Mikor Jonghyun felébredt, rögtön eszébe jutott Key. Még ki sem tudta nyitni rendesen szemeit, de máris telefonja keresésébe kezdett, melyet párnája alatt lelt meg. Elmosolyodott, mikor a képernyőn egy új üzenetet jelző borítékot pillantott meg. Azonban hamar lekopott a mosoly arcáról, miután elolvasta tartalmát.
-Ezek szerint ma sem jön iskolába...-sóhajtott egy nagyot a fiú.
-Kicsoda?-hallotta meg anyja hangját az ajtóból.
-Az egyik barátom.
-Minho?-érdeklődött Mrs. Kim.
-Nem, nem ismered. Egy új barát.
-Új barát? Miért nem meséltél róla?
-Sokat dolgoztál, nem akartalak ezzel zavarni.
-Ugyan, tudod, hogy minden érdekel, ami veled történik.
-Majd bemutatom neked.-mosolyodott el Jonghyun.
-Nyugodtan hív át egyszer ebédre.
-Amint meggyógyul.
-Beteg? Meglátogathatnád.-tanácsolta az anya.
-Jó ötlet. Lehet suli után elmegyek hozzá.-felelte Jonghyun.
-Na de most készülj, mert elkésel.
Egy óra múlva Jonghyun már az iskolában ült. Alig várta, hogy vége legyen, pedig az még messze van. Hogy gyorsabban menjen az idő, szokásától eltérően jegyzetelni kezdett, így Keynek is oda tudja adni. Furcsa viselkedése azonban barátainak is feltűnt, akik a szünetben ezt szóvá is tették.
-Hyung, valami baj van?-kérdezte tőle Taemin.
-Miért?
-Nem tudom, hogy feltűnt-e, de jegyzeteltél...-jegyezte meg Minho.
-Kaptam egy sms-t Keytől, hogy beteg. Gondoltam meglátogatom délután. Biztos jól jönnek neki a jegyzetek.-felelte Jonghyun.
-M-meglátogatni? Biztos jó ötlet ez?
Minho és Jonghyun furcsán néztek barátjukra.
-Ú-úgy értem, lehet jobb lenne pihenni hagyni.-zagyválta a maknae.
-Már eldöntöttem, hogy megyek. Meg anya is ezt tanácsolta.
-Komolyan mondom, te megszállott vagy.-bökte oda neki Minho.
-Megszállott?-nézett rá Jonghyun.
-Igen, jól hallottad. Amióta Key felbukkant, furcsán viselkedsz.
-Ez nem igaz.-mondta a fiú, majd idegesen felállt és elhagyta asztalát.
Egészen a tetőig meg sem állt. Ha valami nyomta a lelkét, mindig ide jött fel gondolkozni. Lefeküdt a földre, majd behunyta szemeit.
~Hogy értette Minho, hogy furcsán viselkedem? Hiszen Key a barátom. Számomra teljesen normális, hogy foglalkozom vele. Bár most, hogy belegondolok, valami tényleg más. Key személyisége egyszerűen vonz. Nem tudom miért, de úgy érzem, mindig a közelében kell lennem és vigyáznom kell rá... Mi van velem? Teljesen megőrültem?
-Hahó idegen!-zökkentett vissza a valóságba Onew.
-Szia!
-Valami nyomja a lelked?-érdeklődött.
-Mondhatni. És téged mi szél hozott erre?
-Holnap megint tlálkozom Hyemivel és hivatalosan is megkérem, hogy legyen a barátnőm.-jelentette ki Onew.
-Sok sikert!
-Te mikor lépsz ChoHeevel kapcsolatosan?
-Fogalmam sincs, hogy kéne lépnem. ChoHee olyan tökéletes, hogy félek tőle. Nem akarom elrontani, azt hiszem még várok.
-Fölösleges félned, odavan érted.
-Ezt meg honnan veszed?
-Csak rá kell nézni.
-Megígértem neki egy újabb találkozót...
-Akkor meg mire vársz? Hívd fel! Nem várhat rád örökké.
-Micsoda bölcs lett valaki hirtelen.
-Hát ilyen a szerelem.
-Szerelem...-suttogta halkan Jonghyun.
~... az egyetlen dolog, amit még nem sikerült átélnem eddigi életemben.-tette hozzá magában.
-Onew, kérdezhetek valamit?
-Persze.
-Szerinted is megszállott vagyok?
-Minden ember a megszállottja valaminek vagy valakinek. Nincs ezzel semmi baj.
-És neked mi az?
-A csirke.-nevetett fel a fiú.
-Ajj, próbálok komoly dolgokról beszélni veled, te meg itt hülyéskedsz.-csattant fel Jonghyun.
-A lehető legkomolyabban gondoltam, amit mondtam.-jött a válasz. Egyébként miért kérdezted ezt?
-Nem érdekes...
-Gyerünk, ki vele!
-A többiek szerint Key megszállottja vagyok...de én nem érzem így.
-Nem könnyű felismerni azt az egyetle dolgot, de végül rá fogsz jönni. Na de most menjünk vissza órára!-mondta Onew, majd felállt.
Jonghyun sóhajtott egy mélyet, majd követte barátját. Gondolataiba mélyedve ült a hátsó padban, esze ágában sem volt a környezetében történő dolgokra figyelni. Az sem tűnt fel neki, hogy Taemin és ChoHee féktelen levelezést folytattak.
~Nagy bajban vagy! Jonghyun meg akar látogatni suli után!
~Hogy mi? Úristen! Mit csináljak?
~Megpróbálom lefoglalni, hogy addig te haza tudj menni.
~Köszi, ez eddig okés, de nem vagyok beteg, tuti észre fogja venni...
~Melegítsd fel a lázmérőt a gáz felett, meg a testedet is. Én is ezt szoktam csinálni, amikor nincs kedvem suliba jönni.
~Nem is gondoltam olna rólad, hogy ilyen okos vagy.
Miután kicsöngettek, Taemin rögtön lerohamozta Jonghyunt, Key pedig eszeveszetten futott hazáig. Utálta mindent, ami a sporthoz és a mozgáshoz kapcsolódott, de most kiejezetten jól jött neki, hogy leizzadt és kimelegedett. Gyorsan ledobta gönceit a sarokba, majd átöltözött pizsamába és bevetette magát az ágyba. Körbenézett, de nem volt túl hihető a dolog. Kiszállt az ágyból, odasétált az ablakhoz és besötétített, ágyát pedig jobban széttúrta. A fürdőből behozott egy vízzel teli lavort, meg egy rongyot, melyeket az ágy mellett lévő éjjeliszekrényre helyezte. Végül a konyhába sietett teát készíteni. Mikor végzett, órájára pillantott.
-Nemsokára ideér.-jegyezte meg halkan.
Miután elkészült a gyógyító folyadék, újra szobájába ment. Mikor megpillantotta arcát a tükörben, megállapította, hogy túl jól néz ki. Kezébe vette alapozóját, majd jó sokat arcára kent, hogy sápadtnak tűnjön, valamint haját is összekócolta. Ekkor csöngettek ajtaján. Szíve sebesen verni kezdett az éles hang hallatán. Vett egy mély levegőt, majd így szólt:
-Akkor kezdődjön a színészkedés!
Vett egy mély levegőt, majd lassan az ajtóhoz ment. Mikor kinyitotta, próbált félkómásan Jonghyunra nézni és ásított is egyet, mintha most kelt volna fel.
-Felébresztettelek? Ne haragudj, nem akartam, csak gondoltam meglátogatlak.
-Nem kellett volna eljönnöd, jól vagyok.-mondta Key, majd úgy tett, mint aki megszédül.
Jonghyun reflexeinek köszönetően még azelőtt elkapt aa fiút, mielőtt az földet ért volna. Key feje Jonghyun vállára esett, így megérezte annak férfias illatát. A következő pillanatban Jonghyun meleg tenyereit érezte meg hátán. Érintésére teste rögtön hőmérsékletemelkedéssel reagált.
-Dehogy vagy jól! Hiszen forró a tested! Had nézzem a homlokod!-tolta el magától egy kicsit a fiú, hogy kézfejét homlokához nyomhassa.
Key csillogó szemekkel nézte Jonghyun aggódó arcát.
-Hiszen te lázas vagy! Nyomás az ágyba!-mondta Jonghyun.
-Hogy feküdhetnék le, mikor vendégem van?-kérdezte tőle Key.
-Nem vendégként jöttem, hanem ápolóként, szóval tessék nekem szótfogadni.-felelte az izmos fiú.
-Rendben.-adta be a derekát Key.
Ahogy Jonghyun átfonta egyik kezét derekán, megborzongott.
-Fázol is?
-I-igen, egy kicsit.-dadogta Key.
Ekkor Jonghyun ölébe kapta a fiút, mint ahogy a menyasszonyokat szokás és elindult vele a szoba felé. Key arca természetesen paradicsomvörössé vált a fiú hirtelen cselekedétől, de nem ellenkezett, így megkapaszkodott annak nyakában, hogy segítse őt. Key sajnálta, hogy ilyen kicsi volt a lakás és hamar megérkeztek az ágyához, ahová óvatosan lefektette, majd betakargatta.
-Most pedig megmérjük a lázad.-nyújtotta felé a lázmérőt Jonghyun.
Key úgy tett, ahogy barátja kérte.
-Amíg megméred, addig csinálok neked egy kis ennivalót.
-N-nem szükséges.
-Muszáj enned, különben még gyengébb leszel.-nézett mélyen szemeibe.
-O-oké.-válaszolta Key.
Mikor Jongyhun kiment a konyhába, Key arcára egy hatalmas mosoly ült ki. Sajnálta a fiút, amiért füllentett neki, de élvezte a helyzetet, hogy a közelében lehet és gondoskodik róla. Jonghyun hamar visszatért, megetette Keyel a levest, majd ráparancsolt, hogy feküdjön le.
-Nem tudsz elaludni?-kérdezte a fiú Keytől, aki még fél óra múlva is csak lesegetett.
Key bólintott.
-Szeretnéd, hogy melléd feküdjek?-hangzott el a következő kérdés.
Key félénken bólogatott, majd odébb csúszott az ágyon, hogy barátja mellé férjen. Szíve szinte már torkában dobogott barátja közelsége miatt. Meg akarta érinteni, de nem merte. Ehelyett fejét Jonghyun combjaira helyezte, majd arcára nézett. Meglepetésére nem egy döbbent arckifejezéssel, hanem egy hatalmas mosollyal találta szemben magát, melynek hatására maga is elmosolyodott. A következő pillanatban Jonghyun tenyere feje tetején landolt, majd lassan simogatni kezdte.
-Tudnál nekem énekelni?-szólalt meg halkan.
-Tessék?
-Kiskoromban anyukám mindig énekelt nekem, csak így tudtam elaludni.-mesélte Key.
-Jól van, legyen. Mit szeretnél?
-Az mindegy, ami eszedbe jut.
Jonghyun rövid gondolkodás után dalra fakadt. Egy nyugtató, lassú altatódalt választott. Mikor a végére ért, látta, hogy Key szemei csukva vannak. Úgy gondolta, elaludt. Nem szállt ki alóla, nem akarta felébreszteni, csak némán nézte anygalian szép arcát. Óvatosan emelte fel egyik kezét, majd arca felé nyúlt. Egy kicsit hezitált, hogy megérintse-e, de végül megtette. Ennél puhább bőrt még életében nem érzékelt. Ezután szemöldökét, szempilláit, orrát s végül ajkait vette szemügyre. Ez utóbbinál nyelt is egy nagyot. Valami furcsa érzés töltötte el. Csak akkor szokott ilyet érezni, ha meg akar csókolni egy lányt.
~Nem, az lehetetlen!-gondolta magában.
Behunyta szemeit, várta, hátha elmúlik ez az érzés, azonban nem járt sikerrel. Vágya még jobban elteljesedett, kezei irányíthatatlanná váltak. Gondolkodás nélkül érintette meg az ölében pihenő fiú ajkait. Szokatlan bizsergés járta át testét.
~Mit művelek?-kérdezte magától, de nem tudott válaszolni.
Agya teljesen elborult, hagyta, hogy teste önállóan működjön. Egyre közelebb hajolt Keyhez, mígnem ajkai annak homlokához nem ért és egy apró puszit nyomott rá.
-Gyógyulj meg hamar!-suttogta.
Rögtön megbánta, amit tett és egy hirtelen mozdulattal felegyenesedett. Nem értette tetteit.
~Mi ütött belém? Vonzódom Keyhez?-villant fel előtte a kérdés.
Amilyen gyorsan megpróbálta elhessegetni ezeket a gondolatokat, olyan gyorsan jutottak eszébe Onew szavai.
-Megszállottság...-motyogta halkan, majd újra Key arcát pásztázta.
A pár perces csöndet, mely a szobában uralkodott, Key telefonjának csörgése törte meg. Jonghyun a készülék után nyúlt és a kijelzőre pillantott, melyen a következő név állt: Taemin. Jonghyun óvatosan kimászott az ágyból, majd megnyomta a hívás elfogadása gombot.
-Hallo?
-Na mesélj Hyung! Mi történt? Sikerült?-zúdította rá a kérdéseket az izgatott fiú.
-Jonghyun vagyok, Key alszik.
-Jo-jonghyun Hyung. Öö..jobban van már Key?
-Reméljük.
-Oké. Akkor majd később visszahívom.-tette volna le a telefont a maknae, de barátja erősen rászólt.
-Várj!
-I-gen?-szólt bele félénken a telefonba.
-Mi volt ez az előbb? Minek kellett volna sikerülni?
-Ümm...tudod...Key...Keyyel együtt járunk táncra és tanítottam neki új lépéseket. Itt a próbán még nem ment neki olyan jól, azt mondta gyakorolni fogja otthon. Szóval gondoltam megkérdezem.
-Képes vagy csak ezért idetelefonálni?-kérdezte Jonghyun gyanakodva.
-Te ezt nem érted. Na de most mennem kell. Add át üdvözletemet Keynek! Sziaa!-azzal megszakadt a vonal.
Jonghyun mozdulatlanul állt a nappali közepén, próbálta feldolgozni az imént történteket.
-Ki volt az?-hallotta meg Key nyúzott hangját maga mögül.
-Taemin.
-Mit akart?
-Nem volt fontos, majd később visszahív. Hogy érzed magad?-váltott témát a fiú.
-Jobban.-jött a rövid válasz.
-Örülök. Talán iskolába is jöhetsz már holnap.-mosolygott Jonghyun.
-Talán...-felelte szomorúan Key.
-Valami baj van?
Mielőtt Key válaszolhatott volna, újabb telefoncsörgés hallatszott. Nem az a telefon volt, amit Jonghyun még mindig kezében szorongatott és nem is a sajátja.
~De akkor honnan jön?-nézett körbe.
Key lefagyott egy pillanatra, majd szemeivel eszeveszetten a tárgy keresésébe kezdett. Meg is lelte azt a kanapén egy párna alól kilógva. Gyorsan odavetette magát, majd lenyomta a készüléket.
-Miért nem vetted fel?-érdeklődött Jonghyun.
-Nem fontos.-vágta rá Key.
-Várjunk csak, most esik le. Neked két telefonod van?-jegyezte meg Jonghyun.
-I-igen. Még anyától kaptam az újat ajándékba, de nem volt szívem kidobni a másikat, mivel annak sincs semmi baja.-dadogta Key.
-Ugyanolyan, mint amilyen ChoHeenak van.-állapította meg Jonghyun.
-T-tényleg?-tettette a hülyét Key.
-Hadd nézzem csak meg.-lépett hozzá közelebb a fiú.
-M-mi az?
-Még a dísz is ugyanaz...ez furcsa...-vette kezébe a készüléket Jonghyun.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése