Társkereső 10.rész

Hoon szemszöge:

Végre elérkezett a Hoon számára várva várt nap. Az éjjel nem sokat tudott aludni, annyira izgult. Ám amikor sikerült mély álomba zuhannia, akkor meg egy remek álom fogadt. Röviden összefoglalva kibékült Donghoval és boldog párkapcsolatban éltek utána. Korán felkelt, hiszen rengeteg dolgot kellett elintéznie. Ki kell díszítenie a kibérelt kávézót, magát is rendbe kell szednie és végül valami értelmes szöveget sem ártana kitalálnia. Ezer röpködő gondolattal fejében indult meg a konyha felé, hogy magába tuszkoljon valami reggelit. Nem volt étvágya, de energiára volt szüksége, hogy túlélje a napot. Szerencséjére a helyiség üresen várta, így nyugodt lélekkel mozoghatott és pakolászhatott. Negyed óra alatt elintézte tennivalóit. Következő célja a fürdőszoba volt. Már csak pár lépés választotta el, mikor egy ajtónyitódást csapta meg fülét. Felkapta fejét és rögtön meglátta, hogy Dongho szobájának ajtaja tárult ki. Kétségbeesetten futott be a fürdőbe és rejtőzött el a kádban. Nem értette magát, miért menekült el. Ez nevetséges. Ám amikor meghallotta, hogy a  kis maknae belépett a helyiségbe, lábai remegni kezdtek, sőt levegőt sem mert venni. Behunyta szemeit és imádkozni kezdett, hogy társa ne fürödjön. Először csend volt, aztán fogmosás hangjaira lett figyelmes. Mikor azzal végzett, halk susogást lehetett hallani. Hoon nem tudta mire vélni a zajokat, így óvatosan kikukucskált a függöny mögül. Nem kellett volna, ugyanis egy meztelen Donghoval találta szemben magát. Szemei hatalmasra kerekedtek a váratlan látványtól, teste többi része, valamint végtagjai pedig mozdulatlanokká váltak. Egyetlen mozgó testrésze a két lába között található tájék volt. De nem volt ideje ezzel sem foglalkozni, ugyanis barátja megindult a kád felé. Szíve hevesen kezdett el verni, agyában csak úgy cikáztak a kérdések, hogy mit csináljon, mit mondjon, miért áll ott. Semmi értelmes nem jutott eszébe, feladta a gondolkodást. Életét a sors kezére hagyta.
-Donghooo!-hallotta meg Eli kiabáló hangját, melyre a maknae megtorpant.
-Mi az?-szólt vissza neki a függöny túloldalán álló árny.
-Ide tudnál jönni egy pillanatra?
-Éppen fürdeni készülök. Nem ér rá később?
-Nem! Veszek neked kaját később, csak gyere!
-Oké, megyek.-felelte Dongho, majd megfordult és elment.
Honnak óriási kő esett le a szívéről. Egy hosszú sóhaj hagyta el ajkait. Azonban alig telt el pár másodperc és a helyiség ajtaja becsapódott. A fiú ismét megdermedt. Azt hitte lesz ideje kimenekülni, de ezek szerint tévedett.
-Ez nem ééér! Nyisd már kii!-dörömbölt Dongho az ajtón.
~Itt meg mi történt?-tűnődött Hoon.
-Hehe! Majd ha végeztem, visszajöhetsz.-mondta Eli közeli hangja.
Eközben egy árnyék közeledett Hoon felé, amely habozás nélkül tépte el a függönyt. Hoon tehetetlenül nézett szembe a most már feltűnő személlyel.
-Ááá! Jézusom! Hoon, te meg mi a francot csinálsz itt?-ordibált rá egy meglepődött galamb.
-Eli!-borult a nyakába egy megkönnyebbült Hoon.
-Jól vagy?-tolta el magától a pucér Eli társát.
Honnak csak ekkor esett le, hogy barátja testét semmi sem takarja.
-Öhm..izé..már megyek is..-makogta Hoon.
-Megköszönném.-felelte a még mindig értetlen arckifejezésű Eli.
Hoon már nem is nagyon hallotta társa utolsó szavait, úgy iszkolt ki a fürdőből. Útközben természetesen összeütközött Kevinnel, aki rögtön hisztizni kezdett, hogy miért volt ott bent, amikor Eli meztelen és azt csak ő láthatja. Hoon röviden elhadarta, hogy csak fogat mosott, mert siet. Ami történetesen tényleg igaz. Miután lerázta Kevint, rögtön szobájába menekült, ahol a lehető leggyorsabban felöltözött, hogy minél előbb elhagyhassa ezt a házat. Az ajtóban azonban ismét akadályba ütközött. Soohyun állt ott Donghoval egyetemben.
-Te is menni készülsz?-nézett rá a vezető.
Hoon csak bólintott.
-Remek, akkor elkísérheted Donghot bevásárolni.-jelentette ki Soohyun nyugodtan.
Hoon és Dongho is lesokkolva nézett a leaderre, majd ezt követően egymásra. Mielőtt még tiltakozhattak volna, Soohyun készségesen kitolta őket az ajtón. Nem volt más választásuk, együtt kell menniük. Régen ugyanezt boldogan vállalták, mindig keresték az alkalmat, hogy kettesben lehessenek. De most egészen más a helyzet. Az egész olyan erőltetett… Egy szót sem szóltak egymáshoz, néma csendben indultak meg a lift felé. Dongho megnyomta a hívógombot, melynek hatására kinyíltak az ajtók. Egyszerre léptek be az alig pár négyzetméteres, kocka alakú szállítóberendezésbe. Az ajtók becsukódtak, majd a szerkezet lassan elindult lefelé.

Dongho szemszöge

Nem elég, hogy Eli már korán reggel szívózik velem, Soohyun rátesz egy lapáttal. El akartam menekülni otthonról, hogy felkészülhessek a délutáni találkozóra és végre véget vessek életem legnagyobb rémálmának, de ez sem sikerül. A számomra legfontosabb emberrel vagyok összezárva egy hangyányi kis térségbe.
~Lehet ennél jobb!? Hát persze, hogy lehet…
A lift hangos kattanásokat kezdett kiadni magából, majd ijesztően rázkódni kezdett. Reméltem, hogy csak egy pillanatnyi zavar és minden rendben lesz, de sajnos nem így történt. Az aprócska lámpa, ami a fejünk fölött égett, zizegni, majd villogni kezdett, mígnem kialudt és sötétség borult ránk. A szerkezet kifúló hangon állt meg.
Hallottam, ahogy Hoon matat mellettem, valószínűleg az üzemfalon lévő gombokat nyomogatta idegesen, melyek nem működtek.
-Ilyen nincs!-mondja mérgesen, majd belerúg egyet a lift falába.
Erre a mozdulatára a kabin enyhén libegni kezd. Tudni kell rólam, hogy nem szeretem a bezártságot. Percek kérdése és rosszul leszek. Ilyenkor mindig hozzábújok az egyik taghoz és megnyugtat. Ám a mostani helyzetemben ezt nem tehetem meg. Egyedül kell átvészelnem ezt a hosszú és szenvedésekkel teli időtartamot. Már a gondolattól bepánikoltam. Éreztem, ahogy izzadságcseppek gyűlnek homlokomon, valamint halántékomon, majd lassú ütemben gurulnak lefelé bőrömön. Mellkasom egyre gyorsabban mozgott fel-le irányban, légzésem egyre szaporább lett. Kezemet arcomhoz emeltem, hogy elrejtsem félelmem jeleit. Lábaim hirtelen gyengék lettek, így le kellett guggolnom. Mozdulatomra a lift ismét enyhe mozgásba kezdett.
-Dongho?-szólított meg alig hallhatóan Hoon.
-Hm?-ennyi jött ki belőlem.
-J-jól vagy?-kérdezte.
-Mhm.-dünnyögtem újra.
Válaszom azonban nem volt valami meggyőző és ezt szerintem Hoon is észrevette. Tudtam, hogy hamarosan megint megszólal, de mielőtt megtehette volna, egy újabb kattanás hallattszott, majd ezt követően a lift újabb métereket zuhant lefelé. Az egész dolog hirtelen jött, Hoon pedig nem kapaszkodhatott, mert teste nekizuhant a kabin falának. Dongho egy apró nyögést vélt felfedezni barátja szájából. Nem törődve azzal, hogy rosszban vannak, rögtön aggódni kezdett.
-Hoon, jól vagy? Nagyon megütötted magad?
-Ne aggódj, még egyben vagyok.-jött a válasz.
Donghonak ez volt az utolsó csepp a pohárban. Mostanra már egész teste remegett a félelemtől és millió gondolat cikázott fejében. Nem bírta tovább, halkan szipogni kezdett. A következő dolog, amit észlelt, az két izmos kar dereka körül. Hoon átölelte.
-Nem kell félned, itt vagyok.-suttogta fülébe.
-Le fogunk zuhanni?-kérdezte a maknae.
-Nem akarok neked hazudni, szóval bármi megtörténhet. De remélem, hogy időben ránk találnak és nem lesz semmi bajunk.-felelte Hoon.
-Nem akarok meghalni.-zokogta Dongho.
-Én sem.
-Főleg nem úgy, hogy nem szeretsz.
-Ne butáskodj! Nagyon jól tudod, hogy szeretlek!-mondta Hoon.
-Ezt most csak azért mondod, hogy jobban érezzem magam?-kérdezte Dongho továbbra is sírva.
-Figyelj rám kérlek! Ezen a világon téged szeretlek a legjobban! Tiszta szívből! Tudom, már régen be kellett volna vallanom, de gyáva voltam. Féltem, hogy te nem érzel így irántam és tönkreteszem a barátságunkat. Azt pedig semmiképpen sem akartam.-bukott ki minden Hoonból.
-Akkor miért utasítottál el, amikor megcsókoltalak?
-Mert hülye voltam! Úgy éreztem, sőt még mindig, hogy sokkal jobbat érdemelsz nálam. Egy olyan embert, aki nem bánt meg soha.-válaszolta Hoon.
-De nekem nem kell senki más rajtad kívül! Mindig jóban akartam veled lenni! Utálom ezt a helyzetet, hogy rosszban vagyunk, nem beszélünk egymással, nem látjuk egymást! Ennek az egésznek az a hülye chates oldal a hibája! Na meg persze Eli, akitől származik az ötlet!-beszélt össze-vissza Dongho.
-Nyugodj meg, így nem értek semmit.-próbálta leállítani Hoon.
-Amikor hazautaztál a szüleidhez, játszottunk. Eli kitalálta, hogy a vesztesnek regisztrálnia kell egy chates oldalra lányként és megismerkedni egy sráccal, akivel majd találkozni kell. Aztán írtál te és megbeszéltük a találkozót. Amikor rájöttem, hogy te vagy az, elmenekültem. Nem mertem bevallani, hogy én vagyok a Nyuszilány. Nem akartam tönkretenni az életedet, de sajnos sikerült. És ezzel együtt az enyémet is. Rájöttem, hogyha te szomorú vagy, akkor én is, ha boldog vagy, akkor én is. Egyszerűen beléd szerettem. Próbáltam kiszeretni belőled, hogy újra boldog életed lehessen, de nem ment. Szeretlek, érted!? Szeretlek!-kiabálta Dongho.

Hoon szemszöge:

Figyelmesen hallgattam Donghot, ahogy kiad magából mindent. Szörnyen éreztem magam, amiért ennyi nehézségen ment át miattam. És ami még rosszabb, hogy mindenért magát okolja. Pedig nem csak ő a hibás, én is ugyanúgy vétkes vagyok. Könnyeim akaratlanul folyni kezdtek. Nem szakítottam félbe, megvártam, amíg végzett. Mikor már csak azt hajtogatta, hogy szeret, nem bírtam tovább. Kezeimmel közrefogtam arcát, mélyen szemeibe néztem, majd egy gyors mozdulattal megszüntettem a köztünk lévő távolságot. Ajkaimat vadul rátapasztottam övére. Szenvedélyes csókcsatába kezdtünk, melyben levezettük minden haragunkat, valamint bánatunkat. Mikor levegőhiány miatt elváltunk egymástól, csak némán bámultuk egymást.
-Sajnálok mindent. És ha már ott tartunk, hogy mindent elmondunk egymásnak, akkor tudnod kell azt is, hogy ezt az egész kibékülős dolgot nem így terveztem. Én írtam neked egy másik felhasználóval, hogy találkozzunk a kávézóban. Meglepetést akartam neked szerezni.-szólaltam meg végül.
-Tényleg?-kerekedtek ki a maknae szemei.
-Ühüm. De azt hiszem jó ez így is.-jegyezte meg Hoon egy mosollyal.
-Szerintem is.-értett egyet Dongho, majd egy újabb csókba invitálta Hoont.
Ez most sokkal gyengédebb és romantikusabb volt. Minden egyes percet kiélveztünk egymás szájüregének felfedezésével és édes nyelvének nyaldosásával. Lassan felálltunk, melynek hatására még közelebb kerültünk egymáshoz. Testünk minden pontja összepréselődött, éreztük egymás levegővételeit és a nadrágunkban éledező férfiasságainkat is. Óvatosan a falhoz nyomtam Donghot, majd elváltam ajkaitól és nyakára hintettem apró csókokat, mire halk nyögések hagyták el száját. Ki tudja, meddig mentünk volna még el, ha a liftben lévő villany nem kapcsolódott volna fel. Ezt követte az ismerős csilingelő hang, majd a liftajtók kitárultak. 5 aggódó tekintetű emberke tárult a szemünk elé, akik nem voltak mások, mint csapattársaink. Ijedten és zavartan röppentünk szét Donghoval, remélve, hogy a többiek nem látták e mozdulatunkat. Ám túl egyszerű lenne, ha végre valami úgy sülne el, ahogy azt szeretnénk. Az aggódó tekintetek pillanatok alatt eltűntek és kajánul vigyorgó arckifejezések váltották fel őket.
-Látjátok, én megmondtam, hogy nem kell aggódni értük.-bökte oda Eli.
-Mikre nem jó egy lift…-jegyezte meg Kiseop huncutul AJ-re pillantva.
-Na jól van gyerekek, ebből elég! Örülünk, hogy együtt vagytok, meg minden, de irány az edzőterem!-szakította félbe őket Soohyun.
-Ajj ne máár! Ugye ezt nem gondoltad komolyan?-nyafogott Kevin.
-A lehető legkomolyabban gondoltam. Sipirc!-mutatott a kijárat felé a vezető.
Hoon és Dongho, miután lopva egymásra moslyogtak, néma csendben elindultak az edzőterem felé.
Pár hét múlva megjelent a U-Kiss legújabb lemeze, óriási sikerrel, a dormban pedig minden újra a régi lett. Eli folyton piszkálta a többieket, Kevin mindenen nyafogott, Kiseop a lehető legkisebb dolgokon megsértődött, AJ őt próbálta kiengesztelni a saját módszereivel, Soohyun pedig kiabálva igyekezett rendet tenni eszetlen bandatagjai között. Ami pedig a Donghot és Hoont illeti, hát igen…a többiekkel nem igen törődve, békésen élik szerelmes mindennapjaikat.