Junsu(2PM) oneshot

Forró nyári délután van. Lakásod kibírhatatlanul fülledt, ezért a városban sétálgatsz. Elhaladsz egy szupermarket előtt és megtorpansz. Pár másodpercnyi gondolkodás után belépsz a helyiségbe és utadat rögtön a hűtött italok felé veszed. Mikor odaérsz, kinyitod az ajtót és kiemelsz egy palack jéghideg narancslevet. Pirult arcodhoz nyomod, majd megindulsz a pénztár felé, ám hirtelen beleütközöl valakibe. Egy jól öltözött, barna hajú fiú izmos karjaiba ütközöl, azonban szemeit nem látod, mert napszemüveg takarja. Ütközésetek során kivertél kezéből egy zacskó ráment, mely a földön landolt. Gyorsan lehajoltál érte és egy félénk bocsánatkérés közben kezébe nyomtad azt.  A srác elvette tőled a tésztát megköszönve azt. Ezután kikerülted őt és fizettél. Pontosabban fizetni szerettél volna…ugyanis pár forinttal kevesebb volt nálad. Levetted válladról táskádat és nekiálltál kutatni benne, hátha megleled benne a hiányzó összeget. Azonban nem jártál szerencsével. Eközben a fiú - akinek pár perccel ezelőtt nekimentél – már ott állt melletted és végignézte szerencsétlenkedésedet. Nagyon cikinek tartottad a helyzetet, de nem tudsz mit csinálni, vissza kell tenned az italt a helyére. Szomorúan kezedbe veszed az enyhítő italt és elindulsz, de a fiú megfogja kezed és így szól:
-Kifizetem neked.
Te kikerekedett szemekkel néztél rá. Nem értetted, hogy miért teszi, hiszen nem is ismeritek egymást.
-Nem lenne jó, ha ebben a forróságban elájulnál. Már így is elég piros az arcod.-fűzte hozzá, közben átnyújtotta a megfelelő összeget a pénztárosnak.
-Kö-köszönöm.-dadogtad halkan, majd gyorsan meg is hajoltál.
A fiú egy féloldalas mosolyt vetett feléd - amitől ott helyben el tudtál volna olvadni- majd kiment az üzletből. Te még pár percig mozdulatlanul álltál ott, aztán te is kiléptél az utcára. Elnéztél jobbra és szemeid rögtön megtalálták a fiút. Egészen addig szemmel követted, míg nem eltűnt látókörödből. Ránéztél a kezedben tartott palackra, elmosolyodtál, majd a közeli parkba mentél, ahol leültél egy padra. Csak ültél és nézegettél. Bármerre néztél, mindenhol boldog szerelmes párokat vagy családokat láttál gyerekeikkel. Még a galambok is udvaroltak egymásnak, csak te voltál egyedül. Régóta próbálod megtalálni az igaz szerelmet, de eddig még nem jártál sikerrel. Mindig olyan srácokat fogtál ki, akik átvertek és csak játszadoztak veled. Amíg ezeken a dolgokon gondolkoztál, teljesen kirázott a hideg. Azt hitted, hogy az ezek által a magukat férfiaknak nevező tagok miatt van, de rá kellett jönnöd, hogy tévedtél. Egy hűvös szellő kíséretében sötétszürke esőfelhők bukkantak fel az égen. A parkban percekkel ezelőtt lévő nyugodtságot nyugtalanság, a lassú léptekkel haladó embereket siető emberek váltották fel.  Te is elindultál hazafelé. Igyekeztél minél nagyobb lépteket megtenni, hogy még a vihar előtt hazaérj, de elég messze elsétáltál és az eső lassan csöpögni kezdett. A csöpögést nem sokkal később zuhogás váltotta fel. Táskádat fejed fölé tartottad, de feleslegesen, hiszen már bőrig áztál. Lakásod még mindig nem volt közel, körülbelül félúton járhattál, így beálltál egy kiugró párkány alá és vártál, hátha eláll az eső, azonban annak esze ágában sem volt. Ma minden a te akaratod és tetszésed ellenére történik. Az eső miatt a levegő is kezdett hűvössé válni, egyre jobban fázni kezdtél ujjatlan pólódban és szoknyádban. Összekulcsoltad karjaidat és próbáltad felmelegíteni magadat, mikor megpillantottál egy feléd közeledő alakot. Arcát azonban nem láttad, mert eltakarta a hatalmas esernyő. Odaért hozzád és megállt előtted. Elemelte arca elől az esernyőt így te végre megláthattad. Gyönyörű mélybarna szemekkel találtad szemben magad. Aztán egy féloldalas mosoly…pont olyan, mint az a fiú, akivel összeütköztél korábban. Megráztad fejedet, hiszen ez lehetetlen.
-Se figyelmed, se pénzed…és még esernyőd sincs?-kérdezte.
-T-te…?-néztél rá hihetetlenül.
-Hmm..alig egy órával ezelőtt találkoztunk és már meg sem ismersz?-tette fel a következő kérdést.
Nagyon is jól emlékeztél barna hajára, dús ajkaira, v-kivágású pólójából kibukkanó szegycsontjára és nőket elolvasztó mosolyára. Ám mindezek ellenére hangjában volt valami szarkazmus, ezért így válaszoltál:
-Emberek százával találkozom egy nap, miért kéne pont rád emlékeznem?
Láttad, ahogy arcáról lefagy a mosoly. De egy kis idő múlva újra megjelent arcán a kaján, de egyben szexi mosoly.
-Egy ilyen helyes fiúra, mint én, minden lány emlékszik.-mondta büszkén.
-Miért nem elég, hogy a barátnőd emlékszik rád? Miért kell mindenkinek?-érdeklődtél.
-Nincsen barátnőm. Ezért kellek mindenkinek.-felelte.
-Ohh..-csak ennyi jött ki szádon.
Meglepődtél, hogy egy ilyen helyes srácnak nincs barátnője.
-Gondolom nem a barátodra vársz itt.-jegyezte meg.
-Honnan veszed, hogy szingli vagyok?-kérdezted mérgesen.
-Ha lenne, akkor biztosan nem egyedül mászkálnál egész nap és nem ácsorognál itt az esőben.-magyarázta.
Először nem tudtál mit mondani, hiszen igaza volt, de úgy gondoltad, hogy nem hagyhatod ennyiben, ezért így szóltál:
-De igenis van barátom és mindjárt értem jön!
-Akkor én megyek is, nem akarom, hogy félreértse a helyzetet.-mondta és elindult.
Ráeszméltél, hogy nem éppen a legokosabban cselekedtél és hogy ez a fiú az utolsó reményed, aki megmenthet az eső elől. Utána futottál és megfogtad karját. Megtorpant és rád nézett. Mielőtt még megszólalhatott volna elkezdtél hadarni:
-Jól van, beismerem! Nincs barátom! Most boldog vagy? A világon rajtam kívül mindenki boldog és szerencsés. Sajnos én ezt nem mondhatom el magamról, sőt..pont az ellenkezője..sose jön össze semmi, amit szeretnék. A mai napon például nem volt elég pénzem, most meg itt fagyoskodom az esőben..a lakásom bezzeg mérföldekkel odébb van.
Miután befejezted mondanivalódat, a fiú csak nevetett egyet.
-Szerinted ez ennyire vicces?-néztél rá kérdőn és rögtön meg is bántad, hogy utána futottál.
-Aranyos vagy.-mondta.
-Most ugye csak viccelsz?
-Szeretnél feljönni hozzám, amíg elmúlik a vihar?-terelte el a szót.
Nem szívesen töltötted az idődet egy ilyen nagyképű sráccal, de még mindig jobb volt, mint az esőben ácsorogni, így elfogadtad a meghívást. Pár perc múlva meg is érkeztetek lakásába, ami nagyon takaros volt.
-Egyedül élsz?-kíváncsiskodtál.
-Igen, a szüleim vették nekem a lakást. Adok neked száraz ruhát, menj és vegyél egy forró fürdőt, nehogy megfázz!-mondta.
-Most komolyan azt szeretnéd, hogy itt fürödjek?
-Nem kötelező, csak felajánlottam. Ne aggódj, nem vagyok perverz, nem kukkollak meg.-magyarázta.
-Rendben.
-Akkor hozok ruhát.-mondta és egy pár percre eltűnt az egyik ajtó mögött.
Te addig körbenéztél. A nappali egybe volt nyílva a konyhával, a bútorok modernek voltak. A nappali részben egy hatalmas kanapé helyezkedett el, vele szemben pedig egy tv. A kanapé mellett polcok sora állt, rajtuk könyvekkel, cd-kkel és képekkel.
-Na itt is vannak. Ott találod a fürdőt(itt egy másik ajtóra mutatott). Addig készítek neked levest.
Te a fürdő felé vetted az irányt. Mikor bementél, a biztonság kedvéért bezártad az ajtót. Gyorsan levetted magadról a vizes ruhákat, majd beálltál a forró zuhany alá. Negyed óra alatt készen is lettél, megtörölköztél és felvetted azt a pólót, amit kaptál. Ezután visszamentél a nappaliba.  A fiú a konyhapultnál ügyködött. Mikor észrevett, rád nézett. Szemei lassan végigvándoroltak testeden. Amúgy sem érezted magadat kellemesen a rövid ruhadarabban, de ezek után teljesen elpirultál.
-Mi az?-kérdezted.
-Semmi..egészen csinosak a lábaid.-bökte ki, majd nyelt egy nagyot.
-Ezt most vegyem bóknak?
-Akár.-válaszolta, majd arcán megjelent a számodra oly szívesen látott féloldalas mosoly.
Egy darabig pislogás nélkül nézted arcát, majd elfordultál.
~Úristen! Mit művelek? Hiszen egy tuskó..-gondoltad magadban, közben pedig helyet foglaltál a kanapén.
-Megtudhatnám a neved?-jött egy hirtelen kérdés.
-Petrának hívnak. És téged?
-Szép név. Én Junsu vagyok.-mondta és már fel is tálalta a levest.
Lassan odamentél az asztalhoz, majd helyet foglaltál. Ő veled szemben ült le.
-Jó étvágyat!
-Köszönöm, neked is.
Ezután megkóstoltad az ételt, mely hihetetlenül finom volt.
-Ízlik?-kérdezte kíváncsian?
-Nem rossz.-felelted egyszerűen, nem akartad bevallani, hogy isteni.
-Nem rossz, mi?-nézett rád megint azzal a szívdöglesztő mosollyal.
Ennek hatására te félrenyeltél és köhögtél. Junsu gyorsan felpattant és egy pohár vizet hozott neked. Rögtön elfogadtad azt és lehúztad, majd megütögetted mellkasodat. Hirtelen egy meleg tenyér landolt hátadon és körkörös mozdulatokat lejtett. Valami egészen furcsa érzés futott rajtad végig és megborzongtál. De nem azért, mert kellemetlen volt, pont az ellenkezője.
-Már jól vagyok, köszönöm.-mondtad zavartan.
Miután befejeztétek az evést, Junsu elmosogatott, te pedig újra a kanapén ültél és tévét néztél. Vagy inkább úgy csináltál, mert tekinteted többször volt a fiún, mint a képernyőn.
~A stílusát leszámítva elég rendes és házias. Külsőre pedig tízből tíz pont.-állapítottad meg, ahogy végigmérted.
Szemeid most éppen formás hátsóján álltak meg. Valami belülről azt sugallta benned, hogy legszívesebben odamennél és megfognád. Hirtelen ráeszméltél, hogy miken gondolkozol és megráztad fejedet.
-Valami nem tetszik?-érdeklődött.
-Nem. Vagyis nem úgy nem.. Áhh, hagyjuk.-beszéltél össze-vissza.
Junsu csak nevetett egyet, majd így szólt:
-Nem fázol?
-Egy kicsit.
-Akkor hozok egy takarót.-mondta és eltűnt a szobában.
Pár perccel később visszatért kezében egy pokróccal és gondosan betakargatott. Ahogy közel hajolt hozzád, megérezted illatát. Nem tudod, mi ütött beléd, de mélyen beszippantottad azt. Ezután leült melléd és együtt néztétek a tévét, valamint jobban megismertétek egymást. Egyre kedvesebbnek tűnt. Az eső még mindig szakadatlanul esett, sőt most már dörgött és villámlott is. Gyerekkorod óta utálod a viharokat. Mindig féltél és szüleid karjai között találtál rá a biztonságra. Igaz, hogy felnőttél, de egy aprócska félelem még mindig lakozott benned. Szüleid már nem élnek, így lakótársaiddal élsz együtt és mindig lefoglalod magad, ha vihar van. Egy hatalmas mennydörgés hallatszik odakintről. Hirtelen jött és te megijedtél. Összehúztad magad egy kis gombócba, kezeiddel pedig szorongattad a takarót.
-Csak nem félsz?-fordult feléd Junsu.
Nem mertél megszólalni, lehajtottad fejedet és félénken bólintottál egyet. Junsu közelebb csúszott hozzád és átkarolt téged egyik karjával. Te kikerekedett szemekkel néztél rá.
-Így már jobb?-kérdezte.
Megint csak bólintottál. Nem igazán értetted, hogy miért csinálja mindezt. És azt sem tudta, hogy mit gondolhat rólad. De már nem érdekelt. A mai nap folyamán jó párszor leégette magadat előtte.. Egyre jobban ellazultál karjai között és még közelebb csúsztál hozzá. Érezted, ahogy oldalaitok egymásba fúródnak és kellemes melegséget árasztanak. Junsu megfogta fejedet és vállára fektette. Egy darabig értetlenül néztél előre, de az álmosság hamarosan hatalmába kerített, szemeid lassan lecsúkódtak. Még nem aludtál teljesen, csak félálomban voltál, mikor valami mozgást észleltél. A melegség, melyet eddig éreztél, hirtelen megszűnt. Itt hagyott.. A következő dolog, amit észrevettél, az az volt, hogy dőlsz. Aztán egy kéz megfogta fejedet és óvatosan egy párnára fektette. Ezután újabb mocorgásra lettél figyelmes, mintha valaki rázná a kanapét, melyen fekszel. De ez csak pár másodpercig tartott, egészen addig, amíg a melegség, melyet annyira hiányoltál újra megcsapott. Befeküdt melléd és átkarolta derekadat. Végre biztonságban érezted magadat, így mély álomba zuhantál.
Reggel hangos madárcsicsergésre ébredtél. Hanyatt akartál fordulni, hogy nyújtózhass egyet, de egy kart fedeztél fel derekad körül. Lassan kinyitottad szemeidet és egy barna hajó fiú ártatlan arcával találtad magadat szemben, melyet percekig bámultál.
-Mi az?-szólalt meg Junsu.
-S-semmi.-húzódtál hátrébb ijedtedben.
-Hogy aludtál?-érdeklődött.
-J-jól. É-és te?-dadogtál.
-Remekül.-felelte egy mosoly kíséretében.
-M-most már nem kell átölelned, vége a viharnak.-jegyezted meg, mikor karja még mindig rajtad feküdt.
-És mi van, ha nem csak azért ölellek?-vonta fel szemöldökét.
-Te-tessék?-néztél rá furcsán.
-Vagy ennyire zavar?
-Nem.-vágtad rá gondolkodás nélkül, aztán kezedet szád elé kaptad.
Junsu kuncogott egyet, majd így szólt:
-Szóval neked is tetszik.
-N-nem értem, mire gondolsz..-próbáltad védeni magad.
-Nagyon is jól tudom.-felelte magabiztosan a fiú.
-Na mire?-kérdezted tőle.
-Hát erre.-mondta, majd hirtelen föléd mászott, arcát egyre közelebb hajtotta tiédhez, majd megcsókolt.
Mozdulata nagyon hirtelen ért, te meg sem tudtál mozdulni, így hagytad, hogy tovább csókoljon. Élvezted a pillanatot, ahogy édes ajkai tiédhez tapadnak. Aztán leesett, hogy mi történik és egy gyors mozdulattal eltoltad magadtól.
-Ez meg mi volt?-fakadtál ki.
-Csak azt ne mondd, hogy nem élvezted!?
Egy kis ideig meg sem tudtál szólalni, még mindig érezted ajkaidon a bizsergető érzést, aztán így szóltál:
-Te most csak szórakozol velem?
-Miért tenném?
-Nagyon jól tudod, hogy nincs barátom és milyen szerencsétlen vagyok. Nem hiszem el, hogy pont én kellek neked..-magyaráztad.
-Pont egy ilyen lány kell nekem. Aki gyönyörű, de néha kis esetlen, hogy meg tudjam védeni. Pont, mint te.-jegyezte meg.
Mélyen szemébe néztél és láttad, hogy az igazat mondja. Nagyon kellemetlenül érezted magad, amiért kétségbe vontad szándékát.
-Ne haragudj.-felelted szomorúan és lehajtottad fejedet.
Ő közelebb ült hozzád az ágyon, ujjaival felemelte arcodat és így felelt:
-Rád nem lehet haragudni.
Egymás arcát fürkésztétek. Láttad, ahogy hol szemedbe néz, hol ajkaidra pillant. Egyre közelebb hajoltatok egymáshoz, melynek hatására szíved egyre hevesebben vert. Végül ajkaitok összeértek. Először finoman csókolt, majd egyre hevesebb lett. Ő átkarolta derekadat, te pedig nyaka köré fontad karjaidat. Nyelvével megnyalta alsó ajkadat, ezzel jelezve, hogy még jobban mélyíteni szeretné csókotokat. Természetesen vetted szándékát, résnyire nyitottad szádat, ő pedig rögtön áttolta nyelvét a szádba. Hosszú nyelvcsatát folytattatok, közben pedig ölében landoltál. Csak percek múlva váltatok el oxigénhiány miatt.
Ez óta a nap óta szereted az esőt és a vihart, hiszen nekik köszönhetted, hogy megtaláltad életed párját.