Junsu(2PM) oneshot

Forró nyári délután van. Lakásod kibírhatatlanul fülledt, ezért a városban sétálgatsz. Elhaladsz egy szupermarket előtt és megtorpansz. Pár másodpercnyi gondolkodás után belépsz a helyiségbe és utadat rögtön a hűtött italok felé veszed. Mikor odaérsz, kinyitod az ajtót és kiemelsz egy palack jéghideg narancslevet. Pirult arcodhoz nyomod, majd megindulsz a pénztár felé, ám hirtelen beleütközöl valakibe. Egy jól öltözött, barna hajú fiú izmos karjaiba ütközöl, azonban szemeit nem látod, mert napszemüveg takarja. Ütközésetek során kivertél kezéből egy zacskó ráment, mely a földön landolt. Gyorsan lehajoltál érte és egy félénk bocsánatkérés közben kezébe nyomtad azt.  A srác elvette tőled a tésztát megköszönve azt. Ezután kikerülted őt és fizettél. Pontosabban fizetni szerettél volna…ugyanis pár forinttal kevesebb volt nálad. Levetted válladról táskádat és nekiálltál kutatni benne, hátha megleled benne a hiányzó összeget. Azonban nem jártál szerencsével. Eközben a fiú - akinek pár perccel ezelőtt nekimentél – már ott állt melletted és végignézte szerencsétlenkedésedet. Nagyon cikinek tartottad a helyzetet, de nem tudsz mit csinálni, vissza kell tenned az italt a helyére. Szomorúan kezedbe veszed az enyhítő italt és elindulsz, de a fiú megfogja kezed és így szól:
-Kifizetem neked.
Te kikerekedett szemekkel néztél rá. Nem értetted, hogy miért teszi, hiszen nem is ismeritek egymást.
-Nem lenne jó, ha ebben a forróságban elájulnál. Már így is elég piros az arcod.-fűzte hozzá, közben átnyújtotta a megfelelő összeget a pénztárosnak.
-Kö-köszönöm.-dadogtad halkan, majd gyorsan meg is hajoltál.
A fiú egy féloldalas mosolyt vetett feléd - amitől ott helyben el tudtál volna olvadni- majd kiment az üzletből. Te még pár percig mozdulatlanul álltál ott, aztán te is kiléptél az utcára. Elnéztél jobbra és szemeid rögtön megtalálták a fiút. Egészen addig szemmel követted, míg nem eltűnt látókörödből. Ránéztél a kezedben tartott palackra, elmosolyodtál, majd a közeli parkba mentél, ahol leültél egy padra. Csak ültél és nézegettél. Bármerre néztél, mindenhol boldog szerelmes párokat vagy családokat láttál gyerekeikkel. Még a galambok is udvaroltak egymásnak, csak te voltál egyedül. Régóta próbálod megtalálni az igaz szerelmet, de eddig még nem jártál sikerrel. Mindig olyan srácokat fogtál ki, akik átvertek és csak játszadoztak veled. Amíg ezeken a dolgokon gondolkoztál, teljesen kirázott a hideg. Azt hitted, hogy az ezek által a magukat férfiaknak nevező tagok miatt van, de rá kellett jönnöd, hogy tévedtél. Egy hűvös szellő kíséretében sötétszürke esőfelhők bukkantak fel az égen. A parkban percekkel ezelőtt lévő nyugodtságot nyugtalanság, a lassú léptekkel haladó embereket siető emberek váltották fel.  Te is elindultál hazafelé. Igyekeztél minél nagyobb lépteket megtenni, hogy még a vihar előtt hazaérj, de elég messze elsétáltál és az eső lassan csöpögni kezdett. A csöpögést nem sokkal később zuhogás váltotta fel. Táskádat fejed fölé tartottad, de feleslegesen, hiszen már bőrig áztál. Lakásod még mindig nem volt közel, körülbelül félúton járhattál, így beálltál egy kiugró párkány alá és vártál, hátha eláll az eső, azonban annak esze ágában sem volt. Ma minden a te akaratod és tetszésed ellenére történik. Az eső miatt a levegő is kezdett hűvössé válni, egyre jobban fázni kezdtél ujjatlan pólódban és szoknyádban. Összekulcsoltad karjaidat és próbáltad felmelegíteni magadat, mikor megpillantottál egy feléd közeledő alakot. Arcát azonban nem láttad, mert eltakarta a hatalmas esernyő. Odaért hozzád és megállt előtted. Elemelte arca elől az esernyőt így te végre megláthattad. Gyönyörű mélybarna szemekkel találtad szemben magad. Aztán egy féloldalas mosoly…pont olyan, mint az a fiú, akivel összeütköztél korábban. Megráztad fejedet, hiszen ez lehetetlen.
-Se figyelmed, se pénzed…és még esernyőd sincs?-kérdezte.
-T-te…?-néztél rá hihetetlenül.
-Hmm..alig egy órával ezelőtt találkoztunk és már meg sem ismersz?-tette fel a következő kérdést.
Nagyon is jól emlékeztél barna hajára, dús ajkaira, v-kivágású pólójából kibukkanó szegycsontjára és nőket elolvasztó mosolyára. Ám mindezek ellenére hangjában volt valami szarkazmus, ezért így válaszoltál:
-Emberek százával találkozom egy nap, miért kéne pont rád emlékeznem?
Láttad, ahogy arcáról lefagy a mosoly. De egy kis idő múlva újra megjelent arcán a kaján, de egyben szexi mosoly.
-Egy ilyen helyes fiúra, mint én, minden lány emlékszik.-mondta büszkén.
-Miért nem elég, hogy a barátnőd emlékszik rád? Miért kell mindenkinek?-érdeklődtél.
-Nincsen barátnőm. Ezért kellek mindenkinek.-felelte.
-Ohh..-csak ennyi jött ki szádon.
Meglepődtél, hogy egy ilyen helyes srácnak nincs barátnője.
-Gondolom nem a barátodra vársz itt.-jegyezte meg.
-Honnan veszed, hogy szingli vagyok?-kérdezted mérgesen.
-Ha lenne, akkor biztosan nem egyedül mászkálnál egész nap és nem ácsorognál itt az esőben.-magyarázta.
Először nem tudtál mit mondani, hiszen igaza volt, de úgy gondoltad, hogy nem hagyhatod ennyiben, ezért így szóltál:
-De igenis van barátom és mindjárt értem jön!
-Akkor én megyek is, nem akarom, hogy félreértse a helyzetet.-mondta és elindult.
Ráeszméltél, hogy nem éppen a legokosabban cselekedtél és hogy ez a fiú az utolsó reményed, aki megmenthet az eső elől. Utána futottál és megfogtad karját. Megtorpant és rád nézett. Mielőtt még megszólalhatott volna elkezdtél hadarni:
-Jól van, beismerem! Nincs barátom! Most boldog vagy? A világon rajtam kívül mindenki boldog és szerencsés. Sajnos én ezt nem mondhatom el magamról, sőt..pont az ellenkezője..sose jön össze semmi, amit szeretnék. A mai napon például nem volt elég pénzem, most meg itt fagyoskodom az esőben..a lakásom bezzeg mérföldekkel odébb van.
Miután befejezted mondanivalódat, a fiú csak nevetett egyet.
-Szerinted ez ennyire vicces?-néztél rá kérdőn és rögtön meg is bántad, hogy utána futottál.
-Aranyos vagy.-mondta.
-Most ugye csak viccelsz?
-Szeretnél feljönni hozzám, amíg elmúlik a vihar?-terelte el a szót.
Nem szívesen töltötted az idődet egy ilyen nagyképű sráccal, de még mindig jobb volt, mint az esőben ácsorogni, így elfogadtad a meghívást. Pár perc múlva meg is érkeztetek lakásába, ami nagyon takaros volt.
-Egyedül élsz?-kíváncsiskodtál.
-Igen, a szüleim vették nekem a lakást. Adok neked száraz ruhát, menj és vegyél egy forró fürdőt, nehogy megfázz!-mondta.
-Most komolyan azt szeretnéd, hogy itt fürödjek?
-Nem kötelező, csak felajánlottam. Ne aggódj, nem vagyok perverz, nem kukkollak meg.-magyarázta.
-Rendben.
-Akkor hozok ruhát.-mondta és egy pár percre eltűnt az egyik ajtó mögött.
Te addig körbenéztél. A nappali egybe volt nyílva a konyhával, a bútorok modernek voltak. A nappali részben egy hatalmas kanapé helyezkedett el, vele szemben pedig egy tv. A kanapé mellett polcok sora állt, rajtuk könyvekkel, cd-kkel és képekkel.
-Na itt is vannak. Ott találod a fürdőt(itt egy másik ajtóra mutatott). Addig készítek neked levest.
Te a fürdő felé vetted az irányt. Mikor bementél, a biztonság kedvéért bezártad az ajtót. Gyorsan levetted magadról a vizes ruhákat, majd beálltál a forró zuhany alá. Negyed óra alatt készen is lettél, megtörölköztél és felvetted azt a pólót, amit kaptál. Ezután visszamentél a nappaliba.  A fiú a konyhapultnál ügyködött. Mikor észrevett, rád nézett. Szemei lassan végigvándoroltak testeden. Amúgy sem érezted magadat kellemesen a rövid ruhadarabban, de ezek után teljesen elpirultál.
-Mi az?-kérdezted.
-Semmi..egészen csinosak a lábaid.-bökte ki, majd nyelt egy nagyot.
-Ezt most vegyem bóknak?
-Akár.-válaszolta, majd arcán megjelent a számodra oly szívesen látott féloldalas mosoly.
Egy darabig pislogás nélkül nézted arcát, majd elfordultál.
~Úristen! Mit művelek? Hiszen egy tuskó..-gondoltad magadban, közben pedig helyet foglaltál a kanapén.
-Megtudhatnám a neved?-jött egy hirtelen kérdés.
-Petrának hívnak. És téged?
-Szép név. Én Junsu vagyok.-mondta és már fel is tálalta a levest.
Lassan odamentél az asztalhoz, majd helyet foglaltál. Ő veled szemben ült le.
-Jó étvágyat!
-Köszönöm, neked is.
Ezután megkóstoltad az ételt, mely hihetetlenül finom volt.
-Ízlik?-kérdezte kíváncsian?
-Nem rossz.-felelted egyszerűen, nem akartad bevallani, hogy isteni.
-Nem rossz, mi?-nézett rád megint azzal a szívdöglesztő mosollyal.
Ennek hatására te félrenyeltél és köhögtél. Junsu gyorsan felpattant és egy pohár vizet hozott neked. Rögtön elfogadtad azt és lehúztad, majd megütögetted mellkasodat. Hirtelen egy meleg tenyér landolt hátadon és körkörös mozdulatokat lejtett. Valami egészen furcsa érzés futott rajtad végig és megborzongtál. De nem azért, mert kellemetlen volt, pont az ellenkezője.
-Már jól vagyok, köszönöm.-mondtad zavartan.
Miután befejeztétek az evést, Junsu elmosogatott, te pedig újra a kanapén ültél és tévét néztél. Vagy inkább úgy csináltál, mert tekinteted többször volt a fiún, mint a képernyőn.
~A stílusát leszámítva elég rendes és házias. Külsőre pedig tízből tíz pont.-állapítottad meg, ahogy végigmérted.
Szemeid most éppen formás hátsóján álltak meg. Valami belülről azt sugallta benned, hogy legszívesebben odamennél és megfognád. Hirtelen ráeszméltél, hogy miken gondolkozol és megráztad fejedet.
-Valami nem tetszik?-érdeklődött.
-Nem. Vagyis nem úgy nem.. Áhh, hagyjuk.-beszéltél össze-vissza.
Junsu csak nevetett egyet, majd így szólt:
-Nem fázol?
-Egy kicsit.
-Akkor hozok egy takarót.-mondta és eltűnt a szobában.
Pár perccel később visszatért kezében egy pokróccal és gondosan betakargatott. Ahogy közel hajolt hozzád, megérezted illatát. Nem tudod, mi ütött beléd, de mélyen beszippantottad azt. Ezután leült melléd és együtt néztétek a tévét, valamint jobban megismertétek egymást. Egyre kedvesebbnek tűnt. Az eső még mindig szakadatlanul esett, sőt most már dörgött és villámlott is. Gyerekkorod óta utálod a viharokat. Mindig féltél és szüleid karjai között találtál rá a biztonságra. Igaz, hogy felnőttél, de egy aprócska félelem még mindig lakozott benned. Szüleid már nem élnek, így lakótársaiddal élsz együtt és mindig lefoglalod magad, ha vihar van. Egy hatalmas mennydörgés hallatszik odakintről. Hirtelen jött és te megijedtél. Összehúztad magad egy kis gombócba, kezeiddel pedig szorongattad a takarót.
-Csak nem félsz?-fordult feléd Junsu.
Nem mertél megszólalni, lehajtottad fejedet és félénken bólintottál egyet. Junsu közelebb csúszott hozzád és átkarolt téged egyik karjával. Te kikerekedett szemekkel néztél rá.
-Így már jobb?-kérdezte.
Megint csak bólintottál. Nem igazán értetted, hogy miért csinálja mindezt. És azt sem tudta, hogy mit gondolhat rólad. De már nem érdekelt. A mai nap folyamán jó párszor leégette magadat előtte.. Egyre jobban ellazultál karjai között és még közelebb csúsztál hozzá. Érezted, ahogy oldalaitok egymásba fúródnak és kellemes melegséget árasztanak. Junsu megfogta fejedet és vállára fektette. Egy darabig értetlenül néztél előre, de az álmosság hamarosan hatalmába kerített, szemeid lassan lecsúkódtak. Még nem aludtál teljesen, csak félálomban voltál, mikor valami mozgást észleltél. A melegség, melyet eddig éreztél, hirtelen megszűnt. Itt hagyott.. A következő dolog, amit észrevettél, az az volt, hogy dőlsz. Aztán egy kéz megfogta fejedet és óvatosan egy párnára fektette. Ezután újabb mocorgásra lettél figyelmes, mintha valaki rázná a kanapét, melyen fekszel. De ez csak pár másodpercig tartott, egészen addig, amíg a melegség, melyet annyira hiányoltál újra megcsapott. Befeküdt melléd és átkarolta derekadat. Végre biztonságban érezted magadat, így mély álomba zuhantál.
Reggel hangos madárcsicsergésre ébredtél. Hanyatt akartál fordulni, hogy nyújtózhass egyet, de egy kart fedeztél fel derekad körül. Lassan kinyitottad szemeidet és egy barna hajó fiú ártatlan arcával találtad magadat szemben, melyet percekig bámultál.
-Mi az?-szólalt meg Junsu.
-S-semmi.-húzódtál hátrébb ijedtedben.
-Hogy aludtál?-érdeklődött.
-J-jól. É-és te?-dadogtál.
-Remekül.-felelte egy mosoly kíséretében.
-M-most már nem kell átölelned, vége a viharnak.-jegyezted meg, mikor karja még mindig rajtad feküdt.
-És mi van, ha nem csak azért ölellek?-vonta fel szemöldökét.
-Te-tessék?-néztél rá furcsán.
-Vagy ennyire zavar?
-Nem.-vágtad rá gondolkodás nélkül, aztán kezedet szád elé kaptad.
Junsu kuncogott egyet, majd így szólt:
-Szóval neked is tetszik.
-N-nem értem, mire gondolsz..-próbáltad védeni magad.
-Nagyon is jól tudom.-felelte magabiztosan a fiú.
-Na mire?-kérdezted tőle.
-Hát erre.-mondta, majd hirtelen föléd mászott, arcát egyre közelebb hajtotta tiédhez, majd megcsókolt.
Mozdulata nagyon hirtelen ért, te meg sem tudtál mozdulni, így hagytad, hogy tovább csókoljon. Élvezted a pillanatot, ahogy édes ajkai tiédhez tapadnak. Aztán leesett, hogy mi történik és egy gyors mozdulattal eltoltad magadtól.
-Ez meg mi volt?-fakadtál ki.
-Csak azt ne mondd, hogy nem élvezted!?
Egy kis ideig meg sem tudtál szólalni, még mindig érezted ajkaidon a bizsergető érzést, aztán így szóltál:
-Te most csak szórakozol velem?
-Miért tenném?
-Nagyon jól tudod, hogy nincs barátom és milyen szerencsétlen vagyok. Nem hiszem el, hogy pont én kellek neked..-magyaráztad.
-Pont egy ilyen lány kell nekem. Aki gyönyörű, de néha kis esetlen, hogy meg tudjam védeni. Pont, mint te.-jegyezte meg.
Mélyen szemébe néztél és láttad, hogy az igazat mondja. Nagyon kellemetlenül érezted magad, amiért kétségbe vontad szándékát.
-Ne haragudj.-felelted szomorúan és lehajtottad fejedet.
Ő közelebb ült hozzád az ágyon, ujjaival felemelte arcodat és így felelt:
-Rád nem lehet haragudni.
Egymás arcát fürkésztétek. Láttad, ahogy hol szemedbe néz, hol ajkaidra pillant. Egyre közelebb hajoltatok egymáshoz, melynek hatására szíved egyre hevesebben vert. Végül ajkaitok összeértek. Először finoman csókolt, majd egyre hevesebb lett. Ő átkarolta derekadat, te pedig nyaka köré fontad karjaidat. Nyelvével megnyalta alsó ajkadat, ezzel jelezve, hogy még jobban mélyíteni szeretné csókotokat. Természetesen vetted szándékát, résnyire nyitottad szádat, ő pedig rögtön áttolta nyelvét a szádba. Hosszú nyelvcsatát folytattatok, közben pedig ölében landoltál. Csak percek múlva váltatok el oxigénhiány miatt.
Ez óta a nap óta szereted az esőt és a vihart, hiszen nekik köszönhetted, hogy megtaláltad életed párját.

MBLAQ 4.rész

Nara szemszöge:

Reggel 06:00, de én már ébren vagyok és éppen az életmentő kávémat főzöm le. Miután sikeresen előkotrom a mosogató alján lévő bögrémet, teletöltöm a sötét színű folyadékkal. Ezután a nappali felé veszem az irányt, ahol a tegnap megvett ruhaanyagok halmaza vár.  Veszek egy mély levegőt, majd nekiállok a hosszas munkának. Ma 08:00-ra kell beérnem munkahelyemre, gondoltam addig itthon is alkotok valamit, hogy ne üres kézzel állítsak be. Meg őszintén szólva jobban szeretek csendben dolgozni, mint a munkatársakkal és fecsegéssel teli irodában. Egy óra múlva ránéztem órámra és észrevettem, hogy el kellene indulnom. Gondosan bepakoltam a szükséges holmikat, majd szélsebesen összekészülődtem, végül lehörpintettem az utolsó korty kávét, ami megmaradt és már indultam is. Nyolc óra előtt 5 perccel már munkahelyem épülete előtt parkoltam le. Kivettem a hatalmas táskákat az autómból és elindultam befelé. Általában a lépcsőt használom, de úgy gondoltam, most logikusabb lenne a liftet használni a sok gönc miatt. Pont odaértem a lifthez, mikor az ajtó kinyílt és megláttam Seunghot.
-Jó reggelt!-üdvözölt egy mosollyal.
-Jó reggelt!-köszöntem.
-Segítsek?-kérdezte és a kezemben tartott rengeteg táskára mutatott.
-Nem akarlak feltartani.
-Éppen az automatához indultam, ami ráér. Szóval segítek.-mondta és elvett tőlem mindent.
-Köszönöm.-feleltem, majd elpirulva léptem be mellé a liftbe.
-Nem tudom, hogy hallottad-e már, de előbbre hozták a fotózást.
-Nem, még nem hallottam róla. Mi az új időpont?-érdeklődtem.
-3 nap múlva lesz.
-Hogy mi? 3 nap?-ijedtem meg.
-Valami baj van?-kérdezte Seungho.
-Nem, nincs…csak olyan hirtelen jött.-feleltem.
Pedig volt-mert képtelenség, hogy 2 nap alatt megcsináljam mind az ötük ruháját-de nem akartam, hogy aggódjon, így nem mondtam el. Majd beszélek a főnökkel.
-Mi sem értjük, hogy miért.
-Majd én megtudakolom.-mondtam.
Eközben felértünk arra az emeltre, ahol irodám található. Seungho nagyon kedves volt és egészen odáig elcipelte nekem azt a sok mindent.
-Tedd csak le őket ide és köszönöm még egyszer.
-Igazán nincsmit. Jó munkát! Majd később találkozunk.
-Nektek is kitartást!-mondtam és megvártam, míg elhagyja irodámat.
Alig pakoltam le cuccaimat az asztalra, máris kopogtak ajtómon. Azt hittem ,hogy Seungho szeretne még valamit, ezért így szóltam:
-Mit felejtettél el?
De mikor megfordultam, JiNa állt az ajtóban.
-Oh, ne haragudj, azt hittem Seungho jött vissza.
-Mert itt volt?
-Igen. Találkoztam vele a földszinten és segített felhozni nekem ezt a rengeteg táskát.-magyaráztam.
-Értem. Nem akarlak zavarni, csak szólni akartam, hogy előbbre lett hozva a fotózás.
-Seungho mesélte. Nem tudod, hogy miért?
-Úgy hallottam, hogy a fotósnak el kell utazni és ezért. Hogy állasz a ruhákkal?
-Egész jól.-füllentettem.
-Ha van egy kis időd, akkor gyere át hozzám és meg tudjuk beszélni a fotózás részleteit.
-Rendben.
-További jó munkát!-mondta és kiment.
-Remek. Miért kell mindenkinek az orrom alá dörgölni, hogy siessek!?-mérgelődtem, közben elővettem a fiúk méreteiről készült jegyzeteimet, valamint az anyagokat, ollót, tűt, cérnát és belevetettem magamat a munkába. Annyira belemélyedtem, hogy észre sem vettem, mennyi az idő, csak akkor, mikor gyomrom egy óriásit korgott. Azonban nem szabad ezzel foglalkoznom. Most enni sincs időm, különben nem leszek készen. Így hát próbáltam kizárni a hasamban uralkodó ürességet és dolgoztam tovább. Percek múlva azonban kopogtattak.
-Ki az?-kérdeztem.
-Joon vagyok.-jött a válasz.
-Gyere be!-kiabáltam ki és ő belépett.
-Szia! Hűha, micsoda kupi.-jegyezte meg.
-Ne haragudj, hogy így kell látnod az irodámat, de annyira el vagyok foglalva a ruháitokkal, hogy nem volt időm rendet rakni.
-Semmi gond. Nehéz lehet, főleg most, hogy előbb…
-Ne mondd ki, kérlek! Ma már vagy háromszor hallottam és egyre jobban bepánikolok, hogy nem leszek kész időre.
-Ne aggódj, nem lesz semmi gond!-nyugtatgatott.
-Remélem, mert nem szeretnék már az első feladatomnál beégni.
-Ez itt Thunderé?-kérdezte Joon egy felsőt felemelve.
-Igen, az előbb lett kész. Remélhetőleg délutánra a nadrág is meglesz és akkor meg kellene próbálnia.
-Nekem tetszik, biztosan neki is fog. Majd szólok neki, ha gondolod.
-Az jó lenne, köszi.
-Na nem is zavarlak tovább, csak benéztem.-mondta és menni készült, mikor gyomrom megint korgott egy jó hangosat.
Én észre sem vettem és varrtam tovább.
-Nem ettél még?-kérdezte Joon.
-Nem, de nincs is időm.-feleltem.
-Ne hülyéskedj, muszáj enned, különben rosszul leszel.
-Kedves tőled, hogy aggódsz értem, majd később rendelek valamit.
-Hát te tudod. De én figyelmeztettelek.-mondta, majd elment.
Én szorgalmasan folytattam munkámat. Egész jól haladtam, Thunder szettjével már készen is voltam és belekezdtem Mirébe, mikor újabb látogatóm érkezett. Most éppen egy kajaszállító volt az.
-Meghoztam a csirkét, amit rendelt.
-Ne haragudjon, de ez biztosan valami félreértés. Én nem rendeltem semmit.-magyaráztam.
-Pedig nekem ez a cím van felírva.
-Értem. Akkor várjon egy percet kérem és máris fizetek.
-Már ki van fizetve.
Először értetlenül néztem a szállítóra, majd szépen lassan leesett a tantusz.
-Joon!-motyogtam orrom alatt.
-Tessék?-kérdezte a férfi.
-Köszönöm szépen.-mondtam és elvettem tőle a dobozt.
~Majd később megköszönöm neki.- gondoltam magamban, majd leültem és jóízűen elfogyasztottam az ételt.
Ezután újra munkához láttam. Szerencsére nem is zargattak többen, így elkészült Mir felszerelése is. Végtagjaim teljesen beálltak a sok munkától, így felálltam és nyújtóztam egyet.
~Rám férne egy kis mozgás.-állapítottam meg.
Megfogtam irodám kulcsát, bezártam ajtómat, majd elindultam a fiúk próbaterme felé. Már messziről hallottam a hangos zenét, így nem kellett félnem attól, hogy cipőm kopogása megzavarja őket. Mikor megérkeztem az ajtóba, nekidőltem és úgy néztem őket, ahogy táncolnak. Joon rögtön észrevett és elmosolyogta magát. Ennek hatására többiek is felém fordultak. G.O leállította a magnót, majd közelebb jöttek hozzám.
-Egyre jobban megy a tánc.-dícsértem meg őket.
-Köszönjük.-mondta Joon.
-Én meg a csirkét köszönöm.-válaszoltam.
-Nem hagyhattam, hogy éhezz.-kacsintott rám.
-Igazából azért jöttem, mert készen vagyok Thunder és Mir ruháival. Fel kellene próbálnotok őket, hogy jók-e.
-Na ez gyors volt.-állapította meg Seungho.
-Még egyszer el kellene próbálnunk a táncot, aztán lezuhanyozunk, de utána mindenképpen felmegyünk.-mondta Thunder.
-Rendben. Nem kell rohannotok, még úgyis be kell mennem JiNához is.
-Miért?-érdeklődött Mir.
-Meg kell beszélnünk a fotózás részleteit.
-Akkor biztos veled is arról akar beszélni, Hyung.-nézett Mir Seunghora.
-Lehet.-válaszolta tömören Seungho.
-Na akkor én megyek is.-mondtam.
-Akkor majd megyünk.-szólt utánam Thunder.
Miután otthagytam őket, egyenesen JiNához mentem. Kopogtattam ajtaján.
-Ki az?-kérdezte nyájas hangon.
-Nara vagyok.
-Gyere be.-mondta most már közömbös hangszínen.
Beléptem.
-Jöttem megbeszélni a fotózást.
-Ülj csak le! Nem akarok sokat beszélni, a lényeg annyi, hogy először a fodrászhoz, majd hozzám és csak a legvégén mennek hozzád a fiúk. Nem lesz valami sok időnk, szóval ne legyél túl lassú! Egy termet fogunk kapni, tiéd lesz a hátsó rész. Egy fogast tudunk biztosítani számodra, ahova felakaszthatod a ruhákat. Természetesen a ruhákat neked kell odahoznod és haza is a végén. Azt hiszem ennyi. Minden érthető volt?
-Igen. Címet kaphatok?
-Persze, itt van. A fotózás 10kor kezdődik, szóval minimum egy órával előtte legyél ott!
-Rendben.
-Holnap még bemegyek hozzád és megnézem a ruhákat.
-Jó. Akkor most megyek is. Szia!
-Szia!
A megbeszélés után visszamentem irodámba és vártam a fiúkra, akik hamar meg is érkeztek. Seungho jó vezető lévén elkísérte Thundert és Mirt.
-A bal oldali Thunderé, a jobb pedig Miré. Na hogy tetszik?-néztem rájuk kérdőn.
-Hű, lenyűgöző.-mondta Mir.
-Nekem is tetszik.-szólalt meg Thunder is.
Nagy kő esett le a szívemről.
-Akkor próbáljátok fel, légyszi! Meg kell néznem, hogy áll rajtatok.
Szerencsére úgy volt kialakítva az irodám, hogy a hátsó részben próbafülke is van. A két fiú el is tűnt bennük. Mi addig Seunghoval elől vártunk.
-Meddig leszel bent ma?-kérdezte.
-Fogalmam sincs. Lehet bent maradok éjszakára, hogy elkészüljek a többivel is. És ti meddig vagytok?
-Miután itt készen vagyunk, megyünk is haza.
-Állítólag azért hozták előbbre a fotózást, mert a fényképésznek külföldre kell utaznia.-meséltem.
-Hát akkor tényleg nincs mit tenni. Ízlett a csirke, amit Joon küldött?
-Igen, finom volt. Igazán nem kellett volna. Tényleg, mennyivel tartozom?
-Semmivel, nem kell visszafizetned.
-Köszönöm.-mondtam elpirulva.
Eközben végeztek a fiúk és előjöttek. Jó alaposan szemügyre vettem őket és megigazítottam, amit meg kellett.
-Kényelmes? Nem szűk sehol?
-Nem, pont jó.
-És neked?
-Tökéletes.
-Remek munkát végeztél. Az előző szájliszt csak másodszorra vagy harmadszorra találta el a megfelelő méretet.-jegyezte meg Seungho.
-Azért ne túlozzatok. Még a többieké kész sincs.
-Ha ezekkel nem volt gond, akkor azokkal se lesz.-nyugtatgatott Mir.
-Köszönöm, hogy megpróbáltátok.
Újra bementek a próbafülkébe átöltözni. Mikor kijöttek, elvettem tőlük a ruhákat, feltettem őket a bábukra és letakartam őket, hogy ne essen bajuk.
-Holnapra igyekszem készen lenni a többivel. Majd szólok, ha jöhettek próbálni.
-Jójó. Most megyünk is, nem zavarunk. Nekem aztán ne dolgozd halálra magad, pihengess is és egyél vacsorát!-nézett rám kedvesen Seungho.
-Ígérem, meglesz.-válaszoltam egy mosollyal.
Elbúcsúztam tőlük, majd belevágtam a maradék három felszerelés elkésztésébe. Mondanom sem kell, hogy egész éjjel bent maradtam és dolgoztam. A fáradtság azonban elért, szempilláim egyre nehezebbek lettek, míg nem szemeim lecsukódtak és fejemet az asztalra hajtva aludtam el.

SHINee 2.rész-Hello

Kora őszi időjárásnak megfelelően még nem volt hűvös, hanem a nap szépen sütött. A Young Shin középiskola diákjainak jól is jött, ugyanis délután játszik a focicsapat egy másik iskola ellen. Mint mindig, ma is rengeteg tanuló készül elmenni és szurkolni társaiknak, köztük az új diák is. Már csak pár óra volt hátra a mecss kezdetéig, Jonghyun azonban még mindig ágyában feküdt és az igazak álmát aludta. Mivel hétköznap nem igen szokott időben lefeküdni, a hétvégét legtöbbször csak arra használta. Ma azonban nem teheti ezt a meccs miatt és ezt éles hangon csörgő ébresztőórája is tudatta vele. Jonghyun először meg sem mozdult, nyugodtan aludt tovább. A hangos csörgés azonban folytatódott, így párnáját fejére húzta, bízva abban, hogy úgy nem hallja. Azonban rosszul gondolta. Az ágy melletti éjjeliszekrényen lévő szerkezet továbbra is kiadta magából az egyre idegesítőbb dallamot. Jonghyun egy hirtelen kézmozdulattal rácsapott, melyre az elhallgatott. Ezután a fiú hátára fordult, remélve azt, hogy tovább aludhat. Ám a napsugarak beszűrődtek ablakán és pont arcát vették célpontul. Jonghyun nyöszörögve ült fel ágyán, majd lassan kinyitotta szemeit. Nyújtózkodott egyet és kiszállt ágyából. Lassan csoszogva indult el a fürdőszoba irányába, ahol vett egy frissítő zuhanyt. Miután itt végzett, lement a konyhába. Az asztalon ott várta reggelije és egy cédula, melyen a következő állt:
"Jó reggelt, Kicsim! Tudom, hogy megbeszéltük, hogy a hétvégét együtt töltjük, de sajnos ez most nem fog menni. Az egyik kollégám lebetegedett és nekem kell helyettesítenem, így nem tudok elmenni a meccsedre sem. Kárpótlásul a kedvenc omlettedet készítettem neked. Sok sikert a meccshez! Puszi: Anya"
-Hát ez remek...-motyogta halkan Jonghyun, majd magányosan elfogyasztotta reggelijét.
Reggeli után visszament szobájába és előkotorta edzőtáskáját. Elhúzta a zippzárt, hogy leellenőrizze, minden bent van-e, ami kell. Ám amikor kinyitotta a táskát, erős és nem éppen kellemes szag csapta meg orrát. Hamarosan rá is lelt arra a dologra, melyből az áradt. Meze a legutolsó meccs óta ott lapult a táskában.
-Most mit csináljak? Így nem vehetem fel! És nincs pótmezem se!-jött rá helyzetére Jonghyun.
Idegességében belerúgott egyet táskájába, melynek tartalma rögtön kiborult. Volt ott minden: póló, nadrág, zokni, cipő, fásli, törölköző és egy papír. Papír...!?
-Ez meg mi?-vette fel a földről a lapot.
"Cleaning service"
-Mosoda? Miért tartogatok én ilyen hülye... Mosoda! Ez az! Ha sietek, akkor gyorsan ki tudom mosni a mezemet és még meg is szárad!-örült meg a fiú.
Gyorsan visszapakolta táskájába a kidőlt dolgokat, majd leszaladt a konyhába egy palack vízért, felkapta cipőjét és kabátját, aztán már otthon sem volt. Sebes léptekkel indult el a mosodába. Negyed óra alatt oda is ért. Óvatosan lépett be a helyiségbe, nem akarta magára hívni a figyelmet. Azonban az üzletben egy ő korabeli fiún kívül - aki éppen zenét hallgatott és közben egy táska ruhát gyömöszölt be az egyik mosógépbe - senki sem volt. Jonghyun - miután körbenézett - odalépett egy mosógéphez, majd ledobta táskáját a földre. A hangra a fiú odanézett és tágra nyílt szemekkel bámult rá. Jongyhun bocsánatkérően meghajolt, majd leguggolt és kiszedte holmiját a táskából és bepakolta azt a gépbe. Ezután felállt és értetlenül nézett a mosógépre. Fogalma sem volt, hogy mit hova kell önteni és milyen gombot kell megnyomni, ugyanis még sosem csinált ilyet.
-Segítsek?-szólította meg a fiú.
-Ami azt illeti, még életemben nem csináltam ilyet, szóval megköszönném a segítséget.-felelte zavartan Jonghyun.
-A mosóport kell a bal lyukba önteni, az öblítőt pedig a jobb oldaliba.-magyarázta a fiú segítőkészen.
-Ó, értem.
-Fehéret vagy színeset mosol?-kérdezte a fiú.
-Színeset.
-Akkor ezt a gombot kell megnyomni, majd beállítod a %-ot és végül megnyomod a piros gombot.
Jonghyun nem is igazán a gombokat néztem, hanem a fiút vette jobban szemügyre. Vékony volt és törékeny, magasságra körülbelül ugyanakkora, mint ő. Bőre fehér volt, arca nagyon sima. Ajkai halványrózsaszínek, szemei barnák. Nagyon ízlésesen öltözködött, látszott, hogy sokat foglalkozik külsejével. Valahogy az egész olyan lányos volt.
-Érted?-nézett rá a fiú kérdőn.
-P-persze, nem is olyan nehéz. Köszönöm.-válaszolta Jonghyun egy mosollyal.
-Szívesen. Szabad megtudnom, hogy mit sportolsz?
-Focizom. Az iskola csapatában. Ma lesz meccsünk...pontosan egy óra múlva.
-Arra pont készen lesz. Sok sikert a meccshez!
-Köszönöm. És te hogy-hogy ilyen jól értesz a mosáshoz?-érdeklődött Jonghyun.
-A szüleim meghaltak egy autóbalesetben. Nemrég költöztem a városba.  Egyedül élek egy bérlakásban, muszáj eltartanom magam.-jött a válasz.
-Sajnálom, nem tudtam...
-Semmi gond. Te gazdag családban élsz, ugye?
-Igen. Honnan tudtad?
-Csak rád kell nézni. A ruháid és viselkedésed mindent elárul.
Jonghyun elnevette magát, majd így szólt:
-Egyébként édesanyámmal élünk ketten egy családi házban, innen nem messze. Apám elhagyta anyámat, mikor ő terhes volt velem, azzal az indokkal, hogy nem akar gyereket. Ahhoz képest ma másik felesége van és két gyereke.-mesélte Jongyhun szomorúan.
-Akkor neked sem lehet könnyű.
A srácok annyira belemelegedtek a beszélgetésbe, hogy észre sem vették mennyi az idő. Jonghyun az órájára pillantott.
-Úristen! El fogok késni!-ugrott fel és gyorsan beszórta táskájába holmiját.
-N-ne haragudj, hogy feltartottalak! Ha gondolod kölcsön adom a biciklimet, hogy időben odaérj.-mondta a fiú.
-Bicikli?
-Igen, itt van kint az épület előtt.
-Jó ötlet. Hogy tudom neked visszaadni?-kérdezte Jonghyun.
-Hol lesz a meccs?-érdeklődött a fiú.
-A Young Shin középiskola udvarán.
-Rendben, akkor majd benézek.-mondta a fiú.
-Oké. Köszönöm még egyszer a segítséget! Örülök, hogy megismerhettelek.
-Ugyan, semmiség. Te is ezt tennéd, ha én bajban lennék. Én is örülök. Most menj, nehogy elkéss miattam!
-Sziaa!-köszönt el Jonghyun, majd rápattant a biciklire és el is tekert.
Beletelt egy jó 20 percbe, mire odaért a sulihoz. A biciklit gondosan lezárta, majd futva ment az öltözőbe.
-Na végre itt vagy! Hol voltál már megint?-üdvözölte Minho.
-Ez egy hosszú történet, majd elmesélem.-felelte Jonghyun és nekiállt átöltözni.
Alighogy végzett, jött az edzőjük és mentek a pályára. A lelátók tele voltak az iskola diákjaival. A lányok hatalmas táblákra írták ki kedvenc játékosuk nevét. A meccs elkezdődött. Mindkét csapat nagyon igyekezett, hogy ők nyerjenek. Az első félidő döntetlen lett. Egy kis szünet következett. Jonghyun leült a kispadra Minhoval együtt. Haneul, Seomin, Taemin és Onew ott ültek a lelátó első sorában és integettek. A srácok visszaintegettek. Jonghyun szemei azonban tovább futottak a tömegen egy bizonyos személyt keresve.
-Keresel valakit?-kérdezte Minho.
Jonghyun nem felelt.
-Csak nem ChoHee-t?
Jonghyun megrázta a fejét, majd így szólt:
-Nem meséltem neki róla, hogy benne vagyok a csapatban. Meg amúgy sem érdekelné szerintem. Valaki mást várok.
-Miről maradtam le?
-Röviden annyi, hogy ma reggel leltem rá koszos mezemre. Mivel anyu nincs otthon, el kellett mennem egy mosodába. És ott megismerkedtem egy fiúval. Mivel majdnem elkéstem, kölcsönadta a biciklijét és azzal jöttem ide. Szóval azt nézem, hogy itt van-e már.
-Elég eseménydús reggeled volt akkor. Majd bemutathatnál nekünk.
-Ne aggódj, be fogom.
Ezután egy éles sípszó jelezte a második félidő kezdetét. Jonghyun felállt, majd még egyszer körbenézett. Sehol sem találta a fiút, így befutott a pályára. A meccs folytatódott. A másik csapat bekeményített és egy góllal vezettek. Az edző szünetet kért.
-Mi van veletek emberek? Jonghyun szerezd meg a labdát, majd passzold át Minhonak, aki pedig rúgjon gólt!-kiabálta a férfi.
-Rendben.-mondta kórusban a két fiú.
Nem sokal ezután sikerült kiegyenlíteniük. Azonban még mindig kellett rúgniuk egy gólt, hogy nyerjenek. Már csak percek voltak hátra a mérkőzésből. Most a másik csapat edzője kért időt. Jonghyun újból a lelátót pásztázta. Büszke mosoly húzódott arcára, mikor meglátta a hatalmas táblákat, melyekre az ő neve volt felírva. Mikor szemei a lelátó széléhez értek, megpillantotta a fiút, aki integetett neki. Jonghyun visszaintegetett.
-Hm, ő lenne az?-hallatszott háta mögül Minho hangja.
-Igen.
-Valahogy másmilyennek képzeltem el. Nem is tudom, milyen...olyan...-jegyezte meg barátja.
-Lányos.-fejezte be a mondatot Jonghyun.
-Igen. Pontosan.-értett egyet Minho.
Beszélgetésük itt megszakadt, ugyanis a meccs folytatódott. Az utolsó pillanatban Jonghyun megszerezte a labdát, átpasszolta Minhonak, aki habozás nélkül berúgta a kapuba. Minden pontosan úgy történt, ahogy az edző azt szerette volna. Minho és Jonghyun örömükben lepacsiztak egymással, majd a többi játékos is a nyakukba ugrott és gratuláltak egymásnak. Ezután visszamentek az öltözőbe. Miután ott végeztek, az iskola kapujához mentek, ahol a többiek vártak rájuk.
-Gratulálunk nektek!-mondta Taemin.
-Nagyon ügyesek voltatok.-mondta Haneul és Minhot egy puszival ajándékozta meg.
Onew is megveregette barátai vállát. Jonghyun észrevette, hogy a fiú ott áll nem messze tőlük és rá vár.
-Egy pillanat.-mondta és elindult a fiú felé.
-Gratulálok, szép játék volt!-szólalt meg a srác.
-Köszönöm. Gyere, bemutatlak pár barátomnak.-mondta Jonghyun és odahúzta őt barátaihoz.
-Sziasztok!-köszönt félénken a fiú.
-Ő itt...-kezdte el a bemutatást Jonghyun, de megakadt, mivel nem is tudta a fiú nevét.
-Kim Kibum. De szólítsatok nyugodtan Keynek.
-Ők pedig itt a barátaim: Seomin, Haneul, Taemin, Minho és Onew.
-Hello!-köszöntek a többiek kórusban.
-Milyen babaarcod van!-jegyezte meg Seomin.
-Nekünk nem nincs ilyen szép lány létünkre fűzte hozzá Haneul.
Key elpirulva hallgatta a lányok dícséretét.
-Ne haragudj, de nem találkoztunk már valahol? Olyan ismerős az arcod...-szólalt meg Minho.
-Nem! Biztosan csak hasonlítok valakire, akit ismersz.-vágta rá Key.
-Lehet.-moslyodott el Minho.
-Ne hozzátok zavarba szegényt.-kelt védelmére Jonghyun.
-Semmi gond.
-Na, mi most megyünk, vissza kell adnom a kerékpárt tulajdonosának.-mondta Jonghyun.
-És mi lesz a szokásos meccs utáni hamburgerezéssel?-érdeklődött Taemin.
-Nyugodtan menjél csak.-mondta Key.
-Nincs kedved velünk tartani?-kérdezte Jonghyun.
-Sajnos nem lehet, mert még van egy pár Jonghyun barátainak, majd elindult a biciklitároló felé.
-Nagyon népszerű vagy a lányok körében.-szólalt meg Key.
-Hát igen. De engem nem kötnek le...-felelte egy kis gondolkodás után Jonghyun.
-Ez nem volt túl meggyőző. Na de nekem tényleg mennem kell.
-Remélem majd találkozunk még.
-Biztosan. Szia!
-Szia!-köszöntek el egymástól.
Jonghyun megvárta, amíg a fiú eltűnik látószemszögéből, csak ezután fordult el és ment barátai után. A hamburgeres közel helyezkedett el az iskolához. Barátai már megrendelték a szokásosat és elfoglalták a sarokban lévő helyet.
-Minho éppen most mesélte el, hogy sikerült megismerned Keyt.-mondta Onew, mikor Jonghyun leült közéjük.
-Rendes srácnak tűnik.-jegyezte meg Taemin.
-Igen, az.-erősítette meg Jonghyun.
-És mi van ChoHee-val?-érdeklődött Seomin.
-Nem tudom. Elfelejtettem elkérni telefonszámát, azt sem tudom, hol lakik és még csak nem is láttam ma a lelátón.-magyarázta Jonghyun szomorúan.
-Hétfőn biztosan találkozol vele.-nyugtatgatta Haneul.
-Ez az!-kiáltott fel Minho.
-Mi az? Minden rendben van?-nézett rá furán Onew.
-Most már tudom, honnan volt olyan ismerős Key!-mondta izgatottan Minho.
-Honnan?-kérdezte Jonghyun.
-Ti nem vettétek észre, hogy mennyire hasonlít ChoHee-ra?
-Nem.-felelte röviden Jonghyun.
-Pedig a szája tisztára ugyanolyan.-folytatta Minho.
-Az egymilliómitudoménhány emberből, aki itt él Koreában, simán megeshet, hogy hasonlít a szájuk, szóval most már befejezheted a hülyeségeidet.-teremtette le Jonghyun Minhot.
-Jó, legyen.-reagált kicsit durcásan Minho.
Hazafelé menet folyton Minho szavai csengtek Jonghyun fejében.
~Tényleg ennyire hasonlítanának? Akkor én miért nem vettem észre?
Annyit gondolkozott ezen az egészen, hogy pillanatok alatt haza is ért. Fáradtan mászott fel szobájába, ledobta táskáját, majd lefeküdt ágyára. Behunyta szemeit és maga elé képzelte ChoHee arcát. Miután úgy gondolta, hogy tisztán emlékezik minden arcvonására, ezután Key arcát próbálta előhívni. De nem sikerült...
-Aish! Miért gondolkozom én ilyeneken? És miért akarom magam elé képzelni egy fiú arcát? Choi Minho ez a te hibád!

SHINee 1.rész-Juliette

Hamar eljött a bál estéje, melynek az iskola hatalmas tornatermet ad helyet. A termet a diákok önállóan díszíytették ki és ők biztosítják az ételt, italt, sőt még a zenét is. Az óriási terem gyorsan feltöltődik a jelmezbe öltözött tanulókkal, akik csak sejteni tudják, hogy kit rejt a maszk. Minho és Haneul léptek be először az ajtón. Minho fekete öltönyt, viselt fehér inggel és lila csokornyakkendővel, valamint maszkkal. Haenul egy hosszú, földig érő, lila szoknyában volt és egy színben hozzá illő maszk takarta arcát. Tökéletes párt alkottak, csakúgy, mint az őket követő Taemin és Seomin. Az ő ruhájuknál és maszkjuknál a türkiz szín volt a domináns. A sor végén Onew és Jonghyun ballagott. Onew piros álarcot viselt, Jonghyun pedig a rózsaszínt válaszotta a boltban látott lány miatt. Útjuk a bárpulthoz vezetett.
-6 pohár pezsgőt kérünk szépen.-szólt Minho a pultoshoz.
-Máris hozom.-jött a válasz.
-Ha megláttok egy rózsaszín ruhás barna hajú lányt, szóljatok azonnal!-mondta Jonghyun.
-Nyugi Hyung, már az autóban megbeszéltük, hogy azonnal figyelmeztetünk, ha feltűnik.-felelte Taemin.
-Nekem is kereshetnétek valakit, nem szeretnék tök egyedül itt ácsorogni.-szólalt meg Onew.
-Mit szólnál ahhoz a kék ruháshoz?-kérdezte Minho.
-Szép, de jóval magasabb nálam...ő hozzád lenne illő.-jegyezte meg Onew.
-Hozzám csak is Haneul illik.-vágta rá rögtön Minho.
-Nézd ott azt a fekete ruhásat.-mutatott Taemin egy éppen előttük elhaladó lányra.
-Ő Jonghyunért van oda.-jegyezte meg Onew.
-De én meg nem érte. Örülnék, ha valaki lefoglalná.-mondta Jonghyun nevetve.
-Áh ez így nem fog menni. Inkább igyunk.-mondta Onew és odafordult a pulthoz.
Miután elfogyasztották a pohár pezsgőt, Taemin és Minho barátnőikkel együtt elmentek táncolni. Jonghyun és Onew azonban továbbra is ott maradtak és egy újabb pohárral rendeltek.
-Mi van, ha nem jön el?-kérdezte Jonghyun aggódva.
-Biztos el fog jönni. Még kora van.-nyugtatta Onew barátját.
-Igazad van.
-Szia Jongie!-nyivákolta egy éles hangú, fehér ruhába öltözött, fekete hajú lány.
-Szia Gaeul!-köszöntötte Onew.
-Szia!-bökte oda Jonghyun is.
-Nem jössz velem táncolni egyet?-kérdezte a lány.
-Ne haragudj, de még nem ittam eleget, hogy táncoljak.-felelte Jonghyun.
-Akkor meghívlak valamire és utána.-mondta Gaeul, majd helyet foglalt Jonghyun mellett.
Gaeul volt az iskola legnépszerűbb lány diákja és teljesen odavolt Jonghyunért. Természetét illetően erős volt és akaratos, bármit megtett, hogy a fiú csak az övé legyen...ha kellett, a többi lány életét is tönkretette, így azok eléggé féltek tőle és csak messziről álmodozhattak Jonghyunról.
-Most már mehetünk?-érdeklődött Gaeul, miután elfogyasztoták italukat.
-Előtte még elmegyek mosdóba.-mondta Jonghyun és ott is hagyta őket.
Ahhoz, hogy elérje a mosdó ajtaját, át kellett vágnia a hatalmas, táncoló tömegen. Útközben jópáran meglökték és rengeteg lány köszönt neki oda. Percekbe telt, mire sikerült elérnie célját. Mielőtt belépett volna a helyiségbe, szemei megakadtak egy ponton. Végre megtalálta a lányt, akit keresett. Eredeti célját elfelejtve, rögtön elindult a lány felé, aki a sarokban ült egy széken.
-Hogy ülhet egy ilyen szép lány egyedül a sarokban, mint te?-kérdezte tőle Jongyhun.
-Ohh, köszönöm. Új vagyok a suliban és nem ismerek senkit...-felelte.
-Ha gondolod változtathatunk rajta és táncolhatnál velem egyet.-ajánlotta fel Jonghyun kezét a lány felé nyújtva.
-És mi van, ha nemet mondok?
-Nekem nemet? Az lehetetlen...tudod én vagy a suli leghelyesebb sráca, minden lány odavan értem.-válaszolta büszkén Jonghyun.
-Akkor biztosan te vagy Kim Jonghyun.
-Igen. És én kinek örülhetek?
-ChoHee.
-Szép név. Felkérhetlek egy táncra ChoHee?
-Hát legyen.-mondta a lány, majd kezét Jonghyunéba helyezte.
-Helyes döntés. ÉS szabad tudni, honnan jöttél ide?-érdeklődött Jonghyun, miközben a táncparkett felé mentek.
-Daegu.-jött a rövid válasz.
-És miért pont ide?-tette fel a következő kérdést, s közben egyik kezét a lány derekára helyezte.
A lány nem sokkal utánna az ő vállára feltette apró kezét, másikat pedig Jonghyun kezébe helyezte, pontosan úgy, ahogy egy kell.
-Édesapám elhunyt és édesanyámmal úgy döntöttünk, hogy a fővárosba költözünk. Kellett mindkettőnknek a változatosság.
-Sajnálom édesapádat. Remélem jól fogod érezni magadat itt.
-Én is.
A tánc további része csendesen telt el. Csak némán bámultak egymás csillogó szemébe, mely éppenhogycsak kilógott a maszk alól.
-Nagyon élvezem a veled való táncolást, de leülhetnénk egy kicsit? Tudod ezek a magassarkú cipők nem éppen a legkényelmesebbek.-hajolt közel Jonghyunhoz a lány.
Jonghyun meglepődött a lány hirtelen mozdulatán, de másodperceken belül hozzászokott és élvezte a lány parfümjének mesés illatát, valamint vékony hangját.
-Persze. Meghívhlak egy italra.-felelte Jonghyun, majd elengedték egymást és elindultak a bárpult felé.
A tömeg azonban hatalmas volt és egy féktelenül táncoló pár beleütközött a lányba, aki természetesen megtántorodott. Jonghyun kitűnő reflexének köszönhetően rögtön a lánymögé lépett és finoman megtámasztotta derekánál. Mikor a táncolók észrevették Jonghyun éles tekintetét, azonnal helyet adtak nekik a távozáshoz.
-Nincs semmi bajod?-kérdezte Jonghyun udvariasan.
-Nem, nincs és köszönöm.-felelte a lány pirulva.
-Ugyan, ez csak természetes. Mit kérsz?
-Puncsot.
-Rendben. Két pohár puncsot kérek szépen.-adta le a rendelést Jonghyun.
Miután megkapták az italt, Jonghyun észrevette barátait egy asztalnál.
-Gyere, bemutatlak a barátaimnak.-mondta Jonghyun és megfogva a lány kezét, maga után húzta.
-Sziasztok! Bemutatom nektek ChoHee-t. Ők pedig Taemin, Seomin, Minho, Haneul és Onew.
-Szia!-köszöntek a többiek kórusban.
-Sziasztok! Örvendek a találkozásnak.-köszönt félénken a lány, majd Jonghyunnal egyetemben helyet foglalt.
-Most már Jonghyun hyungnak is van párja, csak neked nincs Onew hyung. Ideje akcióba lépned.-szólalt meg Taemin.
-Tudom, tudom...de egyszerűen nem tudom, hogy álljak neki. Hozok még egy kis süteményt, addig talán sikerül kitalálnom.-mondta Onew és távozott.
-Te vagy az új lány, ugye?-kérdezte Haneul.
-Igen.-jött a félénk válasz.
-Akkor üdv a Young Shin középiskola világában! Ha bármire szükséged van, csak szólj nekünk, mi majd segítünk.-mondta Seomin kedvesen.
-Köszönöm, nagyon kedves tőletek.-mondta egy szerény mosollyal ChoHee.
-Ugyan semmiség. Majd minden fontos dolgot elmondunk, amit tudnod kell.-kacsintott rá Haneul.
-Odanézzetek!-mutatott Minho a süteményes részleg felé.
Mindannyian odafordultak és a következőket látták: Onew éppen visszafelé tartott, mikor beleütközött egy piros ruhás lányba és a tálcán lévő sütemények mind a földön landoltak. Onew és a lány is bocsánatot kértek egymástól, majd mindketten lehajoltak, hogy eltüntessék a baleset nyomait. Azonban túl közel voltak egymáshoz és fejük összekoppant. Újabb bocsánatkérés után nevetésben törtek ki. Miután végeztek a sütemények összeszedegetésével, a bárpult felé vették az irányt, helyet foglaltak és hossza beszélgetés vette kezdetét.
-Úgy tűnik Onew tényleg a véletlen során lelte meg a párját.-nevetett Taemin.
-Egyébként a lány Hyemi.-mondta Seomin.
-Az a félénk és visszahúzódó Hyemi, akire gondolok? Elég rendesen kicsípte magát.-jegyezte meg Jonghyun.
-Igen, ő. Tudod ez itt egy álarcosbál és nem sok esély van arra, hogy bárki is felismeri, így magabiztosabb.-magyarázta Haneul.
-Végre megvagy, Jongie! Már egy jó ideje téged kereslek.-hallatszott Gaeul hangja.
Jonghyun egy sóhajtott egy nagyot, majd így szólt:
-Ne haragudj, de útközben összetalálkoztam az új diákkal és nem hagyhattam ott egyedül.
-Oh, szia! A nevem Gaeul. Én vagyok az iskola szeme, szája és füle, szóval tőlem mindent megtudhatsz, ha szeretnéd.
-Szia! ChoHee vagyok. Köszönöm, de már a lányokkal megbeszéltem, hogy segítenek.
Gaeul egy fintorral Seomin-ra és Haneul-ra nézett, majd újra Jonghyunhoz fordult:
-Akkor táncolunk?
-Éppen ChoHee-val készültem táncolni, ugye?-nézett Jonghyun ChoHee-ra kérlelő szemekkel.
Szerencséjére a lány rögtön vette a lapott és így felelt:
-Igen.
-Értem. Akkor majd később visszajövök.-mondta Gaeul kissé sértődötten, majd elvonult.
-Hűha, már az első napon sikerül magamra haragítanom valakit... Remek!
-Gaeul miatt ne aggódj, ő mindig ilyen.
-Úgy látom teljesen odavan érted.
-Hát minden lány meg van bolondulva értem, de ő még a többieknél is jobban. Előbb-utóbb rájön, hogy nem én vagyok neki az igazi és feleslegesen fut utánam.-magyarázta Jonghyun.
-Te aztán kemény vagy. És van valaki, aki tetszik?-érdeklődött ChoHee.
-Igen.-felelte Jonghyun gondolkodás nélkül.
-Itt van a bálon?
-Mi ez a kíváncsiskodás?
-Bocsánat, ha tolokodó voltam. Ha nem szeretnél, akkor nem kell válaszolnod.-mondta a lány.
-Igen, itt van.
-Ki az?
-Az titok.-válaszolta Jonghyun egy őrjítő mosollyal.
A lány szíve hatalmasat dobbant a fiú mozdulatára. Még soha életében nem találkozott olyan személlyel, aki az első pillanattól fogva vonzotta volna. És nem volt ezzel másképpen Jonghyun sem. Egészen addig táncoltak, mígnem elkövetkezett a legjobb páros versenyének eredményhirdetése. A zene elhallgatott, az igazgató megjelent a színpadon, a tanulók pedig köréje gyűltek és feszülten várták az eredményt.
-Biztosan nagyon türelmetlenek vagytok már, így nem is húzom az időt. Az idei verseny eredménye nagyon érdekes lett. A harmadik helyet rögtön két páros nyerte el, akik nem mások, mint Seomin Taemin és Haneul Minho páros.-kezdte el mondandóját az igazgató.
-Úristen, ezt nem hiszem el!-örvendezett Taemin.
-Azt hittem elérjük a második helyet a ruhánkkal, de persze ennek is nagyon örülök.-mondta Minho.
A tanulók hatalmas tapsviharban törtek ki, amíg a diákok felfáradtak a színpadra és megkapták szalagjukat.
-A második páros, akiket a véletlen hozott össze, Hyemi és Onew. Nagy tapsot nekik.-folytatta az igazgató.
Onew nem is akart hinni a fülének, kikeredett szemekkel és egy 1000wattos mosollyal arcán vezette fel Hyemit a színpadra. Miután ők is megkapták a szalagot, feszült csönd lett a teremben. Mindenki azt kívánta, bárcsak az ő neve lenne az, amit az igazgató hamarosan fel fog olvasni. Mindenkit, kivéve Jonghyunt...nem érdekelték az ilyen dolgok. Őt most csakis ChoHee érdekelte.
-Most pedig következzen az utolsó páros neve. Először a bálkirálynőt szólítom, aki nem más, mint az iskola új diákja, ChoHee!-kiáltotta az igazgató.
Jonghyun egy hatalmas mosollyal nézett a mellette álló lányra , megtapsolta, majd így szólt:
-Gratulálok!
-Köszönöm.-felelte a ChoHee és pirulva ment fel a többiek mellé.
-És végül jöjjön a bálkirály, aki fölényesen szerezte meg az első helyet, Jonghyun!
Jonghyun meg sem hallotta nevét, annyira elmélyedt ChoHee bámulásában. Csak akkor vette észre, hogy ő nyert, mikor az összes diák őt nézte és tapsolt.
~Komolyan én nyertem volna? És ChoHee lett a párom? Ez valami jel?-gondolkozott magában, közben elindult a színpad felé. Zavarodottságát egy büszke mosollyal próbálta leplezni. Mikor felért, fejére helyezték a szalagot és a koronát. Az igazgató még egyszer gratulált a nyerteseknek és befejezte beszédét. Ezután megszólalt a zene és a nyertesek vezetésével egy lassú számra kellett táncolniuk. A bálnak nemsokára vége lett, a diákoknak haza kellett menni. Jonghyun és barátai is kimentek az iskola parkolójába és levették álarcaikat, kivéve ChoHeet
-Most már te is leveheted.-mondta neki Jonghyun.
-Nem szeretném. Előbb-utóbb úgyis látjátok majd az arcomat, ha legyen még egy darabig meglepetés.-felelte ChoHee.
-Ahogy szeretnéd. Hazavigyelek?-kérdezte Jonghyun ChoHee-től.
-Rendes tőled, hogy felajánlottad, de édesanyám értem jön.
-Oh, értem. Akkor majd talán leközelebb.
Amint hogy ezt kimondta, máris megjelent egy ezüst autó.
-Már itt is van. Mennem kell. Örülök, hogy megismerhettelek titeket.-mondta ChoHee.
-Mi is örülünk nagyon. Majd hétfőn találkozunk a suliban! Szia!-köszöntek el tőle a lányok.
-Sziasztok!-búcsúzott el ChoHee is és beszállt az autóba.
Jonghyun megvárta, míg az ezüst színű autó eltűnik látószemszögéből, csak ez után köszönt el ő is barátaitól.
-Holnap találkozunk a meccsen! Sziasztok!
-Időben érj oda!-piszkálta Minho.
-Ott leszek, ne aggódj.-mondta, majd beszállt saját kocsijába és hazament.

SHINee bevezető-Dream Girl

A holnapi nap hatalmas nap lesz a Young Shin középiskola tanulóinak szempontjából, ugyanis a régóta meg nem rendezett álarcosbál újra megrendezésre kerül. Mindenki izgalommal készülődik és párt keres magának. Illetve majdnem mindenki... Egy Kim Jonghyun nevű diákot kivéve. Ez a fiú az iskola legismertebb és leghelyesebb tanulója. Lányok milliói vannak oda érte és mindegyikűjük arról álmodozik, hogy őt hívja el a fiú a bálba. Ez azonban örök álom marad a számukra... Hiába van sok szép lány az iskolában, egyikük sem tudja lenyűgözni Jonghyunt. Idejét három legjobb barátjával: Taeminnel, Onewal és Minhoval. Taemin a legfiatalabb közülük. Bőre fehér, haja vörös, szemei aranybarnák...de amit a legjobban szeretnek rajta, az a baba arca. Sokan kisfiúként kezelik emiatt. Taemin a mostani barátnőjével, Seominnal próbálja magát érettebbnek mutatni. Onew átlagos fiúnak tűnik kívülről, valamint kedvesség és visszahúzódottság jellemzi. Az egyetlen dolog, amivel boldoggá lehet tenni, az az étel. Minho magasságával és hatalmas, kerek szemeivel vonzza magára a figyelmet. Szeret sportolni és barátnőjével, Haneullal lenni. A fiúk most is együtt mennek végig a folyosón.
-Délután megyek az öltönyömért. Jó drága volt, de megéri, mert jól akarok kinézni Seomin mellet.-magyarázta Taemin.
-Az én ruhám, amit egy híres divattervező készített, már tegnap megérkezett és csodásan néz ki. Szerencsére Haneulnak is tetszik.-mesélte Minho.
-Öregem...ti aztán nem apróztátok el. Mit fogok én ott egyedül csinálni?-kérdezte Onew aggódva.
-Én ezért sem megyek.-szólalt meg Jonghyun.
-Jonghyun igazán eljöhetnél... Ha másért nem, legalább Onew kedvéért, hogy ne legyen egyedül.-mondta Taemin.
-És ki tudja, lehet, hogy a bálon megtaláljátok ti is az igazit.-fűzte hozzá Minho.
-Semmi kedvem hozzá, hogy az összes lány odajöjjön hozzám és azzal nyaggatnak, hogy menjek velük táncolni.-mondta Jonghyun.
-Állítólag az új diák is ott lesz a bálon.-bökteki Onew.
-Fiú vagy lány?-kérdezte Jonghyun.
-Azt nem tudom.-felelte Onew.
-Na jössz?-kérdezte Taemin reménykedve.
-Nem.
-Reménytelen eset vagy.-jegyezte meg Minho.
-Legalább gyere el velem délután öltönyt választani.-kérlelte Onew Jonghyunt.
-Rendben.
Az tanórák gyorsan elteltek. Onew és Jonghyun együtt mentek a parkolóba, ahol beszálltak Jonghyun fekete sportkocsijába és a város leghíresebb butikja felé vették az irányt. Onew lépett be először az üzletbe, mögötte pedig Jonghyun. Meghajolva köszöntek az eladónak.
-Miben segíthetek?-kérdezte a hölgy segítőkészen.
-Az iskolai bálra szeretnék egy öltönyt.-válaszolta Onew udvariasan.
Az eladó odakísérte őket a férfi részleghez. A fiúk rögtön válogatni kezdtek. Ezután Onew elment felpróbálni őket. Jonghyun addig odasétált a nyakkendős állványhoz, ami a női részleghez közel állt. Miután megunta a nyakkendők nézegetését, körbenézett. Szemei megakadtak egy barna, hullámos hajú, törékeny testalkatú lányon, aki egy rózsaszín habos-babos ruhát és egy hozzá illő maszkot viselt. Jonghyun rögtön tudta, hogy ő is a bálba készül.
-Mit bámulsz tátott szájjal?-kérdezte az idő közben odaérkező Onew.
-Olyan, mintha egy mesekönyvből lépett volna elő. Meseszép!-mondta Jonghyun még mindig lenyűgözött állapotban.
-Még sosem láttam ezt a lányt. Lehet, hogy ő az új diák?-gondolkodott hangosan Onew.
-Azt hiszem nekem is ott a helyem a bálban.-mondta Jonghyun.
-Jól hallottam, amit mondtál?-nézett rá furcsán Onew.
-Igen. Talán mégsem lesz olyan szörnyű, mint gondoltam.-veregette meg Jonghyun Onew vállát, majd elment az öltönyök felé.

BigBang 14.rész

Reggel arra keltem, hogy a nap sugarai élesen szemembe sütnek. Kómásan ültem fel és néztem körbe. Szemeim azonnal kipattantak.
~Hogy kerültem ide? Határozottan emlékszem, hogy a szőlősbe futottam tegnap este… Vajon ki hozott ide?
Idegesen keltem fel és mentem ki a szobából. A többiek már mind ébren voltak és a konyhában készítették a reggelit. Ahogy beléptem az ajtóba, Taeyang rám nézett.
-Jó reggelt!-köszönt kedvesen.
-Felkeltél?-szólt oda GD is.
-I-igen.-feleltem zavartan.
~Valahogy ki kell derítenem, hogy mi történt tegnap.
Reggeli után megkerestem Zsófit. A teraszon találtam rá TOP-val együtt.
-Szia! Beszélhetnénk?
-Akkor én megyek is.
-Köszi és bocsi.
-Miről lenne szó?-kérdezte Zsófi.
-Most biztosan hülyének fogsz nézni…de hogy kerültem be a házba tegnap este? Tudod nem igazán emlékszem…-tértem rá a lényegre.
-Jajj ne is mondd! Eltűntél és órákon át kerestünk téged. Szerencsére GD rád talált és hazahozott. Mondd csak…mi a fenét csináltál te a szőlősben egyedül éjjel?
Nem tudtam megszólalni. Csak rá gondolni is rossz volt arra, amit tegnap láttam, nemhogy elmondani… Szemem akaratlanul megtelt könnyekkel.
-Miért sírsz? Mi történt?
-Tegnap…Taeyang és Hyorin…
-Mi van velük?
-Láttam őket…csókolózni…-böktem ki végül, majd sírni kezdtem.
-Ezt nem hiszem el. Biztos, hogy jól láttad?
-Igen…
-Sajnálom. Beszélek Taeyanggal.
-Ne! Kérlek, ne! Elvégre nem vagyunk együtt…vagy szünetelünk…nem tudom…-mondtam még mindig sírva.
-Nem tudom elhinni, hogy ilyet tett veled. Ő nem ilyen. Muszáj tisztáznotok a dolgot.
-Hidd el, hogy megkérdezném tőle, de nem tudom…félek… Félek, hogy igaz, amit tegnap láttam és hogy már nem szeret…
-Nem hiszem, hogy ilyen könnyen túllépne rajtad.
-Remélem igazad van.
-Most viszont megyek, ha nem haragszol.
-Menj csak nyugodtan. Köszi, hogy meghallgattál.
-Ugyan, ez természetes.-mondta Zsófi, majd bement a házba.
Én letöröltem könnyeimet, majd felálltam és elindultam egyet sétálni. Nem mentem messzire, csak a ház környékén sétáltam fel-le. Egyszer csak olyan hangok ütötték meg fülemet, mintha valakik veszekednének. Óvatosan közelebb mentem és megláttam GD-t és Taeyangot.
-Mit csináltál tegnap?-kérdezte Taeyang idegesen.
-Ezt én is kérdezhetném tőled.
-Én nem akartam. Hyorin csókolt meg engem. Nagyon jól tudod, hogy én még mindig Noémit szeretem. És nem tudom elviselni, hogy folyton a közelében vagy.
-Ha törődnél vele és odamennél hozzá, akkor mindez nem történt volna meg.
-Mit tettél?-kérdezte újra Taeyang.
-Megcsókoltam.-bökte ki GD.
Nem akartam elhinni, amit hallottam.
~GD megcsókolt engem? Mikor? Én nem emlékszem! Biztosan tegnap este…hiszen ő hozott haza…
Nem bírta tovább ezt a vesződést, így hát előléptem a fal mögül.
-Igaz, amit most mondtál?-tettem fel neki a kérdést.
Mindketten kikerekedett szemekkel néztek rám.
-M-mióta voltál ott a fal mögött?-érdeklődött GD.
-Elég ideje ahhoz, hogy halljak mindent, ami fontos.-feleltem, majd félénken Taeyang felé néztem.
-Igen, megtettem. Miután láttalak sírni Taeyang és Hyorin miatt, nem bírtam tovább. Szörnyű volt látnom, ahogy szenvedsz. Gondoltam ha megcsókollak, akkor rájössz arra, hogy van számodra jó dolog is.
-Mikor akartad ezt elmondani?
-Reggel óta el akartam neked mondani, csak sosem voltál egyedül.
-És te miért nem mondtad el, hogy mit érzel..?-fordultam Taeyang felé.
-Féltem, hogy már nem érzel úgy, ahogy én. Tudom, hogy hibáztam, de kérlek bocsáss meg! Bele se tudok gondolni, hogy mi lenne velem nélküled.-mondta Taeyang.
-És mi van Hyorinnal?
-Hogy érted, hogy mi van vele? Nincsen köztünk semmi. Ő többet érez irántam, mint én iránta. Tegnap este, miután megcsókolt, beszéltem vele és elmondtam neki, hogy én még mindig téged szeretlek.
-Gyertek pakolni, indulnunk kell!-kiabálta Daesung.
-Majd még otthon beszélünk.-mondtam.
Olyan zavaros volt minden. De egy valamit biztosan tudtam. Hogy visszavonhatatlanul beleszerettem Taeyangba és örülök, hogy még ő is így érez. Ami GD-t illeti, az ő érzéseit is megértem és sajnálom szegényt. Tudom, hogy egy napon talál egy nálam sokkal jobb lányt, akivel majd boldog lesz. Összepakoltuk holmijainkat és elbúcsúztunk Kimiéktől. Megbeszéltük, hogy otthon is találkozni fogunk, majd hazautaztunk.  Jó érzés volt újra otthon lenni, hiszen ez a nyaralás nem éppen a legjobb volt. Természetesen beszámolót kellett tartanunk anyunak. Azután bevonultam szobámba és kipakoltam bőröndemet. Alig végeztem és a telefonom pittyegett. Üzenetem jött GD-től.
-Szia! Ne haragudj, hogy zavarlak, csak bocsánatot szeretnék kérni tőled. Megint úgy viselkedtem, ahogy nem kellett volna. Azt is tudom, hogy ezt nem üzenetben kéne elmondanom, de nem akarom, hogy újabb bonyodalmak legyenek közted és Taeyang közt. Vele is beszéltem és kibékültünk. Valamint randizni hívtam Hyorint, hátha kisül belőle valami.
-Szia! Nem haragszom Rád és elfogadom a bocsánatkérésedet. Megértem, hogy neked sem volt könnyű a helyzeted. Remélem minden jól alakul majd Hyorinnal. A héten én is találkozok vele, hogy tisztázzuk a dolgokat.
Az sms megírása után lefeküdtem ágyamra és bámultam a plafont. Telefonom hirtelen csörögni kezdett. Taeyang az.
-Hallo!
-Szia! Tudnánk találkozni este, hogy beszéljünk?
-Igen, jó lenne.
-Rendben. Akkor 8kor érted megyek.
-Oké, várlak. Szia!
-Szia!
Hamar eljött az este. Izgultam. Hogy miért? Nem tudom. Talán mert ami eddig történt velünk, azt el akarom felejteni és újra szeretném kezdeni. Azt akarom, hogy minden, ami Taeyanggal kapcsolatos, az jó és boldog legyen. Próbáltam csinosan felöltözni és fejemben normálisan megfogalmazni gondolataimat. Pontban nyolc órakor csengettek. Hevesen dobogó szívvel és remegő végtagokkal mentem az ajtóhoz. Mikor kinyitottam az ajtót az utcalámpa fénye úgy világította meg Taeyangot, mintha egy angyal lenne. Pont olyannak láttam, mikor legelőször találkoztunk. Egy hatalmas mosollyal üdvözöltem.
-Szia! Mehetünk?-csengtek füleimben édes szavai.
Némán bólintottam, majd el is indultunk. A ház előtt ott állt az autó. Udvariasan kinyitotta nekem az ajtót és beszálltam. Ezután átsietett a másik oldalra és ő is beszállt mellém.
-Hova megyünk?-érdeklődtem.
-Meglepetés.-felelte.
-Pont mint az első randinkon.-jegyeztem meg.
-Pontosan. Figyelj, arra gondoltam, hogy elfelejthetnénk, ami az elmúlt napokban történt és tiszta lappal indulhatnánk.-mondta halkan.
-Bíztam benne, hogy eléggé ismersz és rájössz erre.-válaszoltam.
Rám mosolygott azzal a szexi mosolyával, amit annyira imádtam, majd elindította az autót és belevetettük magunkat életünk legemlékezetesebb és legromantikusabb éjszakájába.