Kora őszi időjárásnak megfelelően még nem volt hűvös, hanem a nap szépen sütött. A Young Shin középiskola diákjainak jól is jött, ugyanis délután játszik a focicsapat egy másik iskola ellen. Mint mindig, ma is rengeteg tanuló készül elmenni és szurkolni társaiknak, köztük az új diák is. Már csak pár óra volt hátra a mecss kezdetéig, Jonghyun azonban még mindig ágyában feküdt és az igazak álmát aludta. Mivel hétköznap nem igen szokott időben lefeküdni, a hétvégét legtöbbször csak arra használta. Ma azonban nem teheti ezt a meccs miatt és ezt éles hangon csörgő ébresztőórája is tudatta vele. Jonghyun először meg sem mozdult, nyugodtan aludt tovább. A hangos csörgés azonban folytatódott, így párnáját fejére húzta, bízva abban, hogy úgy nem hallja. Azonban rosszul gondolta. Az ágy melletti éjjeliszekrényen lévő szerkezet továbbra is kiadta magából az egyre idegesítőbb dallamot. Jonghyun egy hirtelen kézmozdulattal rácsapott, melyre az elhallgatott. Ezután a fiú hátára fordult, remélve azt, hogy tovább aludhat. Ám a napsugarak beszűrődtek ablakán és pont arcát vették célpontul. Jonghyun nyöszörögve ült fel ágyán, majd lassan kinyitotta szemeit. Nyújtózkodott egyet és kiszállt ágyából. Lassan csoszogva indult el a fürdőszoba irányába, ahol vett egy frissítő zuhanyt. Miután itt végzett, lement a konyhába. Az asztalon ott várta reggelije és egy cédula, melyen a következő állt:
"Jó reggelt, Kicsim! Tudom, hogy megbeszéltük, hogy a hétvégét együtt töltjük, de sajnos ez most nem fog menni. Az egyik kollégám lebetegedett és nekem kell helyettesítenem, így nem tudok elmenni a meccsedre sem. Kárpótlásul a kedvenc omlettedet készítettem neked. Sok sikert a meccshez! Puszi: Anya"
-Hát ez remek...-motyogta halkan Jonghyun, majd magányosan elfogyasztotta reggelijét.
Reggeli után visszament szobájába és előkotorta edzőtáskáját. Elhúzta a zippzárt, hogy leellenőrizze, minden bent van-e, ami kell. Ám amikor kinyitotta a táskát, erős és nem éppen kellemes szag csapta meg orrát. Hamarosan rá is lelt arra a dologra, melyből az áradt. Meze a legutolsó meccs óta ott lapult a táskában.
-Most mit csináljak? Így nem vehetem fel! És nincs pótmezem se!-jött rá helyzetére Jonghyun.
Idegességében belerúgott egyet táskájába, melynek tartalma rögtön kiborult. Volt ott minden: póló, nadrág, zokni, cipő, fásli, törölköző és egy papír. Papír...!?
-Ez meg mi?-vette fel a földről a lapot.
"Cleaning service"
-Mosoda? Miért tartogatok én ilyen hülye... Mosoda! Ez az! Ha sietek, akkor gyorsan ki tudom mosni a mezemet és még meg is szárad!-örült meg a fiú.
Gyorsan visszapakolta táskájába a kidőlt dolgokat, majd leszaladt a konyhába egy palack vízért, felkapta cipőjét és kabátját, aztán már otthon sem volt. Sebes léptekkel indult el a mosodába. Negyed óra alatt oda is ért. Óvatosan lépett be a helyiségbe, nem akarta magára hívni a figyelmet. Azonban az üzletben egy ő korabeli fiún kívül - aki éppen zenét hallgatott és közben egy táska ruhát gyömöszölt be az egyik mosógépbe - senki sem volt. Jonghyun - miután körbenézett - odalépett egy mosógéphez, majd ledobta táskáját a földre. A hangra a fiú odanézett és tágra nyílt szemekkel bámult rá. Jongyhun bocsánatkérően meghajolt, majd leguggolt és kiszedte holmiját a táskából és bepakolta azt a gépbe. Ezután felállt és értetlenül nézett a mosógépre. Fogalma sem volt, hogy mit hova kell önteni és milyen gombot kell megnyomni, ugyanis még sosem csinált ilyet.
-Segítsek?-szólította meg a fiú.
-Ami azt illeti, még életemben nem csináltam ilyet, szóval megköszönném a segítséget.-felelte zavartan Jonghyun.
-A mosóport kell a bal lyukba önteni, az öblítőt pedig a jobb oldaliba.-magyarázta a fiú segítőkészen.
-Ó, értem.
-Fehéret vagy színeset mosol?-kérdezte a fiú.
-Színeset.
-Akkor ezt a gombot kell megnyomni, majd beállítod a %-ot és végül megnyomod a piros gombot.
Jonghyun nem is igazán a gombokat néztem, hanem a fiút vette jobban szemügyre. Vékony volt és törékeny, magasságra körülbelül ugyanakkora, mint ő. Bőre fehér volt, arca nagyon sima. Ajkai halványrózsaszínek, szemei barnák. Nagyon ízlésesen öltözködött, látszott, hogy sokat foglalkozik külsejével. Valahogy az egész olyan lányos volt.
-Érted?-nézett rá a fiú kérdőn.
-P-persze, nem is olyan nehéz. Köszönöm.-válaszolta Jonghyun egy mosollyal.
-Szívesen. Szabad megtudnom, hogy mit sportolsz?
-Focizom. Az iskola csapatában. Ma lesz meccsünk...pontosan egy óra múlva.
-Arra pont készen lesz. Sok sikert a meccshez!
-Köszönöm. És te hogy-hogy ilyen jól értesz a mosáshoz?-érdeklődött Jonghyun.
-A szüleim meghaltak egy autóbalesetben. Nemrég költöztem a városba. Egyedül élek egy bérlakásban, muszáj eltartanom magam.-jött a válasz.
-Sajnálom, nem tudtam...
-Semmi gond. Te gazdag családban élsz, ugye?
-Igen. Honnan tudtad?
-Csak rád kell nézni. A ruháid és viselkedésed mindent elárul.
Jonghyun elnevette magát, majd így szólt:
-Egyébként édesanyámmal élünk ketten egy családi házban, innen nem messze. Apám elhagyta anyámat, mikor ő terhes volt velem, azzal az indokkal, hogy nem akar gyereket. Ahhoz képest ma másik felesége van és két gyereke.-mesélte Jongyhun szomorúan.
-Akkor neked sem lehet könnyű.
A srácok annyira belemelegedtek a beszélgetésbe, hogy észre sem vették mennyi az idő. Jonghyun az órájára pillantott.
-Úristen! El fogok késni!-ugrott fel és gyorsan beszórta táskájába holmiját.
-N-ne haragudj, hogy feltartottalak! Ha gondolod kölcsön adom a biciklimet, hogy időben odaérj.-mondta a fiú.
-Bicikli?
-Igen, itt van kint az épület előtt.
-Jó ötlet. Hogy tudom neked visszaadni?-kérdezte Jonghyun.
-Hol lesz a meccs?-érdeklődött a fiú.
-A Young Shin középiskola udvarán.
-Rendben, akkor majd benézek.-mondta a fiú.
-Oké. Köszönöm még egyszer a segítséget! Örülök, hogy megismerhettelek.
-Ugyan, semmiség. Te is ezt tennéd, ha én bajban lennék. Én is örülök. Most menj, nehogy elkéss miattam!
-Sziaa!-köszönt el Jonghyun, majd rápattant a biciklire és el is tekert.
Beletelt egy jó 20 percbe, mire odaért a sulihoz. A biciklit gondosan lezárta, majd futva ment az öltözőbe.
-Na végre itt vagy! Hol voltál már megint?-üdvözölte Minho.
-Ez egy hosszú történet, majd elmesélem.-felelte Jonghyun és nekiállt átöltözni.
Alighogy végzett, jött az edzőjük és mentek a pályára. A lelátók tele voltak az iskola diákjaival. A lányok hatalmas táblákra írták ki kedvenc játékosuk nevét. A meccs elkezdődött. Mindkét csapat nagyon igyekezett, hogy ők nyerjenek. Az első félidő döntetlen lett. Egy kis szünet következett. Jonghyun leült a kispadra Minhoval együtt. Haneul, Seomin, Taemin és Onew ott ültek a lelátó első sorában és integettek. A srácok visszaintegettek. Jonghyun szemei azonban tovább futottak a tömegen egy bizonyos személyt keresve.
-Keresel valakit?-kérdezte Minho.
Jonghyun nem felelt.
-Csak nem ChoHee-t?
Jonghyun megrázta a fejét, majd így szólt:
-Nem meséltem neki róla, hogy benne vagyok a csapatban. Meg amúgy sem érdekelné szerintem. Valaki mást várok.
-Miről maradtam le?
-Röviden annyi, hogy ma reggel leltem rá koszos mezemre. Mivel anyu nincs otthon, el kellett mennem egy mosodába. És ott megismerkedtem egy fiúval. Mivel majdnem elkéstem, kölcsönadta a biciklijét és azzal jöttem ide. Szóval azt nézem, hogy itt van-e már.
-Elég eseménydús reggeled volt akkor. Majd bemutathatnál nekünk.
-Ne aggódj, be fogom.
Ezután egy éles sípszó jelezte a második félidő kezdetét. Jonghyun felállt, majd még egyszer körbenézett. Sehol sem találta a fiút, így befutott a pályára. A meccs folytatódott. A másik csapat bekeményített és egy góllal vezettek. Az edző szünetet kért.
-Mi van veletek emberek? Jonghyun szerezd meg a labdát, majd passzold át Minhonak, aki pedig rúgjon gólt!-kiabálta a férfi.
-Rendben.-mondta kórusban a két fiú.
Nem sokal ezután sikerült kiegyenlíteniük. Azonban még mindig kellett rúgniuk egy gólt, hogy nyerjenek. Már csak percek voltak hátra a mérkőzésből. Most a másik csapat edzője kért időt. Jonghyun újból a lelátót pásztázta. Büszke mosoly húzódott arcára, mikor meglátta a hatalmas táblákat, melyekre az ő neve volt felírva. Mikor szemei a lelátó széléhez értek, megpillantotta a fiút, aki integetett neki. Jonghyun visszaintegetett.
-Hm, ő lenne az?-hallatszott háta mögül Minho hangja.
-Igen.
-Valahogy másmilyennek képzeltem el. Nem is tudom, milyen...olyan...-jegyezte meg barátja.
-Lányos.-fejezte be a mondatot Jonghyun.
-Igen. Pontosan.-értett egyet Minho.
Beszélgetésük itt megszakadt, ugyanis a meccs folytatódott. Az utolsó pillanatban Jonghyun megszerezte a labdát, átpasszolta Minhonak, aki habozás nélkül berúgta a kapuba. Minden pontosan úgy történt, ahogy az edző azt szerette volna. Minho és Jonghyun örömükben lepacsiztak egymással, majd a többi játékos is a nyakukba ugrott és gratuláltak egymásnak. Ezután visszamentek az öltözőbe. Miután ott végeztek, az iskola kapujához mentek, ahol a többiek vártak rájuk.
-Gratulálunk nektek!-mondta Taemin.
-Nagyon ügyesek voltatok.-mondta Haneul és Minhot egy puszival ajándékozta meg.
Onew is megveregette barátai vállát. Jonghyun észrevette, hogy a fiú ott áll nem messze tőlük és rá vár.
-Egy pillanat.-mondta és elindult a fiú felé.
-Gratulálok, szép játék volt!-szólalt meg a srác.
-Köszönöm. Gyere, bemutatlak pár barátomnak.-mondta Jonghyun és odahúzta őt barátaihoz.
-Sziasztok!-köszönt félénken a fiú.
-Ő itt...-kezdte el a bemutatást Jonghyun, de megakadt, mivel nem is tudta a fiú nevét.
-Kim Kibum. De szólítsatok nyugodtan Keynek.
-Ők pedig itt a barátaim: Seomin, Haneul, Taemin, Minho és Onew.
-Hello!-köszöntek a többiek kórusban.
-Milyen babaarcod van!-jegyezte meg Seomin.
-Nekünk nem nincs ilyen szép lány létünkre fűzte hozzá Haneul.
Key elpirulva hallgatta a lányok dícséretét.
-Ne haragudj, de nem találkoztunk már valahol? Olyan ismerős az arcod...-szólalt meg Minho.
-Nem! Biztosan csak hasonlítok valakire, akit ismersz.-vágta rá Key.
-Lehet.-moslyodott el Minho.
-Ne hozzátok zavarba szegényt.-kelt védelmére Jonghyun.
-Semmi gond.
-Na, mi most megyünk, vissza kell adnom a kerékpárt tulajdonosának.-mondta Jonghyun.
-És mi lesz a szokásos meccs utáni hamburgerezéssel?-érdeklődött Taemin.
-Nyugodtan menjél csak.-mondta Key.
-Nincs kedved velünk tartani?-kérdezte Jonghyun.
-Sajnos nem lehet, mert még van egy pár Jonghyun barátainak, majd elindult a biciklitároló felé.
-Nagyon népszerű vagy a lányok körében.-szólalt meg Key.
-Hát igen. De engem nem kötnek le...-felelte egy kis gondolkodás után Jonghyun.
-Ez nem volt túl meggyőző. Na de nekem tényleg mennem kell.
-Remélem majd találkozunk még.
-Biztosan. Szia!
-Szia!-köszöntek el egymástól.
Jonghyun megvárta, amíg a fiú eltűnik látószemszögéből, csak ezután fordult el és ment barátai után. A hamburgeres közel helyezkedett el az iskolához. Barátai már megrendelték a szokásosat és elfoglalták a sarokban lévő helyet.
-Minho éppen most mesélte el, hogy sikerült megismerned Keyt.-mondta Onew, mikor Jonghyun leült közéjük.
-Rendes srácnak tűnik.-jegyezte meg Taemin.
-Igen, az.-erősítette meg Jonghyun.
-És mi van ChoHee-val?-érdeklődött Seomin.
-Nem tudom. Elfelejtettem elkérni telefonszámát, azt sem tudom, hol lakik és még csak nem is láttam ma a lelátón.-magyarázta Jonghyun szomorúan.
-Hétfőn biztosan találkozol vele.-nyugtatgatta Haneul.
-Ez az!-kiáltott fel Minho.
-Mi az? Minden rendben van?-nézett rá furán Onew.
-Most már tudom, honnan volt olyan ismerős Key!-mondta izgatottan Minho.
-Honnan?-kérdezte Jonghyun.
-Ti nem vettétek észre, hogy mennyire hasonlít ChoHee-ra?
-Nem.-felelte röviden Jonghyun.
-Pedig a szája tisztára ugyanolyan.-folytatta Minho.
-Az egymilliómitudoménhány emberből, aki itt él Koreában, simán megeshet, hogy hasonlít a szájuk, szóval most már befejezheted a hülyeségeidet.-teremtette le Jonghyun Minhot.
-Jó, legyen.-reagált kicsit durcásan Minho.
Hazafelé menet folyton Minho szavai csengtek Jonghyun fejében.
~Tényleg ennyire hasonlítanának? Akkor én miért nem vettem észre?
Annyit gondolkozott ezen az egészen, hogy pillanatok alatt haza is ért. Fáradtan mászott fel szobájába, ledobta táskáját, majd lefeküdt ágyára. Behunyta szemeit és maga elé képzelte ChoHee arcát. Miután úgy gondolta, hogy tisztán emlékezik minden arcvonására, ezután Key arcát próbálta előhívni. De nem sikerült...
-Aish! Miért gondolkozom én ilyeneken? És miért akarom magam elé képzelni egy fiú arcát? Choi Minho ez a te hibád!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése