MBLAQ 11.rész

Nara szemszöge:

Frissen és üdén értem haza a masszázs után. Nem éppen a legolcsóbb dolog, de most igazán rám fért. Ezt követően egy fodrászatba is beugrottam, ahol szénakazal kinézetű hajkoronámból enyhén hullámos, modell frizurát varázsoltak. Mivel már csak két órám volt hátra a találkozás időpontjáig, ideje volt nekiállnom megkeresni a megfelelő öltözéket. Magamat ismerve tudtam, hogy nem lesz egy könnyű menet. Egymás után szedtem elő a különböző ruhadarabokat, melyek nem igazán nyerték el tetszésemet, így hátam mögé hajítottam őket. Lassan kiürült szekrényem, szobám pedig úgy nézett ki, mint amiben bomba robbant. Reménytelenül rogytam le a földre, majd idegesen odébb löktem az előttem fekvő ruhahalmazt. Ekkor villant ki a kupac aljáról egy piros felső. Egy felső, melyet még sosem hordtam, így azt is elfelejtettem, hogy birtokomban van. Pontosan emlékszem a napra, amikor megvettem. Éppen aznap bocsátottak el előző munkahelyemről. Szörnyen le voltam törve, az egyetlen dolog, ami segíthetett rossz kedvemen, az a vásárlás volt. Órákig bolyongtam a városban, egyik üzletből mentem a másikba. Semmi sem nyerte el tetszésemet, már készültem feladni a dolgot, amikor megpillantottam ezt a pólót. Egyszerű, nincsen rajta semmilyen minta, csupán az teszi érdekessé, hogy alja kissé hosszított. Talán élénk színe keltette fel érdeklődésemet. Felpróbáltam. Olyan volt, mintha rám szabták volna. Muszáj volt megvennem. Erre a randira tökéletes lesz. Nem túl kihívó, erős színe viszont ugyanolyan izgatottságot sejtet, amit én érzek. Egy farmert húztam fel hozzá barna csizmámmal és mellényemmel. Miután sikerült eltüntetnem a rendetlenséget, halvány sminket vittem fel arcomra. Belenéztem a szobámban elhelyezkedő, hatalmas tükörbe. Nem néztem ki rosszul, de valami még hiányzott. Ágyam melletti éjjeliszekrényemhez léptem, majd lassan kihúztam fiókját. Kiemeltem belőle azt a bizonyos ékszeres dobozt, melyben a régi emlékeket felidéző nyaklánc pihent. Percekig csak néztem és gondolkodtam, hogy felvegyem-e vagy ne. Végül feltettem. Újra vetettem magamra egy pillantást. Jó ötlet volt a nyaklánc, kicsit feldobta a felsőt. Eközben csengettek az ajtón. Szívem hatalmasat dobbant, tenyereim pedig izzadni kezdtek. Egy mély levegővétel után kinyitottam az ajtót. Egy oltárian szexi Seungho állt előttem. Ő is egyszerűen öltözött fel, mégis remekül nézett ki. Fehér póló, fekete nadrág, bakancs és bőrkabát, haja pedig fel volt zselézve. Akár életem végéig el tudnám nézegetni. Mély hangja azonban visszarántott gondolataim közül:
-Szia! Remekül nézel ki.
-Sz-szia! Kö-köszönöm.-dadogtam idétlenül.
-Mehetünk?-kérdezte.
-Persze.-feleltem, majd felkaptam táskámat és bezártam az ajtót.
Miután leértünk, beszálltunk Seungho autójába, ami a ház mögötti parkolóban állt. Pillanatokkal később már a forgalmas úton haladtunk.
-Hová megyünk?-kíváncsiskodtam.
-Arra gondoltam, hogy Cheonggyecheonban sétálhatnánk egyet a leaszfaltozott folyónál.-válaszolta Seungho.
Teljesen megfagyott bennem a vér, amikor kiejtette e szavakat, ugyanis ez a hely ismét múltamra emlékeztetett vissza. Szemem előtt felvillantak a képek, amikor életem első szerelme ott mondott nekem végleges búcsút. Szívemben enyhe fájdalmat éreztem, könnyeim pedig könnybe akartak lábadni. Szerencsére időben észbe kaptam és erőt vettem magamon. Nem akartam elrontani ezt  napot.
-Valami baj van?-nézett rám.
-N-nem, remek ötlet.-erőltettem arcomra egy mosolyt.
Sikeresen leromboltam a hangulatot, hiszen az út többi részét néma csendben tettük meg. Legközelebb csak akkor szólalt meg, amikor már a folyónál sétáltunk.
-Gyönyörű ez a hely, de úgy érzem, némi szomorúságot is hordoz magában, nem gondolod?
-De, én is pontosan így érzek, ha körbenézek. Mesésen néz ki és mérhetetlen nyugodtságot színlel, azonban furcsa látni a természet egy darabját a hatalmas házak és forgalmas utak között.
-Vajon minden emberben kétes érzéseket kelt?-tűnődött Seungho.
-Lehetséges. Ma azonban új értelmet nyer számomra ez a hely.-feleltem, majd behunytam szemeimet és hagytam, hogy egy enyhe szellő belekapjon hajamba.
Mivel Seungho nem szólalt meg, kinyitottam szemeimet, majd ránéztem. Mozdulatlanul állt mellettem, arcán pedig furcsa kifejezés ült. Szemei hirtelen üvegesek lettek és pislogás nélkül egy pontba meredtek. Követtem tekintetét, mely a nyakamban lógó lánchoz vezetett. Értetlenül néztem vissza rá. Kezeit lassan felemelte, majd ékszerem után nyúlt. Hüvelykujjával lassan végigsimított rajta, ajkait pedig idegesen rágni kezdte.
-H-honnét van ez?-kérdezte remegő hangon.
-Ajándékba kaptam. Miért?-néztem mélyen szemeibe, melyek mintha csillogtak volna a felgyülemlő könnytől.
Mielőtt válaszolhatott volna, egy éles hang csapta meg fülünket. Mindketten a hang irányába néztünk és megpillantottuk a felénk közeledő JiNát.

JiNa szemszöge:

Nem éppen voltam a legjobb hangulatban. A napokban történtek eléggé megviseltek. Szörnyen dühös voltam Narára, amiért ilyen közel került Seunghohoz. Elhatároztam, hogy mindent megteszek annak érdekében, hogy eltűnjön innét. Első tervem sajnos nem sikerült, így egy újabbat kell kitalálnom. Eljöttem sétálni egyet, hátha eszembe jut valami. Azonban a helyzet csak még rosszabb lett, amikor megláttam Seunghot és Narát kettesben egy romantikus helyen, egy romantikus pillanat közepén. Rögtön felment bennem a pumpa. Nem hagyhattam annyiban a dolgot, odasiettem hozzájuk és sikeresen megzavartam őket.
-Sziasztok! Hát ti meg mit csináltok?-érdeklődtem.
-Szia! Dolgunk van.-felelte szűkszavúan Seungho.
-Többiek merre vannak?-néztem körbe.
Reméltem, hogy ez nem az, amire gondolok, mert ha igen, akkor annak nagyon nem lesz jó vége, azt garantálom. Láttam, ahogy Nara idegesen Seunghora pillant. Azt várta, hogy a fiú válaszoljon. Rosszul tette, hiszen ismerem Seunghot. Pontosan tudtam, hogy mi a helyzet.
-Szóval csak ketten vagytok. Munka miatt jártok erre?-tettem  fel a következő és egyben utolsó kérdést, mely még reményt adott, hogy ez nem egy randi.
Kínos csend borult ránk, egyikőjük sem mondott semmit. Agyamban rögtön megszólalt a riasztó, kezdtem bepánikolni, hogy a múltkori buta lépésem miatt Seungho végleg megharagudott rám és ezt a kis szajhát választja helyettem. Tennem kell valamit! Méghozzá most! A fejemben cikázó gondolatok halmazát egy ismerős hang törte meg.

Joon szemszöge:

Mivel ma délután négykor végeztünk minden kötelességünkkel, úgy gondoltam, hogy megérdemlek egy pihentető vásárlást. Vágyam kiteljesedésének helyéül Cheonggyecheont választottam. Kedvenc boltomba tértem be, ahol egy órás válogatás után egy újabb kalapot vettem. Rengeteg volt már otthon, de annyira szerettem őket, hogy nem tudtam ellenállni. Miután végeztem, eldöntöttem, hogy valami édességgel is meglepem magam. Éppen a beaszfaltozott folyó partján sétáltam, mikor megpillantottam három ismerős alakot.
-Hello!-léptem oda hozzájuk.
Elég furcsán éreztem magam, amikor felém fordultak. Mintha egy kínos beszélgetést zavartam volna meg.
-Sikerült találni valamit?-kérdezte tőlem Nara, majd a kezemben lévő szatyorért nyúlt és kiemelte belőle tartalmát.
-Egy újabb kalap. Nem is vártam mást.-jegyezte meg Seungho.
Értetlenül néztem rájuk, de szerencséjükre hamar leesett a dolog, így remek színészi tehetségemet bevetve feleltem.
-Olyan jól néz ki, nem hagyhattam ott.
-Az újabb kliphez lesz?-kérdezte JiNa.
-Nem, a jövő héten fantalálkozóra megyünk. De ezt neked is tudnod kéne.
JiNa idegesítően nevetett egyet, hogy leplezze szokatlan viselkedését.
-Tudom, csak rengeteg dolgom van mostanában, eléggé összefolynak az események. Egyébként nagy szerencse, hogy összefutottunk, így legalább nem késünk el.-mondta, majd belekarolt Seunghoba.
-Elkéstek?-kérdeztem kíváncsian.
-Ugye nem felejtetted el?-nézett kicsit durcásan JiNa Seunghora.
A fiú pár másodpercig összevont szemöldökökkel állt, aztán így szólt:
-Oh, a szüleid! Teljesen kiment a fejemből.
-Ezt nem hiszem el! Nagyon jól tudod, hogy minden hónapban találkoznod kell velük.-nyafogott JiNa.
-Ne haragudj, kérlek, nem szándékosan tettem.  És ti sem, majd máskor befejezzük.-itt erőteljesen Narára nézett.
-Semmi gond.-felelte szomorkás hangon Nara, majd néztük, ahogy szép lassan eltűnnek a távolban.
-Minden rendben?-kérdeztem.
-P-persze.-jött a rövid és nem éppen meggyőző válasz.
-Nem akarok tolakodó lenni, de ti most randiztatok?
-Neem, ez nem randi. Csak egy találkozó. Valamit mondani akart nekem Seungho, de nem volt rá alkalma.
-Értem. Egyébként érezd magad megtisztelve, Seungho soha életében nem találkozott egyetlen lánnyal sem.
-Dehogynem, itt van JiNa.
-Vele muszáj neki.
-Én azt hittem kedvelik egymást.
-Eleinte én is, sőt a többiek is. Egyszer rákérdeztünk és elmesélte, hogy szüleik régóta ismerik egymást, azért vannak ilyen jóban. Igaz, JiNa odavan Seunghoért, de ő csak kishúgaként tekint rá. Ha nem lenne az a titokzatos múltbéli lány Seungho életében, akkor lehet együtt lennének.-magyaráztam.
-Titokzatos múltbéli lány?
-Nem tudunk sokat, Seungho nem szeret beszélni róla. A lényeg, hogy ez a lány volt élete első szerelme és még mindig nem tudta elfelejteni.
-Őszintén bevallom, én is ebben a helyzetben őrlődöm.-vallotta be a lány, majd akaratlanul nyakláncához nyúlt.
-Tőle kaptad?-mutattam a darabra.
Nara csak némán bólintott egyet.
-Szeretnél róla beszélni?-tettem fel óvatosan a kérdést.
Egy kis csend után Nara mesélni kezdett:
-Tudod, kiskorom óta ismertem a fiút, szinte minden egyes percünket együtt töltöttük. Nagyon jó barátok voltunk, az egészet ott rontottam el, hogy beleszerettem. Sose vallottam be neki, de szerintem tudta hogyan érzek iránta. Aztán egyik nap, amikor találkoztunk, furcsán viselkedett. Olyan dolgokat mondott, amiket nem értettem. Másnap elköltözött, csak akkor értettem meg mindent. Azóta nem láttam, de reménykedem, hogy még életünk végéig találkozunk. Ő is megígérte.
-Hűha, hát nem nagyon tudok mit mondani. De van egy olyan érzésem, hogy ő is szeretett téged. Ha fontos voltál neki, akkor biztos nem felejtett el és meg fog keresni.
-Köszönöm a kedves szavakat.-mosolygott rám.
-Ugyan, erre valók a barátok. Én is mesélnék neked, de nekem nincsen ilyen sztorim. Még soha életemben nem voltam igazán szerelmes.-mondtam lehajtott fejjel.
-Ne aggódj, kedves és sármos srác vagy, eljön majd az idő, mikor megtalálod a nagy őt.-veregette meg vállamat.
Szavai megmelengették szívemet, érintése pedig biztonságot és védelmet nyújtott. Egy darabig fürkésztem arcát. Csak most vettem észre, milyen szép lány. Tudom, bolond vagyok, de egy pillanatra elképzeltem, milyenek lennénk együtt. Sok közös tulajdonságunk van és mindketten érdeklődünk a divat iránt. Együtt töltött időkből azt is leszűrhető, hogy jól kijövünk, valamint kedveljük egymást. Lehet, hogy a véletlen akarja így, de mindig segítünk egymásnak, ha a másik bajban van. Törődünk egymással és ez fontos. Azt hiszem összeillenénk. Ám a dolog mégsem ilyen egyszerű, mint amilyennek tűnik. Valami azt súgja, hogy Nara és Seungho között valamiféle érthetetlen kapcsolat van. Végülis azzal nem ártok senkinek sem, ha a közelében maradok és vigyázok rá.
-Mi az? Min gondolkozol ennyire?-nézett rám.
-Csak azon tűnődtem, milyen jól kijövünk egymással.
-Igen, ez nekem is feltűnt. Te valahogy sokkal nyitottabb vagy felém, mint a többiek. Persze velük sincs bajom, ők is nagyon rendesek. Seungho meg túl titokzatos. Érzem, hogy segíteni próbál, de néha olyan tehetetlen. Mondjuk én is így vagyok vele szemben. Mindegy, a lényeg, hogy örülök neki, amiért megismertelek.
Miután kiejtette száján utolsó mondatát, valami enyhe bizsergés és megkönnyebbülés futott végig testemen. Arcomon egy hatalmas mosoly jelent meg. Akaratlanul közelebb léptem hozzá és egy hirtelen mozdulattal magamhoz húztam, s szorosan átöleltem.

Seungho szemszöge:

Késő este volt, mire hazaértem JiNa szüleitől. Teljesen kimerített a mai nap, csak arra vártam, hogy ágyba zuhanhassak. Miután vettem egy forró fürdőt, rögtön célba vettem ágyamat. Azonban fáradságom ellenére sem tudtam elaludni. Folyton ott lebegett szemeim előtt a Nara nyakában látott nyaklánc képe, mely pontosan ugyanúgy nézett ki, mint amelyet évekkel ezelőtt adtam annak a lánynak, aki mindennél fontosabb nekem. Ideges voltam, amiért JiNa hívatlanul felbukkant és nem kaptam választ az ékszerről. Arról meg ne is beszéljünk, hogy én sem tudtam elmondani Narának azt, amit szerettem volna. Egyre több kép cikázott fejemben. A múltban és az utóbbi két hónapban történt események összefolytak. Most már tényleg nem tudok mást hinni, minthogy ez a Nara és az én Narám egy és ugyanazon személy. Én lennék a legboldogabb ember a Földön, ha tényleg így lenne. Ezek között a gondolatok között zuhantam mély álomba. Azonban álmomban sem hagytak békén ezek a képek. Ha ez sokáig megy így tovább, biztosan megőrülök. Ki kell derítenem végre, hogy igazak-e a megérzéseim vagy sem. Holnap, ha törik, ha szakad, sőt még ha JiNa felbukkan, akkor is megkérdezem tőle, hogy honnét van az a nyaklánc.

Since I was born(Lay +18)

Amióta megszülettem, életem nagy részét Zhang Yixing, becenevén szólítva Lay társaságában töltöttem. Néha úgy érzem, mintha már születésünkkor meg lett volna írva sorsunk, hiszen mindketten ugyanabban az évben és hónapban születtünk. Csupán annyi az eltérés, hogy én egy nappal később. Szüleink is gyermekkori barátok voltak, így rengeteget találkoztak. Ennek köszönhetően együtt jártunk óvodába, általánosba, középiskolába, egyetemre, sőt most még egy helyen is dolgozunk. Lay egy híres cég vezetője, én pedig titkárnőjeként dolgozom. Folytonos együttlétünknek köszönhetően remekül kiismerjük egymást, így a munka során semmi akadályba sem ütközünk. Tényleg minden tökéletes. Illetve majdnem minden…ugyanis beleszerettem. Természetesen nem mondtam el neki. Nem szeretném, hogy harmonikus kapcsolatunk összeomoljon az esetlegesen nem viszonzott érzelmeim miatt. Úgy gondoltam, elég nekem annyi, hogy minden nap látom és gyönyörködhetek benne. Valamint ha segítségre van szüksége, én rögtön ott termek és segítek neki. Cserébe pedig rám néz igéző szemeivel, sőt még azokkal a viaszolvasztó mosolyaival is megajándékoz néha, melyek során arcán előbújnak apró gödröcskéi. Azonban tévedtem. Napról napra egyre jobban kívánom. Hiába vagyok a közelében, nem elég. Még közelebb akarok kerülni hozzá. Megérinteni. Megölelni. Csókolni. Azt akarom, hogy csakis az enyém legyen. Érezni akarom minden egyes porcikáját. Hallani akarom búgó hangját fülemben. Tudom, már-már beteges, hogy ilyenekre gondolok, de nem tehetek róla. Rajta kívül ismerek még 100 férfit, ám egyikőjük sem vonz ennyire, mint Lay. És mielőtt még elítélnétek, igen…próbáltam magamat távol tartani tőle. Amikor lebetegedtem, kivettem egy hét szabadságot. Szörnyű volt. Az első napot még csak kibírtam nélküle, de a második napon már szenvedtem, hogy nem láthatom. Harmadik nap kibírhatatlanul hiányzott, azt hittem felemészt a közte és köztem lévő pár kilométeres távolság. Következő nap gondolkodás nélkül összeszedtem magam és visszamentem dolgozni. Emlékszem, mennyire meglepődött, mikor meglátott irodája ajtajában. Azon a napon vagy tízszer megkérdezte, hogy biztos jól vagyok-e. Mérhetetlenül boldog voltam, amiért úgy aggódott értem és törődött velem. Persze amúgy is mindig kedves velem és kikéri a véleményemet, de az a nap akkor is különleges volt. Bármit megtennék azért, hogy még egyszer így vagy még jobban figyeljen rám. Elég lenne egy aprócska jel, ami azt mutatja, hogy érdeklem, azonnal nyakába vetném magamat. A legtöbb nap azonban irtó hosszú és tele van tömve különböző találkozókkal, tárgyalásokkal. Szerencsétlennek ebédelni is alig van ideje, nemhogy randizzon valakivel. Ma is reggel 7 óra óta itt bent vagyunk az épületben a rengeteg öltönyös alak, valamint papírhalmazok között. Pedig későre jár, ilyenkor már rajtunk kívül senki sem tartózkodik az épületben. Csodálom, amiért ennyire komolyan veszi munkáját és a tőle telhető legtöbbet próbálja meg kiadni magából, azonban néha túlzásba viszi. Igazán kikapcsolódhatna egy kicsit. Fáradtan lépek be irodájába. Nem akarom megzavarni, de úgy érzem ideje hazaküldenem, különben képes lenne reggelig itt ülni.
-Lay, későre jár. Ideje hazamenned.-szólítom meg gyengéden.
-Ohh, _______. Te még itt vagy? Mondtam, hogy nyugodtan menj haza.-nézett fel az előtte lévő mappából.
-Ha elmentem volna, akkor holnap reggelig itt ülnél. Keményen végig dolgoztad az egész hetet. Péntek van, legalább ma este kapcsolódj ki egy kicsit.-kérleltem, miközben az asztalán lévő üres kávéscsészéért indultam.
Nagyon fáradt voltam, elég volt egy másodperc, amikor nem figyeltem oda rendesen arra, amit csinálok és máris megtörtént a baj. Leejtettem a porcelánból készült poharat a földre, mely hangos csattanással törött apró darabokra.
-Ne haragudj, nem akartam!-szabadkoztam, majd rögtön lehajoltam és szedegetni kezdtem a darabkákat.
-Hagyd, majd én felszedem.-ugrott fel székéből, majd leguggolt mellém, hogy segítsen.
Makacs természetű lány vagyok, nem hallgattam rá és folytattam, amit elkezdtem. Nem kellett volna, ugyanis az egy szilánk megbökte ujjamat.
-Áucs!-rántottam el kezemet.
-Mi az? Megvágtad magad? Add ide, had nézzem!-nyúlt kezem felé aggódva.
-Semmiség.-motyogtam, de nem törődött szavaimmal.
Egy hirtelen mozdulattal közelebb lépett hozzám, majd szájába vette vérző ujjbegyem. Hirtelen ért cselekedete, szemeim óriásira nyíltak. Kellett pár perc, mire felfogtam, mi történik. Lassan megéreztem puha, nedves ajkait ujjhegyem körül. Mondanom sem kell, micsoda gondolatok és érzelemhullámok indultak el bennem. Testemet kellemes bizsergés járta át, szívem pedig torkomban dobogott. Éreztem, hogy arcom forrósodni kezd, valószínűleg piros színbe is borult. Szemeim Lay arcára tévedtek. Ő is engem nézett. Percekig csak bámultuk egymást. Aztán egyszer csak kivette ujjamat szájából és megszólalt:
-Most már jobb?
Nem tudtam megszólalni, csak némán bólintottam egyet. Mire feleszméltem bódultságomból, arra ő kikerült engem. Fogalmam sem volt, hova megy, csalódottan néztem utána. Lassan elindultam az ajtó felé, hogy keressek egy seprűt, amivel feltakaríthatom az általam okozott káoszt. Ám meglepetésemre Lay kezében egy partvissal jelent meg. Elindultam felé, hogy elvegyem tőle, de nem engedte.
-Majd én.-mondta röviden és nekiállt.
Egy darabig lehajtott fejjel, elszégyellve magamat néztem, ahogy rendet tesz helyettem, majd előkerestem az elsősegély dobozból egy ragtapaszt és ujjam köré csavartam. Miután végzett, megegyeztünk, hogy hazamegyünk. Összeszedte cuccainkat, bezártuk az irodát, végül elindultunk. Lifttel tettük meg a hatalmas épület emeleteit. Egészen a parkolóig mentünk, ahol autója parkolt.
-Köszönöm szépen a segítséget!-szólaltam meg halkan.
-Ugyan, nem kell megköszönnöd. Rengeteget segítesz nekem az irodában, igazán megérdemlsz ennyit.-felelte.
-Akárcsak te a pihenést.
-Ne aggódj, pihenni fogok.
-Akkor majd hétfőn találkozunk.-búcsúztam el.
-Gyalog vagy?-tette fel a kérdést.
-Igen, az autóm még mindig a szervízben van.
-Ha gondolod, hazaviszlek.-ajánlotta fel.
-Nem akarok kellemetlenséget okozni.
-Sosem okozol azt. Meg különben is fáradt vagy. Nem lenne kellemes magas sarkúban gyalogolni.-nézett lábaimra.
Automatikusan magamra néztem. Igaza volt. Szörnyen fáradt voltam, a cipő is kényelmetlen volt már, sőt nem is lakunk a legközelebb, így elfogadtam ajánlatát. A vártnál hamarabb hazaértünk. Mint minden búcsúnál, most is fájó szívvel néztem rá.
-Köszönöm ismét. Meghálálhatom egy bögre teával?-kérdeztem tőle félénken.
Láttam a meglepődöttséget arcán, de hamar elmosolyodott és elfogadta a meghívást. Izgatottan vettem a lépcsőfokokat, hiszen ez volt az első alkalom, hogy felhívtam magamhoz. Találkozásunk helyéül munkahelyünk és családjaink háza szolgált.
-Érezd otthon magad. Pár perc és hozom a teát.-mondtam, amikor beléptünk az ajtón.
Lay először körbenézett, majd helyet foglalt a nappaliban lévő kanapén. Próbáltam sietni, nem akartam megvárattatni. A dolgok azonban nem úgy alakultak, ahogy én azt szerettem volna. Ügyetlenségem ismét előtört és kiborítottam a filteres dobozt. Lehajolva, fenekemet az égbe tolva álltam neki összeszedni őket. Nem is vettem észre, hogy Lay belépett a helyiségbe.
-Segítsek?-szólalt meg.
Ijedten hajoltam fel, majd fordultam felé.
-Nem kell, köszi, már végeztem.-feleltem.
Lay lassan közelebb lépkedett hozzám, közben pedig alaposan végigmért. Életemben most először éltem át e pillanatokat. Tetszett, hogy végre figyelme közpántjává váltam. Kissé remegő kezekkel emeltem le a teáskannát a gázról, majd a tálcára tettem, amelyen már ott álltak a csészék. Lay segítőkészen elvette tőlem a tálcát és bevitte a nappaliban lévő asztalra. Töltöttem mindkettőnknek teát, majd odanyújtottam Laynek az egyiket. Ezután levettem magas sarkúmat, majd lábaimat felhúzva foglaltam helyet mellette a kanapén. Csendben néztem, ahogyan megfújja a gőzölgő folyadékot, majd egy aprót kortyint belőle. Mesésen nézett ki, az egész olyan festői volt. Nyugalmat árasztott, mely rám is hatott. Hirtelen bátrabbnak is éreztem magam, így megkérdeztem tőle:
-Vannak már terveid a hétvégére?
Felém fordult, majd válaszolt:
-Még nincsenek. És neked?
-Valószínűleg itthon ülök és olvasok vagy nézek valami filmet…szóval semmi érdekeset.-mondtam.
-Pedig egy ilyen fiatal lánynak olyan helyekre kéne mennie, ahol megismerkedhet emberekkel.-jegyezte meg.
-Nocsak, ki beszél.-böktem oldalba gyengéden.
Enyhén elmosolyodott, majd arca hirtelen komoly lett.
-Azt hiszem már megtaláltam a lányt, akivel le szeretném élni az életemet.-jelentette ki.
Szavai hirtelen értek, szívemben pedig fájdalmat és szomorúságot éreztem. Örülnöm kellene boldogságának, de csak arra tudok gondolni, hogy miért nem én vagyok az a szerencsés?
-T-tényleg? Na, ez tök jó. Szerencsésnek érezheti magát a lány.-feleltem végül.
-Az a helyzet, hogy még nem tud róla. Félek, hogy visszautasítana.
-Jajj, ne butáskodj! Nagyon jóképű vagy, okos, kedves. Kell ennél több? Biztos vagyok benne, hogy rengetegen odavannak érted. Nyugodtan mondd el neki, meglátod nem lesz semmi baj.-próbáltam lelket önteni belé.
-Gondolod?-nézett rám csillogó szemekkel.
Még egyet bólintottam megerősítésként, mellé pedig egy mosolyt csatoltam arcomra. Alighogy ezt kimondtam, Lay még közelebb csúszott hozzám. Kezeit megemelve, arcomra helyezte őket és mélyen szemeimbe nézett. Először fogalmam sem volt, hogy mit csinál, de nem is nagyon tudtam gondolkozni, hiszen majdnem elolvadtam érintésétől.
-Akkor próbáljuk ki.-motyogta maga elé, majd megcsókolt.
Először reakciómra várhatott, hiszen amikor nem húzódtam el, lassan mozgatni kezdte puha ajkait enyéimen. Ezután nyelvét is kidugta, mellyel megnyalta szám szélét, engedélyt kérve a behatolásra. Agyam teljesen kikapcsolt, rögtön engedtem neki. Nyelve fel-alá járt szájüregemben, minden egyes centiméterét körbejárta, végül nyelvemmel kezdett el játszadozni. Ezt a leírhatatlan mámoros érzést levegőhiány miatt kellett megszakítanunk. Levegő után kapkodva váltunk el egymástól, közben pedig mélyen szemembe nézett. Kitartóan álltam tekintetét, s próbáltam kiolvasni gondolatait.
-Nem is tudod, milyen rég óta várok erre a pillanatra.-böktem ki végül.
-Szörnyen restellem magam, hogy ennyi időbe telt összeszedni bátorságomat. Remélem sikerül kiengesztelnem téged valahogy.-felelte.
-Abban biztos vagyok.-mosolyodtam el.
Ő is követte példámat, majd egy újabb csókba invitált. Ülő helyzetéből kicsit megemelkedett, hogy fölém kerülhessen és hátra dönthessen a kanapén. Mire feleszméltem, arra már oldalamat simogatta. A kellemes érzés hatására egész testem megborzongott. Óvatosan eltoltam magamtól, mire értetlenül nézett rám.
-Valami baj van?-kérdezte.
-Nem, dehogy. Csak kényelmesebb lenne a hálószobámban.-mondtam elpirulva.
Arcán a megkönnyebbülés jelei látszódtak. Mindketten felálltunk a kanapéról, majd kézen fogva szobám felé kezdtem el vezetni. Amikor beléptünk szobám küszöbén, hátulról megölelt és egészen magához húzott. Egyik kezével félresöpörte hajamat, hogy jobban hozzáférhessen nyakamhoz. Apró puszikkal lepte meg vékony bőrömet. Oldalra döntve fejemet még nagyobb teret adtam neki. Nem csak nyakamat kényeztette, hanem másik kezével combomat simogatta. Minden egyes mozdulatával egyre jobban feltüzelt. Egy hirtelen mozdulattal szembe fordultam vele, megragadtam nyakkendőjét és annál fogva ágyam felé húztam, egészen addig, amíg bele nem ütköztünk. Ekkor lehuppantam rá, ő pedig fölém mászott. Ezúttal újra számat vette célba, én pedig hátát kezdtem el simogatni. Csókunk egyre szenvedélyesebb lett, testét enyémre helyezte, alsó felét pedig dörgölni kezdte. Mindkettőnk élvezte a dolgot, ugyanis egyszerre adtunk ki alig hallható nyüszörgő hangokat. Szám önkénytelenül mosolyra húzódott, mikor megéreztem keményedő férfiasságát. Kezeimet sunyin pólója alá csúsztattam, hogy felfedezhessem kockás hasának minden szegletét. Egy idő után már látni is szerettem volna ezt a remekművet, nem csak tapogatni, így lefejtettem róla ingjét. Természetesen férfi büszkesége nem hagyhatta ennyiben a dolgot, s az én is szegényebb lettem egy ruhadarabbal. Szemei rögtön mellkasomra tapadtak, melyeket kezei is követtek. Miután melltartóm is lekerült, finom, érzéki masszázsban részesítette őket. Eközben millió puszit hintett mellkasomtól kezdődően, hasamon át, egészen nadrágom széléig. Nem sokkal később alsóink is lekerültek rólunk, csupán egy bugyi és egy boxer takarta ékességeinket. Lay kezei hamarosan combom belső felén kóvályogtak, végül pedig szeméremdombomon pihentek meg. Eleinte bugyin keresztül masszírozta szeméremajkaimat. Nem akartam gyenge lenni, de nm tudtam mit tenni, testem önműködővé vált és már most tisztára nedves voltam. Percek múlva alig takaró csipke bugyimat is lehúzta rólam, s úgy élvezhettem gyenge érintéseit, melyekre már annyira nagyon vártam. Mikor érezte, hogy nincs sok idő hátra csúcsom eléréséig, abbahagyta tevékenykedését. Most rajtam volt a sor, hogy kezelésbe vegyem égnek álló hímtagját. Nem zacskóztam, rögtön lekaptam róla a maradék textíliát, s megragadtam büszkeségét. Kezem lassú mozdulatokkal járt fel-le irányban. Lay tetszését alig hallható morgásokkal fejezte ki. Ezek a szexi hangeffektek arra ösztönöztek, hogy ajkaim folytassam a dolgot. Először csak férfiasságának tetejét pusziltam meg, majd nyaldosni kezdtem, végül egész hosszát elrejtettem szájüregemben, sőt fogaimmal enyhén karcolgattam is a bőrt. Lay egyre jobban lihegett és morgott, ebből tudtam, hogy le kell állnom, különben elélvez nélkülem. Felmásztam szájához, hogy megajándékozhassam egy gyors puszival. Jó reflexeinek köszönhetően egy könnyed mozdulattal újra fölém kerekedett. Kezeivel megfogta mindkét lábamat, majd szétterpesztette őket. Mivel már kellőképpen kívántuk egymást, nem húzta az időt, egyből belém hatolt. Hirtelen ért akciója, enyhén megugrottam és felszisszentem a fájdalomtól. Bocsánatkérés jeléül egy lágy csókot kaptam tőle. Várt, amíg megfeszült izmaim megszokják ékességének nem éppen csekély méretét, s ellazulnak annyira, hogy mozogni tudjon bennem. Egészen lassú tempóval kezdett, amit hamar megunt, így gyorsítani kezdett. Lábaimat dereka köré csavartam, ezzel közelebb húzva magamhoz. Izzadt teste teljesen hozzápréselődött az ugyancsak izzadó enyémhez. A körülöttünk lévő levegő is megtelt a szex illatával, de nem törődtünk vele, csak egymásra koncentráltunk. Minden egyes mozdulatát ki akartam élvezni. Simogattam, valamint körmeimmel karcolásztam a hátán lévő bőrt, remélve, hogy még jobban beindítom és eljuttat a csúcsra. Minden úgy történt, ahogy én azt elképzeltem. Mikor meglelte érzékeny pontomat, melyet egy vékony, elhaló sikítással adtam tudtára, a tőle telhető leggyorsabb tempóba kapcsolt. Nem is kellett sokáig fáradozni, gyomrunkban megjelent a közelgő mámort jelző feszítő, mégis kellemes érzés, majd egymás nevét nyögve léptük át a mennyország kapuját. Teste erőtlenül hullott enyém mellé. Kapva az alkalmon, közelebb csúsztam hozzá, egyik karommal átöleltem, arcomat pedig mellkasába fúrtam. Egy pillanatra sem szeretném elengedni, mindig mellette akarok lenni. Ő is átkarolt engem izmos végtagjával, fejét pedig enyémre hajtotta. Egy puszit nyomott fejem búbjára, majd megköszörülve hangját, így szólt:
-Hát ez isteni volt.
-Örülök, hogy születésem óta melletted lehettem. –jegyeztem meg.
-Én is. Annak meg főleg, hogy nem adtad fel.
-Ha akartam, sem tudtam volna.
-Remélem ez a jövőben is így marad.
-Ebben 100%-ig biztos vagyok. Ugye te sem fogsz megunni engem?-kérdeztem félénken.
-Ilyenre ne is gondolj! Ígérem, egész életemben szeretni foglak, napról napra egyre jobban.-mondta, majd végig simított arcomon, s megcsókolt.

Xoxo(BaekTao)

Utálom azokat az időszakokat, amikor a reptereken kell várakozni. Hogy miért? A válaszom nem olyan egyszerű…
A nevem Byun Baekhyun. Az EXO nevű együttes egyik énekese vagyok. Munkámból adódóan rengeteg fellépésünk van, nem csak belföldön, hanem külföldön is, így elég gyakran kell utaznom bandámmal együtt. Biztosan azt hiszitek, hogy azért nem szeretem ezt, mert sokat kell várni és nem tudom mivel eltölteni az időt. Azonban nem így van. Gyötrődésem okozója egy bizonyos személy, méghozzá nem más, mint Huang Zi Tao. Külsejét leírva magas, fekete hajú, szeme alatt sötét karikák húzódnak, úgy néz ki, mint egy panda. Teste kidolgozott és sportos. Ezen kívül rengeteg dologban tehetséges. Gyönyörűen tud énekelni, valamint a sportokat is szereti, főleg a kungfut. Személyisége ennél jóval bonyolultabb. Hiába vagyunk már összezárva 1-2 éve, őszintén szólva nem mindig tudok kiigazodni rajta. Amikor az ember először találkozik vagy beszél vele, akkor kedves, kissé visszahúzódó, romantikus személyként könyveli el. Ám az idők során rádöbben, hogy nem teljesen így vannak a dolgok. Nyíltabbá válik, magabiztossága megnő, melynek köszönhetően előjön piszkálódó és őrületbe kergető énje. Ha velem van, akkor mindig ilyen. Bezzeg a többi taggal nem. Nem értem. Nem követtem el ellene semmi rosszat. Lehet, hogy egyszerűen nem vagyok neki szimpatikus. Hogy ne legyen probléma, igyekszem elkerülni.
Na, visszatérve a lényegre, most is a repülőtéren várakozunk. Karácsony alkalmából egy kis műsort fogunk előadni Kínában. Mivel még van egy óránk a gép megérkezéséig, elhatároztuk, hogy eszünk valamit. Chanyeol társaságában álltam meg egy bódé előtt. Hosszas gondolkozás után sikerült döntenünk és rendelnünk. Szerencsénkre hamar készen lett az étel. Helyet foglaltunk egy félreeső padon, ahol úgy gondoltuk, hogy nyugodtan teletömhetjük üres gyomrunkat. Azonban alig ültünk le, máris sorban szállingóztak oda a többiek, hogy kuncsorogjanak egy-egy falatot. Az első ember Kris volt, drága leaderünk, akinek nem lehetett nemet mondani. Először tőlem lopott egy falatot, majd Chanyeolhoz ment oda, ahol ott is maradt. Ezután Chen jött oda hozzám, őt is megszántam egy harapással. Többet azonban nem voltam hajlandó osztozni, gyorsan befaltam a maradékot. Gyors evésemnek köszönhetően fuldokolni kezdtem. Szemeimmel rögtön egy italautomata keresésére indultam. Mikor megláttam egyet, szélsebesen odaszáguldottam, bedobtam a megfelelő összeget, majd megnyomtam a gombot, hogy kijöjjön az életet adó folyadék. Csalódnom kellett, ugyanis az üveg útközben elakadt. Körbenéztem, majd sunyin megütöttem a szerkezetet. Az én erőm azonban meg sem kottyant a hatalmas gépnek. Legszívesebben belerúgtam volna egyet, de nem akartam lejáratni magamat az esetleges utánam leselkedő fanjaim előtt. Úgy döntöttem, feladom a dolgot és keresek valakit a tagok közül, aki megszán egy korttyal. Amikor megfordultam egy kajánul vigyorgó Taoval találtam szemben magam. Éreztem, hogy piszkálódó szándékkal jött oda hozzám, mégis megkérdeztem tőle két köhögés közepette:
-Segítenél?
-Mit kapok érte cserébe?
-Mit szeretnél?
-Xoxo.
Már megint kezdi. Az utóbbi időben folyton ezzel a szóval zaklat. Emlékszem a legelső alkalomra, mikor ezt mondta nekem. Kikerekedett szemekkel néztem rá. Azt hittem rosszul hallok, de meglátván komoly arcberendezését, tudtam, hogy nem szórakozik. Nem nagyon értettem, mit akart pontosan. Tudtommal nem vagyunk ennyire jóban, sőt kifejezetten nem kedvel… Próbáltam nem foglalkozni vele, mondogattam magamnak, hogy biztosan csak szekál, de minél többször mondja ezt, annál jobban zavarba ejt. Az ismétlődő alkalmak során sikerült megfigyelnem minden egyes mozdulatát. Rá kellett jönnöm, hogy nagyon szexi, ahogy néz, valamint ahogy húsos ajkaival kiejti ezt a négy betűt. Az utolsó alkalommal, meg most is késztetést éreztem arra, hogy tényleg adok neki egy puszit. Az utolsó pillanatban azonban mindig meggondoltam magam. Nem mertem megtenni. Most is így történt.
-Haha, nagyon vicces.-mondtam, majd megforgatva szemeimet, indulni készültem.
Tao azonban gyors reflexének köszönhetően megállított. Mindkét kezét felemelte arcom vonalában úgy, hogy nekitámaszkodott az automatának. Mozdulatának köszönhetően a szokásosnál közelebb került hozzám. Szerintem nem kell mondanom, mennyire kellemetlenül éreztem magam. Fogalmam sem volt, mit mondjak vagy tegyek. Egyszerűen lefagytam és bénán néztem rá. Lehet, hogy nem kellett volna, hiszen arca egyre közelebb jött enyémhez. Már csak pár centi választott el minket, amikor megállt és egy puszit imitálva cuppogott egyet felém. Ezután egy könnyed mozdulattal ellökte magát a szerkezettől és nevetni kezdett. Tényleg csak piszkált. Agyamban rögtön felment a pumpa, nem szólva hozzá kikerültem és visszasiettem a többiekhez. Nem sokkal később ő is csatlakozott hozzánk. Láttam, hogy kezében tartja az üveg vizet, amit eredetileg én akartam venni. Minden bűntudat nélkül csavarta le kupakját. Eközben észrevette, hogy őt nézem. Felém emelte az üveget, majd kacsintott, s végül pedig beleivott. Én mérgesen fordítottam neki hátat. Órámra néztem, remélve, hogy már nincs sok idő hátra és elmenekülhetek innét. Isten meghallhatta imámat, ugyanis negyed óra múlva már a gépen ültünk.
Napokkal később elérkezett a visszaút ideje. A Kínában töltött idő alatt Tao nem akciózott. Kezdtem azt megnyugodni, hogy végre elfelejtett és békén hagy. Ám mindezt a reményt hamar lerombolta, amikor újra a repülőtérre érkezve egy érdekes pillantást vetett felém. Úgy tettem, mintha nem vettem volna észre, de szerintem tudja, hogy sikeresen megijesztett. Igyekeztem messziről elkerülni, mindig odamentem valakihez beszélgetni, hogy véletlenül se maradjak egyedül. Tao azonban ügyes gyerek, mindent megold. Éppen a csomagjainkat adták le, nekünk addig várnunk kellett. Elég volt egy pillanat, amikor kibomlott cipőfűzőm miatt lemaradtam a többiektől, ő rögtön ott termett a semmiből. Védelmező árnyékként borult fölém, amíg én guggoltam. Lassan álltam fel, valamint néztem arcába. Kicsit hirtelen ért közelsége, de így legalább jobban szemügyre vehettem. Le se tudtam volna tagadni, mennyire jól nézett ki, még így is, hogy télikabátja szőrmés kapucniját fejébe húzta, ami eltakarta arcának nagy részét. Ő is pislogás nélkül nézett engem, mellyel sikeresen zavarba hozott. Nyelvem akaratlanul kibújt és végignyaltam ajkaimat.
-Xoxo.-szólalt meg végre Tao.
Ezzel az egy szóval lerombolta a köztünk felépült romantikus pillanatot. Arcomra egy grimasz ült ki, kezeimmel pedig megfogtam kapucnijának két szélét és összecsuktam, hogy ne lássam arcát. Ezután enyhén meg is löktem fejét, jelezve nem tetszésemet.
-Ez már nem vicces.-jelentettem ki komolyan.
-Legyek elég bátor és mondjam el neked? Ha ez a négy szó nem elég, akkor férfi leszek és cselekedetemmel fogom kimutatni.-mondta, majd kitárta karjait és szorosan megölelt.
Bátortalanul ugyan, de visszaöleltem.
-Téged akarlak.-suttogta fülembe.
Szavai hallatán elakadt lélegzetem. Tudtam, hogy amiket most mondott, az mind igaz. Könnyek szöktek szemeimbe. Most már értettem mindent, hogy mit miért tett. Bénának éreztem magam, amiért nem vettem észre és folyton kerültem. De a boldogság érzése erősebb volt bennem. Mérhetetlenül örültem, amiért nem adta fel, s felismerve ügyetlenségemet bevallott mindent.
-Adj nekem xoxo-t.-búgtam fülébe.
Meglepetésemre nem is kellett sokáig várnom. Azt hittem itt a repülőtér közepén nem meri megtenni, de tévedtem. Ajkait enyémekre nyomta és egy lágy puszit lehelt rájuk. Semmi sem érdekelte. Csak én. Attól a perctől fogva imádom a reptereket, ugyanúgy, mint magát Taot.

SHINee 8.rész-Get it

-Biztosan csak hasonlít. Szeretem az egyéniséget és törekszem is rá, hogy olyan cuccaim legyenek, amelyek másnak nem nagyon vannak.-magyarázta Key.
-Lehet félrenéztem vagy rosszul emlékszem.-mondta végül Jonghyun.
-Egyébként szeretném megköszönni, amiért eljöttél hozzám és gondoskodtál rólam.
-Ugyan, szívesen tettem.
Mielőtt Key bármit is mondhatott volna, telefonja újra csörögni kezdett. Ránézett a kijelzőre. Nagynénje keresi. Nem teheti meg, hogy nem veszi fel, de Jonghyun előtt...Mit tegyen!?
-Nem veszed fel?-kérdezte tőle Jonghyun.
-Ümm...nem fontos...-vakarta meg fejét Key.
~Életében most először teszi ezt meg.
Úgy érzi, rengeteg minden megváltozott életében, mióta megismerte Jonghyunt. És ez még csak a kezdet, ki tudja, mi lesz később. Bár nem szívesen gondol a jövőre, hiszen szörnyen meg fogja bánni, ha kiderülnek titkai...
-Ha nem lenne az, nem hívna ilyen kitartóan. Nekem úgyis mennem kell, megígértem, hogy nem maradok el sokáig.
-Hát akkor nincs mit tenni, el kell, hogy engedjelek. Majd találkozunk a suliban.
-Ajánlom is, hogy gyere!
-Ott leszek. Szia!-mondta Key, miközben kikísérte barátját.
-Szia!-integetett neki a fiú, majd eltűnt a lépcsőkön.
Ezután Key rögtön visszahívta nagynénjét. Hazugságának segítségével sikerült megúsznia az órákon át tartó szidalmazást. Egyébként is tudta, hogy azért keresték, mert haza kell mennie. Utált abban a puccos házban az illemek és szabályok fojtogató közegében lakni, de nem tehetett mást. Miután sikeresen magára öltötte ChoHee-féle ruháját, elindult a rémház felé. Egyre szomorúbb lett, ahogy maga mögött hagyta a számára normálisnak tartott környezetet. Viszont kicsit megkönnyebbült, mikor eltűntek a feléje irányuló furcsa, olykor ijesztő és kiéhezett tekintetek, majd felváltotta a gazdag negyed, valamint a hozzá hasonlóan öltözött emberek tömege. Mikor megérkezett, részt kellett vennie egy "családi" teázáson, csak ezután vonulhatott el szobájába. Ám ott sem kedvének megfelelően tölthette idejét, hanem idegen nyelvű könyveket kellett bújnia. Nehezen szokott hozzá ezekhez a dolgokhoz, de rájött, hogy jobban jár, ha hamar túlesik rajtuk. Későre járt, mire abbahagyta a tanulást. Gyors fürdés után bebújt hatalmas franciaágyába. Magányosnak érezte magát. Ekkor gondolatai rögtön Jonghyunra irányultak. Egy mosoly jelent meg arcán a mai napon történtek miatt. Hirtelen egy forró érzés csapta meg homlokát. Nem tudta, mi történik vele, de kellemes érzés volt. Olyan, mintha valaki megpuszilta volna. Ekkor szíve szaporán kezdett el verni, arca pedig lángvörösre lobbant. Izgatottsága és boldogsága miatt csak nagy nehezen tudott álomba esni. Másnap boldogan kelt fel, próbálta kizárni nagybácsija és nagynénje nem éppen kedves szavait. Eldöntötte, hogy ma jó kedve lesz, amit senki sem ronthat el. Miután elfogyasztotta reggelijét és összepakolta táskáját, autóba szállt, hogy iskolába menjen. A kapuban meglátta Jonghyunt. Arcára rögtön széles mosoly húzódott, szíve pedig felgyorsult. Mikor a fiú is megpillantotta őt, vidáman odaintegetett neki.
-Jó reggelt! Látom jó kedved van.-jegyezte meg.
-Jó reggelt! Igen, remek napom volt tegnap. Úgy érzem te sem panaszkodhatsz.-állapította meg Jonghyun.
-Lehetne még rajta fokozni.-mondta viccelődve ChoHee.
-Mondjuk egy randival?-nézett rá kérdőn a fiú.
Egy pillanatra lefagyott a hallottak alapján. Ez az egész most úgy jött le, mintha ő hívatta volna meg magát. De aztán gondolatban fejbe kólintotta magát és boldogan így felelt:
-Akár.
-Rendben, akkor mit szólnál hozzá, ha ma kihagynánk a sulit és helyette elmennénk valahova?
-Tessék?
-Csak nem félsz?-bökte oldalba a fiú.
-Nem, dehogy! Menjünk!-vágta rá gondolkodás nélkül.
Jonghyunnak nem is kellett több, megragadta a ChoHee karját, majd húzni kezdte maga után. A parkolóban álló autójánál állt meg. Sietősen betuszkolták magukat a járműbe, majd Jonghyun a lehető leggyorsabban el is hajtott. Egy öt percnyi néma csend után Chohee megszólalt:
-Hová megyünk?
-Hmm..meglepetés.
-Miért hiszi azt minden pasi, hogy a lányok szeretik a meglepetéseket?
-Mert így van.-felelte egyszerűen Jonghyun.
-És mi van, ha én más vagyok, mint az átlag?
-Jó emberismerő vagyok, tudom, hogy tetszeni fog a hely, ahová viszlek.
-Micsoda magabiztos valaki.
-Ez az egyik dolog, amiért ennyien odavannak értem.
Erre a kijelentésre mindketten felnevettek. ChoHee imádta, amikor a fiú flörtölt vele. Ilyenkor végre értékesnek érezte magát. Mondjuk Jonghyun mellett mindig minden problémáját elfelejti és ezáltal sikerül ellazulnia, valamint megnyílnia. Pár percig némán bámulta csak a fiú arcát, aki előre nézett és a vezetésre koncentrált. Mint mindig, most is remekül nézett ki. ChoHee nem tehetett róla, már az első perctől kezdve vonzódik hozzá és ez a vonzalom az idők során csak egyre jobban nő. Késztetést érez, hogy megérintse a mellette ülő bőrét, de mégsem meri megtenni. Valahogy olyan távolinak tűnik.
-Mi az? Mit nézel?-zökkentette ki gondolatai közül Jonghyun hangja.
-Semmit, csak azon tűnődöm, hogy hová viszel. Hiába próbálok rájönni, nem sikerül.
-Pár perc és ott vagyunk.
ChoHee izgatottan nézegetett kifelé az ablakon. Szemeit gyönyörű látvány csapta meg. A várost már réges-régen elhagyták, helyette hatalmas kukoricamezők terpeszkednek mindenfelé. Az egész hely olyan csendes és nyugalmas. Pont mint az az érzés, amit akkor érez, ha Jonghyun vele van. Az autó lefordult egy vékony ösvényen, majd egy hatalmas fa árnyékában állt meg. ChoHee izgatottan szállt ki a járműből. Lágy szellő csapta meg, melynek hatására barna, enyhén hullámos haja mozogni kezdett, ezzel csikizve felsőjéből kilógó vállait. Szippantott egy nagyot a friss levegőből, majd körbenézett.
-Meseszép.-jegyezte meg halkan.
-És ez még csak a kezdet.-halotta meg Jonghyun suttogó hangját fülénél.
A fiú megfogta kezét, majd vezetni kezdte. A vékony úton mentek tovább, egészen addig, amíg elértek egy kukoricamezőig. ChoHee megtorpant, majd kérdően Jonghyunra nézett.
-Ugye nem?
-De igen. Hidd el, megéri.-felelte a fiú, majd behatolt a nagyra nőtt kukoricák közé. Továbbra sem engedte el a lány ChoHee kezét és figyelt arra, hogy minden útban lévő levelet félresöpörjön előle. Percekig mentek a növények között, mire kiértek egy virágos mezőre. A rét közepén egy öreg, derekas fa állt, melynek egyik oldalra nyúló ágán egy autókerékből összeállított hinta lógott.
-Na hogy tetszik?-kérdezte Jonghyun.
-El sem hiszen, hogy létezik ilyen hely. Honnan tudod, hogy ez itt van?
-Kiskoromban sokszor jártunk itt édesanyámmal. Akkor még erdő volt a kukoricamezők helyén.
-Remélem tudod, hogy nagyon boldoggá tettél.
-A randi miatt?
-Is. De annak jobban örülök, hogy egy számodra fontos helyre elhoztál. Így jobban meg tudlak érteni.
Jonghyun válasz helyett elmosolyodott.
-Gyere, próbáld ki a hintát!-javasolta végül.
ChoHee boldogan elfogadta a meghívást. Még mindig egymás kezét fogva odasétáltak a fához. Mikor odaértek, kénytelen voltak elszakadni egymástól, hogy ChoHee helyet tudjon foglalni. Mikor felült, Jonghyun mögé ment és óvatosan meglökte.
-Igazán klassz.-kiabálta ChoHee.
-Kapaszkodj!-mondta a fiú, majd egyre jobban növelt a tempón.
-Ááá! Elég lesz!-sikoltotta a lány, mikor már úgy érezte, hogy elég magasan jár.
-Mit mondtál? Nem értettem!-viccelődött vele Jonghyun.
-Légy szíves állítsd le!-kérlelte szépen.
A fiú rögtön megfogta a kötelet, majd óvatosan leállította az ingó tárgyat. Ezután előre ment és kinyújtotta karját, hogy segítsen kiszállni ChoHeenak. Ám szándéka hamar megváltozott, mikor meglátta mosolygós arcát. Egyszerűen bámulatba esett. Mindent kizárt maga körül, csak őt látta. Még sosem látta egyik lány arcán sem ezt az őszinte boldogságot, amit most. Úgy érezte megtalálta a személyt, aki azért tudná szeretni, aki és nem azért, amije van. Kezeit ChoHee dereka köré fonta, ő pedig a fiú vállaira tette aprócska kezeit, ezzel könnyítve Jonghyun dolgán. Eközben végig egymás szemébe néztek. Mikor a ChoHee lábai földet értek, még mindig nem engedték el egymást. Jonghyun kapott az alkalmon, egyre közelebb hajolt a vele szemben álló arcához. Miután megbizonyosodott róla, hogy ChoHeenak esze ágában sincs elhúzódnia tőle, ajkait lágyan az ővére nyomta. Mindketten élvezték a helyzetet. Először szemeiket hunyták be, majd még közelebb húzódtak egymáshoz, elmélyítve ezzel első csókjukat. Mámorító érzés futott végig bensőjükben, mely sajnálotos módon megszűnt, mikor levegőhiány miatt elváltak egymástól. Nem kellett semmit sem mondaniuk, pontosan tudták, hogy mit érez a másik. Ez nem egyszeri fellángolás volt, hanem annál jóval több. Ezután szorosan megölelték egymást, majd még sétálgattak egy kicsit. Úgy tervezték, hogy az iskola végéig itt lesznek, de mivel az idő idő hűvösödni kezdett, kénytelenek voltak visszamenni. A visszafele út jóval rövidebbnek tűnt, mint az odafelé vezető. Még váltottak egy gyors csókot a folyosó egyik eldugott részén, majd elbúcsúztak egymástól. ChoHee a lánymosdóba vette útját, hogy átváltozzon Key alakjába. Ezenkívül írt egy sms-t Taeminnek, hogy találkozzanak valahol. Muszáj volt elmesélnie valakinek élete legboldogabb napját. Pár perc múlva már együtt kerestek egy üres termet a vörös hajú fiúval. Szerencséjükre a zeneterem éppen megfelelő volt.
-Mi történt? Ugye nem történt baj tegnap délután? És hol voltál ma délelőtt?-tette fel egymás után a kérdéseket Taemin.
-Nyugodj meg, nem rossz hírrel jöttem, hanem jóval.
-Hála az égnek! Úgy aggódtam, hogy elszúrtam valamit tegnap.
-Hát majdnem lebuktam, mert Jonghyun meglátta mindkét mobilomat és észrevette, hogy az egyik ChoHee-é. De sikeresen kimagyaráztam magam.
-És történt még valami?
-Ugye tegnap átjött hozzám, mert azt hitte, hogy tényleg beteg vagyok. Kedvesen ápolt, főzött nekem gyógylevest, sőt még altatódalt is énekelt, miközben az ölében feküdtem! Meg azt hiszem puszit is adott a homlokomra...
-Azt hiszed?
-Igen, mert már félig aludtam, de az is lehet, hogy álmodtam. Nem tudom... Na de a mai napom még jobb volt! Azért nem voltam suliban, mert Jonghyun randira hívott!
-Komolyan? Tök jóó!-ugrándozott Taemin.
-Igaz ChoHee személyében, de én nagyon örültem neki és remekül éreztem magam.-mesélte Key, közben pedig elpirult.
-Ajajj, történt valami olyan is?
-Ühüm...Jonghyun megcsókolt!-bökte ki Key.
Taemin álla majd leesett a döbbenettől, ám ez hamar elszállt és örömködve ugrálni kezdett barátjával együtt. Annyira belemerültek vidámságukba, hogy észre sem vették az időközben belépő Onewt, csak akkor, mikor makogva próbált kinyökögni egy kérdést:
-J-jól hallottam?
A két jómadár rögtön abbahagyta az ugrálást, valamint kővé dermedt, miután felismerték helyzetüket. Ijedten és segélykérően néztek egymásra.
~Ennyit arról, hogy senki sem ronthatja el a napomat...ha más nem, akkor én magam sodródom bajba.-gondolta magában Key.

When you're in love, death worth it(OS)

A szerelem a leggyönyörűbb, de egyben legbonyolultabb dolog a világon. Az én helyzetemre valóban mindkettő igaz. A világ legboldogabb emberének érzem magam, hiszen megtaláltam az igazit, aki viszont szeret engem. Ám akad egy kis apróság. A személynek, akit ennyire szeretek, sajnos sötét múltja van. Barátom kezdettől fogva őszinte volt velem, előre figyelmeztetett. Eleinte nem értettem, miről beszél, de az idő alatt, amit együtt töltöttem vele, a dolgok kezdtek bonyolulttá válni. Emlékszem az egész azzal kezdődött, hogy szerelmemnek rossz kedve volt. Kicsit haragosabb lett, néha még apró dolgokon is irtóra felhúzta magát. Azt hittem munkájával van gondja, de tagadta, így hittem neki. Nagyon makacs tud lenni, tudtam, hogy hiába faggatom, ha nem akarja, úgy sem mondja el. Furcsa viselkedését névtelen telefonhívások követték. Egy nap többször is keresték. Nekem akkor tűnt fel a dolog, amikor nem vette fel folyamatosan csörgő mobilját, helyette inkább kikapcsolta. Óvatosan rákérdeztem, ki az, ám megint csalódnom kellett, nem kaptam választ. A következő hónapokban sokszor későn jött haza. Azt mondta sok munka. Hittem neki. Azonban egy idő után furcsálltam a dolgot. Véletlenül összefutottam egyik munkatársával és kiderült, hogy kedvesem hazudott nekem. Szomorú voltam és csalódott. Azt hittem szeretjük egymást annyira, hogy mindent elmondunk a másiknak, ha jóról, ha rosszról van szó. Biztos voltam benne, hogy nem haragudnék rá és ki tudnánk találni valami megoldást. Sokat rágódtam a dolgon. Lehet, hogy csak meg akar védeni, azért nem mond semmit. Bíztam benne annyira, hogy nem csal nem meg, hanem valami másról van szó. Egy nap, mikor egyedül voltam otthon, csöngettek. Mikor kinyitottam az ajtót, két öltönyös férfi állt ott. Páromat keresték. Mondtam, hogy nincs itthon. Nem hittek nekem, engedély bejöttek a lakásba és körbenéztek. Mérhetetlenül dühös lettem, kiabáltam, hogy hívom a rendőrséget, ha nem távoznak. Erre kicsit megijedtek és távoztak. Itt már sejtettem, hogy valami nem stimmel szerelmemmel, azonban nem mondtam el neki, hogy keresték. Nem akartam még jobban felzaklatni. Pár nappal később összeverve jött haza. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Aggódtam érte és tudni akartam, hogy mi folyik a hátam mögött. Sírva könyörögtem neki, hogy avasson be a részletekbe. Könnyeim hatással voltak rá. Ha nem is mindent, legalább egy keveset elárult az ügyből. Nekem ennyi pont elég volt. Amikor nem volt otthon, rögtön kutakodni kezdtem utána. Rosszul éreztem magam, hogy ezt kell tennem, de úgy éreztem, nincs más választásom. Nehezen jutottam egyről a kettőre, azonban eszem ágában sem volt feladni. Minden egyes ráérő percemet arra szántam, hogy rájöjjek az igazságra. Fáradságom végül elérte célját. Teljesen ledöbbentem azon, amit találtam. Barátom önhibáján kívül volt ebben a durva helyzetben. Az egészről apja tehet, aki már nem élt. Maga után hagyott egy csomó, lerendezetlen ügyet, sőt nem kevés embernek tartozott. Most már értettem, miért próbált ilyen keményen és sokat dolgozni társam. Sajnáltam szegényt, hogy ekkora teher nyomja vállait. Igaz, nem értettem, hogy miért nem mondta el nekem mindezt, de nem tudtam rá haragudni. Túlságosan szeretem őt. Elhatároztam, hogy segítek neki. Fogalmam sem volt, hogyan kezdjek neki. Napokon keresztül kattogott az agyam. Ilyen esetben az ember rögtön felhívja a rendőrséget. Én viszont nem mertem. Tudtam, hogy ezzel csak árthatok. Szerény személyem viszont édes kevés volt ennek a piszkos ügynek a megoldásához. Reménytelenül vergődtem tehetetlenségemben. Szerelmem észrevette letörtségemet, kedvesen próbált vigasztalni. Szerintem érezte, hogy miatta van ez az egész. Egy randival akarta jóvá tenni. Sokat kellett győzködnie, de végül belementem. Álmomban sem gondoltam, hogy ez a nap lesz életem legrosszabb napja. Az első pár órában még rendben ment minden, de egy idő után furcsa érzés tört rám. Mintha valaki követne minket. Óvatosan körbenéztem, de nem láttam senkit. Paranoiám azonban csak nem akart elmúlni. Mikor egy kávézóban ültünk és kedvenc italunkat fogyasztottuk, megpillantottam egy kamerás férfit. Egyből tudtam, hogy igazam volt és ő az, aki követett minket. Nem szóltam szerelmemnek, nem akartam elszúrni jókedvét. Viszont le kell állítanom azt a pasast. Mosdóba menős szöveggel kivágtam magam barátomnál, majd a férfi felé indultam. Azonban mire odaértem volna hozzá, a semmiből előugrott még négy öltönyös férfi. Ez páromnak is feltűnt, rögtön odasietett hozzám, megragadta csuklómat és futni kezdtünk. Mikor hátrapillantottam, láttam, hogy a nyomunkban vannak. Kétségbeesetten próbáltam lépést tartani barátommal, akinek arcán szintén a tehetetlenség jelei mutatkoztak.  Egy szűk utcában, egy hatalmas konténer mellett sikerült leráznunk őket. Ezután hazaindultunk, út közben pedig szerelmem mindent elmondott nekem. Úgy csináltam, mint aki semmi sem tud az egészről és csendben végighallgattam. Miután befejezte mondandóját, sűrű bocsánatkérésbe kezdett. Próbáltam megnyugtatni, amennyire tudtam. Mondtam neki, hogy szeretem és örökké mellette fogok állni, bármi történjék is. Hazaérve rögtön előkaptuk bőröndjeinket és őrült sebességgel kezdtünk el pakolni. Tudtuk, hogy nincs sok időnk, bármelyik percben idejöhetnek lakásunkhoz. Már elhagytuk a házat, éppen a taxira vártunk, ami kivisz minket a reptérre, mikor felbukkantak. Kedvesem gondolkodás nélkül betuszkolt az időközben megérkező taxiba, majd elhadarta, hogy én menjek előre, majd utánam jön. Nagyon nem tetszett ez az ötlet. Semmi esélye sincs négy, kigyúrt, ki tudja milyen fegyverrel rendelkező alakok ellen. Tennem kell valamit. Most már úgy éreztem, a rendőrség felhívása az egyetlen megoldás. Remegő kézzel tárcsáztam a számot, majd egyre jobban elhaló és sírásba torkolló hangon igyekeztem elmesélni mindent. Azt mondták rögtön útnak indulnak, de ez sem nyugtatott meg. Féltem, hogy nem érnek ide időben. Teljesen bepánikoltam, gondolataim nem voltak tiszták. Egy hangos kiáltással leállítottam a taxit, kiugrottam belőle, majd futni kezdtem oda, ahol utoljára láttam életem értelmét. Messze jártunk már, rengeteget kellett futnom. Nem éppen kitartásomról vagyok híres, de most semmi sem érdekelt, csak az, hogy újra láthassam szerelmemet. Össze-vissza futkoztam a szűk utcákon, de sehol sem találtam. Már éppen azon voltam, hogy nekiálljak kiabálni, mikor megpillantottam két öltönyös férfit. Abban a pillanatban követni kezdtem őket. Reméltem, hogy elvezetnek páromhoz. Igazam is lett. Azonban a látvány, ami fogadott, szörnyű volt. Kedvesem kimerülten lihegett egy sarokba beszorítva. Két férfi állt előtte, az egyik egy pisztolyt szegezett rá. Azt hittem ott helyben elájulok, olyan rosszul lettem. Fogalmam sem volt, mit tehetnék. Csak dühöngeni tudtam magamban, miért nem kértem előbb segítséget a rendőrségtől. Könnyeim utat törtek maguknak arcomon, nem láttam tisztán, viszont cselekednem kellett. Láttam, hogy a férfi hamarosan meg fogja húzni a ravaszt. Futásnak eredtem szerelmem irányába. Semmi erő sem volt lábaimban, de tudtam, hogy meghal, ha nem érek oda. Összeszedtem minden maradék erőmet, majd egy rugaszkodással párom elé vetettem magam. Éppen időben. A ravasz abban a pillanatban kattant, a golyó egyenesen felém repült, majd mellkasomba hatolt. Égő, maró érzés telítette meg testemet, majd a kínzó fájdalom is megjelent. Lábaim nem bírták tovább, összerogyva hullottam szerelmem karjaiba. Fejemet a fájdalom irányába fordítottam. Láttam, ahogy fehér ingem lassan vörösbe vált. Ezután kedvesem arcára néztem. Döbbent arckifejezését eltorzult arca váltotta fel. Teljes torkából ordítani kezdett, hogy miért tettem ezt? Folyamatosan beszélt hozzám, kérte, hogy tartsak ki, könyörgött, hogy ne hagyjam el.  Próbáltam kéréseit teljesíteni, de nagyon nehezen ment. Szemeim nehezedni kezdtek, éreztem, hogy nincs sok időm hátra. Fél füllel hallottam a háttérben szirénázó rendőrautót, majd kaptam az információkat, hogy sikeresen elkapták az öltönyös embereket. Sajnáltam, amiért nem jutott eszembe jobb ötlet és fájdalmat okozok neki, de boldog is voltam, hiszen olyasvalakiért halok meg, akit teljes szívemből szeretek. Utolsó erőmmel felemeltem karomat, közel húztam magamhoz arcát és egy forró búcsúcsókot nyomtam ajkaira. Ezután kinyögtem még egy halk szeretleket, majd hallottam, hogy ő is kimondja. Ez volt az utolsó, amire emlékszem, ezután minden elsötétült.

Társkereső 10.rész

Hoon szemszöge:

Végre elérkezett a Hoon számára várva várt nap. Az éjjel nem sokat tudott aludni, annyira izgult. Ám amikor sikerült mély álomba zuhannia, akkor meg egy remek álom fogadt. Röviden összefoglalva kibékült Donghoval és boldog párkapcsolatban éltek utána. Korán felkelt, hiszen rengeteg dolgot kellett elintéznie. Ki kell díszítenie a kibérelt kávézót, magát is rendbe kell szednie és végül valami értelmes szöveget sem ártana kitalálnia. Ezer röpködő gondolattal fejében indult meg a konyha felé, hogy magába tuszkoljon valami reggelit. Nem volt étvágya, de energiára volt szüksége, hogy túlélje a napot. Szerencséjére a helyiség üresen várta, így nyugodt lélekkel mozoghatott és pakolászhatott. Negyed óra alatt elintézte tennivalóit. Következő célja a fürdőszoba volt. Már csak pár lépés választotta el, mikor egy ajtónyitódást csapta meg fülét. Felkapta fejét és rögtön meglátta, hogy Dongho szobájának ajtaja tárult ki. Kétségbeesetten futott be a fürdőbe és rejtőzött el a kádban. Nem értette magát, miért menekült el. Ez nevetséges. Ám amikor meghallotta, hogy a  kis maknae belépett a helyiségbe, lábai remegni kezdtek, sőt levegőt sem mert venni. Behunyta szemeit és imádkozni kezdett, hogy társa ne fürödjön. Először csend volt, aztán fogmosás hangjaira lett figyelmes. Mikor azzal végzett, halk susogást lehetett hallani. Hoon nem tudta mire vélni a zajokat, így óvatosan kikukucskált a függöny mögül. Nem kellett volna, ugyanis egy meztelen Donghoval találta szemben magát. Szemei hatalmasra kerekedtek a váratlan látványtól, teste többi része, valamint végtagjai pedig mozdulatlanokká váltak. Egyetlen mozgó testrésze a két lába között található tájék volt. De nem volt ideje ezzel sem foglalkozni, ugyanis barátja megindult a kád felé. Szíve hevesen kezdett el verni, agyában csak úgy cikáztak a kérdések, hogy mit csináljon, mit mondjon, miért áll ott. Semmi értelmes nem jutott eszébe, feladta a gondolkodást. Életét a sors kezére hagyta.
-Donghooo!-hallotta meg Eli kiabáló hangját, melyre a maknae megtorpant.
-Mi az?-szólt vissza neki a függöny túloldalán álló árny.
-Ide tudnál jönni egy pillanatra?
-Éppen fürdeni készülök. Nem ér rá később?
-Nem! Veszek neked kaját később, csak gyere!
-Oké, megyek.-felelte Dongho, majd megfordult és elment.
Honnak óriási kő esett le a szívéről. Egy hosszú sóhaj hagyta el ajkait. Azonban alig telt el pár másodperc és a helyiség ajtaja becsapódott. A fiú ismét megdermedt. Azt hitte lesz ideje kimenekülni, de ezek szerint tévedett.
-Ez nem ééér! Nyisd már kii!-dörömbölt Dongho az ajtón.
~Itt meg mi történt?-tűnődött Hoon.
-Hehe! Majd ha végeztem, visszajöhetsz.-mondta Eli közeli hangja.
Eközben egy árnyék közeledett Hoon felé, amely habozás nélkül tépte el a függönyt. Hoon tehetetlenül nézett szembe a most már feltűnő személlyel.
-Ááá! Jézusom! Hoon, te meg mi a francot csinálsz itt?-ordibált rá egy meglepődött galamb.
-Eli!-borult a nyakába egy megkönnyebbült Hoon.
-Jól vagy?-tolta el magától a pucér Eli társát.
Honnak csak ekkor esett le, hogy barátja testét semmi sem takarja.
-Öhm..izé..már megyek is..-makogta Hoon.
-Megköszönném.-felelte a még mindig értetlen arckifejezésű Eli.
Hoon már nem is nagyon hallotta társa utolsó szavait, úgy iszkolt ki a fürdőből. Útközben természetesen összeütközött Kevinnel, aki rögtön hisztizni kezdett, hogy miért volt ott bent, amikor Eli meztelen és azt csak ő láthatja. Hoon röviden elhadarta, hogy csak fogat mosott, mert siet. Ami történetesen tényleg igaz. Miután lerázta Kevint, rögtön szobájába menekült, ahol a lehető leggyorsabban felöltözött, hogy minél előbb elhagyhassa ezt a házat. Az ajtóban azonban ismét akadályba ütközött. Soohyun állt ott Donghoval egyetemben.
-Te is menni készülsz?-nézett rá a vezető.
Hoon csak bólintott.
-Remek, akkor elkísérheted Donghot bevásárolni.-jelentette ki Soohyun nyugodtan.
Hoon és Dongho is lesokkolva nézett a leaderre, majd ezt követően egymásra. Mielőtt még tiltakozhattak volna, Soohyun készségesen kitolta őket az ajtón. Nem volt más választásuk, együtt kell menniük. Régen ugyanezt boldogan vállalták, mindig keresték az alkalmat, hogy kettesben lehessenek. De most egészen más a helyzet. Az egész olyan erőltetett… Egy szót sem szóltak egymáshoz, néma csendben indultak meg a lift felé. Dongho megnyomta a hívógombot, melynek hatására kinyíltak az ajtók. Egyszerre léptek be az alig pár négyzetméteres, kocka alakú szállítóberendezésbe. Az ajtók becsukódtak, majd a szerkezet lassan elindult lefelé.

Dongho szemszöge

Nem elég, hogy Eli már korán reggel szívózik velem, Soohyun rátesz egy lapáttal. El akartam menekülni otthonról, hogy felkészülhessek a délutáni találkozóra és végre véget vessek életem legnagyobb rémálmának, de ez sem sikerül. A számomra legfontosabb emberrel vagyok összezárva egy hangyányi kis térségbe.
~Lehet ennél jobb!? Hát persze, hogy lehet…
A lift hangos kattanásokat kezdett kiadni magából, majd ijesztően rázkódni kezdett. Reméltem, hogy csak egy pillanatnyi zavar és minden rendben lesz, de sajnos nem így történt. Az aprócska lámpa, ami a fejünk fölött égett, zizegni, majd villogni kezdett, mígnem kialudt és sötétség borult ránk. A szerkezet kifúló hangon állt meg.
Hallottam, ahogy Hoon matat mellettem, valószínűleg az üzemfalon lévő gombokat nyomogatta idegesen, melyek nem működtek.
-Ilyen nincs!-mondja mérgesen, majd belerúg egyet a lift falába.
Erre a mozdulatára a kabin enyhén libegni kezd. Tudni kell rólam, hogy nem szeretem a bezártságot. Percek kérdése és rosszul leszek. Ilyenkor mindig hozzábújok az egyik taghoz és megnyugtat. Ám a mostani helyzetemben ezt nem tehetem meg. Egyedül kell átvészelnem ezt a hosszú és szenvedésekkel teli időtartamot. Már a gondolattól bepánikoltam. Éreztem, ahogy izzadságcseppek gyűlnek homlokomon, valamint halántékomon, majd lassú ütemben gurulnak lefelé bőrömön. Mellkasom egyre gyorsabban mozgott fel-le irányban, légzésem egyre szaporább lett. Kezemet arcomhoz emeltem, hogy elrejtsem félelmem jeleit. Lábaim hirtelen gyengék lettek, így le kellett guggolnom. Mozdulatomra a lift ismét enyhe mozgásba kezdett.
-Dongho?-szólított meg alig hallhatóan Hoon.
-Hm?-ennyi jött ki belőlem.
-J-jól vagy?-kérdezte.
-Mhm.-dünnyögtem újra.
Válaszom azonban nem volt valami meggyőző és ezt szerintem Hoon is észrevette. Tudtam, hogy hamarosan megint megszólal, de mielőtt megtehette volna, egy újabb kattanás hallattszott, majd ezt követően a lift újabb métereket zuhant lefelé. Az egész dolog hirtelen jött, Hoon pedig nem kapaszkodhatott, mert teste nekizuhant a kabin falának. Dongho egy apró nyögést vélt felfedezni barátja szájából. Nem törődve azzal, hogy rosszban vannak, rögtön aggódni kezdett.
-Hoon, jól vagy? Nagyon megütötted magad?
-Ne aggódj, még egyben vagyok.-jött a válasz.
Donghonak ez volt az utolsó csepp a pohárban. Mostanra már egész teste remegett a félelemtől és millió gondolat cikázott fejében. Nem bírta tovább, halkan szipogni kezdett. A következő dolog, amit észlelt, az két izmos kar dereka körül. Hoon átölelte.
-Nem kell félned, itt vagyok.-suttogta fülébe.
-Le fogunk zuhanni?-kérdezte a maknae.
-Nem akarok neked hazudni, szóval bármi megtörténhet. De remélem, hogy időben ránk találnak és nem lesz semmi bajunk.-felelte Hoon.
-Nem akarok meghalni.-zokogta Dongho.
-Én sem.
-Főleg nem úgy, hogy nem szeretsz.
-Ne butáskodj! Nagyon jól tudod, hogy szeretlek!-mondta Hoon.
-Ezt most csak azért mondod, hogy jobban érezzem magam?-kérdezte Dongho továbbra is sírva.
-Figyelj rám kérlek! Ezen a világon téged szeretlek a legjobban! Tiszta szívből! Tudom, már régen be kellett volna vallanom, de gyáva voltam. Féltem, hogy te nem érzel így irántam és tönkreteszem a barátságunkat. Azt pedig semmiképpen sem akartam.-bukott ki minden Hoonból.
-Akkor miért utasítottál el, amikor megcsókoltalak?
-Mert hülye voltam! Úgy éreztem, sőt még mindig, hogy sokkal jobbat érdemelsz nálam. Egy olyan embert, aki nem bánt meg soha.-válaszolta Hoon.
-De nekem nem kell senki más rajtad kívül! Mindig jóban akartam veled lenni! Utálom ezt a helyzetet, hogy rosszban vagyunk, nem beszélünk egymással, nem látjuk egymást! Ennek az egésznek az a hülye chates oldal a hibája! Na meg persze Eli, akitől származik az ötlet!-beszélt össze-vissza Dongho.
-Nyugodj meg, így nem értek semmit.-próbálta leállítani Hoon.
-Amikor hazautaztál a szüleidhez, játszottunk. Eli kitalálta, hogy a vesztesnek regisztrálnia kell egy chates oldalra lányként és megismerkedni egy sráccal, akivel majd találkozni kell. Aztán írtál te és megbeszéltük a találkozót. Amikor rájöttem, hogy te vagy az, elmenekültem. Nem mertem bevallani, hogy én vagyok a Nyuszilány. Nem akartam tönkretenni az életedet, de sajnos sikerült. És ezzel együtt az enyémet is. Rájöttem, hogyha te szomorú vagy, akkor én is, ha boldog vagy, akkor én is. Egyszerűen beléd szerettem. Próbáltam kiszeretni belőled, hogy újra boldog életed lehessen, de nem ment. Szeretlek, érted!? Szeretlek!-kiabálta Dongho.

Hoon szemszöge:

Figyelmesen hallgattam Donghot, ahogy kiad magából mindent. Szörnyen éreztem magam, amiért ennyi nehézségen ment át miattam. És ami még rosszabb, hogy mindenért magát okolja. Pedig nem csak ő a hibás, én is ugyanúgy vétkes vagyok. Könnyeim akaratlanul folyni kezdtek. Nem szakítottam félbe, megvártam, amíg végzett. Mikor már csak azt hajtogatta, hogy szeret, nem bírtam tovább. Kezeimmel közrefogtam arcát, mélyen szemeibe néztem, majd egy gyors mozdulattal megszüntettem a köztünk lévő távolságot. Ajkaimat vadul rátapasztottam övére. Szenvedélyes csókcsatába kezdtünk, melyben levezettük minden haragunkat, valamint bánatunkat. Mikor levegőhiány miatt elváltunk egymástól, csak némán bámultuk egymást.
-Sajnálok mindent. És ha már ott tartunk, hogy mindent elmondunk egymásnak, akkor tudnod kell azt is, hogy ezt az egész kibékülős dolgot nem így terveztem. Én írtam neked egy másik felhasználóval, hogy találkozzunk a kávézóban. Meglepetést akartam neked szerezni.-szólaltam meg végül.
-Tényleg?-kerekedtek ki a maknae szemei.
-Ühüm. De azt hiszem jó ez így is.-jegyezte meg Hoon egy mosollyal.
-Szerintem is.-értett egyet Dongho, majd egy újabb csókba invitálta Hoont.
Ez most sokkal gyengédebb és romantikusabb volt. Minden egyes percet kiélveztünk egymás szájüregének felfedezésével és édes nyelvének nyaldosásával. Lassan felálltunk, melynek hatására még közelebb kerültünk egymáshoz. Testünk minden pontja összepréselődött, éreztük egymás levegővételeit és a nadrágunkban éledező férfiasságainkat is. Óvatosan a falhoz nyomtam Donghot, majd elváltam ajkaitól és nyakára hintettem apró csókokat, mire halk nyögések hagyták el száját. Ki tudja, meddig mentünk volna még el, ha a liftben lévő villany nem kapcsolódott volna fel. Ezt követte az ismerős csilingelő hang, majd a liftajtók kitárultak. 5 aggódó tekintetű emberke tárult a szemünk elé, akik nem voltak mások, mint csapattársaink. Ijedten és zavartan röppentünk szét Donghoval, remélve, hogy a többiek nem látták e mozdulatunkat. Ám túl egyszerű lenne, ha végre valami úgy sülne el, ahogy azt szeretnénk. Az aggódó tekintetek pillanatok alatt eltűntek és kajánul vigyorgó arckifejezések váltották fel őket.
-Látjátok, én megmondtam, hogy nem kell aggódni értük.-bökte oda Eli.
-Mikre nem jó egy lift…-jegyezte meg Kiseop huncutul AJ-re pillantva.
-Na jól van gyerekek, ebből elég! Örülünk, hogy együtt vagytok, meg minden, de irány az edzőterem!-szakította félbe őket Soohyun.
-Ajj ne máár! Ugye ezt nem gondoltad komolyan?-nyafogott Kevin.
-A lehető legkomolyabban gondoltam. Sipirc!-mutatott a kijárat felé a vezető.
Hoon és Dongho, miután lopva egymásra moslyogtak, néma csendben elindultak az edzőterem felé.
Pár hét múlva megjelent a U-Kiss legújabb lemeze, óriási sikerrel, a dormban pedig minden újra a régi lett. Eli folyton piszkálta a többieket, Kevin mindenen nyafogott, Kiseop a lehető legkisebb dolgokon megsértődött, AJ őt próbálta kiengesztelni a saját módszereivel, Soohyun pedig kiabálva igyekezett rendet tenni eszetlen bandatagjai között. Ami pedig a Donghot és Hoont illeti, hát igen…a többiekkel nem igen törődve, békésen élik szerelmes mindennapjaikat.

Junho(2PM) +18 oneshot

Mindennél jobban

Fáradtan, de mégis izgatottan szállsz ki a repülőgépből, mely most landolt szülőhazádban, Szöulban. Két évvel ezelőtt hagytad el szeretett városodat egy fontos munka miatt. Először nem is akartál elmenni, mert úgy érezted mindened megvolt: család, barátok, munka és a nagy Ő. A többiek természetesen nem értették meg döntésedet és egész nap azzal zaklattak, hogy fogadd el az ajánlatot és utazz el. Sokáig kitartottál velük szemben, de végül beadtad derekad. Nehezen és fájó szívvel, ám magad mögött hagytál mindent. Emlékszel, még pár könnycsepp is végiggördült arcodon, mikor szerelmed kíséretében a repülőtéren álltál, hogy búcsút vegyél tőle. Már egy éve együtt voltatok és ennek köszönhetően rendesen kiismertétek egymást. Minden napotok boldogságban telt el, nem is veszekedtetek soha. Néha elgondolkoztál rajta, hogy ez nem is normális. Féltél, ha egyszer összevesztek, az olyan csúnya lesz, hogy kénytelenek lesztek elválni egymástól. Nem akartad ezt. Tudtad, hogy kimondhatatlanul szereted párodat és egész életedet vele szeretnéd leélni. Ezért sem szerettél volna elválni tőle. Főleg nem 2 évre. Az rengeteg idő. Addig bármi megtörténhet. Bíztál benne, de akkor is megfordult fejedben, hogy simán betoppanhat egy náladnál sokkal szebb és érdekesebb személyiségű lány, aki könnyen elcsavarhatja eszét. Szorosan átölelted, arcodat pedig mellkasába fúrtad. Nem akartad elengedni. Ő is derekad köré fonta izmos karjait, ezzel biztatva, hogy minden rendben lesz, jól döntöttél. Mikor bemondták, hogy géped pár percen belül elindul, kénytelenek voltatok elválni egymástól. Utoljára mélyen egymás szemébe néztetek, majd egy forró csókban olvadtatok össze. Mielőtt végleg elengedett volna, ezt súgta füledbe:
-Remélem tudod, hogy mindennél jobban szeretlek és sosem foglak elhagyni. Minden nap gondolni fogok rád, két évvel később pedig, mikor visszatérsz, pontosan ugyanitt fogok rád várni.
Ezek a szavak csengtek most is fejedben. Valamint ezektől voltál olyan izgatott.
~Vajon tényleg ott fog várni rám?
Remegő lábakkal haladtál a hely felé, ahol utoljára láttad őt. Tenyereid izzadtak. Bal kezeddel gurulós bőröndödet húztad. Szorosan fogtad fülét az izgalomtól. Másik kezeddel a szemedbe hulló hajtincsidet tűrted el. Már azon a hosszú folyosón tartottál, mely odavezet a hatalmas hallba, ahol szerelmed állítólag vár rád. Nyomó érzést éreztél mellkasodban, melynek hatására alig kaptál levegőt. Úgy érzed, mindjárt elájulsz. De mielőtt ez megtörténne, kilépsz az óriási, fényes helyiségbe. Emberek tömkelege futkos fel-alá. Furcsa módon kínosnak érzed, hogy te vagy az egyetlen, aki egy helyben áll. Szemeid gyorsan mozognak jobbra-balra, hogy minél előbb megtalálják a számodra legfontosabb személyt. Lassan fordítod fejedet abba az irányba, ahol megígérte, hogy várni fog rád. És tényleg ott áll valaki. Mivel messze vagy, nem veheted biztosra, hogy Ő az. Lassan elindulsz és egyre közelebb haladsz. Már csak pár méter választ el célodtól, mikor felismered Őt. Háttal áll neked, Ő nem vesz észre téged. Szemeid könnybe lábadnak a meghatódottságtól. Nem tudod elhinni, amit látsz. Azt hitted, hogy ilyenek csak a mesékben léteznek. Gondolkodásodból életed értelmének hirtelen mozdulata zökkent ki, ugyanis megfordult. Rögtön észrevett. Egy hatalmas mosoly húzódik arcára, majd kitárja izmos karjait. Te gondolkodás nélkül engeded el bőröndöd fogantyúját, majd futásnak eredsz. Mikor odaérsz hozzá, karjaiba veted magad. Nem kell sokat várnod és kezei derekad köré fonódnak. Szorosan magához húz és perceken keresztül csak ölelitek egymást. Könnyeid most már patakokban csordogálnak le arcodon, de nem a meghatódottságtól, hanem az örömtől. Mindent kizársz magad körül, semmi sem érdekel, csak te létezel és Ő. Érzed, ahogy óvatosan eltol magától. Azért csinálja, hogy jobban szemügyre vehessen. Csillogó szemekkel néz rajtad végig, majd felemeli kezeit és tenyereit arcodra helyezi. Lassan végigsimítja bőrödet hüvelykujjaival. Érintésére egész tested megremeg. Hiányzott érintése. Ennél jobban csak forró csókjára vágytál. Mintha olvasna gondolataidban, közelebb hajol feléd, majd ajkait tiédre tapasztja. Két év után isteni érzés. Talán még a nevezetes első csóknál is édesebb. Levegőtök már fogytán van, de nem foglalkoztok vele. Mindketten régóta vágytatok erre a pillanatra. Most megkaptátok, így rendesen kihasználjátok. Érzitek, ahogy a levegő felmelegedett körülettetek. Most van itt az idő, hogy leálljatok. Fájó szívvel ugyan, de elváltok egymástól. Egy nagy levegővétel után végre megszólalsz:
-Őrülten hiányoztál.
-Te is nekem.
-Junho…szólítod meg, miközben le sem veszed róla szemeidet.
-Hm?
-Szeretlek!
-Én annál is jobban! Nem is tudod elképzelni, mennyit szenvedtem nélküled. Minden egyes nap csak rád gondoltam és azt kívántam bárcsak itt lennél velem. De tudtam, hogy egy napon visszatérsz és ez erőt adott.
Nem találtál megfelelő szavakat, így helyette egy apró puszit nyomtál dús ajkaira. Ő csak elmosolyodott cselekedeten, majd így szólt:
-Ideje hazamenni.
-Rendben.-mondtad, majd kézen fogva elindultatok bőröndöd felé.
Udvarias fiú lévén nem engedte, hogy te cipeld azt, ő maga vette kezébe és vitte egészen az odakint parkoló autójáig. Miután kinyitotta neked az ajtaját és segített beszállni, bőröndödet bepakolta a csomagtartóba, végül maga is beszállt a járműbe. Beindította a motort, de még mielőtt elindultatok volna, adott egy gyors puszit arcodra. Ezután a lehető leggyorsabban hazafelé vette az irányt. Nem is telt bele fél órába és megérkeztetek közös házatok elé. Mivel két éve nem jártál itthon, egy kis ideig elidőztél annak bámulásában. Csak akkor indultál meg befelé, mikor Junho óvatosan megpaskolta fenekedet. Mikor beléptetek az ajtón, egy hatalmasat szippantottál a levegőbe.
-El sem hiszem, hogy újra itthon vagyok.-mondtad boldogan.
-Pedig ideje felfognod.-ölelt át hátulról szerelmed.
Érezted, ahogy arcát nyakadba fúrja. Először levegővételének csiklandozását majd puha ajkait vélted felfedezni vékonyka bőrödön. Testeden rögtön végig futott a libabőr. Mosolyogva fordultál szembe vele. Kezeidet felvezetted kidolgozott mellkasán. Ő is mosolyogva, valamint kiéhezett szemekkel nézett rád. Szexin megnyalta szája szélét. Értetted, hogy mire céloz. Te is kívántad őt, így karjaidat nyaka köré fontad ezzel közelebb férkőzve hozzá. Közelségeteket kihasználva, rögtön megtámadta ajkaidat, tenyerei pedig fenekedre csúsztak. Először csak simogatta őket, majd ahogy a csókotok is egyre szenvedélyesebb lett, kezeinek is szabad utat engedett és jól megmarkolta formás hátsódat. Akciójára egy enyhe nyögés hagyta el szádat. Nem is kellett neki több, egy gyors mozdulattal ölébe kapott. Lábaidat dereka köré csavartad, megkönnyítve ezzel a dolgát. Nyugodt léptekkel indult el ölében veled szobátok felé. Mikor megérkezett a hatalmas franciaágyhoz, óvatosan ráfektetett, ő pedig térdelve föléd mászott. Csak ekkor szakította meg a csókot. Mélyen szemedbe nézett, majd puszit adott orrod hegyére, ezután arcodra, álladra, majd nyakadra. Itt egy kicsit elidőzött. Miután apró puszikkal halmozta el ezen testrészedet, nyelét kidugva megnyalta azt. Ám ezzel sem elégedett meg, így ajkai közé szívta bőrödet, lila foltokat maga után hagyva. Természetesen nem fájt, inkább élvezted kényeztetését. Nyakad után újra elindult lefelé. Megint puszikkal ajándékozott meg. Kulcscsontodnál kezdte, majd mellkasodra is kaptál, ahol megállt egy pillanatra, ugyanis felsőd szegélye megakadályozta a továbbhaladásban. Gyengéden lefejtette rólad a felsőd és folytatta munkáját. Melleid azon részét vette célba, melyeket a melltartó nem takart, majd hasad következett, végül nadrágodnál megint megállt. Azonban nem vette le rólad, hanem óvatosan hátad alá nyúlt, megemelve téged egy picit, hogy kikapcsolhassa melltartódat. Miután sikeresen levette rólad, szemei rögtön melleidre tapadtak. Pár másodpercig csak nézte őket, amivel rendesen zavarba hozott, majd egyik tenyerével cirógatni kezdte az egyiket. A másikat szájával és nyelvével vette kezelésbe. Testeden kellemes érzés futott végig. Imádtad, ahogy kényeztetett. Hogy ne csak neked legyen részed jóban, pólója alá nyúlva simogatni kezdett hátát. Hamar meguntad ezt a tevékenységet, így levetted róla a fölöslegessé vált ruhadarabot. Kiéhezett szemekkel vetted szemügyre a mostanra még jobban kidolgozott, kockás felsőtestét. Először kezeidet futtattad végig rajta, majd fejedet megemelve lágyan megnyaltad azt. Egy jóleső dörmögés hagyta el kedvesed torkát, mellyel tudtodra adta, hogy élvezi a dolgot. Ezt odalent dudorodó férfiassága még jobban alátámasztotta. Kezeid rögtön afelé vették az irányt és nadrágon keresztül dörzsölgetni kezdted. Junho erre a mozdulatodra lemászott rólad és hanyatt feküdt, hogy jobban odaférjél alfeléhez. Pillanatok alatt lehámoztad róla nadrágját, majd boxerét is, mely alól előbukkant felfelé álló ékessége. Egy féloldalas vigyor jelent meg arcodon, közben pedig megragadtad kezeiddel mimikád okozójának tárgyát. Lassan mozgatni kezdted kezedet fel-le, majd mikor érezted Junho csípőjének apró mozgását, tudtad, hogy megelégelte ezt a tempót és gyorsítanod kell. Azonban csak kimérten cselekedtél, nem akartad, hogy kedvesed nélküled érje el a csúcsot. Mikor úgy érezted, hogy elég lesz, kezdet száddal váltottad fel. Először férfiasságának hegyét nyaltad meg, csak később vetted be egész méretét szádba. Miután előkészítetted kis haverját a fő attrakcióra, újra Junhon volt a sor, hogy téged kényeztessen. Ezt ő is nagyon jól tudta. Nem is habozott sokáig, lerántotta rólad farmeredet, majd bugyidat is és rögtön kezelésbe vett. Combjaid belső felét támadta meg, melyekre finom puszikat nyomott, majd egyre jobban közeledett ékességedhez. Kicsit megugrottál, mikor nedves nyelve hozzáért szeméremajkaidhoz, de hamar hozzá szoktál és élvezni kezdted a dolgot. Ennél már csak az volt jobb, mikor első ujját beléd nyomta. Elképesztően jó érzés volt, ahogy végtagja bensődben fickándozott. Hamar követte azt a második majd egy harmadik ujj is. Ekkor már apró nyögések hagyták el ajkaidat. Ezt észre véve Junho kihúzta belőled ujjait, eltüntetve ezzel a kellemes, bizsergető érzést. De tudtad, hogy nem kell sokáig várnod és az ürességet hamar feltölti duzzadó hímtagjával. Igazad is lett. Hirtelen egy kellemetlen, feszítő érzést éreztél. Átkoztad magadban azt a két évet, amíg távol kellett lenned és elszoktál a nemi aktustól. Kicsit fel is szisszentél, melyre Junho leállt és megsimította oldaladat. Várt, míg megszokod méretét, majd lassan mozogni kezdett. Már ettől a tempótól is majd megőrültél, ám kedvesed nem kegyelmezett, gyorsabb fokozatba kapcsolt át. Erre te egy mozdulattal közelebb rántottad magadhoz, karjaidat hátára vetetted és karmolászni kezdted. A közelebb kerülésetek miatt Junho rögtön meglelte érzékeny pontodat, melyet egy apró sikollyal adtál tudtára. Láttad az elégedettséget arcán, tudtad, hogy még ennél is gyorsabb tempó következik. Így is történt. Junho még gyorsabban húzogatta benned férfiasságát. Mindketten éreztétek, hogy a te falaid egyre jobban szűkülnek, az ő kis pajtása pedig egyre jobban dagad. Már nem volt sok hátra. Gyomrotokban is megjelent az a furcsa és egyben kellemes érzés. Torkotokon megállíthatatlanul jöttek ki a nyögések és morgások. Fejben visszaszámoltatok…három…kettő…egy… Egymás nevét kiabálva értétek el a mennyei csúcsot. Egész bensődet megtöltötte Junho meleg nedve. Fáradtan, izzadságban tocsogó testtel borult rád. Egészen addig így feküdtetek, míg vissza nem nyertétek normális légzéseteket. Miután ez sikerült, óvatosan kihúzódott belőled, majd melléd feküdt. Te kapva az alkalmon, közelebb csúsztál hozzá, fejedet pedig mellkasára helyezted. Erre ő egyik kezével átkarolt, majd egy puszit adott homlokodra.
-Ez remek volt.-jegyezted meg halkan.
-Őszintén szólva már ez is hiányzott.-vallotta be elpirult arccal.
Gyengéden belebokszoltál vállába, de ezt követően mindketten elnevettétek magatokat.
-Nagyon boldog és hálás vagyok, amiért vártál rám.-mondtad elhaló hangon.
-Már egyszer megmondtam, hogy mindennél jobban szeretlek és ez így is marad örökre.-felelte.
Szavai hallatán melegség töltötte el szívedet. Most már tudod, hogy butaság volt félned attól, hogy elhagy. Tényleg szeret és mindent megtenne érted, csakúgy, mint te érte.

MBLAQ 10.rész

Seungho szemszöge:

Némán álltam a sötét szobában, alig pár centiméterre Narától. Hallottam, ahogy szipog. Segíteni akartam neki, de nem tudtam mit mondani. Elmondhatatlanul szégyellem magam, amiért hagytam, hogy JiNa az orromnál fogva vezessen és ezzel többször megbántottam azt, akit óvni szerettem volna. Éppen bocsánatkérésre nyitottam volna számat, mikor Nara körvonalai közelebb léptek hozzám, majd hirtelen megéreztem puha ajkait enyémen. Hirtelen mozdulatára teljesen leblokkoltam, mozdulni sem tudtam. Ennek ellenére valami furcsa és kellemes érzés kerített hatalmába. Egy olyan érzés, melyet évekkel ezelőtt éreztem utoljára… Mire észbe kaptam volna, arra Nara egy gyors mozdulattal vált el tőlem, majd megpördült tengelye körül.
-N-ne haragudj! Én…n-nem tudom, mi ütött belém…-dadogta alig hallhatóan.
Mivel én hülye nem viszonoztam a dolgot, biztosan kellemetlenül érzi magát. Meg kell akadályoznom, hogy ez történjen.
~Mit csináljak?-kattogott agyam.
Egy lépéssel háta mögé léptem, majd izmos karjaimmal átöleltem törékeny testét. Jó szorosan magamhoz húztam, arcomat pedig hajába fúrtam. Vettem egy mély levegőt, hogy beszippantsam samponjának finom illatát. Szinte extázisba estem, mikor éreztem, hogy aprócska kezeit enyémre helyezi.
~Ez az érintés…olyan ismerős…-állapítottam meg magamban.
-S-sajnálom.-mondta halkan.
-Ne butáskodj, semmit sem kell sajnálnod. Velem ellentétben te nem csináltál semmi rosszat.-suttogtam fülébe.
-Seungho.-ejtette ki nevemet édes hangján.
-Igen?-kérdeztem tőle kíváncsian.
-Itt maradnál velem ma éjszaka?-tette fel alig hallhatóan a kérdést.
Mosoly húzódott számra, amiért félénk személyiségét leküzdve pár perce kimondta e szavakat.
-Örömmel.-feleltem.
Tudtam, hogy támogatásra és szeretetre van szüksége. Nehéz napokon ment keresztül, amit részben nekem is köszönhetett. Az a legkevesebb, hogy ezt megteszem neki. Meg amúgy is hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szívesen maradok itt. Nem tudom, mi ütött belém. Egész eddigi életemben egy lányt szerettem, akitől szomorú módon el kellett válnom. Azóta hiába próbáltak megkörnyékezni, senkit sem találtam megfelelőnek. De Nara más… Amióta megjelent, furcsa érzéseim vannak vele kapcsolatban. Nem tudom miért… Talán azért, mert ugyanúgy hívják, mint életem első és egyetlen szerelmét. Nem, nem csak azért! Rengeteg közös vonásuk és szokásaik is vannak. Néha elgondolkodtam azon is, hogy ez a Nara ugyanaz, akit én ismerek, de mindig hamar elhessegetem ezeket a gondolataimat. Ekkora szerencsém nem lehet…
Amíg Nara vett egy forró fürdőt, addig készítettem neki egy nyugtató teát meg dobtam egy sms-t G.O-nak, hogy csak reggel megyek haza és addig vigyázzon a többiekre. Miután megitta, rögtön ágyba küldtem, én pedig ágya mellett foglaltam helyet egy fotelban. Mivel még negyed óra múlva sem tudott elaludni, megkért, hogy feküdjek be mellé. Elpirulva ugyan, de elfogadtam kérését. Szorosan hozzám bújt, arcát pedig mellkasomra helyezte. Egyik karommal átöleltem, másikkal pedig fejét simogattam egészen addig, amíg el nem aludt.
~Úgy nézhetünk ki, mint egy szerelmes pár.-gondoltam magamban.
 Gondolatomra elmosolyodtam, majd nyomtam egy lágy puszit homlokára, ezzel bepótolva azt is, amit az előbb elhalasztottam. Eldöntöttem, hogy holnap elhívom valahova és végre beszélek vele kettesben. Meg akarom osztani vele a múltamat. Azt szeretném, hogy megértse, mit miért teszek. Lassan az én szemeim is elnehezedtek és követtem Narát az álmok világába.
Reggel szokásomhoz híven korán felébredtem. Nara még mindig mélyen aludt.  Óvatosan kiszálltam az ágyból, majd a fürdő felé vettem az irányt, ahol rendbe szedtem magam. Ezután a konyhába indultam, hogy reggelit készítsek, de megtorpantam a nappaliban. Teljesen elfelejtettem, hogy a szoba még mindig szétrombolt állapotában van. Mivel még volt időnk munka előtt, összepakoltam és kitakarítottam. Végül beértem a konyhába is, majd a reggelit is megcsináltam.

Nara szemszöge:

Álmodtam. Méghozzá nem is akármilyet. Rengeteg érzés vett körül. Az első érzés a melegség volt, melyet a forrón tűző napsugaraknak és a talpam alatt elhelyezkedő puha homoknak köszönhettem. A második a szabadság, melyről a lágyan fújó szellő és lassú futásom eredményezett. A harmadik a boldogság érzése. Ezt az arcomon lévő hatalmas mosoly tükrözte. Végül az utolsó és egyben legerősebb érzésre koncentráltam. Egész bensőmet átjárta, ezzel enyhe borzongást és valamiféle izgalmat okozva. Hamar rájöttem, hogy nem csak bensőmet járta át, hanem egész testemet körülvette. Ugyanezt a sugárzást éreztem a mellettem futó személyből is. Az ő arcán is egy óriási mosoly éktelenkedett. Izmos kezével gyengéden érintette meg enyémet. Érintésének hatására egy újabb érzés csapott meg. Biztonság. De visszatérve az előzőre, mely még jobban elhatalmasodott rajtam, mikor a titokzatos párom felém hajolt, egészen addig, amíg egy forró csókban olvadtunk össze, a szerelem volt. Oly sokat vártam rá és most végre megtaláltam. Mikor a homályos alak elhúzódott tőlem, felnéztem. Már majdnem megláttam arcát, mikor a semmiből hirtelen előbukkanó szél süvítve keverte fel közöttünk a homokot. Hatalmas poroszlop keletkezett előttem, melyen nem láttam át. Kétségbeestem, ki akartam kerülni, de olyan erős volt a szél, hogy nem tudtam lépni. Aprócska talpaim süllyedni kezdtek a homokban. Nagyon megijedtem és kiabálni kezdtem. Azonban senki sem hallott. Becsuktam szemeimet, hogy a percekkel ezelőtti idilli képet lássam. Mikor újra kinyitottam szememet, minden a régi lett. Illetve majdnem minden…kivéve az eltűnt páromat. Tehetetlenül forogtam körbe és keresni kezdtem, hátha meglátom, de nem jártam sikerrel. Sírva rogytam össze, arcomat tenyerembe temettem. Hirtelen valaki megfogta vállamat. Egy gyors mozdulattal odafordultam…a valóságban pedig felkeltem. Ijedten és összezavarodva ültem fel ágyamban. Körbenéztem. Sehol a tengerpart, szobám megszokott falai tárultak elém. Homlokomhoz nyúltam, hogy letöröljem az izzadságcseppeket. Sóhajtottam egy mélyet, hogy ez az egész csak egy álom volt, majd kiszálltam az ágyból. Utamat a mosdó felé vettem, mikor apró zajokra lettem figyelmes. A konyhából jöttek, így odalopakodtam. Mikor benéztem egy szorgosan tevékenykedő Seunghot láttam meg. Nem akartam hinni szemeimnek. Biztosan ez is egy újabb álom. Pislogtam párat, hogy eltűnjenek ezek a képek, de hiába. Seungho még mindig ott volt. Csendben háta mögé lopakodtam, majd hátulról megöleltem. Úgy gondoltam, hogyha megérintem, tényleg el fog tűnni. Ám nem ez történt. Egy meglepődött arc fordult felém.
-Felébredtél?-kérdezte egy enyhe mosollyal.
Abban a pillanatban elengedtem, majd zavartan bólintottam.
-Valami baj van?-nézett rám aggódó tekintettel.
-Nem.-feleltem röviden, majd megfordultam és távozni készültem.
-Nara.-mondta ki gyengéden nevemet, melyre rögtön megtorpantam.
Ezután pár perce csend következett. Gondoltam ara vár, hogy felé forduljak, így megtettem. Meglepetésemre ott állt előttem. Félénken emeltem fel fejemet, hogy szemeibe nézhessek.
-Ráérsz ma délután?-tette fel a kérdést végül.
-Hétvége van, szóval igen. De miért?-kíváncsiskodtam.
-Arra gondoltam elmehetnénk valahova. Kettesben. Persze ha csak van kedved. Meg beszélni is szeretnék veled.-mondta.
-Rendben, menjünk.-vágtam rá gonolkodás nélkül.
~Remek. Újra lejárattam magam.-gondoltam.
-Akkor 4re legyél kész és érted jövök. Amúgy csináltam neked reggelit. Kérlek edd meg!-mutatott a megterített asztal felé.
-Köszönöm.-mondtam, miközben szemeim hatalmasra kerekedtek a látvány miatt.
-Nem vagyok egy profi szakács, de remélem ízleni fog.-jegyeztem eg.
-Jó illata van.-állapítottam meg, majd helyet foglaltam és megkóstoltam.
-Na milyen?-nézett rám.
-Finom.-mutattam fel hüvelykujjamat is, hogy még hatásosabb legyen válaszom.
-Örülök. Nekem ideje mennem, a fiúk is biztosan keresnek már.
-Oh, persze, menj csak. Ne haragudj, hogy feltartottalak.-sütöttem le szemeimet.
-Semmi gond, szívesen segítettem. Ne feledd, 4re legyél kész!-felelte, majd távozott.
Miután elment, táncikálva és dalolászva mentem vissza az asztalhoz, ahol elfogyasztottam a számomra készített mennyei reggelit. Ezután gyorsan elmosogattam, majd a nappaliba mentem, hogy rendbe tegyem a nagy kuplerájt. Teljesen lefagytam, mikor annak hűlt helye volt. Rögtön tudtam, hogy Seungho tette ezt is. Mosolyogva mentem el a kanapéig, majd leültem. Ölembe vettem egy párnát és gondolkozni kezdtem. Természetesen Seunghoról. Próbáltam megérteni, de nem tudtam. Rengeteg dolga van, mégis mindig ott van, ha bajban vagyok és segít. Gondoskodik rólam és odafigyel rám. Ilyenkor úgy érzem, mintha a kishúga lennék. Aztán vannak azok a pillanatok, mikor úgy néz rám, mint aki mindjárt felfal, valamint meg-megérint. Ilyenkor kicsit megnyugszom és reménykedem, hogy kedvel, nem csak én táplálok iránta érzelmeket. De sajnos hamar ledönti bennem a felépített reménységet, hiszen se csókomat, se ölelésemet nem viszonozta. Lehet, hogy mindent csak azért csinált, hogy megnyugtasson. Mindegy, a lényegen akkor sem változtat. Szerelmes lettem…hosszú évek után újra. Eszembe jutott első szerelmem. Felálltam, besétáltam szobámba és odamentem éjjeliszekrényemhez. Egy lassú mozdulattal húztam ki annak fiókját, majd kiemeltem belőle egy ékszerdobozt. Felnyitottam annak tetejét és megláttam azt a gyönyörű piros színű medált, melyet életem első szerelmétől kaptam. Emlékszem, gimnazisták voltunk. Mindketten évek óta kedveltük a másikat, de egyikünk sem merte bevallani a másiknak. Félénkségünknek meg is lett a következménye. Egy napon elhívott abba a parkba, ahol megismertük egymást. Azt hittem végre bevall mindent, de nem ez történt. Furcsa dolgokat mondott nekem. Olyanokat, hogy nem szándékozik engem bántani, de az élet kegyetlen és bármikor bekövetkezhet olyan helyzet, amikor ez mégis megtörténik, de bármi is történjék, sosem fog elfelejteni. Miután ezeket elmondta, akkor adta ezt a nyakláncot. Akkor még nem értettem semmit. Másnap búcsú nélkül eltűnt. Megbántott és én haragudtam rá. Csak évekkel később jöttem rá, mit jelentettek akkori szavai. Azóta csak reménykedni tudom, hogy még halálom előtt egyszer láthatom őt. Könnycseppek folytak le arcomon, amiért visszaemlékeztem ezekre a szomorú emlékekre.
~Abba kell ezt hagynom!-dorgáltam magamat.
Boldognak kéne lennem, amiért van munkám és ilyen rendes emberek vesznek körbe, mint az MBLAQ tagjai. Sőt Seungho még találkozni is akar velem.
~Úristen! Csak most esik le! Lehet, hogy ez egy randi!?-arcom rögtön elpirult a gondolatra.
A kezemben lévő nyakláncot rögtön visszatettem helyére, majd a pár lépéssel odébb elhelyezkedő óriási tükör elé léptem. Szörnyen néztem ki. Így ki sem léphetek a lakásból, nemhogy randira, akarom mondani találkára menjek Seunghoval.
~Rám fér egy jó alapos átváltozás!-gondoltam, majd gyorsan felöltöztem és magam mögött hagyva lakásomat, útnak indultam, hogy egy normálisan kinéző emberré formáljam magam.

Az egy éves évforduló(DaeJae +18)

Gyönyörű tavaszi nap a mai. Csend van, csak egy-két madár csicsergését vagy bogarak zümmögését lehet hallani. Egy fiú a házuk kertjében lévő hintaszékben üldögél. Meglehetősen izgatottnak tűnik. Bal csuklóján lévő órájára pillant. Vár valakire. De az a valaki csak nem akar megérkezni. Sóhajt egy nagyot, majd behunyja szemeit, arcát pedig az ég felé emeli. Bőrén hamar érzékelni kezdi a melengető napsugarak cirógató hatását. Úgy érzi, ott helyben el tudna bóbiskolni, ám abban a pillanatban valaki helyet foglal mellette. Lassan kinyitja szemeit, majd maga mellé néz, ahol megpillantja a számára legfontosabb embert a világon.
-Nem is hallottam, hogy megjöttél.-jegyezte meg a fiú.
-Csak most érkeztem.-felelte a másik.
-Milyen napod volt?-érdeklődött az első.
-Fárasztó.-jött a rövid válasz.
-Nem vagy éhes?-kíváncsiskodott a már régebb óta ott ülő.
Az újonnan érkezett fiú csak bólintott egyet.
-Mit szeretnél? Főzzem a kedvencedet?
Válaszát ismét csak egy bólogatás jelezte.
-Rendben, akkor megyek, megcsinálom.-mondta a vékonyka testalkatú fiú, majd indulni készült, ám a másik megragadta csuklóját és visszahúzta maga mellé.
-Azt hittem tudod, hogy te vagy a kedvencem.-suttogta.
-D-daehyun..-motyogta zavarában a fiú.
-Szóval megkaphatlak mára?-kérdezte az imént említett.
-Pontosan mit értesz ez alatt?
-Csak maradj mellettem, Youngjae.-válaszolta Daehyun, majd fejét a mellette ülő fiú vállára fektette.
-Rendben.-mondta kicsit csalódottan Youngjae.
Mérhetetlenül boldognak kellene lennie, hogy megtalálta élete nagy párját, aki itt ül mellette, hozzábújik és ilyen kedves dolgokat mond neki, de mégis szomorú. Hiszen ma van az 1 éves évfordulójuk, amire úgy néz ki párja nem emlékszik. Nagyon jól tudja, hogy énekesek révén rengeteget kell dolgozniuk, valamint minden napjuk tele van tömve fotózásokkal, forgatásokkal, fellépésekkel és fantalálkozókkal. Néha még enni és aludni sincs idejük. De akkor is...ez a nap nagyon fontos a számára...illetve számukra. Ezt a napot kettejükre kéne szánniuk. El kéne feledniük minden mást, csak egymásra kellene koncentrálniuk. Yougjae egész nap arra várt, hogy Daehyun hazaérjen és együtt legyen vele. Önzőnek és telhetetlennek érzi magát, amiért nem elég neki társa kedves szavai. Többet akar. Ölelést, puszit, csókót...sőt még annál is többet! Igen, egész teste kívánja Daehyunt.
-Dae?-szólította meg gyengéden szerelmét.
-Hm?-dünnyögte a fiú.
-Ha ennyire fáradt vagy, jobb lenne, ha bemennél a szobába és ott aludnál.
-Igazad van, kényelmesebb lenne az ágy, de akkor sem szeretném.
-Nem értelek.-nevette el magát Youngjae.
-Ott egyedül lennék... És én veled akarok lenni. Mindig. Főleg ezen a fontos napon.-felelte Daehyun, miközben felemelte fejét és mélyen Youngja szemébe nézett.
-Hát nem felejtetted el?-bukott ki Youngjae szájából a kérdés.
-Dehogy felejtettem! Egész nap arra vártam, hogy hazaérjek. Munkám minden egyes pillanatában te jártál a fejemben. Nagyon hiányoztál, azt hittem megőrülök nélküled.
Youngjae arca rögtön piros színbe változott szerelme szavainak hallatán, szíve pedig a normálisnál jóval gyorsabban vert. Tekintetét ugyanúgy párja arcába fúrta. Lassan felemelte egyik kezét, majd óvatosan végigsimított Daehyun arcán. A másik fiú rögtön reagált mozdulatára és ráhelyezte kezét Youngjae kezére.
-Végre itt vagy és megérinthetlek. Bepótolhatok minden egyes percet, amit ki kellett hagynom.-mondta szenvedélyesen Daehyun, majd még közelebb húzta magához társát.
-Ne fogd vissza magad.-súgta fülébe Youngjae.
Daehyunnak nem is kellett több, egyik karját átfűzte barátja derekán, a másikkal pedig eltűrte annak arcába hulló tincseit. Ezután egyre közelebb hajolt fejével, míg nem ajkaival elérte a másik ajkait. Először csak egy lágy puszit adott neki, majd eltávolodott, hogy lássa Youngjae reakcióját. Mikor meglátta annak duzzadt, csókra éhező ajkait, elmosolyodott.
-M-mi az?-dadogta Youngjae.
-Gyönyörűen nézel ki.-jegyezte meg Daehyun.
-Azt hittem, nem sikerül ennél jobban zavarba hoznod, de ezek szerint tévedtem.-mondta a még jobban elpiruló Youngjae.
-Minél jobban elpirulsz, annál jobban megkívánlak.-nyalta meg szája szélét az izmosabb fiú, majd célba vette társa ajkait.
Ez a csók kicsit vadabb volt, mint az előző. Pár másodperc után Daehyun nyelve Youngjae alsó ajkát cirógatta. A fiú rögtön vette a lapot és résnyire nyitotta száját. Alig, hogy ezt megtette, szerelme nyelve rögtön utat tört magának. Először körbejárta szájának minden egyes szögletét, majd nyelveik összeütköztek és szenvedélyes csatába kezdtek. Hol egyikük, hol másikuk élvezhette a dominanciát. Időközben Daehyun kezei is elszabadultak, melyek Youngjae hátát simogatták fel-le. Ennek hatására a fiú teste megborzongott. Mikor levegőjük fogytán volt, kénytelenek voltak elválni egymástól.
-Jobb lenne, ha ezt odabent folytatnánk.-mondta Daehyun két levegővétel közepette, majd felállt és ölébe kapta a nála könnyebb testsúlyú fiút.
Youngjae meglepődött barátja hirtelen akcióján, de végül megkapaszkodott annak nyakában. Csillogó szemekkel nézte párja arcát, ahogy az odafigyelve szállította őt az egyik szoba felé. Már félúton voltak, mikor Youngjae nem bírt nem bírt ellenállni Daehyun férfiasan illatozó nyakának. Először orrával simított végig a puha bőrön, majd ajkaival is megérintette, végül pedig egy lágy puszit nyomott rá. A cipekedő fiú halkan nyüszített egyet a kellemes érzés miatt, majd halkan így szólt:
-Nem bántásból mondom, de nagyon jól tudod, hogy a nyakam a gyenge pontom és ha nem hagyod abba, akkor eküszöm ledoblak.
Youngja csak kacagott egyet barátja szavain, majd egy villámgyors puszit nyomott annak arcára.
-Siess, mert már nem bírok magammal.
-Ne türelmetlenkedj, már itt vagyunk.-felelte Daehyun, miközben a kilinccsel küszködött.
-Hagyd, majd én.-szólt rá finoman Youngja, majd lábával lenyomta az ajtót nyitó szerkezetet.
Daehun rögtön célba vette az ágyat, melyre óvatosan lefektette Youngjaet. Ezután visszasietett az ajtóhoz, majd kulcsra zárta azt. Ezután megfordult és egy perverz mosollyal arcán nézett társa felé.
-Most már nem menekülsz.-jegyezte meg, közben pedig rávetette magát az ágyra.
Négykézláb mászott Youngjae felé, egészen addig, amíg arcaik egy vonalban nem voltak. Lassan lehajolt fejével és egy újabb csókban forrt össze vele. A csók közben testét is elengedte, mely teljesen odasimult az alatta fekvőéhez, így ennek köszönhetően mindketten érezhették egymás éledező férfiasságát. Daehyun kapott is az lkalmon és lassan mozgatni kezdte csípőjét, ezzel dörzsölve sajátját szerelméével. Nem is kellett sok idő, hogy Youngjae szájából egy halk nyögés szökjön ki. Ez a hang többet jelentett Daehyunnak mindennél. Kezei társa oldalát kezdték el simogatni, majd miután ezt megunta, belopakodott Youngjae pólója alá. Ahogy ujjbegyei hozzáértek barátja forró testéhez, még jobban beindult. Villámgyorsan kezelésbe vette bal mellbimbóját. Youngjae szájából segíthetetlenül hangzottak el az élvezet jelei. Hogy ne csak ő kapjon kényeztetést, eltolta magától Daehyunt annyira, hogy kigombolhassa a arjta lévő inget. Miután lehámozta róla, apró puszikat lehelt annak kidolgozott hasára és mellkasára. Eközben alsó felük még mindig szorosan egymásnak nyomódott. Mindketten tudták, hogy ez nem mehet így tovább sokáig. Daehyun is levette a pólót kedveséről, majd övét is kicstolta és a nadrágot is lehúzta vékonyka lábairól. Youngjae sem hagyhatta, hogy megtörjön az egyensúly. Felült és egy gyors mozdulattal lerántotta a másikról a farmert. Ám nem sokáig maradt ebben a pozícióban, hiszen Daehyun újra hanyatt lökte, hogy könnyedén megtámadhassa felsőtestét. Kidugta nyelvét, majd nyakától egészen boxerének vonaláig végignyalt rajta.
-Dae...megőrülök, kérlek ne kínozz tovább!-nyöszörögte Youngjae.
-Ahogy kívánod.-mondta rekedtes hangos a fiú, majd az utolsó ruhadarabot is eltűntette magukról.
Kiéhezett szemekkel nézett társának felfelé álló hímtagjára. Nyalt egyet szája szélén, majd egyik kezével megragadta azt és lassan masszírozni kezdte fel-le irányuló mozdulatokkal. Tempójával egyenletes nyögések csapták meg fülét.
-Neh hagyd abbah!-kérlelte Youngjae.
-Ne aggódj, ennél sokkal jobbat kapsz.-felelte és pillanatok múlva keze helyett nyelvével folytatta a fiú kényeztetését.
-Ahh..!!-tört ki párjából egy elégedett sóhaj, kezeit pedig Daehyun fejére helyezte és megpróbálta irányítani azt.
Már nem kellett sok, hogy Youngjae a csúcsra érjen. Azonban Daehyun azt akarta, hogy egyszerre élvezzenek el, így leállt azzal, amit csinált. Az ágy melletti éjjeliszekrény fiókjához nyúlt, amelyből egy tubus sikosítót vett elő. Nyomott egy keveset ujjaira, majd Youngjae hátsójára is.
-Felkészültél?-nézett rá szerelemmel fűtött szemekkel.
-Ühüm.-bólintott egyet Youngjae.
Daehyunnak csak erre a beleegyezésbe volt szülsége. Rögtön behatolt egy ujjával. Barátja kicsit felszisszent a hirtelen, feszítő érzésre, de hamar megszokta a helyzetet, így jöhetett a második, majd a harmadik ujj is. Mikor már Daehyun három ujja cikázott benne, a kellemetlen érzést inkább a kellemes váltotta fel. Sunyin megemelte csípőjét és saját maga is segített a nagyobb élvezet elérésében. Pechjére azonban Daehyun észrevette próbálkozását.
-Micsoda mohó valaki.-nevette el magát, közben pedig eltávolította ujjait Youngjaeből.
Közelebb csúszott hozzá, testét Youngjae lábai közé fészkelte be, melyeket fel is emelt a magasba. Gyönyörű látvány fogadta, egy kis ideig megtorpant, hogy még jobban szemügyre vehesse meztelen párját. A fekvő fiú természetesen zavarba jött, pedig nem ez volt az első alkalmuk, igazán hozzászokhatott volna már a dolgokhoz. Hogy megtörje Daehyun bámészkodását, lábait annak derek köré csavarta, majd közel egy kisebb erőlökettel magára húzta. Arcukat csak pár miliméter választotta el és az a kis távolság is hamar megszűnt, hiszen Youngjae egy hosszú csókba vonta barátját. Daehyunnak tetszett, hogy Youngjae nnyire szeretné őt. Gondolta, eleget kínozta már szerencsétlent, ideje elkezdeni a lényeget. Figyelmeztetés nélkül hatolt férfiasságával Youngjae fenekébe.
-Uhh! Miért nem szóltááál?-nyafogott egyet Youngjae.
-Hmm, milyen szűk vagy.-suttogta jólesően Daehyun válasz helyett, majd óvatosan mozogni kezdett.
Előbbi durvasága miatt most figyelt arra, hogy ne legyen túl vad. Lassan mozgott, amíg a fájdalom apró jeleit látta szerelme arcán, csak akkor gyorsított, mikor azok eltűntek és halk nyögések váltották fel azokat. Egyre nagyobbakat és mélyebbeket lökött, keresve a fiú érzékeny pontját. Eközben Youngjae karjai átölelték nyakát, majd hátát simogatták, bíztatva őt. Aztán egy hirtelen karmolás.
-Szóval megtaláltam.-mondta elégedetten.
-Gyor-sab-baaan!-könyörgött neki a lihegő Youngjae.
Daehyun engedelmeskedett párja kérésének és gyorsított a tempón. Nem is kellett sokat várniuk, mindketten megérezték gyomrukban azt a furcsán kellemes érzést, melyre már annyira vágytak.
-Mindjárthh..-kezdett bele Youngjae, de nem tudta befejezni mondatát, mert fejét hátra vetette, háta pedig egy hatalmas ívben megfeszült.
Daehyun érezte, ahogy Youngjae amúgy is szűk falai még erőteljesebben körbeveszik férfiasságát. Tudta, hogy neki sincs sok hátra.
-Én isshh..-motyogta ő is.
Ekkor érték el egymás nevét kiabálva a csúcsot. Youngjae élvezte, ahogy kedvese forró lövedéke szétárad bensőjében, majd fáradt, izzadt teste az övére hullik. Mozdulatlanul, szó nélkül feküdtek egymás mellett, amíg vissza nem nyerték normál lélegzetvételüket. Daehyun csak ekkor húzódott ki párjából és feküdt le mellé. Youngjae rögtön hozzábújt, fejét Daehyun mellkasára helyezte, majd így szólt:
-Köszönöm szépen ezt a csodás ajándékot!
-Boldog egy éves évfordulót!-nyomott egy apró puszit homlokára Daehyun.
-Szeretlek, Dae!-mondta ki boldogan Youngjae.
-Én is szeretlek!-ejtette ki Daehyun is a világ legszebb szavait.