MBLAQ 10.rész

Seungho szemszöge:

Némán álltam a sötét szobában, alig pár centiméterre Narától. Hallottam, ahogy szipog. Segíteni akartam neki, de nem tudtam mit mondani. Elmondhatatlanul szégyellem magam, amiért hagytam, hogy JiNa az orromnál fogva vezessen és ezzel többször megbántottam azt, akit óvni szerettem volna. Éppen bocsánatkérésre nyitottam volna számat, mikor Nara körvonalai közelebb léptek hozzám, majd hirtelen megéreztem puha ajkait enyémen. Hirtelen mozdulatára teljesen leblokkoltam, mozdulni sem tudtam. Ennek ellenére valami furcsa és kellemes érzés kerített hatalmába. Egy olyan érzés, melyet évekkel ezelőtt éreztem utoljára… Mire észbe kaptam volna, arra Nara egy gyors mozdulattal vált el tőlem, majd megpördült tengelye körül.
-N-ne haragudj! Én…n-nem tudom, mi ütött belém…-dadogta alig hallhatóan.
Mivel én hülye nem viszonoztam a dolgot, biztosan kellemetlenül érzi magát. Meg kell akadályoznom, hogy ez történjen.
~Mit csináljak?-kattogott agyam.
Egy lépéssel háta mögé léptem, majd izmos karjaimmal átöleltem törékeny testét. Jó szorosan magamhoz húztam, arcomat pedig hajába fúrtam. Vettem egy mély levegőt, hogy beszippantsam samponjának finom illatát. Szinte extázisba estem, mikor éreztem, hogy aprócska kezeit enyémre helyezi.
~Ez az érintés…olyan ismerős…-állapítottam meg magamban.
-S-sajnálom.-mondta halkan.
-Ne butáskodj, semmit sem kell sajnálnod. Velem ellentétben te nem csináltál semmi rosszat.-suttogtam fülébe.
-Seungho.-ejtette ki nevemet édes hangján.
-Igen?-kérdeztem tőle kíváncsian.
-Itt maradnál velem ma éjszaka?-tette fel alig hallhatóan a kérdést.
Mosoly húzódott számra, amiért félénk személyiségét leküzdve pár perce kimondta e szavakat.
-Örömmel.-feleltem.
Tudtam, hogy támogatásra és szeretetre van szüksége. Nehéz napokon ment keresztül, amit részben nekem is köszönhetett. Az a legkevesebb, hogy ezt megteszem neki. Meg amúgy is hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szívesen maradok itt. Nem tudom, mi ütött belém. Egész eddigi életemben egy lányt szerettem, akitől szomorú módon el kellett válnom. Azóta hiába próbáltak megkörnyékezni, senkit sem találtam megfelelőnek. De Nara más… Amióta megjelent, furcsa érzéseim vannak vele kapcsolatban. Nem tudom miért… Talán azért, mert ugyanúgy hívják, mint életem első és egyetlen szerelmét. Nem, nem csak azért! Rengeteg közös vonásuk és szokásaik is vannak. Néha elgondolkodtam azon is, hogy ez a Nara ugyanaz, akit én ismerek, de mindig hamar elhessegetem ezeket a gondolataimat. Ekkora szerencsém nem lehet…
Amíg Nara vett egy forró fürdőt, addig készítettem neki egy nyugtató teát meg dobtam egy sms-t G.O-nak, hogy csak reggel megyek haza és addig vigyázzon a többiekre. Miután megitta, rögtön ágyba küldtem, én pedig ágya mellett foglaltam helyet egy fotelban. Mivel még negyed óra múlva sem tudott elaludni, megkért, hogy feküdjek be mellé. Elpirulva ugyan, de elfogadtam kérését. Szorosan hozzám bújt, arcát pedig mellkasomra helyezte. Egyik karommal átöleltem, másikkal pedig fejét simogattam egészen addig, amíg el nem aludt.
~Úgy nézhetünk ki, mint egy szerelmes pár.-gondoltam magamban.
 Gondolatomra elmosolyodtam, majd nyomtam egy lágy puszit homlokára, ezzel bepótolva azt is, amit az előbb elhalasztottam. Eldöntöttem, hogy holnap elhívom valahova és végre beszélek vele kettesben. Meg akarom osztani vele a múltamat. Azt szeretném, hogy megértse, mit miért teszek. Lassan az én szemeim is elnehezedtek és követtem Narát az álmok világába.
Reggel szokásomhoz híven korán felébredtem. Nara még mindig mélyen aludt.  Óvatosan kiszálltam az ágyból, majd a fürdő felé vettem az irányt, ahol rendbe szedtem magam. Ezután a konyhába indultam, hogy reggelit készítsek, de megtorpantam a nappaliban. Teljesen elfelejtettem, hogy a szoba még mindig szétrombolt állapotában van. Mivel még volt időnk munka előtt, összepakoltam és kitakarítottam. Végül beértem a konyhába is, majd a reggelit is megcsináltam.

Nara szemszöge:

Álmodtam. Méghozzá nem is akármilyet. Rengeteg érzés vett körül. Az első érzés a melegség volt, melyet a forrón tűző napsugaraknak és a talpam alatt elhelyezkedő puha homoknak köszönhettem. A második a szabadság, melyről a lágyan fújó szellő és lassú futásom eredményezett. A harmadik a boldogság érzése. Ezt az arcomon lévő hatalmas mosoly tükrözte. Végül az utolsó és egyben legerősebb érzésre koncentráltam. Egész bensőmet átjárta, ezzel enyhe borzongást és valamiféle izgalmat okozva. Hamar rájöttem, hogy nem csak bensőmet járta át, hanem egész testemet körülvette. Ugyanezt a sugárzást éreztem a mellettem futó személyből is. Az ő arcán is egy óriási mosoly éktelenkedett. Izmos kezével gyengéden érintette meg enyémet. Érintésének hatására egy újabb érzés csapott meg. Biztonság. De visszatérve az előzőre, mely még jobban elhatalmasodott rajtam, mikor a titokzatos párom felém hajolt, egészen addig, amíg egy forró csókban olvadtunk össze, a szerelem volt. Oly sokat vártam rá és most végre megtaláltam. Mikor a homályos alak elhúzódott tőlem, felnéztem. Már majdnem megláttam arcát, mikor a semmiből hirtelen előbukkanó szél süvítve keverte fel közöttünk a homokot. Hatalmas poroszlop keletkezett előttem, melyen nem láttam át. Kétségbeestem, ki akartam kerülni, de olyan erős volt a szél, hogy nem tudtam lépni. Aprócska talpaim süllyedni kezdtek a homokban. Nagyon megijedtem és kiabálni kezdtem. Azonban senki sem hallott. Becsuktam szemeimet, hogy a percekkel ezelőtti idilli képet lássam. Mikor újra kinyitottam szememet, minden a régi lett. Illetve majdnem minden…kivéve az eltűnt páromat. Tehetetlenül forogtam körbe és keresni kezdtem, hátha meglátom, de nem jártam sikerrel. Sírva rogytam össze, arcomat tenyerembe temettem. Hirtelen valaki megfogta vállamat. Egy gyors mozdulattal odafordultam…a valóságban pedig felkeltem. Ijedten és összezavarodva ültem fel ágyamban. Körbenéztem. Sehol a tengerpart, szobám megszokott falai tárultak elém. Homlokomhoz nyúltam, hogy letöröljem az izzadságcseppeket. Sóhajtottam egy mélyet, hogy ez az egész csak egy álom volt, majd kiszálltam az ágyból. Utamat a mosdó felé vettem, mikor apró zajokra lettem figyelmes. A konyhából jöttek, így odalopakodtam. Mikor benéztem egy szorgosan tevékenykedő Seunghot láttam meg. Nem akartam hinni szemeimnek. Biztosan ez is egy újabb álom. Pislogtam párat, hogy eltűnjenek ezek a képek, de hiába. Seungho még mindig ott volt. Csendben háta mögé lopakodtam, majd hátulról megöleltem. Úgy gondoltam, hogyha megérintem, tényleg el fog tűnni. Ám nem ez történt. Egy meglepődött arc fordult felém.
-Felébredtél?-kérdezte egy enyhe mosollyal.
Abban a pillanatban elengedtem, majd zavartan bólintottam.
-Valami baj van?-nézett rám aggódó tekintettel.
-Nem.-feleltem röviden, majd megfordultam és távozni készültem.
-Nara.-mondta ki gyengéden nevemet, melyre rögtön megtorpantam.
Ezután pár perce csend következett. Gondoltam ara vár, hogy felé forduljak, így megtettem. Meglepetésemre ott állt előttem. Félénken emeltem fel fejemet, hogy szemeibe nézhessek.
-Ráérsz ma délután?-tette fel a kérdést végül.
-Hétvége van, szóval igen. De miért?-kíváncsiskodtam.
-Arra gondoltam elmehetnénk valahova. Kettesben. Persze ha csak van kedved. Meg beszélni is szeretnék veled.-mondta.
-Rendben, menjünk.-vágtam rá gonolkodás nélkül.
~Remek. Újra lejárattam magam.-gondoltam.
-Akkor 4re legyél kész és érted jövök. Amúgy csináltam neked reggelit. Kérlek edd meg!-mutatott a megterített asztal felé.
-Köszönöm.-mondtam, miközben szemeim hatalmasra kerekedtek a látvány miatt.
-Nem vagyok egy profi szakács, de remélem ízleni fog.-jegyeztem eg.
-Jó illata van.-állapítottam meg, majd helyet foglaltam és megkóstoltam.
-Na milyen?-nézett rám.
-Finom.-mutattam fel hüvelykujjamat is, hogy még hatásosabb legyen válaszom.
-Örülök. Nekem ideje mennem, a fiúk is biztosan keresnek már.
-Oh, persze, menj csak. Ne haragudj, hogy feltartottalak.-sütöttem le szemeimet.
-Semmi gond, szívesen segítettem. Ne feledd, 4re legyél kész!-felelte, majd távozott.
Miután elment, táncikálva és dalolászva mentem vissza az asztalhoz, ahol elfogyasztottam a számomra készített mennyei reggelit. Ezután gyorsan elmosogattam, majd a nappaliba mentem, hogy rendbe tegyem a nagy kuplerájt. Teljesen lefagytam, mikor annak hűlt helye volt. Rögtön tudtam, hogy Seungho tette ezt is. Mosolyogva mentem el a kanapéig, majd leültem. Ölembe vettem egy párnát és gondolkozni kezdtem. Természetesen Seunghoról. Próbáltam megérteni, de nem tudtam. Rengeteg dolga van, mégis mindig ott van, ha bajban vagyok és segít. Gondoskodik rólam és odafigyel rám. Ilyenkor úgy érzem, mintha a kishúga lennék. Aztán vannak azok a pillanatok, mikor úgy néz rám, mint aki mindjárt felfal, valamint meg-megérint. Ilyenkor kicsit megnyugszom és reménykedem, hogy kedvel, nem csak én táplálok iránta érzelmeket. De sajnos hamar ledönti bennem a felépített reménységet, hiszen se csókomat, se ölelésemet nem viszonozta. Lehet, hogy mindent csak azért csinált, hogy megnyugtasson. Mindegy, a lényegen akkor sem változtat. Szerelmes lettem…hosszú évek után újra. Eszembe jutott első szerelmem. Felálltam, besétáltam szobámba és odamentem éjjeliszekrényemhez. Egy lassú mozdulattal húztam ki annak fiókját, majd kiemeltem belőle egy ékszerdobozt. Felnyitottam annak tetejét és megláttam azt a gyönyörű piros színű medált, melyet életem első szerelmétől kaptam. Emlékszem, gimnazisták voltunk. Mindketten évek óta kedveltük a másikat, de egyikünk sem merte bevallani a másiknak. Félénkségünknek meg is lett a következménye. Egy napon elhívott abba a parkba, ahol megismertük egymást. Azt hittem végre bevall mindent, de nem ez történt. Furcsa dolgokat mondott nekem. Olyanokat, hogy nem szándékozik engem bántani, de az élet kegyetlen és bármikor bekövetkezhet olyan helyzet, amikor ez mégis megtörténik, de bármi is történjék, sosem fog elfelejteni. Miután ezeket elmondta, akkor adta ezt a nyakláncot. Akkor még nem értettem semmit. Másnap búcsú nélkül eltűnt. Megbántott és én haragudtam rá. Csak évekkel később jöttem rá, mit jelentettek akkori szavai. Azóta csak reménykedni tudom, hogy még halálom előtt egyszer láthatom őt. Könnycseppek folytak le arcomon, amiért visszaemlékeztem ezekre a szomorú emlékekre.
~Abba kell ezt hagynom!-dorgáltam magamat.
Boldognak kéne lennem, amiért van munkám és ilyen rendes emberek vesznek körbe, mint az MBLAQ tagjai. Sőt Seungho még találkozni is akar velem.
~Úristen! Csak most esik le! Lehet, hogy ez egy randi!?-arcom rögtön elpirult a gondolatra.
A kezemben lévő nyakláncot rögtön visszatettem helyére, majd a pár lépéssel odébb elhelyezkedő óriási tükör elé léptem. Szörnyen néztem ki. Így ki sem léphetek a lakásból, nemhogy randira, akarom mondani találkára menjek Seunghoval.
~Rám fér egy jó alapos átváltozás!-gondoltam, majd gyorsan felöltöztem és magam mögött hagyva lakásomat, útnak indultam, hogy egy normálisan kinéző emberré formáljam magam.