többiek jelentek meg az ajtóban.
-Á szóval itt vagytok!-közeledtek felénk.
Gyorsan elhúzódtam Taeyangtól, mikor megláttam, hogy GD is felénk tart. Nem akartam, hogy ezért is beszóljon.
-Menjünk haza, elég volt mára ennyi.-közölte T.O.P.
-Rendben.-bólintottam, majd el is indultunk.
Alig léptem kettőt és valaki megfogta a vállamat. Megfordultam. GD volt az.
-Nem hiányzik valami?-kérdezte, majd felmutatta a kabátomat.
-Ohh köszönöm, teljesen elfelejtettem!-mondtam és a kabátom felé nyúltam, de GD elvitte a hátam mögé.
-Valamit valamiért.-húzta gonosz vigyorra száját.
-Ne szórakozz, add vissza, kérlek!-szóltam rá, de nem hallgatott rám.
-Egy ölelés vagy arcra puszi megteszi.-közölte komoly arccal.
-Most ez komoly?-kérdeztem ledöbbenve.
-Úgy nézek ki, mint aki viccel?-kérdezett vissza.
-Rendben, majd megkapod, de nem itt és nem most.-feleltem dühösen.
-Oké, de akkor mindkettőt kérek.-mondta, majd odaadta a kabátomat.
Mérgesen kaptam ki kezéből és faképnél hagytam. Busz ilyenkor nem járt, így gyalog mentünk hazáig. Mikor megérkeztünk a házuk elé, elköszöntem tőlük.
-Remélem ma is jól éreztétek magatokat. Majd még biztosan találkozunk. Sziasztok!
-Remek nap volt a mai is. És nem úszol meg minket egykönnyen!-felelte Seungri vidáman.
-Igen is, értettem.-nevettem el magamat a többiekkel együtt, majd lopva Taeyangra néztem.
Ő is engem nézett. Arckifejezése mindent elárult. Láttam rajta, hogy ő is jól érezte magát, de ugyanakkor mintha egy kis szomorúságot is láttam volna szemeiben. Én is az voltam, mivel el kell búcsúznunk egymástól. Örültem volna, ha megint elkísér az ajtónkig, de nem várhattam el tőle, hogy minden idejét rám pazarolja. Integettem nekik, majd elindultam a mi házunk felé. Már majdnem odaértem, amikor trappolást hallottam a hátam mögül. Hátrafordultam. Reménykedtem, hogy Taeyang az. De csalódnom kellett. GD volt az.
~Jajj ne már! Mit akar?-dörmögtem.
-Mi van? Mit akarsz?-kérdeztem.
-Csak nem elfelejtetted az ígéretedet?-kérdezett vissza, mikor megállt előttem.
Én csak hülyén néztem rá és nem mozdultam.
-Na gyerünk már. Mi lesz? Gondolom nem akarsz itt állni reggelig.-közölte velem és mélyen a szemembe nézett.
Teljesen más volt a tekintete, mint Taeyangé. Falánkságot és tüzes vágyat láttam benne. Kicsit ijesztő volt számomra. Tudtam, hogy nem bújhatok ki az ígéretem alól, így közelebb léptem hozzá és átöleltem. Pár másodperc múlva úgy gondoltam, hogy elég is lesz, így el akartam húzódni, de nem engedett.
-Engedj el, erről nem volt szó.-mondtam frusztráltan.
Nem tudom, mi ütött belé, de kivételesen rendes volt és hallgatott rám. Elengedett. Már fordultam volna, el, mikor megfogta kezemet és így szólt:
-A puszi hol marad?
-Micsoda telhetetlen vagy!-vágtam a fejéhez, gyorsan arcára nyomtam egy puszit, odavágtam egy "szia"-t és berohantam a házba, egészen az ágyamig.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy GD nem helyes, de tudom, hogy Taeyangot kedvelem. Évek óta így van ez és amióta találkoztunk, azóta csak erősödött bennem ez az érzés. Reméltem, hogy GDnek tényleg csak rossz napja volt és azért szívózott velem. Próbáltam a Taeyanggal eltöltött perceimet felidézni, hogy elfelejtsem a mai kellemetlen dolgokat. Eszembe jutott a diszkóban történt kis balesetem. Akaratlanul elmosolyodtam. Ott lebegett szemeim előtt a kép, éreztem karjait derekam körül, illatát orromban és hallottam szuszogását fülemben. Így aludtam el.

Társkereső 4.rész

A sötétben tapogatózva elbotorkált ágyáig és bemászott a paplan alá. Ám mikor lefeküdt, megérezte, hogy valaki fekszik az ágyában... Az a valaki úgy remegett, mint egy kocsonya és mintha szipogna is... Dongho egyből tudta, hogy Hoon az.
-Most mit tegyek? Mit kéne mondanom?-kérdezte magától aggódva.
Vett egy nagy levegőt, majd így szólt:
-H-hoon, te vagy az?
A fiú nem válaszolt, csak bólintott egyet a sötétben és magára húzta a takarót. Dongho akkor is tudta volna, hogy valami bántja barátját, ha nem ő lenne a gond okozója. Nagyon jól ismerte Hoont, egyszerre meglátszott rajta, ha nem érzi jól magát. Ez is olyan pillanat volt. Máskor mindig meg tudta vigasztalni, de most valahogy nem ment... Tudta, hogy ő a hibás és teljesen tehetetlennek érezte magát.
-Át sem ölelsz?-kérdezte Hoon alig hallható hangon.
-D-dehogynem!-mondta Dongho dadogva, majd átölelte barátját.
Mindketten érezték hogy ez az ölelés különbözik az eddigiektől. Dongho tudta, hogy miért van ez, de Hoon nem értette.
-Valami baj van?-bukott ki belőle.
-Baj? Dehogy! Miért kérded ezt? Ezt nekem kéne tőled kérdeznem.-felelte a kis maknae.
-Áhh semmi, hagyjuk!-dörmögte Hoon, majd elhúzódott és ki akart szállni az ágyból.
-Hyung! Miért mész el?-nyúlt Hoon keze után Dongho.
-Nem akarlak zavarni, hagylak aludni.-felelte Hoon monoton hangon, háttal.
-Miket beszélsz? Nagyon jól tudod, hogy nem zavarsz!-emelte fel hangját a maknae.
-Pedig úgy vettem észre eleged van belőlem és a folytonos problémáimból.-mormolta Hoon.
-Nagyon is érdekel, hogy mi bánt! Kérlek mondd el! És segíteni is akarok megoldani!-mondta egyre erőteljesebb és kétségbeesettebb hangon Dongho.
Hoon nem tudta mit tegyen. Érezte,hogy valami nem stimmel barátjával, de nem akarta megbántani, így nem említette meg neki. De az is lehet, hogy nem is Babájával van a gond, hanem magával. Hiszen az ő kedve rossz, ilyenkor elég morcos tud lenni.
-Hyung!?-szólította meg Dongho.
Hoon kizökkent gondolataiból és a kis maknae felé fordult. Fájdalom hasított szívébe, mikor meglátta barátja könnyekkel teli szemeit. Teste akarata ellenére mozgott, visszahuppant az ágyra és szorosan átölelte Donghot.
-Kérlek ne haragudj! Nem akartalak megbántani!-suttogta barátja fülébe.
-Nem bántottál meg, hanem megijesztettél.-felelte Baba szipogva.
5 percig egyikük sem szólalt meg, néma csöndben gubbasztottak az ágyon egymást átölelve. Dongho törte meg ezt az idilli képet.
-Akarsz beszélni a problémádról?-kérdezte lesütött szemekkel.
-Már nincs semmi bajom. A nyugtató ölelésed csodákra képes.-mosolyodott el Hoon.
Dongho látta, hogy ez nem egy szívből jövő mosoly. Tudta, hogy barátját bántja a dolog, ami délután történt, de nem akarta erőltetni a témát.
-Rendben, akkor aludjunk.-javasolta.
-Támogatom.-mondta Hoon, majd elfeküdt.
Dongho betakargatta magukat, nyomott egy gyors puszit társa arcára, majd szégyenében hátat fordított. Hoon kuncogott egyet, majd ő is nyomott egy puszit a maknae arcára, átkarolta derekát, arcát társa nyakba temette, hogy érezze illatát és így aludtak el.
Másnap reggel Dongho kelt fel először 11 óra fele. Csodálkozva látta, hogy Hoon ott fekszik még mellette és mélyen alszik. Ez nem vall rá, ő korán kelő típus.
-Biztos kimerítették a tegnap történtek.-gondolta magában.
Ahogy kiszállt az ágyból, lehúzta barátjáról a takarót. Szerencsére észrevette, így átment a másik oldalra, hogy betakarhassa, ám Hoon hirtelen elkezdett mocorogni, így Dongho hozzáért izmos karjához. Hoon bőre csak úgy égetett.
-Ez furcsa.-állapította meg a maknae.
Dongho elég híres volt érintkezési mániájáról, imádta tapogatni, ölelgetni és puszilgatni a tagokat. Ennek a tulajdonságának köszönhetően nagyon jól tudta,hogy kinek milyen a bőre és milyen a testhőmérséklete. Kevinnek nagyon szép porcelán bőre van, de számára Hooné volt a legszebb. Szerette, hogy mindig olyan jó meleg és puha. Ám most még melegebb volt a szokásosnál.
-Azért ilyen mert együtt aludtunk? Ááá mire gondolok! Az kizárt!-fantáziálgatott magában Dongho.
Társa izmos karjairól arcára tévedt a tekintete. Észrevette, hogy Hoon erőteljesen izzad. Megfogta homlokát és felkiáltott:
-Jézusom, ez éget! Szegényke lázas!
Dongho szélsebesen kirobogott a konyhába, felszabta a hűtőt és gyógyszer után kutatott. Nem talált semmit. Átrohant a fürdőbe, ott is széttúrt mindent, de semmi.
-Most mihez kezdjek? Valahogy le kell csillapítani a lázát!-nyöszörgött, majd mérgében belerúgott a kredencbe.
Abban a pillanatban ráesett a fejére a lavór a szekrény tetejéről.
-Áucs! Mi a f...!? Ez az! Hogy ez miért nem jutott eszembe!-koppintott saját fejére, majd felpattant. Vizet engedett a lavórba, fogott egy törölközőt és visszament a szobájába. Letelepedett az ágy szélére és borogatni kezdte Hoon homlokát a hideg vizes törölközővel. Barátja még erre sem kelt fel. Dongho egészen délig ezt csinálta, mikor is Kevin kiabált neki az ebéd miatt. Szomorúan vánszorgott ki a konyhába.
-Mi a baj?-kérdezte Kevin aggódva.
-Biztos nem volt jó az éjszakája Hoonnal.-felelte Eli csipkelődve.
-Jajj Eli!-szólt rá Kevin szúrósan.
-Most mi van? Már viccelni se lehet?-kérdezte Eli ártalmatlan arccal.
-Hoon beteg.-motyogta halkan Dongho.
-Hogy mi? Mi a baja? Hadd nézzem meg!-ugrott fel a hír hallatán Soohyun.
-Jól hallottad, beteg. De ne zavard! Nagyon magas láza volt reggel, borogattam vizes ronggyal, így lejjebb ment, de még mindig nem kelt fel, szóval aggódom.-magyarázta a kis maknae.
-Gyógyszert adtál neki?-kérdezte Kevin.
-Nem, nem találtam itthon.-felelte Dongho.
-Mindjárt megnézem a táskámat, lehet van benne.-mondta Kevin, majd el is tűnt a konyhából.
Pár perc múlva visszajött, kezében lázcsillapítóval.
-Ha felébred, vegye be! Addig cinálok neki valami gyógylevest is.-magyarázta Kevin.
-Köszönöm Hyung!-mondta hálálkodva Dongho és átölelte Kevint.
Ma még a szokásosnál is gyorsabban falta be ebédjét és visszasietett a szobájába, hogy Hoon mellett lehessen. Nem akarta zavarni, így néma csendben ült az ágy szélén és csak nézte alvó barátját. Egy órája ülhetett így, de társa még mindig nem ébredt fel. Dongho pár percre elhagyta a szobát, éppen csak mosdóba ment ki, mikor Hoon felébredt. Lassan ült fel az ágyon, de rögtön fejéhez kapott. Szédült és gyengének érezte magát. Szép lassan kiszállt az ágyból és elindult a mosdó felé. Úgy tántorgott, mint egy részeg, de elérte célját. Mikor elért az ajtóhoz, lenyomta a kilincset, de hirtelen elvesztette egyensúlyát és úgy esett be a helyiségbe. Szerencséjére Dongho éppen akkor tartott kifele, így nem a földre huppant, hanem a kis maknaet terítette le. Pár másodpercig mg sem mozdultak, csak egymás szemébe bámultak. Dongho elmosolyodott Hoon pirult arcán.
-B-bocsánat! Jól vagy?-kérdezte Hoon Babát, miután lemászott róla.
-Igen, semmi bajom. Te jól vagy?-kérdezett vissza Dongho.
-Elég rendesen szédülök.-felelte Hoon, majd tüsszentett egy nagyot. Úgy látszik megfáztam.-tette még hozzá.
-Ágyban kellene maradnod. Hozok neked gyógyszert, meg lassan elkészül a gyógylevesed is.-mondta Dongho.
-De megígértem Soohyunnak, hogy bepótolom az elmulasztott edzéseket.-magyarázta Hoon.
-Leadershi is tudja, hogy beteg vagy, biztosan megérti, hogy most nem fog menni a dolog. Sipirc az ágyba, nem vitatkozom!-mondta a kis maknae szigorúan.
-Igen is, értettem! Csak elvégzem a dolgom.-felelte Hoon.
-Ohh oké, akkor én megyek is.-válaszolta Dongho és elhagyta a fürdőszobát.
Hoon pár perc múlva vissza is tért Dongho szobájába és befészkelte magát az ágyba. Elfogyasztotta a Kevin által készített gyógylevest és bevette a gyógyszert, majd el is aludt. A többieknek muszáj volt lemenni az edzőterembe edzeni, utána meg a stúdióba gyakorolni a koreográfiát. Dongho egy kis üzenetet hagyott barátjának, hogy ne ijedjen meg, ha felébred. Késő délután, körülbelül 17:00 fele ébredt fel Hoon. Már sokkal jobban érezte magát, lement a láza, nem szédült, csak folyton fújta az orrát. Rögtön észrevette a cédulát és elolvasta:

Ne haragudj, hogy itt hagylak, de Soohyun nem negedte meg, hogy itt maradjak veledT_T Muszáj volt nekem is elmennem a többiekkel gyakorolni. Ígérem este nézhetünk filmet, ha van kedved^^ Dongho

Hoon végigsimította ujját a papíron, majd elmosolyodott. Rápillantott az éjjeliszekrényen lévő órára. 17:05. A többiek még 1-2 óráig biztosan nem érnek haza. Hogy kiszállt az ágyból, elment mosdóba, majd a konyha felé vette az irányt és készített magának ennivalót. Miután ezzel is készen volt, kihozott a szobából egy pokrócot, lehuppant a nappali kanapéjára, betakarta magát, bekapcsolta a tévét és nekiállt enni. Hamar megunta a tévénézést, mert nem talált semmi érdekeset. Ki is kapcsolta a készüléket, elmosogatta maga után az edényeket. Eszébe jutott Nyuszilány...
-Vajon miért nem jött el a találkozóra? Meglátott és nem voltam neki szimpatikus? Vagy valami közbejött neki? Az is lehet, hogy baj történt vele?-gondolkodott Hoon.
Előkereste telefonját és írt egy üzenetet neki:

Szia! Nagyon sajnálom, hogy nem tudtunk találkozni. Én vártam rád, de te nem értél odaT_T Remélem ennek nem az az oka, hogy nem vagyok neked szimpatikus vagy megijedtél tőlem. Ha gyors volt a tempó, akkor bocsánat, nyugodtan mondhattad volna. Remélem be tudjuk pótolni valamikor, mert én még mindig kíváncsi vagyok rád^^ Nyuszifiú

Miután megírta az üzenetet, visszament Dongho szobájába. Nem tudott nyugton maradni. Le kellett foglalnia magát valamivel, hogy ne gondoljon folyton a Nyuszilányra. Legszívesebben lement volna a többiekhez, de nem tehette. Tuti, hogy elkezdenének vele kiabálni, hogy mit keres ott betegen és azonnal visszaküldenék, hogy fekügyjünk le. De ő at nem akarta. Elege volt az ágyból, a csendből és gondolataiból. Unalmában fel-alá mászkált a szobában, minden polcot végignézett. Megállt egy képnél, melyen ő és Dongho vannak. Visszaemlékezett arra a napra, amikor a fénykép készült. Az a nap volt, amikor új tagként került be a U-Kissbe AJ-vel együtt. Emlékszik, hogy nem éppen a legkedvesebb fogadtatásban volt része. Kevin teljesen ki volt bukva, hogy régi társainak Alexandernek és Kibumnak el kellett hagynia a bandát. A többieket is csapásként érte a dolog, de a kis maknae a kezdetektől fogva kedves volt vele és bátorította. Tovább haladt a szobában, elérkezett az íróasztalhoz. Ott hevert Dongho laptopja.
-Ohh! Miért nem jutott előbb eszembe? Ezzel aztán le tudom magam foglalni.-motyogott magában Hoon, majd a legnagyobb természetességgel kapcsolta be azt.
Tudta, hogy a kis maknae megengedné neki, hogy használja. Rengeteget szoktak együtt játszani és filmet nézni, így a jelszó sem okozott  neki akadályt. A gép elég hamar bekapcsolt, először a háttérkép jelent meg. Dongho selcamja.
-Milyen édes!-kuncogott magában Hoon.
Hirtelen beugrott egy táblázat, hogy üzenete érkezett. Nem akarta megnyitni az üzenetet, de kíváncsi volt,hogy kitől jött. Mikor tekintete a feladó nevezetű sorra tévedt, szemei abban a pillanatban kikerekedtek, álla leesett, egész teste kővé dermedt és nem kapott levegőt...

Himchan(B.A.P) oneshot

Az új lelkitárs

A nyár utolsó napjai vannak hátra, hamarosan beköszönt az ősz és elkezdődik az iskola. Azonban nem csak az évszakok változnak, hanem egy ember élete és szíve is... A történetem nem másról szól, mint egy Zsófi nevű lányról, aki nagyon letört volt az utolsó napokban. Már egy hete, hogy legjobb barátnője, Dóri elhagyta Magyarországot és külföldre ment tanulni, de nem képes feldolgozni a történteket. Kiskoruk óta ismerik egymást, a kezdetektől fogva egy hullámhosszon voltak, mindent együtt csináltak, nem lehetett őket szétválasztani. Ezért is olyan nehéz most neki, hiszen nincsen még egy olyan ember az életében, akiben ennyire megbízna. Persze vannak még barátai, akiket nagyon szeret, de még sem ugyanolyanok, mint Dóri. Most még családja sem tud rajta segíteni, hiszen nem is szól senkihez, egész nap be van zárkózva a szobájába.

Zsófi lábait mellkasáig felhúzva és átkarolva ült az ágyán. Mellette egy halom zsebkendő valamint egy bekeretezett kép hevert, amelyen Dóri és ő vannak. Nagyon szerette ezt a képet, de ebben a percben nem tudott ránézni, mert rögtön elkapta volna a sírás. Úgy gondolta, jobban teszi, ha szív egy kis friss levegőt, így felöltözött és elindult. Nem is tudta, hogy merre megy, a lábai csak úgy vitték előre. Útközben rájött, hogy a séta sem megoldás fájdalmai ellen, hiszen bármerre nézett, minden helyhez fűzte valami emlék Dórival kapcsolatosan. Érezte, hogy könnyei lassan kicsordulnak, így felgyorsította lépteit, nehogy valaki meglássa, hogy sír. Végül azon kapta magát, hogy fut.
~A futás mintha segítene...~gondolta magában, így egyre jobban belegyorsított.
Egy fél órája már biztosan futott, éppen a Csónakázó-tó felé tartott, mikor hirtelen beleütközött valakibe olyan erősséggel, hogy mindketten a földön kötöttek ki.
-Jajj bocsánat, ne haragudj, nem vettelek észre!-mondta rögtön Zsófi, de szégyenében nem mert felnézni, hiszen szemei könnyesek voltak.
-Semmi gond! Nem a te hibád, én sem néztem előre.-válaszolta egy fiú hang. Nem esett bajod?-kérdezte rögtön utána.
-Nem.-mondta Zsófi, de még mindig a földön ült lehajtott fejjel.
A fiú összeszedte cuccait, -melyek az ütközés során szétrepültek- felállt a földről és leporolta magát. Észrevette, hogy a lány meg sem mozdult és még mindig a földön ül, így lehajolt hozzá és felsegítette. A lány nem ellenkezett, de nem is nézett fel rá és meg sem szólalt. A fiú csak akkor vette észre, hogy a lány teste reszket. Olyan, mintha sírna...
-Fáj valamid? Megütötted magad?-kérdezte aggódva a fiú.
Zsófi csak megrázta a fejét és teste egyre jobban reszketett.
-Sírsz?-tette fel a következő kérdést a srác.
Zsófi megint csak megrázta a fejét. Nem akarta elárulni az igazat. Bár hiába próbálta tagadni, hiszen a  fiú tudta. De nem szólt semmit, nem akarta még jobban megbántani a lányt, így csak ennyit mondott:
-Nagyon sajnálom, ha miattam van. Tehetek valamit érted?-kérdezte, de a lány nem méltatta válasszal.
~Úgy látom semmit sem tehetek.~gondolta magában, majd elindult.
-Nem a te hibád.-szólalt meg végül Zsófi. A legjobb barátnőm elment külföldre...itt hagyott engem...egyedül...-folytatta zokogva. Én mindent megpróbáltam, hogy elfelejtsem, de nem megy. Annyira fáj... Szerinted mit tehetnék?-fakadt ki belőle minden.
Butának és szánalmasnak érezte magát, hogy rázúdította bajait egy idegenre, de közben mintha megkönnyebbült volna...Igen, jól esett neki, hogy nem tartja tovább magában gondjait, hanem kiadta magából.
-Most biztosan őrültnek nézel és mindjárt kinevetsz.-tette még hozzá Zsófi, majd el akart indulni, de nem tudott, mert a fiú hátulról megölelte.
-Egyáltalán nem nézlek őrültnek és nevetni sem fogok. Teljes mértékben megértem, hogy mit érzel. Én is hasonló helyzetben vagyok.-mondta a fiú.
-H-hogy-hogy? Mi történt?-kérdezte Zsófi kíváncsian.
-Biztosan nem fogod elhinni, amit most mondok majd. Én egy híres koreai együttes tagja vagyok. Alig pár hónapja debütáltunk, de már jó egy éve ismerjük egymást a tagokkal. Együtt élünk egy házban, minden nap együtt vagyunk, de egy napon a menedzserünk előállt egy ötlettel. Minden tagnak másik országba kellett mennie és azt a feladatot kaptuk, hogy megismerjük a különböző kultúrákat, szokásokat, megtudjuk, hogy mennyire ismernek minket, hogyan viszonyulnak hozzánk. Nagyon nehezen akartuk elfogadni a tényeket, de muszáj volt, hiszen ez remek alkalom arra, hogy híresebbek és sikeresebbek legyünk. Úgyhogy most itt vagyok és fogalmam sincs, hogy mihez kezdjek. Elsőre megpróbálom bejárni a várost.-mesélte a srác a történetét.
Zsófi szép nyugodtan végighallgatta, de nem akart hinni a fülének. Azt tudni kell róla, hogy teljesen odavolt a kpop-ért, szinte minden koreai énekest ismer és tudja nagyon jól, hogy mennyire lehetetlen az, amit a fiú mondott.
~Egy koreai énekes itt Magyarországon? Az kizárt! Most jut eszembe, hogy még meg sem néztem, hogy kivel beszélek. Ha megfordulok, akkor meg tudok róla bizonyosodni, hogy igazat mond-e.~gondolta magában Zsófi, majd kibontakozott a fiú karjai közül és megfordult.
Nem akart hinni a szemének! A fiú igazatt mondott! Ő tényleg egy koreai énekes! Méghozzá nem is akárki, hanem pont Zsófi kedvenc együtteséből a B.A.P-ből pont a kedvenc tagja, Himchan állt előtte! Egész életében arról álmodozott, hogy milyen jó lenne, ha el tudna jutni egyszer Koreába és elmehetne egy koncertjükre. Sosem gondolta, hogy Himchan fog megjelenni itt. És pont ilyenkor, amikor ilyen rossz állapotban van! Bele sem akart gondolni, hogy nézhetett ki vörösre kisírt szemeivel, kócos hajával és nem éppen a legjobb öltözékében.
-Hi-Himchan?-dadogta teljesen meglepetten.
-Ismersz engem?-kérdezte még nagyobb meglepődöttséggel a fiú.
-I-igen. Te tényleg Himchan vagy a B.A.P-ből? Nem akarom elhinni!-hadarta Zsófi.
-Pedig elhiheted, mert itt állok veled szemben.-mondta egy mosollyal az arcán Himchan.
-Ez aztán a meglepetés.-felelte Zsófi. És meddig maradsz itt?-érdeklődött.
-Körülbelül egy fél évig.-jött a válasz.
-Értem. Nem akarlak ám feltartani, menj csak a dolgodra nyugodtan.-mondta szomorúan Zsófi.
-Nem zavarsz. Sőt örülök a társaságodnak. Elég nehéz egyedül kiigazodnom a városon. Lenne kedved sétálni velem egyet?-kérdezte félénken Himchan.
-Persze, szívesen.-mosolygott Zsófi.
~Legalább addig is elterelem a figyelmemet Dóriról...~gondolta magában és sóhajtott egyet, majd elindultak Himchannal.
-Megkérdezhetem, hogy mióta hallgatsz kpop-ot?-tette fel az első kérdést Himchan.
-Körülbelöl 2 éve. A SUJU és a SHINee voltak az első bandáim, majd később a BigBang és a 2NE1. Mára viszont már rengeteg csapatot ismerek, köztük a tiédet is. Nagyon tetszik a stílusotok és a zenétek. Mostanában a ti számaitokat hallgatom a legtöbbször.-mesélte Zsófi.
-Örülök, hogy ezt hallom.-mondta Himchan mosolyogva.
Két-három órája már biztosan beszélgettek és sétáltak, mire észrevették, hogy kezd besötétedni. Nagyon jól érezték magukat egymás társaságában, olyan érzésük volt, mintha már évek óta barátok lennének. Zsófi ezt nagyon furcsának tartotta, hiszen nem gondolta, hogy valaha is talál majd valakit Dórin kívül, akivel ennyire jól megértik egymást. Tetszett neki a dolog, úgy érezte, hogy a fájdalma enyhül, ha Himchan-al tölti az idejét. De ugyanakkor félt is, hiszen tudta, hogy egyszer ennek is vége lesz, mikor a fiú visszamegy Koreába. Nem akart erre gondolni. Úgy döntött, hogy jól fogja érezni magát abban a kis időszakban is, amíg itt van. Ma sem akart tőle elbúcsúzni, nem akart egyedül lenni, pedig kezdett éhes és fáradt lenni.
-Lassan haza kellene mennem.-szólalt meg szomorúan Zsófi.
-Hazakísérjelek?-kérdezte tőle Himchan.
-Hát ha ráérsz és van hozzá kedved, akkor elfogadom.-mondta elpirulva Zsófi.
-Ilyen szép lányra, mint te, mindig van időm.-csúszott ki a fiú száján a mondat.
-Kö-köszönöm!-válaszolta Zsófi szégyenlősen.
A hazafelé vezető utat néma csendben tették meg. De nem érezték magukat kényelmetlenül. Néha-néha egymásra néztek és elmosolyodtak. Amikor odaértek a ház elé, Zsófi törte meg a csendet:
-Itt lakom. Köszönöm, hogy hazakísértél. Sőt az egész napot köszönöm neked! Hetek óta végre először jól éreztem magam.
-Nem kell megköszönnöd. Én csak azt tettem, amit tennem kellett. Örülök, hogy jól érezted magadat, én is. Bízom benne, hogy találkozunk még.-mondta Himchan reménykedve.
-Az jó lenne.-mosolyodott el Zsófi.
Másnapra meg is beszéltek egy újabb találkozót, sőt azután is napra is. Majd megint. Így ment ez hetekig. Minden nap találkoztak, egyre jobban megismerték egymást, beszélgettek komoly dolgokról is, de rengeteget nevettek. Élvezték egymás társaságát. Már nem is tudtak volna elképzelni egy napot, hogy ne találkoznának. Mindig máshova mentek, így rengeteg helyet is bejártak és számos új élményt szereztek. Egy újabb nap végéhez érek, Himchan megint hazakísérte Zsófit. A ház előtt álltak és búcsúszkodtak:
-Akkor holnap délután érted jövök és elmehetnénk valamerre.-modta boldogan Himchan.
-Rendben, már alig várom. Szia!-búcsúzott el Zsófi, de mielőtt elfordulhatott volna Himchan odalépett hozzá és megölelte.
Zsófi nagyon meglepődött a hirtelen mozdulaton, de nem ellenkezett, sőt ő is átölelte a fiút. Hiszen barátok vagyunk, jó ideje találkozgatunk már, nincs ebben semmi rossz. Pár percig így álltak az ajtó előtt, majd elváltak és Himchan is elköszönt:
-Akkor majd holnap. Jó éjt! Szia!
Zsófi aznap este rendesen tudott aludni, nem voltak többé rémálmai. Himchan-ról álmodott. Végre megint boldog volt, a fiúval töltött idő sokat segített neki. Másnap reggel fitten kelt ki az ágyból, alig várta, hogy délután legyen és találkozhasson a fiúval. Nem lehetett ráismerni. Nagyon izgatott volt, azon fantáziálgatott, hogy  mit fognak csinálni. Jóízűen megreggelizett, órákig ázott egy kád forró vízben, majd kikereste legdögösebb ruháit a szekrényéből. Nem tudja miért, de jól akart kinézni.
~Eddig is nagyon tetszett nekem Himchan, de mint idol. Álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer élőben látom. Még helyesebb, mint gondoltam. Lehetséges, hogy szerelmes lettem belé? De az nem lehet...csak tegnap találkoztunk... Vagy létezik szerelem első látásra?~ilyen és ehhez hasonló furcsa kérdések kavarogtak a fejében.
Zsófi észre sem vette, hogy milyen gyorsan telik az idő, miközben készülődött. A megbeszélt időpontra lement a ház elé. Himchan már várt rá. Mint mindig, most is elbűvölően nézett ki. Zsófi szívverése felgyorsult, miközben közeledett a fiú felé, aki már messziről mosolygott és integetett.
-Szia!-üdvözölte először Himchan Zsófit.
-Szia!-köszönt vissza Zsófi.
-Milyen napod volt?-kérdezte Himchan.
-Szerencsére ki tudtam pihenni magamat, így ma jó napom van. És neked?-érdeklődött Zsófi.
-Nekem is csodás napom van, mert láthatlak téged.-hangzott el a válasz.
Zsófi lélegzete majdnem elállt, mikor meghallotta e szavakat. Nem akart hinni a fülének. Nem akarta elhinni, hogy egy idol ilyen dolgokat mond neki... Hiszen ő csak egy hétköznapi lány. Úgy gondolta, hogy Himchan biztosan találkozott már nála szebb lánnyal. Azt sem tudta biztosra, hogy a fiú komolyan gondolja-e, amit mond, vagy csak viccelődik vele.
-Jajj ne hülyéskedj már!-mondta Zsófi, majd felnevetett.
-Teljesen komolyan gondoltam, amit mondtam. Nagyon kedves és csinos lány vagy. Sajnos elég ritka manapság az ilyen. Szerencsésnek érzem magam, hogy megismerhettelek.-mondta Himchan.
Zsófi végig félénken nézett a fiúra és látta az arcán, hogy tényleg komolyan beszélt. Természetesen nagyon örült ennek, de nem merte kimutatni teljesen, csak finoman elmosolyodott, majd így szólt:
-Én még szerencsésebbnek mondhatom magam, hisz találkoztam egy híres énekessel.
-Nem vagyok híres.-mondta szomorúan a fiú.
-Azt te csak hiszed! Rengeteg rajongód van a világ több részéről. És ez csak gyarapodni fog a jövőben.-próbálta felvidítani a fiút Zsófi.
-Bízzunk benne, hogy igazad van. Szerveztem egy kis programot mára, remélem nem gond. Legközelebb majd te döntesz, hogy mit csináljunk-közölte Himchan.
-Rendben, semmi gond. És megtudhatom, hogy hová megyünk?-kérdezte Zsófi.
-Majd ha odaérünk, meglátod. Egyenlőre csak kövess!-mondta Himchan, majd megfogta Zsófi kezét és elindult vele egy autó felé.
-Van kocsid?-tette fel a kérdést Zsófi kikerekedett szemekkel.
-Mindannyian kaptunk egyet, így könnyebb közlekednünk. De nem én vezetek, hanem úgy visznek minket.-válaszolta a fiú szégyenkezve, közben kinyitotta az autó ajtaját Zsófinak.
-Köszönöm!-mondta Zsófi, majd beszállt a járműbe.
Az út elég hosszú volt, órákat utaztak. Az út elején beszélgettek, egyre több mindent megtudtak egymásról. Egy idő után megálltak enni, majd miután újra útnak indultak, elaludtak. Mikor már majdnem megérkeztek, Himchan hirtelen felébredt, kinyitotta szemeit és meglátta, hogy Zsófi fejét vállára hajtva alszik. Kicsit zavarban érezte magát, hiszen most először van hozzá ilyen közel egy lány. De tetszett is neki a dolog, nagyon szépnek és aranyosnak tartotta Zsófit. Alig mert megmozdulni, nem akarta felébreszteni az alvó lányt. Ebben a pózban maradtak egészen addig, amíg meg nem érkeztek. Himchan kénytelen volt felébreszteni Zsófit.
-Hé, ébredj! Megérkeztünk!-mondta finom hangon, majd megrázta a lányt.
Zsófi kis mocorgás után kinyitotta szemeit. Rögtön felfogta, hogy mi a helyzet, elpirult és egy hirtelen mozdulattal elhúzódott a fiútól.
-Ne haragudj, hogy végigaludtam az utat. Csak így tudom megelőzni azt, hogy ne legyek rosszul.-kezdett mondandójába Zsófi.
-Semmi baj, nagyon aranyos voltál.-mondta mosolyogva Himchan.
-Kö-köszönöm.-mondta dadogva Zsófi.
-Na de most csukd be a szemed és ne nyisd ki addig, amíg nem szólok. Kérlek!-mondta a fiú.
-Öö rendben.-felelte Zsófi, majd becsukta a szemét.
Himchan gyorsan kiszállt a kocsiból, átment a másik oldalára, kinyitotta az ajtót, majd megfogta Zsófi kezét és kisegítette a járműből.
-Vigyázz lépcsőn fogunk felmenni.-szólalt meg Himchan.
-Oké.-válaszolta Zsófi.
Lassan haladtak felfelé a lépcsőn, ám Zsófi így is többször megbotlott. A harmadik botlásnál Himchan felkapta az ölébe és így szólt:
-Így egyszerűbb lesz!
-Bocsánat, hogy ilyen ügyetlen vagyok.-mondta Zsófi.
-Ezért nem kell bocsánatot kérned.-válaszolta a fiú vigyorogva.
Pár perc múlva felértek a lépcső tetejére és Himchan letette Zsófit a földre.
-Itt is vagyunk! Most már kinyithatod a szemedet!-mondta boldog hangon.
Zsófi már nagyon kíváncsi volt, hogy merre járnak. Lassan kinyitotta a szemeit és az elé táruló látvány miatt felkiáltott:
-Hát ez gyönyörű! Úristen! Meg sem tudok szólalni, azt sem tudom mit mondjak! Mindenesetre köszönöm! Mikor szervezted mindezt?
-Nagyon szívesen. Első beszélgetésünkkor említetted, hogy még sosem voltál itt, de szívesen eljönnél ide, így utána jártam a dolgoknak és a menedzserem segítségével sikeresen elintéztem. (Az olvasók kedvéért elmondom, hogy a Balaton környékén járnak egy magas kilátón, ahonnan belátni majdnem az egész tavat. Szerintem mindenki el tudja képzelni, milyen szép lehet a kilátás.^^)
-Jajj nem is tudod, hogy mennyire hálás vagyok!-alig találta a megfelelő szavakat Zsófi.
-Örülök, hogy ennyire tetszik.-mondta boldogan Himchan. Nem bánod, ha csinálok egy-két képet?-kérdezte.
-Nem, nyugodtan.-válaszolta Zsófi szintén boldogan.
Rengeteg képet csináltak, beszélgettek, hülyéskedtek, az idő is csodás volt, sőt Himchan még uzsonnával is készült, hiszen késő estig ott maradtak. Mindketten nagyon jól érezték magukat.
-Nem fázol?-kérdezte Himchan Zsófit.
-Egy picit.-felelte Zsófi dideregve.
-Tessék, itt a dzsekim.-nyújtotta oda a fiú a kabátját.
-Jajj igazán nem kell! Így te fogsz fázni!-mondta tiltakozva Zsófi.
-Nem fázom, de te igen.-mondta Himchan, majd ráterítette Zsófi hátára.
-Köszönöm.-felelte végül Zsófi, de még így is fázott.
Himchan rögtön észrevette, így közelebb húzta magához és átölelte. Így ültek a kilátó tetején egy padon és nézték a lemenő napot. Zsófinak nagyon tetszett a mai nap. Hálás volt a fiúnak, hogy ennyi mindent megtesz érte és így törődik vele. Biztonságban érezte magát Himchan karjaiban és nem akarta, hogy azt kívánta, bárcsak örökké tarthatna ez a pillanat. Kíváncsi volt, hogy a fiú mit érezhet, de nem merte megkérdezni. Csak reménykedett, hogy valami hasonlót, mint ő. A gondolataiból Himchan hangja zökkentette ki:
-Min gondolkozol ennyire? Valami baj van?
-Nem, nincsen semmi baj! Hogy lehetne bajom egy ilyen szép pillanatban? Pont az a baj, hogy minden olyan tökéletes. Amióta találkoztam veled, sokkal jobban érzem magam, újra érzem azt, hogy élek, nem gondolkozom folyton a barátnőmön. De tudom, hogy ennek hamarosan vége lesz, mert visszamész Koreába. És akkor megint olyan magányos leszek...-hadarta Zsófi, miközben könnycseppek csordultak végig arcán.
Himchannak hirtelen összeszorult a mellkasa, nagyon fájt neki sírva látni Zsófit. Ilyenkor úgy érezte, hogy neki is sírnia kell. Már másodszor látja sírni a lányt, de nem tudja megszokni... Most még rosszabb volt, mint az első alkalommal. Talán azért, mert sok időt töltöttek együtt és nagyon megkedvelte a lányt? Lehet, hogy ez a szerelem? Hát persze, hogy az! Ki tudja már mióta szeretem ezt a lányt, csak nem mertem beismerni magamnak! Nem tudta, hogy mit tegyen... Abban biztos volt, hogy nem tudja szavakkal megnyugtatni a lányt... Az agya teljesen kikapcsolt, nem tudta tovább irányítani szívét és érzéseit... Teste akarata ellenére megindult Zsófi felé és egészen addig hajolt előre, míg ajkai nem találkoztam a lányéval. Zsófi meglepődött, de nem tudott megmozdulni, teljesen ledermedt, szemei kikerekedtek. Szíve hevesen kezdett el verni, teste folyamatosan forrósodott... Élvezte ezt az érzést, amely hatalmába kerekítette. Lehunyta szemeit, elengedte magát és viszonozta a fiú csókját.

BigBang 3.rész

III. - Séta a természetben

Másnap arra ébredtem, hogy a napsugarak beszűrődnek az ablakomon keresztül és pont az arcomat vették célpontul. Először nem is tudtam kinyitni szemeimet a fény miatt, csak miután hátat fordítottam az ablaknak. A tegnap történtek után alig tudtam elaludni, de aztán mély álomba zuhantam. Még sosem volt ilyen nyugodt és békés álmom. Olyan érzésem volt, mintha repülnék. Jó lenne egyszer élőben is átélni ezt a könnyedséget-gondoltam magamban, majd kiszálltam az ágyból és rögtön a fürdőszobába vettem az irányt. Miután összekészülődtem, lementem a konyhába reggelizni.
-Jó reggelt kicsim! Hogy-hogy ilyen korán felkeltél? Ez nem vall rád.-köszöntött anya.
-Szia anya! A nap besütött az ablakomon, így felkeltem.-válaszoltam.
-Remek idő van odakint! Remélem nem akarsz egész nap itthon ülni.-mondta anyu szemrehányóan.
-Pedig nem állt szándékomban elmenni sehova, ha csak ki nem raksz.-feleltem viccelődve, majd egy bögre tejjel a kezemben sarkon is fordultam és elindultam a szobám felé. Már majdnem elértem a lépcsőhöz, amikor csengettek az ajtón.
-Majd én kinyitom!-kiabáltam, mielőtt valaki fölöslegesen idefutna. Nagy meglepetésemre Taeyang állt az ajtóban. Szerepelt a terveim között, hogy a mai nap folyamán találkozom vele valamilyen ürüggyel, de nem gondoltam volna, hogy már korán reggel gyönyörködhetem benne.
-Szia!-köszöntem zavarodottan.
-Szia!-köszönt vissza egy mosollyal az arcán. Ne haragudj, hogy ilyen korán reggel zavarlak, de tegnap nálunk felejtetted a tálcát, így áthoztam.
-Oh, köszönöm! Tényleg teljesen elfelejtettem.-mondtam, miközben elvettem tőle a tálat, melyet felém nyújtott.
-Jól aludtál?-kérdezte hirtelen.
-Igen, köszönöm. És te?-kérdeztem vissza.
-Örülök, hogy ezt hallom. Én is remekül.-válaszolta megint mosollyal az arcán.
Én majdnem elájultam ettől a mozdulatától, így lehajtottam fejemet, hogy ne bukjak le. Pár másodperces csend követte e rövid beszélgetésünket. Látszott, hogy mindketten zavarban vagyunk. Annyi mindent szeretnék tőle kérdezni, de amikor itt a lehetőség, még sem tudok. Idegességemben bögrém szélén kopogtattam körmeimet. Félénken felnéztem rá, majd tekintetünk találkozott. Most ő törte meg a szemkontaktust. Ráérősen végignézett rajtam. Én ott helyben majdnem elsüllyedtem. Legszívesebben becsuktam volna az ajtót és elkezdtem volna fetrengeni a földön. Nem bírtam magammal. Hátraléptem egyet és ő ekkor megszólalt:
-Mit csinálsz délután?
-Ö..semmi konkrétat nem terveztem, valószínűleg itthon ülök a szobámban és lefoglalom magam valamivel.-válaszoltam zavartan.
-Oh remek! Körül szeretnénk nézni a környéken és jól jönne egy kis útbaigazítás. Mivel csak téged ismerünk, örülnénk neki, ha velünk tartanál. Lenne hozzá kedved?-kérdezte reménykedve.
-Ö..persze! Miért is ne?-feleltem félénken, de belül nagyon örültem neki.
-Tényleg? De jó! Köszönöm vagyis köszönjük! Délután 2kor a házunk előtt?-kérdezte felvont szemöldökkel.
-Rendben. Akkor 2kor találkozunk. Addig is szia!-válaszoltam egy szerény mosollyal.
-Oké. Jajj majdnem elfelejtettem...tetszik a papucsod! Szia!-mondta, rám kacsintott, majd elment.
A mondat hallatán rögtön lenéztem a papucsomra...pont a Taeyangos volt rajtam! Arcom rögtön elpirult, alig hallhatóan csak ennyit dadogtam:
-Kö-köszönöm!
Mire felnéztem, arra Taeyang már elment, így becsuktam az ajtót. De ciki!-gondoltam magamban, majd felmentem a szobámba. Na mindegy, a lényeg az, hogy együtt töltjük a délutánt!-mondtam magamban, közben rávetettem magamat az ágyamra. Az elkövetkezendő órákban rendbe raktam a szobámat, megebédeltem, közöltem anyával, hogy mégis elmegyek itthonról, majd elkezdtem készülődni. Legelőször is átgondoltam az utat, hogy merre viszem őket, amit le i rajzoltam egy papírra az egyszerűség kedvéért. Másodszor készítettem egy kis elemózsiát is, hiszen ki tudja, mikor érünk haza. Végül rengeteg időt töltöttem a szekrény előtt, mire eldöntöttem, hogy mit veszek fel. Nem akartam bénán kinézni, de kihívóan sem. Végül egy farmer mellett döntöttem, melyhez felvettem egy zöld színű félvállas pólót és a sportcipőmet, hajamat kibontva hagytam.
-Anya elmentem!-kiabáltam, hogy meghallja.
-Rendben, aztán nekem ne gyere túl későn!-kiabálta vissza.
-Oké.-kiabáltam még egyet, majd kiléptem a házból és elindultam a megbeszélt helyszín felé. Természetesen a fiúk már vártak rám, pedig nem késtem.
-Hello!-köszöntek nekem kórusban.
-Sziasztok!-köszöntem vissza mosolyogva, közben végignéztem mindannyiukon.
-Örülünk, hogy nem gondoltad meg magadat és eljöttél.-mondta GD.
-Miért gondoltam volna meg magam?-kérdeztem értetlenkedve.
-Hát ennyi sráccal nem könnyű bírni.-válaszolta nevetve.
-Lehet.-mondtam én is nevetve.
-Mi ez a sok cucc nálad?-kérdezte Seungri kíváncsiskodva.
-Hát készültem pár aprósággal. Mielőtt elindulunk, megmutatom nektek az útvonalat ennek a rajznak a segítségével, hogy merre megyünk-mutattam a lapra, amit bal kezemben tartottam.
-Hűha! Ezt te rajzoltad?-kérdezte Daesung tátott szájjal.
-Igen. Remélem kivehető lett minden.-válaszoltam.
-Viccelsz? Ez egy kész remekmű! Biztos sok idődbe telhetett.-mondta Taeyang kikerekedett szemekkel.
-Köszönöm! A rajzolás az egyik hobbim, úgyhogy igazán nem esett nehezemre.-feleltem egy mosollyal. Nah ugye innen indulunk a házatok elől. Először is megmutatom a közelben lévő boltokat, buszmegállókat, amik jól jöhetnek szükség esetén, majd elviszlek titeket azokra a helyekre, ahova én szeretek járni. Jó lesz így?-néztem körbe válaszra várva.
-Persze!-mondták kórusban.
-És mi van a másik kezedben?-kérdezte T.O.P.
-Hoztam egy kis uzsonnát, hátha éhesek leszünk az úton.-mondtam kedvesen.
-Te egy igazi nő vagy! Jól tudtad, hogy kell kaja a népnek!-ujjongott T.O.P.
-Örülök, hogy a kedvetekre tehetek. Nah de induljunk!-mondtam, majd előre mutattam.
Alig indultunk el, de én már most nagyon jól érzem magam és úgy veszem észre, hogy a többiek is. Egyre közelebb kerülünk egymáshoz és egyre lazább a hangulat is. Természetesen végig szórakoznak, csinálják a hülyeségeket, mosolyt csalva az arcomra ezzel. Szerencsére gyorsan végeztünk a szükséges dolgokkal és elindulhattunk azok felé a helyek felé, amelyeket rajtam kívül nem sokan ismernek. Én is csak akkor járok errefele, ha magányra van szükségem. Itt senki se lát, ha sírok, nyugodtan pihenhetek, ha fáradt vagyok, átgondolhatom gondjaimat és kiélhetem művészi rohamaimat is. Nagyon boldog vagyok, hogy a kedvenc bandám tagjaival megoszthatom ezeket a számomra fontos helyeket. Éppenhogy csak felbukkant az első állomás, az elhagyatott játszótér széle a látóhatáron, amikor Seungri felsikoltott:
-Ez egy játszótér! Gyerünk futás! Aki utoljára ér oda, az fogja lökni a hintát!
T.O.P, Daesung és GD rögtön elkezdtek futni Seungri után. Én kezemben a piknikes kosárral lassan sétáltam tovább. Taeyang észrevette, így ő sem futott el, hanem odajött hozzám:
-Engedd meg, hadd segítsek!-mondta és már ki is vette a kezemből a kosarat.
-Oh, köszönöm!-de igazán nem kellett volna.
-Azt hiszem egy ideig nem lesz elhagyatott ez a játszótér.-mondta nevetve, fejével a többiek felé biccentve.
-Őszintén szólva örülnék neki, ha lennének valakik, akik használnák. Amióta egy kisfiú meghalt itt, senki se meri idehozni a gyerekeit. Mindenki elátkozott helynek tartja. Szomorú, ami történt, de az csak egy véletlen baleset volt. Nem jelenti azt, hogy mindenkivel baj fog történni. Én vagyok rá az élő példa! Sokszor eljövök ide és nincs semmi bajom. Miket beszélek itt! Biztos untatlak a hülye történeteimmel...-néztem a mellettem sétáló Taeyangra.
-Nem dehogy! Örülök, hogy megosztottad velem. Amíg itt leszünk, segítünk benépesíteni.-felelte.
-Gyertek már! A hinta nem fog magától elindulni!-kiabálta Seungri.
-Magától biztosan nem, de ha meglököd magad, akkor igen.-kiabált vissza Taeyang.
-Jajj Hyung ne legyél már ilyen! Ti vagytok az utolsók, nektek kell meglökni minket!-magyarázta a maknae.
-Jól van, jól van, csak ne hisztizz!-kiabálta oda, majd felém fordult. Te csak maradj itt! Majd én meglököm őket.
-Segítek.-mondtam neki és elindultam a hinták felé, de megfogta a kezemet.
-Nem akarom, hogy bajod essen. Nem láttad még őket beindulva. Jobb, ha itt maradsz, mindjárt visszajövök.-kacsintott rám.
-Rendben. Ott leszek.-mutattam a pörgős játék felé.
Miután Taeyang elment, odasétáltam ahhoz a helyhez, ahol a baleset történt. Kivettem táskámból egy csokor virágot és letettem az emlékműre, melyet a kisfiú szülei állítottak fel. A szomszédaink voltak, jóban voltunk velük. A baleset után a család elköltözött a városból. Amikor végeztem a pörgős játékot vettem célba. A piknikes kosarat letettem a földre és felszálltam. Nem pörgettem meg, csak álltam és felnéztem az égre, hagytam hogy a napsugarak melengessék arcomat.
-Szabad?-törte meg ábrándozásomat Taeyang.
-Persze.-válaszoltam egy mosollyal.
Felállt mellém és megpörgette a hintát, majd így szólt:
-Csukd be a szemed.
-M-miért?-kérdeztem meglepve.
-Csak csukd be. Bízz bennem!-felelte nyugodt hangján.
-O-oké.-válaszoltam, majd behunytam szemeimet.
Éreztem, hogy közelebb lép hozzám. Először kezeimet fogta meg, majd kirakta oldalra. Olyan pózban voltam, mint a híres Titanic jelenetben a csaj. Ezután derekamat foggta meg.
-Ne ijedj meg, kicsit felgyorsítok.-súgta fülembe.
Először görcsbe rándult a gyomrorm. Nem nagyon szerettem a gyorsaságot és a pörgést. A vidámparkokat sem bírom. De ahogy gyengéden fogta derekamat, megnyugodtam. Tudtam, hogy bízhatok benne. Egy kis idő után mindent kikapcsoltam és úgy éreztem magam, mintha repülnék. Pont mint az álmomban. Sosem gondoltam volna, hogy ezt valaha átélem életemben. Nagyon hálás voltam. Miután megállt a hinta, csak ennyit mondtam:
-Köszönöm!
Taeyang furcsán nézett rám, hiszen nem tudta, hogy miről van szó. Csak mosolygott egyet, leszállt, majd nekem is segített. Visszamentünk a többiekhez.
-Gyertek, megyünk tovább!-szóltam oda nekik.
-Ajj olyan jó itt, úgy élvezem!-ugrándozott Seungri.
-Ha gondolod itt maradhatsz, de akkor a többi jóról lemaradsz.-mondtam.
-Dehogy maradok!-vágta rá rögtön.Mutattam nekik még pár helyet, majd lassan elérkeztünk az utolsó helyszínhez. A kedvenc helyemhez. Egy rát volt tele virágokkal, közepén egy hatalmas fával. Mellette egy fából készült asztal padokkal. Ez az egész egy nagy dombon helyezkedett el, ahonnan jól lehetett látni a város töbi részét. Gyönyörű volt a látvány. Olyan festői és idilli.
-Hát itt volnánk. Ez a kedvenc helyem. Imádom a természetet és a kilátást. Sokszor járok ide festeni és rajzolni.-mutattam körbe.
-Hűhaaa!-mondták kórusban tátott szájjal.
-Ez tényleg nagyon gyönyörű!-bukott ki Daesungból.
-Olyan, mintha egy mesében lennénk benne.-mondta Taeyang.
Nagyon szívn ütött, amit most mondott. Én is ezt gondoltam. Nagyon boldog lettem, hogy ennyire tetszik neki.
-Na gyertek, pakoljunk le az asztalnál és együnk! Biztosan éhesek vagytok.-ajánlottam fel.
-Az nem kifejezés!-vágta rá T.O.P.
A többiek is hevesen bólogattak. Gyorsan megterítettem az asztalt és kipakoltam a kosárból.
-Mennyi minden! Honnan van mindez?-kérdezte GD.
-Én csináltam otthon anya segítségével. Remélem ízleni fog!-feleltem szerényen.
-Komolyan? Igazán sok idődbe telhetett! Ne félj, nem hagyjuk kárba veszni!-mondta GD.
-De nem ám!-vágta rá T.O.P is.
Rögtön neki is álltunk enni. Öröm volt nézni, milyen élvezettel ettek. Nagy megkönnyebbülésemre ízlett nekik minden. Miután mindannyian degeszre ettük magunkat, játszottunk egy kicsit, majd a tagok elmentek körülnézni és fényképezkedni. Én kiterítettem pár pokrócot és lefeküdtem pihenni. Behunytam a szememet és süttettem arcomat. Egyszer csak egy árnyékot éreztem. Kinyitottam szememet és megpillantottam Taeyangot.
-Nem bánod, ha csatlakozom?-kérdezte.
-P-persze, hogy nem.-feleltem dadogva.
Taeyang először csak leült mellém, majd ő is elfeküdt. Szívverésem felgyorsul közelsége miatt. Sosem fogom elfelejteni ezt a pillanatot.
-Te is szoktad nézegetni a felhőket?-tette fel a kérdést.
-Igen. Szeretem, hogy nincs két teljesen egyforma belőlük. Mindig beleképzelek valami hétköznapi tárgyat vagy állatot a formákba. Például az ott úgy néz ki, mint egy teknős.-mutattam rá egy felhőre.
-Tényleg. Az ott meg olyan, mint egy angyal.-mutatott ő is egyre.
-Aha, látom. Ott egy szív alakú.-tévedt rá a kezem egy másikra.
-Nézd csak! Ott egy csókolózó pár.-mondta.
-I-igen.-motyogtam alig halkan, majd nyeltem egy nagyot.
Nagyon zavarba jöttem. Itt fekszik mellettem a világ leghelyesebb pasija, röhögcsélünk, jól érezzük magunkat, olyan, mintha egy mesében vagy álmomban lennék. Soha életemben nem éreztem magam ilyen boldognak, de egyben tehetetlennek. Tudtam, hogy hiába tetszik nekem, sosem lehetünk együtt. Ő teljesen másik dimenzióban él, mint én. Híres énekes, rengeteg rajongója van, biztos sokan futnak utána és biztos az ő szívében is van egy olyan személy, akiért teljesen odavan. Én meg csak egy hétköznapi lány vagyok, aki még nem vitte semmire, nem is szép és csak epedezik egy olyasvalaki iránt, akiről nagyon jól tudja, hogy elérhetetlen.
-Valami baj van?-kérdezte ijedten tőlem.
-Nem, nincs semmi baj.-feleltem.
-Akkor miért könnyezel?-éreklődött aggódott arccal.
-Könnyezem? Nem is! Vagy igen, de csak a napfény miatt.-beszéltem össze-vissza.
Nem is vettem észre, hogy könnyezem. Nem akartam hazudni, de muszáj volt. Nem mondhatom el neki az igazat. Biztosan csak kiröhögne.
-Lassan besötétedik, vissza kellene indulnunk.-mondtam, miközben felültem.
-Kár, szívesen maradnék még. Igazán szép ez a hely.-felelte Taeyang.
-Én is tudnék még maradni, de sajnos haza kell mennem.-válaszoltam szomorúan.
-Holnap a városba szeretnénk benézni a srácokkal. Be kell szereznünk még pár holmit a lakásba. Ha van kedved, akkor velünk tarthatnál. Elkélne egy női segítség.-mondta Taeyang.
-Hát ha a többiek sem bánják, akkor benne vagyok.-egyeztem bele boldogan.
-Remek. Na megyek szólok a többieknek.-felelte, majd felállt, felhúzott engem.
-Rendben, addig összepakolok.-mondtam.
Pár perc múlva megjelent a többiekkel és elindultunk hazafelé. Az út most még rövidebbnek tűnt, mint odafele. Biztosan a jókedvünk miatt.
-Remélem jól éreztétek magatokat. Én örülök, hogy körbevezethettelek benneteket.-szólaltam meg, mikor hazaértünk.
-Igen, szuper volt minden. Nem neked kell köszönetet mondanod, hanem nekünk. Reméljük holnap is velünk tartasz!-mondta GD.
-Persze, szíves örömest.-mosolyodtam el.
-Ha nem bánod nem kísérünk el mindannyian a házig, hanem csak Taeyang.-közölte velem GD egy sunyi mosollyal arcán.
Számíthattam volna rá. De nem is baj. Így legalább több időt tölthetünk kettesben.-gondoltam magamban.
-Jajj nem is kell mindig hazakísérni. Különben is itt lakom 10 lépésnyire.-válaszoltam.
-Mi úriemberek vagyunk, nem hagyunk egyedül mászkálni ilyen későn.-felelte GD.
-Hát jó, akkor nem vitatkozom. Sziasztok! Akkor majd holnap találkozunk!-mondtam integetve.
-Sziaa!-köszöntek el kórusban.
-Bocsánat, hogy megint rád marad a feladat, hogy kísérgess!-hadartam gyorsan lehajtott fejjel.
-Jajj ugyan, semmi gond! Szeretek este sétálgatni és különben is szívesen teszem. És azt is neked köszönhetjük, hogy ilyen csodálatos napunk volt-felelte kedves hangján.
-Köszönöm, de ne túlozz! Én érzem magam megtisztelve, hogy egy híres banda tagjaival tölthettem a napot. Nem sok hétköznapi lánnyal esik meg. Hálás lehetek az égnek.-magyarázkodtam.
-Ne érezd magad hétköznapinak! Egyáltalán nem vagy az! Nagyon kedves és csinos lány vagy.-próbálta növelni az önbizalmamat.
-Kedves tőled, hogy ezt mondod.-mondtam pironkodva.
Közben odaértünk a házam elé. Még beszélgettünk egy kicsit, majd elbúcsúztunk egymástól. Újabb emlékezetes napot tudhattam magaménak. Már most várom a holnapot!

Társkereső 3.rész

Szombat reggel van. Dongho nagyon korán felkelt és az éjszaka sem aludt sokat az elkövetkezendő találkozó miatt. Legalább 3x kiment  a konyhába meginni egy pohár vizet, hogy lenyugodjon, de nem tudott. Nagyon félt, hogy le fog bukni Hoon előtt. Nem akarta elveszíteni legjobb barátját. Egész éjjel azt tervezte, hogy hogyan oldja majd meg a dolgot. Azt gondolta legjobb lesz, ha megkéri Soohyunt, hogy foglalja le Hoont. Miután ezt kiötlötte, rögtön a vezető keresésére indult. Mivel a konyhában nem lelte meg, elindult a szobája felé. Mikor az ajtó elé ért, meghallotta, hogy a leader beszél valakivel. Az a valaki nem volt más, mint Hoon. Hallgatózott:
-Köszönöm Soohyun! Ígérem utána bepótolom a kimaradt edzéseket és próbákat!-hallotta barátja hangját.
-Ajánlom is! Akarsz még valamit?-hallatszott Soohyun hangja.
-Nem.-válaszolt Hoon.
-Akkor megyek a kávémért.-mondta a vezető, majd elindult az ajtó felé.
Dongho hallotta a közeledő lépéseket, így óriási sebességgel a konyhába vágtatott és úgy csinált, mintha reggelit készítene magának.
-Vajon miről beszélhettek?-kíváncsiskodott Dongho.
Pár másodperccel később Soohyun és Hoon is megjelent a konyhában.
-Jó reggelt!-mondták kórusban.
-Jó reggelt!-köszönt vissza Dongho.
-Jézusom, jól vagy?-nézett ijedt szemekkel Soohyun Donghora, majd odafutott hozzá.
-M-miért ne lennék jól?-kérdezte Baba meglepődve.
-Elég ramatyul nézel ki. Sápadt vagy és a szemeid is karikásak.-fejtette ki a leader.
-Nincs semmi bajom, csak nem aludtam valami jól.-felelte a kis maknae.
-Rémálmod volt? Vagy valami baj van?-kérdezte Hoon.
-I-igen, rosszat álmodtam...-vágta rá gyorsan Dongho.
-Miért nem jöttél át hozzám? Tudod, hogy magam mellé engedtelek volna.-mondta a Nyuszi.
-Nem akartalak zavarni, nagyon fáradtnak néztél ki tegnap az utazás miatt.-mentegetőzött a maknae.
-Jajj te kis butus, nagyon jól tudod, hogy szívesen megvigasztallak, ha valami bajod van! Na gyere ide! Kapsz egy kései nyugtató ölelést!-felelte Hoon, majd kitárta kezeit.
-Hyuuung!-kiáltott fel Dongho, majd odafutott barátjához és átölelték egymást.
-Úgy látom tényleg nincsen semmi bajod.-jegyezte meg Soohyun.
-Bocsássatok meg, de én most megyek, van pár elintéznivalóm.-jelentette ki Hoon, majd elhagyta a helyiséget.
-Már megint mit csinálhat?-kérdezte magától Dongho csalódottan, de rájött, hogy ez előnyére is lehet. Minél kevesebbet van itthon Hoon, annál kevesebb az esélye, hogy elbukik. Így legalább Soohyunt sem kell megkérnie, hogy ügyeljen Hoonra.
-Leadershi, kérhetek kimenőt mára? Ma este lesz a találkám Nyuszifiúval.-szólalt meg a maknae pár perc csend után.
-Találkoztok? Hogy sikerült ilyen hamar eljutnod idáig?-kérdezte megdöbbenve Soohyun. Szívesen elmennék és megnézném a pasas arckifejezését, mikor meglátja, hogy te is fiú vagy! Na mindegy, menj csak nyugodtan. Aztán kérek ám beszámolót!-kacsintott, majd felnevetett.
Donghonak ez eddig le sem esett, hogy mindketten fiúk! Mindig valami mással volt elfoglalva, legfőképpen azzal, hogy Hoon előtt titokban maradjon ez az egész. Most hogy végiggondolja a dolgokat, tudja, hogy hazudott és csalódást okoz majd a másiknak. Sosem gondolta volna, hogy egy hülye szívatós játékból ekkora gondja lesz. Lehet jobban tette volna, ha nyer és inkább Kevin nyavalygását hallgatja. Teljesen kétségbeesett. Reggelijét félbehagyva futott be szobájába, rávetette magát az ágyára, fejét beletemette párnájába és elkezdett sírni. Csak sírt sírt és sírt, míg kimerült és álomba merült. Órákkal később kelt fel arra, hogy valaki dörömböl szobája ajtaján.
-Dongho bébi most szólok utáljára! Kész az ebéd, gyere gyorsan, ki fog hűlni vagy ami még rosszabb, a többiek felfalják előled!-hallotta Kevin hangját.
-Nem vagyok éhes, köszönöm!-kiabálta ki.
-Mit mondtál? El se akarom hinni! Te, aki annyira szeretsz enni? Valami baj van?-kérdezett vissza Kevin értetlenkedve.
-Nincs semmi baj, de most tényleg nem kell semmi!-kiabált ki még egyszer.
-Hát jól van, te tudod.-mondta Kevin aggódó hangon, majd elment.
Dongho lassan felült az ágyán. Rápillantott az órára. 12:15. Egyre jobban közeledik a rémes találkozó. Nem tudja mit tegyen. Rettenetesen érzi magát. Fáj a feje. Óvatosan kislasszog a fürdőbe, nem akarja,hogy a többiek észrevegyék. Bezárkózik. Belenéz a tükörbe. Szörnyű látvány fogadja. Kisírt, feldagadt, vörös szemek. Remek. Megmossa arcát, majd vesz egy forró fürdőt. Miután végez bekopog Hoon szobájába. Semmi válasz. Még egyszer kopog. Megint semmi.
-Hyung bemegyek!-szólal meg halkan.
A szoba üres.
-Hoon nincs itthon, ha őt keresed. Kikérőt kért mára.-hallotta AJ hangját a háta mögül Dongho.
-Oh értem. Nem tudod hova ment?-kíváncsiskodott.
-Fogalmam sincs, annyit mondott, hogy el kell intéznie pár dolgot, szóval csak este ér haza.-felelte AJ.
-Oké.-mondta Dongho csalódottan, majd visszament saját szobájába.
Most igazán jól jött volna neki barátja társasága. Hogy lefoglalja magát, bekapcsolta a gépet. Üzenete jött. Nem akarta megnézni. Semmi kedve nem volt ehhez az egészhez. De muszáj volt. Soohyun szavai és a szabályok csengtek a fejében. Megnyitotta az üzenetet:

Sziaa! Remélem nem felejtetted el a ma esti találkozót! Én már nagyon várom! További szép délutánt! Nyuszifiú:)

-Nem, nem felejtettem el. Ha akarnám sem tudnám...-gondolta magában Dongho, majd válaszolt:

Szia! Nyugi nem felejtettem el, ott leszek! Már én is nagyon izgatott vagyok! Nyuszilány:)

-Most is hazudtam. Én ezt nem bírom... Bár jobban belegondolva nem is... Tényleg izgulok és kíváncsi is vagyok. Miket beszélek! Na mindegy, már csak pár óra és vége mindennek. Jobb, ha nekiállok készülődni.-elmélkedett a kis maknae.

19:00. Dongho felöltözött, éppen a cipőjét húzta fel az előszobában, mikor Soohyun és Eli arra tévedt.
-Hát te is elmész? Nem bírod ki Hoon nélkül?-kérdezte Eli csipkelődve.
Donghonak semmi kedve nem volt most ehhez, így nem válaszolt.
-Találkozója lesz a Nyuszifiúval.-válaszolt helyette Soohyun.
-Hogy mi? Én erről miért csak most hallok?-csattant fel a galamb.
-Én is csak reggel tudtam meg. De kapunk beszámolót, nyugi.-mondta a leader.
A maknae csendben felállt és elindult az ajtó felé.
-Sok sikert!-kiabálta utána Eli és Soohyun.
Dongho mintha meg sem hallotta volna, elment. Jóval a megbeszélt időpont előtt odaért a szökőkúthoz. Ez volt a célja. A délután folyamán előállt egy tervvel. Nem fogja felfedni magát a másik személy előtt. Elrejtőzik egy bokorba vagy egy oszlop mögé és onnan fogja megnézni, hogy kivel kéne találkoznia. Egyszerűen nem mer odaállni a másik elé, hiszen ez az egész csak egy játék az ő számára, de a titokzatos idegennek biztosan nem. Úgy gondolta, hogy ez a legjobb megoldás. Majd miután hazamegy ír egy üzenetet és elmondja az igazat. Megnézte telefonján, hogy mennyi az idő. 19:45. Nyuszifiú biztosan mindjárt ideér, ideje elrejtőzni. Fogta magát, elbújt egy bokor mögé és várt. Alig várt 5 percet, mikor egy barna hajú, jól öltözött fiú megjelent és megállt a szökőkút előtt, pont ott, ahol megbeszélték. Háttal volt, így Dongho nem látta az arcát. Úgy döntött, hogy végignézi a fiút, aki őrá vár. Rá...inkább Nyuszilányra...egy olyan személyre aki nem létezik és sosem fog megjelenni. Sajnálta a fiút. Egy nagyot sóhajtott és lehajtotta fejét. Gyűlölte magát. Gyűlölte ezt az egész helyzetet. Gyűlölte a játékot, ami miatt ebbe a helyzetbe került. Mikor újra felnézett, elállt a lélegzete. A fiú megfordult és felfedte arcát. Dongho nem akart hinni a szemének. Egész teste megdermedt, szemei kikerekedtek, egyszerre rázta a hideg és öntötte el testét a melegség. Nem kapott levegőt, úgy érezte, hogy megfullad. Szédült is. A fiú nem volt más, mint Hoon.
-Mit keres itt Hoon? Ő nem lehet a titokzatos idegen! Biztosan valami más dolga van! De nagyon úgy néz ki, hogy vár valakire. Erről csak egy módon bizonyosodhatok meg...
A kis maknae elővette zsebéből telefonját és üzenetet írt Nyuszifiúnak:

-Sziaa! Ott vagy már?

Gyorsan felnézett. Látta, hogy Hoon a zsebébe nyúl és előveszi telefonját.

-Lehet, hogy csak megnézi mennyi az idő.-gondolta magában Dongho.

Alig hogy elhessegette ezt a gondolatot, üzenete érkezett:

-Igen. Te merre vagy?:)

Nem! Ez lehetetlen!-motyogta magában Baba.
Szíve hevesen dobogni kezdett, majd kiugrott a helyéről. Nem tudta, hogy mit higgyen. Újabb sms-t írt:

-Mit viselsz? Miről ismerlek meg?^^

A válasz rögtön megérkezett:

-Rajtam kívül senki sem áll itt a szökőkútnál, de kék ing van rajtam fehér mellénnyel:D

A kis maknae seggre ült és kiesett a telefonja kezéből, mikor elolvasta a mondatot. Hoon pontosan ugyanolyan ruhában van, mint ami az üzenetben le van írva. Egyszerűen nem bírta felfogni a történteket. Azt hitte, ma véget tud vetni ennek a dolognak és örökre elfelejtheti a gondokat, melyeket az elmúlt pár napban nem hagyták nyugodni. De nem. Minden csak egyre rosszabbra fordul. Miért pont Hoonnak kell a titokzatos idegennek lennie? Hiszen ő volt egyetlen, akit ki akart hagyni ebből az egészből! Miért nem lehet valaki olyan, akit soha életében nem látott és nem ismer? Ezek után hogy fog barátja szemébe nézni? Nem mondhatja el neki az igazat... Tudja, hogyha elmondaná, akkor barátságuknak vége szakadna. És azt semmiképpen sem akarja. Nem tudna Hoon nélkül élni, hiszen szereti. Most mit tegyen? Fejét teljesen üresnek érezte, egyetlen értelmes gondolat sem jutott eszébe. Akaratán kívül elkezdett futni, közben könnyek csordultak végig arcán. Semmire sem figyelt, csak futott és sírt. Egyszer csak elkezdett cseperegni az eső, majd egyre  jobban megeredt. A végén már úgy szakadt, mintha dézsából öntötték volna. Az időjárás teljes mértékben kifejezte Dongho érzelmeit. Késő este lett. A kis maknae még mindig az utcán kóborgott. Nagyon kimerült, így hazafelé vette az irányt. Félt odamenni, de nem tehetett mást. Szerencsére senkivel sem találkozott, mikor hazaért, valószínűleg már mindenki alszik. Mivel teljesen el volt ázva, a fürdőbe ment és vett egy forró fürdőt. Miután végzett, hangokat hallott kintről.

-Ki lehet az ilyen későn?-tette fel magának a kérdést, lekapcsolta a villanyt a fürdőben, majd óvatosan kikukucskált az ajtón.

Elég sötét volt, de Dongho íg is felismerte legjobb barátja körvonalait. Hoon volt az. Csurom vizes volt és vacogott. Nagyon szomorúnak tűnt.

-Ő is csak most jött haza? Egész eddig ott volt és várt? Nem, az lehetetlen!-mondogatta magában Dongho.

Legszívesebben kirohan t volna a helyiségből és barátja nyakába ugrott volna. Át akarta ölelni és meg akarta vigasztalni, de nem tehetette. Vagyis nem merte. Nem tudott volna belenézni Hoon szemébe. Nem tudott volna úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Hoon közeledett a fürdőszoba felé.

-Jézusom, Hoon ide tart! Most mit tegyek? Fussak ki? De akkor totál hülyének néz. És nem vehet észre! Valaki mentsen meg!-esett pánikba Baba. Ez az, elbújok!-jutott eszébe végre valami értelmes dolog, majd villám sebességgel belemászott a szennyes tartóba.

Alig helyezkedett el és társa rögtön belépett az ajtón. Végignézte társát, ahogy levetkőzik és órákon keresztül áztatja magát a zuhany alatt. Megvárta míg végez mindennel, elhagyja a fürdőt és elvonul saját szobájába. Dongho végtagjai teljesen elgémberedtek, alig tudott kimászni a kosárból. Csendesen belopózott szobájába. Direkt nem kapcsolta fel a villanyt, hogy még véletlenül se keltsen fel senkit. A sötétben tapogatózva elbotorkált ágyáig és bemászott a paplan alá. Ám mikor lefeküdt, megérezte, hogy valaki fekszik az ágyában...