Társkereső 3.rész

Szombat reggel van. Dongho nagyon korán felkelt és az éjszaka sem aludt sokat az elkövetkezendő találkozó miatt. Legalább 3x kiment  a konyhába meginni egy pohár vizet, hogy lenyugodjon, de nem tudott. Nagyon félt, hogy le fog bukni Hoon előtt. Nem akarta elveszíteni legjobb barátját. Egész éjjel azt tervezte, hogy hogyan oldja majd meg a dolgot. Azt gondolta legjobb lesz, ha megkéri Soohyunt, hogy foglalja le Hoont. Miután ezt kiötlötte, rögtön a vezető keresésére indult. Mivel a konyhában nem lelte meg, elindult a szobája felé. Mikor az ajtó elé ért, meghallotta, hogy a leader beszél valakivel. Az a valaki nem volt más, mint Hoon. Hallgatózott:
-Köszönöm Soohyun! Ígérem utána bepótolom a kimaradt edzéseket és próbákat!-hallotta barátja hangját.
-Ajánlom is! Akarsz még valamit?-hallatszott Soohyun hangja.
-Nem.-válaszolt Hoon.
-Akkor megyek a kávémért.-mondta a vezető, majd elindult az ajtó felé.
Dongho hallotta a közeledő lépéseket, így óriási sebességgel a konyhába vágtatott és úgy csinált, mintha reggelit készítene magának.
-Vajon miről beszélhettek?-kíváncsiskodott Dongho.
Pár másodperccel később Soohyun és Hoon is megjelent a konyhában.
-Jó reggelt!-mondták kórusban.
-Jó reggelt!-köszönt vissza Dongho.
-Jézusom, jól vagy?-nézett ijedt szemekkel Soohyun Donghora, majd odafutott hozzá.
-M-miért ne lennék jól?-kérdezte Baba meglepődve.
-Elég ramatyul nézel ki. Sápadt vagy és a szemeid is karikásak.-fejtette ki a leader.
-Nincs semmi bajom, csak nem aludtam valami jól.-felelte a kis maknae.
-Rémálmod volt? Vagy valami baj van?-kérdezte Hoon.
-I-igen, rosszat álmodtam...-vágta rá gyorsan Dongho.
-Miért nem jöttél át hozzám? Tudod, hogy magam mellé engedtelek volna.-mondta a Nyuszi.
-Nem akartalak zavarni, nagyon fáradtnak néztél ki tegnap az utazás miatt.-mentegetőzött a maknae.
-Jajj te kis butus, nagyon jól tudod, hogy szívesen megvigasztallak, ha valami bajod van! Na gyere ide! Kapsz egy kései nyugtató ölelést!-felelte Hoon, majd kitárta kezeit.
-Hyuuung!-kiáltott fel Dongho, majd odafutott barátjához és átölelték egymást.
-Úgy látom tényleg nincsen semmi bajod.-jegyezte meg Soohyun.
-Bocsássatok meg, de én most megyek, van pár elintéznivalóm.-jelentette ki Hoon, majd elhagyta a helyiséget.
-Már megint mit csinálhat?-kérdezte magától Dongho csalódottan, de rájött, hogy ez előnyére is lehet. Minél kevesebbet van itthon Hoon, annál kevesebb az esélye, hogy elbukik. Így legalább Soohyunt sem kell megkérnie, hogy ügyeljen Hoonra.
-Leadershi, kérhetek kimenőt mára? Ma este lesz a találkám Nyuszifiúval.-szólalt meg a maknae pár perc csend után.
-Találkoztok? Hogy sikerült ilyen hamar eljutnod idáig?-kérdezte megdöbbenve Soohyun. Szívesen elmennék és megnézném a pasas arckifejezését, mikor meglátja, hogy te is fiú vagy! Na mindegy, menj csak nyugodtan. Aztán kérek ám beszámolót!-kacsintott, majd felnevetett.
Donghonak ez eddig le sem esett, hogy mindketten fiúk! Mindig valami mással volt elfoglalva, legfőképpen azzal, hogy Hoon előtt titokban maradjon ez az egész. Most hogy végiggondolja a dolgokat, tudja, hogy hazudott és csalódást okoz majd a másiknak. Sosem gondolta volna, hogy egy hülye szívatós játékból ekkora gondja lesz. Lehet jobban tette volna, ha nyer és inkább Kevin nyavalygását hallgatja. Teljesen kétségbeesett. Reggelijét félbehagyva futott be szobájába, rávetette magát az ágyára, fejét beletemette párnájába és elkezdett sírni. Csak sírt sírt és sírt, míg kimerült és álomba merült. Órákkal később kelt fel arra, hogy valaki dörömböl szobája ajtaján.
-Dongho bébi most szólok utáljára! Kész az ebéd, gyere gyorsan, ki fog hűlni vagy ami még rosszabb, a többiek felfalják előled!-hallotta Kevin hangját.
-Nem vagyok éhes, köszönöm!-kiabálta ki.
-Mit mondtál? El se akarom hinni! Te, aki annyira szeretsz enni? Valami baj van?-kérdezett vissza Kevin értetlenkedve.
-Nincs semmi baj, de most tényleg nem kell semmi!-kiabált ki még egyszer.
-Hát jól van, te tudod.-mondta Kevin aggódó hangon, majd elment.
Dongho lassan felült az ágyán. Rápillantott az órára. 12:15. Egyre jobban közeledik a rémes találkozó. Nem tudja mit tegyen. Rettenetesen érzi magát. Fáj a feje. Óvatosan kislasszog a fürdőbe, nem akarja,hogy a többiek észrevegyék. Bezárkózik. Belenéz a tükörbe. Szörnyű látvány fogadja. Kisírt, feldagadt, vörös szemek. Remek. Megmossa arcát, majd vesz egy forró fürdőt. Miután végez bekopog Hoon szobájába. Semmi válasz. Még egyszer kopog. Megint semmi.
-Hyung bemegyek!-szólal meg halkan.
A szoba üres.
-Hoon nincs itthon, ha őt keresed. Kikérőt kért mára.-hallotta AJ hangját a háta mögül Dongho.
-Oh értem. Nem tudod hova ment?-kíváncsiskodott.
-Fogalmam sincs, annyit mondott, hogy el kell intéznie pár dolgot, szóval csak este ér haza.-felelte AJ.
-Oké.-mondta Dongho csalódottan, majd visszament saját szobájába.
Most igazán jól jött volna neki barátja társasága. Hogy lefoglalja magát, bekapcsolta a gépet. Üzenete jött. Nem akarta megnézni. Semmi kedve nem volt ehhez az egészhez. De muszáj volt. Soohyun szavai és a szabályok csengtek a fejében. Megnyitotta az üzenetet:

Sziaa! Remélem nem felejtetted el a ma esti találkozót! Én már nagyon várom! További szép délutánt! Nyuszifiú:)

-Nem, nem felejtettem el. Ha akarnám sem tudnám...-gondolta magában Dongho, majd válaszolt:

Szia! Nyugi nem felejtettem el, ott leszek! Már én is nagyon izgatott vagyok! Nyuszilány:)

-Most is hazudtam. Én ezt nem bírom... Bár jobban belegondolva nem is... Tényleg izgulok és kíváncsi is vagyok. Miket beszélek! Na mindegy, már csak pár óra és vége mindennek. Jobb, ha nekiállok készülődni.-elmélkedett a kis maknae.

19:00. Dongho felöltözött, éppen a cipőjét húzta fel az előszobában, mikor Soohyun és Eli arra tévedt.
-Hát te is elmész? Nem bírod ki Hoon nélkül?-kérdezte Eli csipkelődve.
Donghonak semmi kedve nem volt most ehhez, így nem válaszolt.
-Találkozója lesz a Nyuszifiúval.-válaszolt helyette Soohyun.
-Hogy mi? Én erről miért csak most hallok?-csattant fel a galamb.
-Én is csak reggel tudtam meg. De kapunk beszámolót, nyugi.-mondta a leader.
A maknae csendben felállt és elindult az ajtó felé.
-Sok sikert!-kiabálta utána Eli és Soohyun.
Dongho mintha meg sem hallotta volna, elment. Jóval a megbeszélt időpont előtt odaért a szökőkúthoz. Ez volt a célja. A délután folyamán előállt egy tervvel. Nem fogja felfedni magát a másik személy előtt. Elrejtőzik egy bokorba vagy egy oszlop mögé és onnan fogja megnézni, hogy kivel kéne találkoznia. Egyszerűen nem mer odaállni a másik elé, hiszen ez az egész csak egy játék az ő számára, de a titokzatos idegennek biztosan nem. Úgy gondolta, hogy ez a legjobb megoldás. Majd miután hazamegy ír egy üzenetet és elmondja az igazat. Megnézte telefonján, hogy mennyi az idő. 19:45. Nyuszifiú biztosan mindjárt ideér, ideje elrejtőzni. Fogta magát, elbújt egy bokor mögé és várt. Alig várt 5 percet, mikor egy barna hajú, jól öltözött fiú megjelent és megállt a szökőkút előtt, pont ott, ahol megbeszélték. Háttal volt, így Dongho nem látta az arcát. Úgy döntött, hogy végignézi a fiút, aki őrá vár. Rá...inkább Nyuszilányra...egy olyan személyre aki nem létezik és sosem fog megjelenni. Sajnálta a fiút. Egy nagyot sóhajtott és lehajtotta fejét. Gyűlölte magát. Gyűlölte ezt az egész helyzetet. Gyűlölte a játékot, ami miatt ebbe a helyzetbe került. Mikor újra felnézett, elállt a lélegzete. A fiú megfordult és felfedte arcát. Dongho nem akart hinni a szemének. Egész teste megdermedt, szemei kikerekedtek, egyszerre rázta a hideg és öntötte el testét a melegség. Nem kapott levegőt, úgy érezte, hogy megfullad. Szédült is. A fiú nem volt más, mint Hoon.
-Mit keres itt Hoon? Ő nem lehet a titokzatos idegen! Biztosan valami más dolga van! De nagyon úgy néz ki, hogy vár valakire. Erről csak egy módon bizonyosodhatok meg...
A kis maknae elővette zsebéből telefonját és üzenetet írt Nyuszifiúnak:

-Sziaa! Ott vagy már?

Gyorsan felnézett. Látta, hogy Hoon a zsebébe nyúl és előveszi telefonját.

-Lehet, hogy csak megnézi mennyi az idő.-gondolta magában Dongho.

Alig hogy elhessegette ezt a gondolatot, üzenete érkezett:

-Igen. Te merre vagy?:)

Nem! Ez lehetetlen!-motyogta magában Baba.
Szíve hevesen dobogni kezdett, majd kiugrott a helyéről. Nem tudta, hogy mit higgyen. Újabb sms-t írt:

-Mit viselsz? Miről ismerlek meg?^^

A válasz rögtön megérkezett:

-Rajtam kívül senki sem áll itt a szökőkútnál, de kék ing van rajtam fehér mellénnyel:D

A kis maknae seggre ült és kiesett a telefonja kezéből, mikor elolvasta a mondatot. Hoon pontosan ugyanolyan ruhában van, mint ami az üzenetben le van írva. Egyszerűen nem bírta felfogni a történteket. Azt hitte, ma véget tud vetni ennek a dolognak és örökre elfelejtheti a gondokat, melyeket az elmúlt pár napban nem hagyták nyugodni. De nem. Minden csak egyre rosszabbra fordul. Miért pont Hoonnak kell a titokzatos idegennek lennie? Hiszen ő volt egyetlen, akit ki akart hagyni ebből az egészből! Miért nem lehet valaki olyan, akit soha életében nem látott és nem ismer? Ezek után hogy fog barátja szemébe nézni? Nem mondhatja el neki az igazat... Tudja, hogyha elmondaná, akkor barátságuknak vége szakadna. És azt semmiképpen sem akarja. Nem tudna Hoon nélkül élni, hiszen szereti. Most mit tegyen? Fejét teljesen üresnek érezte, egyetlen értelmes gondolat sem jutott eszébe. Akaratán kívül elkezdett futni, közben könnyek csordultak végig arcán. Semmire sem figyelt, csak futott és sírt. Egyszer csak elkezdett cseperegni az eső, majd egyre  jobban megeredt. A végén már úgy szakadt, mintha dézsából öntötték volna. Az időjárás teljes mértékben kifejezte Dongho érzelmeit. Késő este lett. A kis maknae még mindig az utcán kóborgott. Nagyon kimerült, így hazafelé vette az irányt. Félt odamenni, de nem tehetett mást. Szerencsére senkivel sem találkozott, mikor hazaért, valószínűleg már mindenki alszik. Mivel teljesen el volt ázva, a fürdőbe ment és vett egy forró fürdőt. Miután végzett, hangokat hallott kintről.

-Ki lehet az ilyen későn?-tette fel magának a kérdést, lekapcsolta a villanyt a fürdőben, majd óvatosan kikukucskált az ajtón.

Elég sötét volt, de Dongho íg is felismerte legjobb barátja körvonalait. Hoon volt az. Csurom vizes volt és vacogott. Nagyon szomorúnak tűnt.

-Ő is csak most jött haza? Egész eddig ott volt és várt? Nem, az lehetetlen!-mondogatta magában Dongho.

Legszívesebben kirohan t volna a helyiségből és barátja nyakába ugrott volna. Át akarta ölelni és meg akarta vigasztalni, de nem tehetette. Vagyis nem merte. Nem tudott volna belenézni Hoon szemébe. Nem tudott volna úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Hoon közeledett a fürdőszoba felé.

-Jézusom, Hoon ide tart! Most mit tegyek? Fussak ki? De akkor totál hülyének néz. És nem vehet észre! Valaki mentsen meg!-esett pánikba Baba. Ez az, elbújok!-jutott eszébe végre valami értelmes dolog, majd villám sebességgel belemászott a szennyes tartóba.

Alig helyezkedett el és társa rögtön belépett az ajtón. Végignézte társát, ahogy levetkőzik és órákon keresztül áztatja magát a zuhany alatt. Megvárta míg végez mindennel, elhagyja a fürdőt és elvonul saját szobájába. Dongho végtagjai teljesen elgémberedtek, alig tudott kimászni a kosárból. Csendesen belopózott szobájába. Direkt nem kapcsolta fel a villanyt, hogy még véletlenül se keltsen fel senkit. A sötétben tapogatózva elbotorkált ágyáig és bemászott a paplan alá. Ám mikor lefeküdt, megérezte, hogy valaki fekszik az ágyában...