Kyuhyun(SUJU) oneshot

Biztosan sokszor hallottátok már ezt a mondást, de az élet tényleg kiszámíthatatlan. Pillanatok alatt történhetnek veled olyan dolgok, amiket csak álmodban tudsz elképzelni. Velem is egy ehhez hasonló történt 3 évvel ezelőtt. De mielőtt elmesélem, engedjétek meg, hogy bemutatkozzam. A nevem SooYeon, végzős gimnazista vagyok a híres Yumkwang nevezetű középiskolában.  Azt hiszem boldog évet mondhatok a magaménak. Tanulmányaim eredményesek, jól kijövök a szüleimmel, barátaimmal és ami számomra a legfontosabb, rátaláltam a nagy Őre. Tisztán emlékszem arra a napra, amikor új diákként léptem át a suli kapuját. Egyetlen ismerősöm sem volt, féltem, hogy nem fogok tudni beilleszkedni. Lassan, remegő lábakkal mentem be az osztályterembe. Körbenéztem. Az osztály többsége fiúkból állt. Szégyenlősen vonultam egy még üresen lévő pad felé, majd mikor odaértem, leültem. Alig tettem le táskámat az asztalra, máris odajött hozzám egy szőke hajú fiú.
-Azt hiszem rossz helyet választottál.-nézett rajtam végig.
Valószínűleg  értetlen arckifejezést vághattam, mivel folytatta mondandóját:
-A legjobb barátom ül itt.
-S-sajnálom, nem tudtam.-feleltem halkan, majd felálltam.
-Mi a helyzet, Sungmin?-libbent oda egy másik fiú.
Valószínűleg ő volt az előbb említett személy.
-Már elintéztem.-mosolygott Sungmin a fiúra, aki viszont őt kikerülve hozzám lépett oda.
-Te lehetsz az új lány.
-I-gen.-válaszoltam.
-A nevem Cho Kyuhyun. Ő pedig itt a legjobb barátom, Lee Sungmin. Elnézést, ha kellemetlenséget okozott volna. Tudod néha elég kelekótya. És téged hogy hívnak?
-SooYeon. Kim SooYeon.-mutatkoztam be.
-Kitalálom, az én helyemet szúrtad ki magadnak.
Némán bólintottam egyet. Zavaromban egy szó sem jött ki a számon.
-Ne aggódj, a mögöttem lévő pad üres. De ha mindenképpen itt szeretnél ülni, akkor majd én eggyel hátrébb költözöm.-magyarázta, közben pedig végig mélyen szemembe nézett.
Nem is nagyon hallottam, hogy mit mondd, hiszen amíg beszélt, addig óvatosan szemügyre vettem. Kicsit kócosnak tűnő, barna haja, mélybarna szemei, dús, rózsaszínes ajkai és izmos testfelépítése volt. Elmondhatatlanul tökéletes volt. Akár egy égből pottyant angyal. Miután feltűnt, hogy pislogás nélkül bámulom, gyorsan lesütöttem szemeimet, majd hátrébb léptem, hogy leülhessen helyére. Mikor belépett a tanár, én is helyet foglaltam a mögötte lévő asztalnál. Mivel új voltam, be kellett mutatkoznom az osztálynak. Az óra többi részét a Kyuhyunból áradó finom és férfias illat beszippantásával töltöttem. Viszonylag hamar vége lett a sulinak és mivel ez volt az első napom, szerencsére kevés házi feladatot kaptam. Miután végeztem annak megírásával, elmentem körülnézni a városba, hiszen az új sulival új helyre is költöztünk. Nagyon jól éreztem magam, észre se vettem, hogy milyen gyorsan telik az idő. Már esteledett, mikor hazafelé tartottam. Az egyik vékonyka utcában egy idős férfibe ütköztem, aki egy hosszú kabátot viselt. Elég ijesztő módon rám mosolygott. Ekkor már tudtam, hogy egy magamutogató és addig nem fog békén hagyni, amíg meg nem nézem két lába között elhelyezkedő testrészét. Pánikba estem. Egyáltalán nem akartam látni, de tudtam, hogy nem tehetek mást. Éppen kabátjához nyúlt, majd széttárta azt, amikor valaki hirtelen megfogta vállamat és megfordított a tengelyem körül. Ijedtségemben becsuktam szemeimet, sőt még kezeimet is arcom elé emeltem. Ezután egy ismerős hang csapta meg füleimet, aki nem éppen a legkedvesebb szavakkal küldte el zaklatómat. Lassan emeltem fel fejemet, hogy ránézzek megmentőmre. Kyuhyun volt az.
-Jól vagy?-kérdezte gyengéden.
Némán bólintottam, majd kinyögtem egy köszönömöt.
-Hol laksz?
Kikerekedett szemekkel néztem rá.
-Csak azért kérdezem, hogy haza tudjalak kísérni. Nem túl biztonságos ilyenkor egyedül sétálni.-magyarázta.
Miután megértetem szándékát, elmondtam az utca nevét, valamint a házszámot.
-Micsoda véletlen. Én is abban a lépcsőházban lakom.-jlentette ki egy mosoly kíséretében.
Nem akartam hinni a fülemnek.
~Hogy lehetek ilyen szerencsés, hogy az osztály leghelyesebb fiúja szóba áll velem, megment, sőt még ugyanott lakik is, mint én!?-töprengtem magamban.
A hazáig vezető utat csendben tettük meg. De nem az a kínos csend uralkodott közöttünk, hanem az a kellemes. Végül egy mosollyal búcsúzott el. Tudom, neki apró dolgok voltak ezek, de nekem annál nagyobbak. Így telt el az első közös napunk. És ez még csak a kezdet volt. Napról napra egyre jobban megismertük egymást. Az évek során kitűnő barátok lettünk. Az iskolában mindenki ismert minket és az a pletyka járta, hogy szétválaszthatatlanok vagyunk, sőt titokban randizunk is. Ez azonban nem volt igaz. Őszintén bevallom, én örültem neki, ha igaz lett volna. Igen…beleszerettem. Ám sosem vallottam be neki érzelmeimet. Féltem. Nem akartam lerombolni barátságunkat. Akkor még nem is sejtettem, hogy mindezt hiába tettem.
Egy pénteki nap volt az a nap, mikor átéltem életem addigi legszebb pillanatát. Egy átlagosnak hitt pénteki délután mentünk hazafelé az iskolából. Kyuhyun szokása szerint egészen a ház ajtajáig kísért. Mindig megvárta, míg bemegyek a házba és ez akkor sem volt másként. A változás abban volt, hogy az ajtó, amely mindig nyitva várt, most zárva volt. Egy kis cetlit vettem észre, melyen az a felirat állt, hogy szüleim csak este érnek haza. Megkértek, hogy addig menjek el nagyszüleimhez. Azonban messze laktak és mivel a hónap végén jártunk, nem volt elég zsebpénzem a buszra sem. Kyuhyun felajánlotta, hogy ad kölcsön pénzt, de nem tudtam elfogadni. Ekkor ajánlotta fel, hogy akkor legalább menjek fel hozzá, ne az utcán mászkáljak. Először vonakodtam, nem akartam pofátlan lenni, de végül nem tudtam ellenállni könyörgésének. Még az ő szülei is dolgoztak, így ketten voltunk a hatalmas lakásban. Miután levettük cipőinket, a szobájába mentünk. Ámulattal néztem végig minden egyes szegletet. A szoba remekül nézett ki, valamint tökéletesen illett Kyuhyun természetéhez. Eldöntöttük, hogy egy filmet megnézésével próbáljuk meg elütni az időt. Amíg én elhelyezkedtem az ágyán, addig ő hozott fel üdítőt és rágcsálnivalót a konyhából. Ezután előkeresett egy halom dvd-t, melyből választanom kellett egyet. Lány létemre nem egy romantikus darab, hanem egy horrorfilm mellett döntöttem. Természetesen félős voltam, de valahogy mégis vonzottak a horrorisztikus dolgok. A film elejét simán végignéztük, csak később jöttek az ijesztő részek. Egy hangos sikításnál kicsit összerezzentem. Reméltem, hogy Kyuhyun nem vette észre, de az arcán feltűnő mosolyból következtetve nem volt ilyen szerencsém. Nem sokkal ezután egy rémisztő alak tűnt fel a tévé hatalmas képernyőjén. Ez éppen elég volt ahhoz, hogy gondolkodás nélkül a mellettem ülő Kyuhyun karjába kapaszkodjak és amögé rejtsem arcomat.
-Azt hittem azért választottál ilyen filmet, mert bírod.-szólalt meg.
-Tudom, hogy hihetetlen, de tényleg kedvelem az ijesztő filmeket. Jó érzés, mikor az adrenalin szintem hirtelen megemelkedik. Olyankor úgy érzem, hogy tényleg élek.-feleltem bután.
Kyuhyun elnevette magát feleletem hallatán.
-M-mi az?-kérdeztem szégyenlősen.
-Semmi, csak olyan aranyos vagy.-mondta, közben mélyen szemembe nézett.
Abban a pillanatban melegem lett, szívem pedig a kelleténél gyorsabban kezdett verni.
-Vajon ilyen érzés lenne a szerelem?-tettem fel magamnak a kérdést, de nem volt időm folytatni gondolatmenetemet, mert Kyuhyun egyre jobban közeledett hozzám.
Nem tudtam levegőt venni, valamint úgy éreztem, hogy vérkeringésem is leállt. Úgy ülhettem ott az ágyon, mint valami megdermedt kődarab. A következő pillanatban Kyuhyun mézédes ajkai az enyémnek nyomódtak. Még sosem éreztem ilyen kellemes ízt. Éreztem, hogy szemeim lassan lecsukódnak, ajkaim pedig engedélyem nélkül szinkronba léptek az övéivel. A következő érzelemhullámot a derekamra tapadó forró tenyerei okozták. Azok segítségével húzott magához még közelebb, hogy elmélyíthesse csókunkat. Nem ellenkeztem, hagytam, hogy cselekedjen. Az én kezeim is mozdulatba lendültek és nyaka köré fonódtak. Csak percekkel később váltunk el egymástól levegőhiány miatt. Kipirosodott arccal húzódtam el,majd lesütöttem szemeimet.
-Ne légy szégyenlős, gyönyörűen nézel ki.-mondta halkan, majd eltűrte szemembe hulló hajtincsemet.
-Kyu…kezdtem bele mondanivalómba, de nem hagyta.
Mutatóujját ajkaimra helyezte és így szólt:
-Tudom, én is szeretlek! Már régóta be akartam neked vallani, de előtte meg kellett bizonyosodnom róla, hogy te is ugyanúgy érzel-e irántam.
Egy könnycsepp folyt le arcomon a boldogságtól. Reakcióm miatt ijedten nézett rám.
-Valami baj van?-kérdezte aggódva.
Megráztam fejemet.
-Csak boldog vagyok.-válaszoltam.
Szavak helyett életem legromantikusabb és legszenvedélyesebb éjszakáját kaptam tőle ajándékba. A mai napig érzem testemben a bizsergést, amit akkor átéltem, valamint a szívemben lévő melegséget. Tudom, hogy sose fogom elfelejteni és életem végéig szeretni fogom őt.